Nógrád Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-20-21 / 17. szám

8. oldal Kaleidoszkóp 1996. január 20., szombat Impozáns Nagy Pál-kötet helyi önkormányzati támogatással Új műfajok a világ irodalmában Már közhelyszerűvé kopott az a jelző, amely egy-egy könyvet hiánypótlóként emleget. Pedig Nagy Pál Az irodalom új műfa­jai című kötete esetében nem le­het -legalábbis én nem aka­rom - ezt a minősítést kikerülni. Számomra ugyanis az irodalmat elsősorban - és szinte majdnem kizárólag - a klasszikus formá­tumú és nyelvi megjelenítésű vers, próza és dráma jelenti. (Gyanítom, nem vagyok egye­dül eme konzervatizmusom- mal.) Ugyanakkor már régóta tudom, hogy meglehetősen szűk ez az értelmezés, meg kellene ismerni - és esetleg szeretni is -, mondjuk, a hangköltészetet, a képverset, az elektronikus kép­szövegeket is. Mert milyen jo­gon zárom én (vagy zárja ki akárki más) az irodalom foga­lomköréből e műfajokat? Csu­pán a megszokás jogán, ami azonban ezúttal is kevés az érve­léshez. S ha valaki azt hiszi, hogy például a képvers modemkedő nyugati találmány és semmilyen múltja nincs, az téved. Mint Nagy Pál kötetéből is megtud­juk: Kozma Mihály magyar nyelvű rózsaverse 1766-ban (!) kelt. Az viszont tény, hogy a hu­szadik század végi, s a jövő szá­zad eleji kultúra egyre inkább vizuális jellegű lesz. Márpedig ez esetben át kell értékelnünk a művészetről - s benne az iroda­lomról - vallott ismereteinket, tudásunkat is. Ehhez nyújt felbecsülhetetlen értékű segítséget Nagy Pál reprezentatív - a dolog lényegé­hez igazodóan látványosan il­lusztrált - kötete, amelynek alapját a szerző az ELTÉ-n, ’94 tavaszán tartott előadássorozata képezi. Megjelenését - noha Nagy Pál származásán, megyei díszpolgári tagságán túlmenően közvetlen érdeke nem fűződött Kozma Mihály magyar nyelvű rózsaverse 1766-ból hozzá - támogatta Salgótarján Megyei Jogú Város Önkor­mányzata és Nógrád Megye Közgyűlése is. - csongrády ­Mikszáth tárgyai Mikszáth Kálmán személyes tárgyait mutatják be a Magyar Kultúra Napján, január 22-én Salgótarjánban, a Nógrádi Tör­téneti Múzeumban.(E napon a múzeumok nyitva tartanak, a kiállítások ingyen látogatha- tóak.) A hónap műtárgya soro­zatban most Mikszáth Kálmán írói eszközeit állították ki. Em­lékvitrint is berendeztek, ebben Mikszáth és a család személyes használati tárgyait tekinthetik meg az érdeklődők. A vitrin kü­lön érdekessége, hogy a tárgyak mellett Mikszáth Kálmánné kézzel írt személyes megjegy­zései olvashatóak a tárgyakról. Ezek egy részét eddig Horpá- cson láthatták a látogatók. Tel­jes egészében majd 1997-ben, ugyancsak Horpácson, az új ál­landó kiállításnak lesznek dí­szei. A Mikszáth-tárgyak több­sége 1982-ben a Magyar Tu­dományos Akadémiától került a megyei múzeumokhoz. A kiállításokhoz kapcsoló­dóan e napon előadásokat is tar­tanak iskolások számára, a ta­nácsteremben pedig Mikszáth- filmeket mutatnak be videón. Miért Mikszáthra emlékez­nek a kultúra napján? Azért, mert 1823. január 22-én, a Himnusz szatmárcsekei szüle­tésének napján érdemes és fon­tos elgondolkodni Mikszáth kultúráról vallott nézetein is, amelyek segíthetnek eligazodni a mai világban, irodalom és po­litika, irodalom és újságírás kapcsolatának kérdéseiben, s útmutatást adhatnak ahhoz, ho­gyan érdemes készülni az 1997-es Mikszáth-jubileumra. Az író szerint „nem kultuszt kell csinálni, hanem kultúrát”. §§|§ggff mmmmgí Mikszáth Kálmán személyes tárgyai a múzeumban Gyermekszínj átszás A Magyar Drámapedagógiai Társaság, a megyei döntők és a területi fesztiválok szervezői ötödik alkalommal hirdették meg a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozót. A pályázók a helyi bemutatkozás után idén is felmenő rendszerben juthatnak el a megyei fórumra, a területi és az országos döntőre. A megyei bemutatók márciusban és áprilisban zajlanak. A találkozóra az általános is­kolás korúak érdeklődésének megfelelő előadással lehet pá­lyázni, műfaji és tematikai meg­kötés nélkül. A műsoridő alsó ta­gozatos csoportoknál a 15 percet, felsősöknél a 25 percet nem ha­ladhatja meg. A pályázók február 15-éig a Nógrád Megyei Köz- művelődési Központban jelent­kezhetnek, ahol részletes felvilá­gosítást is nyújtanak a szervezők. A Nógrád megyei beiftutató április 20-án Pásztón lesz. Ta­valy ezen tizenegy csoport vett részt. Néptánc-antológia az Erkelben Országos néptánc-antológia zaj­lik január 20-án és 21-én Buda­pesten, az Erkel Színházban. Az ország amatőr néptáncosainak idei első nagy szemléjén 13 cso­port vesz részt. Szőkébb pátrián­kat a Nógrád táncegyüttes képvi­seli a Düvő zenekarral. Az együt­tesek mellett a tavalyi, békéscsa­bai szólótáncfesztivál nyertesei is fellépnek, köztük a Nógrád tánc- együttesből Gyebnár László, aki Örökös Aranysarkantyú táncosi címet kapott. Január 21-én rende­zik meg az országos gyermek- néptánc-antológiát, ahol a salgó­tarjáni Gagarin iskola Pitypang néptánccsoportja és a Bűvös ze­nekar mutathatja be tudását. A szemléről tv-felvétel is készül. Szlovák kongresszus Tizedik kongresszusát február 9- én rendezi meg a Magyarországi Szlovákok Szövetsége Budapes­ten. Nógrád megye tizenhat tele­pülésének képviselői vesznek részt a kongresszuson. E telepü­léseken szlovák szervezetek mű­ködnek, amelyek tevékenysége országosan figyelmet keltett, mindenekelőtt a nemzetiségi kul­túra ápolásában, a hagyományőr­zésben, a közösségszervezés kü­lönböző területein. A szövetség legfontosabb együttműködő partnere a kulturá­lis munkában, a hagyományőrzés szervezett formáinak kialakításá­ban, a szlovák nemzetiségi klubmozgalomban a Nógrád Megyei Közművelődési Köz­pont, amely mindenekelőtt Egyedné Baránek Ruzsenka erő­feszítései révén a szlovák közös­ségek szervezésében kiemelkedő munkát végez. Szerkesztette: Bódi Tóth Elemér 1 LÖC^VILÄ A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP KULTURÁLIS MELLÉKLETE 1996. január 20. Történelem Csak a bukszánkkal volt baj 5. oldal Egyesület Jobban szerette a dohányfüstöt Képzőművészet 3. oldal >Yi ! Magyar Kultúra Napja „Üres a fészek..." 2. oldal MIÉ»!! Y >5? i Kiállítás A szegénynek nem jut a szeret étből 6. oldal ««■mm Irodalom 4. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents