Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-13 / 292. szám

1995. december 13., szerda SZECSENY Megyei Körkép BATONYTERENYE Nógrád Megyei Hírlap Kalotai László jegyzete Szalmacsomó-nosztalgia Szécsényben ülésezett a műemlékvédelmi alapítvány kuratóriuma Szponzorok nélküli alapítvány miékeim szerint december 13-án mindig kemény hi­deg volt. Pár nappal előtte már készültünk: elkezdődött a szalmacsomók összerakása, hogy aztán öt-hat csomóval a hónunk alatt elindulhassunk párosával a kis falu utcáin. A szalmacsomók gondosan, szinte míves munkával készül­tek, mint ahogy a lófarok ösz- sze van csomózva bizonyos időszakban. Megtekertük a szalmaszálakat, majd hurkot kötöttünk rájuk. A Luca-napi köszöntőt a kora reggeli órákban kellett kezdeni, mert jókívánságokat csak ilyenkor szokás mon­dani. A köszöntőket mindig csak fiúgyermekek tehették, tették.- Szabad-e lucázni? - kiál-, tottuk harsányan a kapuk, ke­rítések előtt, hogy a házban lakók hallják, értsék. Ha vá­lasz érkezett, beléphettünk az épületbe, a kis szalmacsuta­kokat lábunk alá téve, letér­delve mondtuk a rigmust. Kí­vántunk gyarapodást, bő ter­mést, boldogságot, miközben mondtuk, hogy „annyi tiktyuk legyen, mint égen a csillag". A pár fillért a jókívánságo­kért a háziak a szalma közé dobták; miután összeszedtük azokat, indultunk tovább, a Luca-szalma pedig ott maradt a konyha földjén, padlóján, betonján. A többi szalmacsomót a kapuban hagytuk, hogy dol­gunk végeztével máshová; más házhoz indulhassunk. Nagy bosszúság volt, ha köz­ben egy másik csoport elvitte az ügyes kis szalmacsomókat. Ilyenkor irány a kiindulási pont, hogy újakat csavarjunk, majd azzal folytattuk utunkat. S ha valahol nem kerültek bebocsátásra a jókívánságo­kat mondók, akkor a házon kívülről, az utcáról szólt a szi­tok, átok lóra, csirkére, ser­tésre, termésre és másra. Volt egy kis rigmus, amely szerint sánta és vak legyen kutyájuk és libájuk, és ne érje áldás a ház lakóit, maradjon férj nél­kül az eladó lány, szóval sok minden rossz kívánság. Alig-alig akadtak, akik nem engedték be a kis nebulókat, mert faluszerte arra emlékez­tek, hogy melyik házban, me­lyik évben, mikor hatott az átok. Mesés gyermekvilág, vagy talán alamizsnagyűjtés a kö­zelgő karácsonyra?! Nem em­lékszem, hogy a sok-sok lucá- zásból maradt-e tartós tárgy, arra viszont igen, hogy egy nagy várakozás, egy nagy esemény volt a lucázás. T fajon manapság készülnek- V e valamire a kisdiákok? Modern világ, szalmacsomó nélküli. Az emlék szebb, mint az akkor vásárolt pék sütötte kifli, amelyet a fillérekből a szomszéd faluban vásároltam. Vasárnap nagy nap lesz Hasznoson Falugyűlés népszavazás előtt Hétfőn az esti órákban falu­gyűlést tartottak Hasznoson, ahol Sánta Kálmánné, a vá­rosrész képviselője adott tá­jékoztatót a pásztói városi önkormányzat által jóváha­gyott költségvetési előirány­zat időarányos teljesítéséről. A képviselő asszony az ön- kormányzati testület által meg­vitatott pénzügyi helyzetet elemezve rámutatott arra, hogy százmillió forintot meghaladó hiányt mutat a mérleg. Ezért az év hátralévő időszakában taka­rékosabban kell a pénzeszkö­zökkel gazdálkodni. A fórumon érintették a jövő évi koncepciós költségvetési tervjavaslatot is, ahol az előze­tes prognózis alapján az ez évi­nél is kevesebb állami támoga­tást kapnak a helyi önkormány­zatok. Ennélfogva még az eddigi­eknél is szigorúbb pénzfelhasz­nálással kell majd jövőre szá­molni. A legnagyobb érdeklődést természetesen a vasárnapi nép­szavazással kapcsolatos kérdé­sek váltották ki a hallgatóság­ból, Egyebek mellett elhang­zott, hogy nem kötelező el­menni szavazni. Azonban az idős, beteg emberekhez, ha igénylik, elviszik a szavazóur­nát, hogy ők is élni tudjanak ál­lampolgári jogaikkal. A résztvevők tájékoztatást kaptak arról is, amennyiben Hasznos önálló közigazgatásű község lesz, akkor mintegy hu­szonhárommillió forintos ál­lami támogatást kap, és ez még kiegészülhet különböző adók­ból és pályázatokon megszer­zett pénzekből. Az előzetes információk sze­rint a lakosság többsége akarja, hogy Hasznos önálló községgé váljon, de vannak olyan véle­mények is, amelyekből arra le­het következtetni, hogy jó né- hányan a jelenlegi helyzet fenn­tartása mellett voksolnak majd az urnáknál.- esla ­Bár a múlt év végén átadta helyét a megyei műemlék­védelmi alapítvány vezető­sége az újnak, a hatalmas iratkupac csak most került át az utódokhoz. A kuratórium tegnapi szé- csényi ülésén megjelent Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyű­lésének alelnöke és Havas Fe­renc, a megyei TÁKISZ igaz­gatóhelyettese is. Az alapítvány jelenlegi és volt titkára - azaz Smelkó Ist­ván és Frics Gyula - elmondta, hogy csupán a megyei közgyű­léstől kapott pénzekből tartják fenn magukat, s ebből finanszí­rozzák a különböző műemléki épületek felújítását. Ezekre az összegekre az épü­leteket fenntartó szervezetek adhatnak be pályázatokat. Szponzorok sajnos nem A buszjegyek és bérletek ár­emelése gyorsan és vita nélkül megtörtént. Horváth József, a Nógrád Volán vezérigazgatója előterjesztett, válaszolt a kérdé­sekre, majd a képviselők sza­vaztak. Átlagosan húsz száza­lékkal lesz drágább a helyi uta­zás jövőre. A"*víz- és csatornadíjak mint­egy harminc százalékkal lesz­nek magasabbak. Juhász Péter Az előadó azonban ezt megelő­zően arról szólt, hogy jövőre másfél százalékkal csökkentik az egészségbiztosítási járulék mértékét, s ez mindenképpen biztató. De tudni kell azt is, hogy egészségügyi szolgáltatá­sokra a szükséges harmincmil- liárd helyett hat-hét milliárd jut a központi költségvetésből. Kétszáztizenhatmilliárd a tár­sadalombiztosítás kintlévősége, hemzsegnek az alapítvány ke­gyeiért, pedig az értékek meg­őrzése érdekében támogatókra lenne szükségük. A kuratórium ülésén a fo­lyamatban lévő helyreállítások polgármester leszögezte: re­mélhetőleg a sajtó nem vezeti félre szándékosan a lakosságot: ezúttal a közületi és intézményi díjakról döntenek. A közületekre és intézmé­nyekre vonatkozó vízdíjak emeléséről közel másfél órán át vitáztak a városatyák. Tornyos Gábor, a Nyugat-Nógrád Vízmű Kft. vezetője kapott tá­madást jobbról és balról, ám amely nagyrészt annak a meg­döbbentő ténynek a velejárója, hogy jelenleg Magyarországon egymillió-kétszáztizenhatezer cég áll felszámolás alatt. A hi­ányt az ellátások szűkítésével ellensúlyozzák. Jövő év április 1-jétől lépne életbe az új családipótlék-rend- szer. Újdonsága nemcsak abban merül ki, hogy március 1-jéig kell jövedelem-nyilatkozatot közül kiemelten is foglalkoztak a rétsági harangtoronnyal, valamint a tari templom orgonájának rendbetéte­lével. módosító javaslat nem érkezett. Szavaztak a képviselők, határo­zat mégsem született, egyetlen voks hiányzott.- Felelősen kell gondol­kodni, ez nem érzelmi kérdés - adott hangot meglepetésének a város első embere. Ugyanis, ha nincs új ár, akkor nem lesz kormányzati támogatás, így biztosan veszteséges lesz az üzemeltető társaság, annak pe­dig Gyarmat is kárát látja. Feszült percek után kiokos- kodta a testület: legyen új sza­vazás. Meglett a szükséges többség, van új ár. Sz. N. tenni, s a havi egy főre eső nettó 19,5 ezer forint lesz a felső határ. Bővül az alanyi jo­gon ebben az ellátásban része­sülők köre. Április 16. napjára a kismamáknak ajánlatos fi­gyelniük. Aki eddig világra hozza gyermekét, még váran­dósági pótlékot kap, a „késle­kedők” azonban jövedelemtől függően az ennek helyébe lépő anyasági segélyben részesül­nek. Amennyiben a T. Ház is úgy akarja, ’97-től nem kétévente, hanem évente emelkedik a nyugdíjkorhatár. Tehát a ’40- ben született nők 56. életévük­ben lesznek nyugdíjasok. A fér­fiakról sem feledkeznek meg: ’98-tól 61, kétezertől pedig 62 év lesz a nyugdíjkorhatár, (mj.) RÉTSÁG Hírek Véradókat várnak Pásztó - Középiskolások segítségével december 14- én, csütörtökön 10-től 17 óráig a Teleki László Könyvtárban és Művelődési Központban véradást szer­vez a Vöröskereszt területi szervezete. Több mint száz személy részvételére számí­tanak. Segítség betegeknek Balassagyarmat - Az el­múlt héten életre hívott Nógrád Sebészeti Betegeiért Alapítvány nagy feladatok előtt áll. Egyre többen sze­retnék segíteni a nemes cé­lok megvalósítását. A Dr. Kenessey Albert Kórház támogatásában részt vesz a Drégelypalánk és Vidéke, valamint a Szécsény és Vidéke Takarékszövet­kezet is. Csatornaépítés Varsány - A közeljövőben több utcában megoldódik a belső vízelvezetés. A csa­tornarendszer még ebben az évben kiépül. Napokon be­lül befejeződnek a munkála­tok. / Épülő benzinkút Mohora - Benzinkút épül a községben. A munkálatok várhatóan a jövő év első fe­lében befejeződnek, így a töltőállomás március végén megnyithatja kapuit. Vállalkozói fórum PáSitó - Az ipattèst&lèfc^- . nöksége december 14-én, csütörtökön 15 órakor vál­lalkozói fórumot tart tagjai részére az 1996. január else­jén bevezetésre kerülő helyi adórendelet tervezetéről. Előadó Sándor Károly, az önkormányzat pénzügyi osztályvezetője. Traffipax December 13-án, szerdán 6- tól 14 óráig Salgótarjánban és környékén, Salgótarján, Karancsalja, Karancsla­pujtő, Karancskeszi, Mi- hálygerge és Litke útvona­lakon; Balassagyarmaton és környékén; 14-től 22 óráig Pásztón és környékén, a 21. sz. főúton Pásztó, Mátrasző- lős és Jobbágyi külterületén, Szurdokpüspöki és Pásztó belterületén találkozhatnak az autóval közlekedők se­besség-ellenőrzéssel. H. H. Ülésezett a gyarmati önkormányzat: bohózat vagy tragédia? Majdnem víz(áremelés)be fúltak a városatyák Isteni színjáték zajlott a városháza szebb időket látott díszter­mében. Az ugyan kétséges, hogy mekkora sikert aratott, mi­ként az is nézőpont kérdése; bohózatnak vagy tragédiának mi­nősíthető a városatyák előadása. Felszámolás alatt több mint egymillió cég - Szinte mindegyik adósa a tb-nek Még jár a várandósági pótlék Egyhangúnak igazán nem mondhatóak az egészségbiztosítás utóbbi hónapjai, az áprilisig előttük álló időszak viszont ismét új korszak közeledtét jelzi. A területre vonatkozó jó néhány törvényjavaslat vár a parlament jóváhagyására, s ezek ha­tályba lépésével más szelek fújnak majd az ellátások háza tá­ján. Minderről tegnap, az MTESZ megyei szervezete salgótar­jáni székházában az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályvezetője, dr. Kiss Lenke számolt be orvosok­ból, önkormányzati alkalmazottakból álló hallgatóságának. „Iván, Vaszil és Szergej” ragasztószalaggal kötözte meg az éjjeliőrt Konzervként nyitották ki a mackókat Az elmúlt hét csütörtökjén a palotási termelőszövetkezet éj­jeliőre úgy érezte, hogy valaki jár a távoli majorban. Elindult, hogy megnézze, ki(k) az(ok), amikor a sötétben hátulról többen megragadták. A fejére valamilyen zsákot húztak és nagy erővel a földre nyomták. Az őr csak szavakat hallott: - Üssed! Megdöglesz! Hagyd még, szükség lesz rá. Az ismeretlenek bevitték a kazánházba, hátrakötötték a kezét zsineggel, majd a gumi­csizmás lábát széles ragasztó- szalaggal körbetekerték. Az elkövetők több mint há­rom órán át „dolgoztak”. Fel­feszítették az irodák ajtaját, az ablaküvegeket kiverték s min­Fantomkép a feltételezett elkövetők egyikéről denütt kutattak. A pénztárban talált három páncélszekrényt úgy bontották fel, mint a szar­díniásdobozt. Ezekből 269 ezer forint készpénz vittek el, de nem hagyták ott a 7,65-ös kaliberű, browning típusú ma­roklőfegyvert sem 121 darab lőszerrel. Amint ezt Dávid Gyula alez­redestől, a megyei főkapitány bűnügyi helyettesétől megtud­tuk, az elkövetők nem akarták az éjjeliőrt megölni, de szá­mítva arra, hogy kihallgatják, nem engedték, hogy bármit is lásson. Sőt, félrevezetésként egymást Ivánnak, Vaszilnak, Szergejnek nevezték. Távozáskor egy személyt egy ideig hátrahagytak, majd az is eltűnt. Az éjjeliőr verej­tékezve hallgatózott, hogy ott vannak-e még, majd nehezen kilépett a gumicsizmából és zokniban, összekötött kézzel ment segítségért. A rendőrség keres egy szürke, ezüstös grafit színű, Opel Kadett típusú gépkocsit, amely ebben az időben a hely­szín közelében járt. Kéri, hogy aki tud erről valamit, vagy a mellékelt fantomképen valakit felismerni vél - az illető 20 év körüli, magas, sportos, nagy termetű, kövér testalkatú, szé­les vállú, feltűnően kerek arcú, felnyírt, rövid szőkésbarna hajú, fejhez simuló fülű, egye­nes orrú, fekete bőrdzsekit vi­selő férfi - jelentkezzen a me­gyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán, vagy a 07- es telefonon. Rablás, gyilkosság sorozatban Elérkeztek a gonoszság órái (Folytatás az 1. oldalról kutatás nyomán előkerült a kül­kirabolták. Az elkövetők 69 ezer forintot és 90 kanadai dol­lárt vittek el. A forrónyomosok és a hely­színelők gyors munkája nyo­mán a bűncselekmény után né­hány órával - a rendőrség látó­körébe került személyek el­számoltatása után- egy sze­mély maradt a gyanúsítottak listáján. Az idős sértettnek tá­voli rokona, G. Attila etesi la­kos. Az előállítás, majd a ház­foldi pénz sa 10-12 ezer forint is. A többit már elköltötte. Az érsekvadkerti Jakubecz Józsefné meggyilkolásának kö­rülményeiről tegnap írt cikkün­ket néhány olyan részlettel bő­vítették ki a sajtótájékoztatón, amelyek csak aláhúzták az el­követők lélektelen gonoszsá­gát. A három helyi roma -O. Albert paka, V. Ernő birka és K. Attila kistoncsi - nem ismeret­len a rendőrség előtt. Díjazott pályázatok A Nagy Iván honismereti pá­lyázat ünnepélyes díjkiosztá­sát december 14-én, csütörtö­kön 15 órakor tartják Salgó­tarjánban, a Nógrádi Történeti Múzeum tanácstermében. A díjakat a sikeres pályázóknak Smitnya Sándor, Nógrád Me­gye Közgyűlésnek elnöke adja át. Az Oskolamester háza Pásztó egyik látványossága

Next

/
Thumbnails
Contents