Nógrád Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-04 / 3. szám

Iff 3 U I t 1 Így adózunk az idén Lapunk folytatja adótanácsadó-sorozatának közlését. Mai lapszámunk a törvény hatályával és néhány alapfo­galom értelmezésével foglalkozik. 2. oldal Új igazgató a Borbélyban Schottner Pétemé tegnap átvette intéz­ményvezetői kinevezését Smitnya Sándor­tól, a megyei közgyűlés elnökétől. 3. oldal Ne a mi kontónkra újítsanak! A FIFA azt tervezi, hogy megnagyobbítja a kapuk mére­tét. Megkérdeztünk néhány nógrádi „portást”: egyikük sem örül a tervezett változásnak. 7. oldal NOGRAD MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA HÍRLAP 1996. JANUAR 4., CSÜTÖRTÖK Hirdetését színesben is feladhatja . NÓGRÁDJ. HÍRLAP hétvégi számaiba! Csak egy telefon: 32/416-455. VII. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM ARA: 19,80 FORINT Január 1-jén hatályba lépett az új devizatörvény Szabadon átváltható a forint A folyó fizetési műveletek jelentékeny mértékű szabaddá tételével felszabadulnak bizonyos tőkeműveletek is. Igaz, a vállalatok szá­mára a forint gyakorlatilag eddig is konvertibilis volt, ám a termé­szetes személyek számára csak most vált azzá. „ Megkezdődött a suli Elmúltak az ünnepek, vége a téli szünetnek. Salgótarján­ban a Forgách Antal Úti Általános Iskolában is újra ta­nulnak a kisdiákok. fotó: gyurián tibor Örültek a gyarmati Balassi gimnázium diákjai Hosszabb lett a szünet Röviden Új államtitkár- Minden mezőgazdasági termelőnek meg kell adni az esélyt, hogy jövedelmező gazdálkodást folytasson. Ezért szükséges, hogy a le­szakadó térségekben tevé­kenykedők megfelelő helyi, illetve központi támogatást kapjanak - szögezte le a Földművelésügyi Miniszté­rium január 1-jén hivatalba lépett új közigazgatási ál­lamtitkára, Benedek Fülöp első nyilatkozatában. Bankfúzió A Mezőbank és az Agro­bank felszámolása mintegy 35 milliárd forintjába került volna a központi költségve­tésnek. A tegnapi közgyűlé­sen a részvényesek úgy dön­töttek, hogy a két bank egyesül. Ennek révén mint­egy 87 milliárd forintos mérlegfőösszegű középbank jön létre. Autó a Bingótól Igazán jól végződött az óév és sikeresen kezdődött az új esztendő egy salgótarjáni fogadónak. A 0216 sorozat­számú, 37921 sorszámú szelvény gazdája ugyanis Ford-Escort autót nyert. (A Telebingó december 30-ai megyei nyeremény­jegyzékét 8. oldalunkon kö­zöljük). Elkészült a rendelő Befejeződött a salgótarjáni 10-es és 14-es felnőtt házi­orvosi körzet Március 15. u. 24. sz. alatti rendelőjének felújítása, átalakítása. A rendelés január 8-án, hétfőn az Ady Endre u. 3. szám alól visszaköltözik. Dr. Zeke Annamária és dr. Ottmár Edit a megszokott rendben várja a betegeket 8-tól 12, il­letve 12-től 16 óráig. A devizatörvény értelmében a takarékbetéteket folyó fizetési rfiűveletekben lehet majd hasz­nálni, s a devizahatóságnak, azaz a Magyar Nemzeti Bank­nak jogszabály adta lehetősége Ezt nehéz volna meghatározni, hiszen a Gerelyessel kapcsolat­ban is egyelőre csak a tervekről vagy az épp hogy elkezdett terv megvalósításáról lehet be­szélni. Pillanatnyilag nyolc pe­remkerületi művelődési ház sorsáról kell dönteni 1996. feb­Ugyancsak elcsodálkoztak azok a polgárok, akik nem taka­rították le időben házuk előtt a járdát. A szorgos közterület­felügyelők sorra járták a háza­kat és becsöngettek jó néhány portára. Arra figyelmeztették tíz embereket: kötelességük meg­tisztítani a járdát. Azt persze nem tudhatták a hivatal embe­rei, hogy sokszor nem lustaság miatt maradt el a söprés, csak lesz a szúrópróbaszerű, utóla­gos elszámoltatásra. A takarékbetétek külföldi használatát bankközi megálla­podásokban rögzítik majd. Ezentúl forinttal rendezhetők ruár 28-ig. Ezek a következők: Petőfi Sándor Művelődési Ház (Somoskőújfalu), Balassi Bá­lint Művelődési Ház (So­moskő), Rónabányai Művelő­dési Ház, II. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház (Somlyó-bá- nyatelep), Salgóbányai Műve­egyszerűen nem értek rá e fon­tos művelet elvégzésére az érin­tettek. Mondjuk, hajnal óta munkahelyükön dolgoztak. Az önkormányzat 1993-ban alkotta meg a köztisztasági rendeletet, amelyben a többi között megfogalmazták: az in­gatlan tulajdonosa, bérlője kö­teles téli időszakban is a ház előtt lévő járdát egy méter szé­lességben tisztán tartani. Ezen például a nemzetközi szerveze­tek tagdíjai, az ügyvédi és a per­költségek, a jogerős bírósági íté­leten és hatósági határozaton alapuló fizetési kötelezettségek, a külföldi oktatási intézmények tandíjai, a külföldi gyógykeze­lés, újság-előfizetés. Ä viszony­lag kevés kivétel egyike az egy éven túli külföldi munkavállalást terhelő adókifizetés. lődési Ház, Rónafalui Művelő­dési Ház, Csizmadiatelepi Művelődési Ház és vé­gül, a nyolcadik, a Déryné Művelődési Ház (Salgótarján, Hősök útja). Három helyen már egy ko­rábban megszületett döntés ér­telmében jött létre az átalaku­lás. Egy 1991-ben hozott ön- kormányzati döntés értelmében a Zagyvarónai Művelődési Há­zat integrálták a helyi általános (Folytatás a 3. oldalon) rendeletnek próbáltak érvényt szerezni a felügyelők. Bünteté­seket nem róttak ki egyetlen ál­lampolgárra sem. Nem 'így a mulasztó üzletek tulajdonosa­ira. Velük szemben szigorúb­ban léptek fel. Csak azt nem értik az embe­rek, miért nem követelik meg a szabályok betartását a közterü­leteken is. Mert hát sok helyütt bizony ott maradt a hó a járdá­kon. Egyébként itt a Város­üzemeltetési Kft. dolga a takarí­tás. De vajon, hogy bünteti meg az önkormányzat saját vállala­tát? Hozzájuk hányszor csön­getnek a felügyelők? Á. T. Nógrád megye általános és középiskoláiban is megkez­dődött tegnap a téli szünet utáni tanítás. A gyarmati Ba­lassi gimnázium diákjai azonban tovább élvezhették a szabadságot. Az épület fűtő- rendszere ugyanis meghibá­sodott. November végén vették észre az intézmény dolgozói, hogy valami nincs rendben a fűtéssel. Vízszivárgást észlel­tek az egyik épületszámyban, ám annak pontos helyét csak december végén találták meg. A helyreállítási munkálatokat január másodikán kezdték el, s a tervezett iskolakezdésre sem készültek el vele. Ennek leg­jobban a nebulók örültek, hi­szen így egy nappal hosszabb lett a téli szünidő. Ma aztán gőzerővel beindult az oktatás. Mi lesz a sorsuk a peremkerületi művelődési házaknak? Kultúrszomjra nagyfröccsöt Ami a Gerelyes Endre Művelődési Házzal elkezdődött Salgó­tarjánban, az 1996 február 28-ig nagy valószínűséggel a pe­remkerületi művelődési házakkal le is zárul. Mióta a pénzínség szűkebb környezetünkben is szorongatja a kultúra nyakát, a művelődési házak szép lassan átalakulnak - hogy mivé is? Mindenkire egyformán érvényes a köztisztasági rendelet? Kétszer csönget a felügyelő Az utóbbi napok havazásai fehér szőnyeget borítottak a jár­dákra Balassagyarmaton is. Nem sokáig gyönyörködhettünk a látványban, mert az emberek söprűt fogtak és eltakarították a havat házuk elől. A késlekedőkhöz váratlan vendégek toppan­tak be. A közterület-felügyelők, miként a postások mindig két­szer csengettek. Meghozta eredményét a céltudatos kemény munka Bebizonyította: képes a túlélésre az Acélgyár Hopka László vezérigazgatót hallgatják a dolgozók gy. t. Elmaradásuk van az Acéláru­gyár Rt. dolgozóinak az orszá­gos átlagkeresethez képest, de tavaly a különbség havi 2300 forinttal csökkent - tudták meg Hopka László vezér- igazgatótól a tegnapi mun­kásgyűlésen a jelenlévők. Hagyomány mar a gyárban, hogy január elején megtartják e rendezvényt. Jó alapot teremt ez a mérlegvonáshoz, egyben tájékoztató arról, hogy az előző évben mit sikerült meg­valósítani a tervekből, s lehe­tőséget ad az éppen aktuális feladatok megismertetésére. Az 1995-ös üzleti tervben 30 százalékos mennyiségi és 42 százalékos árbevétel növe­kedést terveztek - tudtuk meg Hopka Lászlótól. - A 150 mil­liós hitelkamat miatt az adózás előtti eredmény ugyan veszte­séges, de a veszteség is keve­sebb a tervezettnél.- Céltudatos építőmunka fo­lyik, s ez már kézzelfogható eredménnyel jár - mondta. - A vállalat bebizonyította, hogy kepes túlélni most is - amint fennállása óta oly sokszor - a válságos időszakot. Szólt arról, hogy további há­rom év kell ahhoz, hogy az 1993-ig összegyűlt adósságot visszafizessék. A legnagyobb eredménynek tekintette, hogy a hazai konkurensek belföldi értékesítése csökkent, míg az Acélárugyár Rt.-é 18 száza­lékkal nőtt. Beszámolt arról, hogy a létszám a tervezett sze­rint alakult, s ebben az évben valamelyest növekedhet a ter­melői létszám, s az érdekvéde­lemmel kötött megállapodáso­kat betartotta a cég vezetése. Végül teljes odaadást és erőbedobást kért a kollektívá­tól az 1996-os év terveinek tel­jesítéséhez. Karácsonyfák sorsa A kukák mellé kell helyezni a kiszolgált fákat FOTÓ: gy. t. Bár a hagyomány szerint a dí­szes fenyőket vízkeresztig élte­tik. a fűtött helyiségben hamar véget ér a missziójuk, s a kukák ' mellett végzik. Salgótarjánban I a Városgazdálkodási Vállalat már megkezdte a folyamatos elszállításukat. A Ritas Kft. azt kéri a lakosoktól, hogy ne te­gyék a fákat a szeméttárolókba.

Next

/
Thumbnails
Contents