Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-30 / 305. szám
1995. december 30., szombat Képes Képtelenségek 9. oldal Hírekben és életünkben szerepelnek ap mint nap képek tucatjai készülnek, akár egy szerkesztőségen belül is. És nap mint nap legalább egy tucat ítéltetik feledésre, vagy csak egyszerűen „átmegy archívba" . Vannak persze olyan ■régebbi képek is, amelyeket az ember újra elővesz, s bár nagyjából el tudja tartalmilag helyezni, de az eredeti képaláírásra már nem emlékszik. Ez történt most is. A közvetítő szöveget (szándékosan) elfelejtettük. Reméljük, hogy az újonnan megfogalmazott képaláírások még kedvesebbek és hangulatosabbak lesznek, mint az eredetiek voltak - ha egyáltalán voltak. Ettől az írástól egy kicsit jobbra (ez nem politikai besorolásra céloz) két politikus (vagy ha úgy jobban tetszik: gazdaságpolitikai vállalkozó), két ismert ember portréja látható A nem mindennapi megjelenésük hasonló szövegtálalást táplált - de erről a megfelelő helyen, Békési László és Palotás János fotói alatt. Oldalunk legalsó részén, de egyáltalán nem a rangsor végén, öt férfiú és egy hölgy vall Önöknek. Talán a legtitkosabb gondolatukat fogalmazzák meg. Azt, amit csak a nógrádiaknak árulnak el. Nem jött le a Rolling Stones Hiába mozgatott meg mindent Juhász Imre, a salgótarjáni sportcsarnok igazgatója (képünk bal szélén), és Tamássy István, országgyűlési képviselő - a Rolling Stones az utolsó pillanatban lemondta a salgótarjáni vendégszereplést. Állítólag Mick Jagger attól tartott, hogy nem kap annyi tapsot a sportcsarnokban, mint amennyit a kosaras Fekete Sasok. Semmit nem lepleznek a békefenntartók íme, néhányan azok közül, akik békefenntartói szerepkört vállaltak déli szomszédainknál. A nógrádi stáb fényképeinek elkül Mellőzött mesterek Mit gondolnak, mit tart a kezében dr. Békési László, aki Csehák Judittal együtt az MSZP fekete bárányává vált? Talán egy nyertes Bingo- szelvényt vagy a Bokros Lajos múltjában szeplőket feltáró dokumentumot? Nem, nem. Hát akkor mit? Ne töprengjenek tovább. Békési László az ígéretek könyve című munka tartalomjegyzékét tartja a kezében. Huncut kacsintása botrányt sejtet. A könyvben az elmúlt 50 év magyar nagyot mondóitól közöl válogatást. Békési úr természetesen magát sem kímélte. Könyvének alcíme ugyanis-.Fair play - Antalltól-Suchmanig. Lehet, hogy sokan már a címmel nem értenek egyet, pedig Palotás János korábbi önmagához képest igen keveset szerepel a híradásokban. Az elmúlt időszakban viszont az APEH egyáltalán nem feledkezett meg róla. Holmi vacak összegekkel zaklatják. Hol van már az, amikor Palotás János nevét egy egész ország tanulta meg... Úgy robbant be a köztudatba, mint Horváth Balázs az ablakba. Rég volt, szép volt... Most már csokornyakkendője sincs. Az APEH ugyanis elvitte a pöttyöset, a csíkosat, a zöldet, a sárgát, a pirosat, mindegyiket. Ha elkapod, megkapod Rendkívüli lehetőség a karácsonyfa szerelmesei számára. Az új év második napjától egy héten keresztül száz forintért árulják a fenyőfákat (hosszúságtól függetlenül). Ezzel egy időben a szegény zálogházak féláron felvásárolják a használt karácsonyfákat. fotó: gyurián Hírek Vízibuszok A megyei idegenforgalmi hivatal, gondolva a tavaszi áradásokra, vízibuszokat állít forgalomba Ipolytamóc és Balassagyarmat között. A hajózás fellendülésére számítva, a megyei munkaügyi központ átképző tanfolyamokat szervez -hajóskapitány, matróz, és vízirendőr- munkakörökben. Nemzeti Tarján Nemzeti étterme ad otthont 1996. február 5-én az Országos Alkoholista Konferenciának. Az országos esemény keretében avatják fel a épület mögötti kihasználatlan területen az Ismert Alkoholisták Emlékművét - pezsgővel. Hollókő Michael Jackson megveszi Hollókőt. Az amerikai megasztár a világörökségeket bemutató képeskönyvben látta meg a különleges falut, s azonnal magáénak tekintette. A Nógrád megyei közgyűlés elnökének, Smit- nya Sándornak olyan vételi árat súgott a fülébe, hogy az elnök rögtön döntött, méghozzá saját hatáskörében. Az ügyben interpelláció várható dr. Rozgonyi József részéről a kihelyezett megyegyűlésen, amelyre immár Ravenstone-ban (ra- vemholló, stone:kő) kerül sor. Többen biztosra veszik, hogy a falusi mosoda is szóba kerül. Total-víz Egy korábbi kísérlet nyomán ivóvízkúttá alakítják át a Salgótarján központjában található Total-benzinkutat. Az elképzelések szerint a háztartásitól az extráig - szennyezett, vagy szennyezetten kivitelben — több fajta ivóvíz is kapható lesz. Népszavazás Várhatóan népszavazást tartanak a magyar labdarúgóválogatott vb-selejtezőit illetően. Mind többen erősítik meg aláírásukkal azt a véleményt, hogy hazárdírozás gyenge csapatunk részvétele. Főleg Mészöly Kálmán kapitány azon kijelentése irritál sokakat, miszerint a selejtező jelentős állomása lehet a 2022-es labdarúgó vb- re történő felkészülésnek. Pető Iván, az SZDSZ elnöke Szabadidőmben állandóan a naptárakat lapozom. Akármelyiket is nézem, az 1998- as választás még nagyon messze van. Olyannak érzem magam, mint az okos lány madara a Mátyás király mesében. Maradnék is a (szocialista) szita alatt, meg repülnék is alóla. Dr.Torgyán József, az FKgP elnöke Rengeteg ólomkatonám van otthon. A kisgazda alakulattal minden ellenfelet elpüfö- lök. Megvertem már Napóleont, Kutuzovot, Hitlert, Zsu- kovot, legutóbb pedig a varsói szerződéses és a NATO-s Horn Gyula-csapatokat is legyőztem. Csak a mi ólomkatonáink rendíthetetlenek. Alain Delon, francia filmcsillag Mindig izgattak a kelet-európai nők, különösen azok, akiket csak a szűkebb környezetük ismer szépnek. Önöknek elárulom, hogy szeretnék találkozni a Nógrád Szépévéi, a tarjáni Narancs Szállóban. De csak akkor, ha a Gabora húzza a nótát. Jeszenszky Géza, ex-miniszter Máig is megmosolyogtat a vád, hogy kalacsnyikovokat szállítottunk a délszláv-há- borúba. A nógrádiaknak, a legjobb sífutó magyaroknak elárulhatom, hogy eredeti szlovák sílécek voltak a ládákban. Szarajevóban ma mindenki ezeket használja, még a NATO is. Dr. Surján László, ex-miniszter Álmaim visszatérő színhelye egy csárda, ahol még régebbi életemben csak én dudáltam. Manapság már kettőnél is többen játszunk benne. Szerencsére azért így, többdudásan is megférünk a csárdában. Amikor aztán felébredek, rájövök, az álmaim nem csalnak meg. Liz Taylor, amerikai filmcsillag Szeretem a szókimondó, bajuszos magyarokat. Amikor csak tehetem, a tv előtt gubbasztok és a magyar parlamenti közvetítéseket figyelem. Már ki is választottam a következő férjemet. Nógrádi fiú, méghozzá megye- székhelyi. Hűha, már így is sokat mondtam... Mi az, amit kizárólag a nógrádiaknak árul el? dése után több száz versenyképtelen amcsi katona már össze is csomagolt. Útjuk a tarjáni Quasimodo body klubba vezet.