Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-09-10 / 289. szám

1995. december 9., szombat SZECSENY Nógrád Megyei Hírlap Kalotai László jegyzete // Adventi gyertyák Ő szi és téli hónapokban többször égnek a gyer­tyák, előbb a temetőben, majd a lakásokban. Halottaink nap­ján a legegyszerűbb sírhal­mon éppúgy világítanak, mint az építészeti remekművekben. Emlékezünk: s míg a kis gyer­tya „leéli életét”, fellobban, majd elhalványuló fénye az utolsókat pislákolja,, felidéz­zük édesanyánkat, apánkat, testvérünket, a nagyszülőket, a jó barátokat. Most decemberben a laká­sokban gyúlnak gyertyák, ad­ventiek, a várakozást jelzők. A kis fenyőkoszorúk fölött édes­kés, kesernyés, viaszillat árad, bejárja a lakásokat. Ott is láttam gyertyafényt - hideget -, ahol nem volt ko­szorú: a balkáni háború által félig lerombolt lakások kis zugaiban is világítanak. Talán végleg kialhatnak a világításra használt gyer­tyák? A Balkánon egy más­fajta világosság jelenik meg. Bízhatunk!? Én szeretem a gyertyafényt, a lángot: életet látok benne. Nézem, ahogy a kis kanóc megtalálja a helyét és folya­matos lánggal vezérli az égést. Közben viaszoszlopok alakulnak ki, a láng pedig lassan pislákolóvá válik, míg végül egy kis szellő is kioltja. A helyén, ahol a gyertya állt, világított, csak egy kis viasz­folyás, picurka halom marad. A gyertyát, a lángját szere­tem és közben az élet sok-sok epizódja jelenik meg lelki szemeim előtt. A gyertya fénye emlékeztet. Gyermekkorom falra varázsolt nyuszikáira, farkasokra, kacsákra, ame­lyek addig ugráltak, míg ügyes kezű bátyáim - a kisebb gyermek örömére - a falra ve­títették kezük gyors mozdulá­sainak változtatásával az ár­nyékot. Azóta sokszor meg­próbáltam ezt villanyfénynél én is, de soha nem tudtam fel­idézni a gyermekkori varázst. D ecember: várakozás, bú- feledtetés', öröm, a csa­ládi otthonok melegsége. Gyújtsunk gyertyákat! A fa­lakra varázsolt árnyképek já­téka melegebbé teheti az ott­honokat, a családokat, az együvé tartozást. Megyei Korkép 4 BATONYTERENYE Megemlékezések 1956. december 8. mártírjainak emlékművénél Főhajtás az áldozatok emléke előtt Fónay Jenő POFOSZ-elnök mondja beszédét FOTÓ: R.T. Jönnek az (Folytatás az 1. oldalról) óta látogatja ilyen céllal a kör­zeteket. A későbbiekben ő fogja irányítani a kilencfős team-et. - Azt akarjuk elérni: a beteg úgy kerüljön hamarabb munkába, hogy teljesen gyó­gyult legyen. Ehhez a hosszas várakozásra késztető buktatók kiszűrésére van szükség. Ne kelljen például senkinek három hetet gyomor­röntgenre várakoznia, mely esetleg negatív eredményt hoz. Az eltelt hónapok tapasztala­(Folytatás az L oldalról) vízhasználat is jelentősen le­csökkent. De a lakosság köré­ben is igen komoly takarékos­ság tapasztalható. Tornyos Gábor, a Nyugat­nógrádi Vízmű Kft. műszaki igazgatója szerint mindenkép­pen szükséges az újbóli emelés. A cég közelmúltban tartott tag­gyűlésén a tulajdonos önkor­mányzatok elfogadták az eme­lési javaslatot. A tervek szerint harminc százalékkal növekedne a terme­lői ár. A díjemelés akkor lesz érvényes, ha az önkormányza­tok testületéi is megalkotják az árrendeletet. ellenőrök ! tait így összegezte a főorvos:- Mintegy hatvan körzetet el­lenőriztem, s találkoztam jó né­hány, a keresőképtelenség megállapítása szemszögéből li­berális orvossal. Azt értem ez­alatt, hogy a háziorvos a tör­vény által nem ftiegengedett szociális és foglalkoztatási szempontokat is érvényesít. Te­szem azt a beteg nagymama mellé huzamosabb ideig tart be­tegállományban munkanélküli hozzátartozót. (mj.) A lakossági fogyasztói díjak a termelőinél alacsonyabbak lesznek, mivel jövőre is támo­gatást élvez a vízdíj. Ennek mértéke egyelőre kérdéses. Az emelést egyrészt az év során megtörtént szennyvízhálózati beruházások indokolták, más­részt a megyei közgyűlés tulaj­donában lévő távvezeték-háló­zat értékcsökkenése. A jövő évi vízárak még így, a várható emeléssel is kedvezőb­bek lesznek, mint a megye más területein lévő vízműveknél. Az már más kérdés, hogy so­kan a jelenlegit is alig tudják ki­fizetni. (hegedűs) (Folytatás az 1. oldalról) Ehram Kemal József, a Kom­munizmus Üldözöttéinek Szö­vetsége elnöke kemény sza­vakkal bírálta az ország vezeté­sét, a parlament munkáját. Többször is kifejtette, hogy nem volt semmilyen rendszer- váltás, sőt, kemény visszaren­deződésnek vagyunk tanúi. Mint mondta: - Meg fog tör­ténni a valódi rendszer- váltás ... Mi nem ígérünk, ha­nem cselekszünk ... Nem mi vagyunk a szélsőségesek .. .Mi nemzetmentők vagyunk. Németh Bálint, az Ötvenha­tosok Országos Szövetségének elnöke beszéde után Tálas Jó­zsef, szénatéri szabadságharcos mondta el Imádkozni soha sem késő! című versét. Idézet a versből: „Várták sokan, még ma is várják kisfiúkat vacsorá­hoz, testvéreim, imádkozzunk a mi igaz Szentanyánkhoz!”. A pártok, szervezetek képvi­selői, valamint a megemléke- zők és a gyászolók ezek után megkoszorúzták az 1956-os emlékművel szemben elhelye­zett emlékkövet, amelyen az „1956. december 8-án ártatla­nul meggyilkoltak emlé­kére" felirat olvasható. A megemlékezés a Szózat el- éneklésével ért véget. *- Milyen körülmények között él Mariska néni, van-e olyan do­log, amire szüksége volna, ami hiányzik mindennapi életéből, ami gondot okoz, miben tud­nánk segíteni? - kérdezte özv. Bálint Istvánnétól Puszta Béla, Salgótarján Megyei Jogú város polgármestere, tegnap délelőtt a polgármesteri hivatalban, mielőtt átadta a feleségnek a volt férj, Bálint István 1956-os kiállásáért és szerepvállalásá­ért Göncz Árpád által aláírt ki­tüntető oklevelet. Özv. Bálint Istvánné és jelen­lévő fia József, egybehangzóan állították, hogy váratlanul érte őket ez az elismerés,'de nagyon jólesik nekik. A feleség visszaemlékezését azzal kezte, hogy az a bizonyos esemény nagyon régen volt. Férje, a bányából a délutános műszakból jött haza, éjszaka elvitték, sokáig nem tudott róla semmit. Nyolc évre ítélték, amelyből 5 év 4 hónapot töltött le. A gyerekek kicsik voltak, amikor elvitték, nagyok lettek, mire kiengedték. 1962 júliusá­ban betegen, gyomorfekéllyel szabadult, gyógyítani nem tud­ták, 1962. december 24-én fel­akasztotta magát. Az idős feleség beteg, magas vérnyomása van, idegállapota rossz, egyedül él alig több mint 17 ezer forint nyugdíjból . A háza régi, rossz állapotban van. Bálint József, korábban az építőiparban dolgozott, 1991 óta azonban munkanélküli. Ő így emlékezett az akkori időkre:- Úgy néztek ránk az általá­nos iskolában, mint az elítél­tekre. Ez a szakmunkásképző­ben teljesen megszűnt. A beszélgetés végén a pol­gármester közölte, hogy a város vezetői majd felkeresik a mártír özvegyét otthonában is. *- „A mai gyógyulás egyik legelső követelménye és előfel­tétele, hogy mindannyian tud­junk már egyszer mindenkinek szívből és maradéktalanul megbocsátani. Az első világhá­borútól a mai napig rengeteg üszkösödő sebet hordoznak itt az emberek, tartozzanak azok bármely valláshoz, felekezethez vagy foglalkozáshoz. A gyűlölet váltógazdasága idején a felül- lévök tobzódó féktelenséggel ál­talánosítva, bírói ítélet nélkül lakoltatnak felebarátokat. Az alul levők összeszorított fogak­kal készülődnek mindig a talán még élesebb visszafizetésre. Egyszer el kell kezdeni a meg­békélést, mert belepusztulunk a folytonos megtorlások láncola­tába"-, idézte Mindszenty Jó­zsef hercegprímás szavait - amelyeket Szent Gellért vérta­núságának 900. évfordulója kapcsán fogalmazott meg - Puszta Béla, a város polgármes­tere a sortűz áldozatainak em­lékére rendezett gyászünnepsé­gen, amelyet a vásártéri 1956. december 8. emlékműnél tartot­tak. így folytatta: - Nem a „bo­rítsunk fátylat, a múltra” fel­lengzős és hamis alapállásra buzdítok. Nem felejthetünk te­hát, az áldozatok neve örök mementó marad az utódok számára, de azt igen is mon­dom, hogy csak egy emberi megoldás van a költő szavaival élve: -,,a harcot, amelyet őse­ink vívtak, békévé oldja az em­lékezés.” A polgármester szólt arról, hogy Salgótarján önkormány­zata a korszak teljes körű feltá­rásában és tisztázásában érde­kelt. Szavait így fejezte be: — E gondolatokkal hajtsunk fejet mártírsorsú salgótarjáni polgártársaink emléke előtt a megbékélés jegyében. Az ünnepi beszéd előtt salgó­tarjáni diákok tisztelegtek az elesettek emlékének, majd iro­dalmi műsor következett Nóg­rád megyei előadóművészek és a salgótarjáni Rákóczi Úti Álta­lános Iskola tanulóinak közre­működésével. Végezetül a kü­lönböző szervezetek képvise­lői, a város polgárai elhelyezték a kegyelet virágait az emlék­műnél. B. M. - V. K. RÉTSÁG 3- °,da* Hírek Ünneplő tűzoltók Pásztó - December 9-én, szombaton tartja ünnepi közgyűlését a helyi önkén­tes tűzoltó egyesület. Az összejövetelt a szervezet fennállásának száztizedik évfordulója alkalmából ren­dezik. Gönczy nyert Salgótarján - Dr. Gönczy Zoltán állatorvos sikerrel válaszolt a Magyar Rádió Ki nyer ma? - Játék és mu­zsika tíz percben című, teg­nap a városi zeneiskolából közvetített adásában feltett kérdésekre. Fotótárlat Szurdokpüspöki - Herbst Rudolf képeiből nyílt kiállí­tás az általános iskola Rad- nai Galériájában. A decem­ber 21-éig megtekinthető tárlaton többségében a Je­menben fotózott képek lát­hatók. Iskolagaléria Salgótarján - Mártonné Sztaniszláv Tímea alkotása­iból nyílt tegnap kiállítás a Madách Imre Gimnázium galériájában. A tárlatot Skoda Róbert tanár nyitotta meg. A kiállítás megtekint­hető munkanapokon 8-tól 16 óráig. Minősítő koncert Salgótarján - A pedagó­guskórus december 9-én, szombaton 17.30 órakor tartja minősítő hangverse­nyét a zeneiskolában. Fellép a Füleki Férfikar és a Salgó­tarjáni Szimfonikus Zenekar is. Vezényel: Baámé Dicse Zsuzsa. A belépés díjtalan. Traffipax December 9-én, szombaton 6-tól 14 óráig Szécsényben és környékén; 8-tól 16 óráig: Salgótarjánban és környékén, Salgótarján - Karancsalja - Karancsla- pujtő - Karancskeszi - Mi- hálygerge - Litke útvonala­kon; december 10-én, va­sárnap 14-22 óráig: Pásztó és környékén, Pásztó és Hasznos belterületén, a 21. számú főúton Pásztó és Jobbágyi külterületén, va­lamint Szarvasgede belterü­letén, illetve Rétságon és környékén várható sebes­ség-ellenőrzés. Drágábban (be)fürödhetünk Puszta Béla polgármester átadja a „Hazáért és szabadságért” kitüntetést özv. Bálint Istvánnénak. (Balra Bálint József.) T Gyarmaton (is) ajándékoz a Kugler Tibor hálózati főnök avatta fel a töltőállomást Azért mennek tönkre a há­zasságok, mert az érintettek egy idő után kifogynak az ünnepi ajándékozás ötleteiből - mondta tegnap a gyarmati új Shell benzinkút megnyitó­ján Kugler Tibor, a világcég töltőállomás-hálózatának honi főnöke. A Shellnek min­dig akadnak ötletei. Felöltöztették tegnap délben a 22-es út mentén, a kórház szomszédságában megépült töl­tőállomást. Jó egy éve kezdő­dött az építkezés. Az első na­pok forgalma igazolta a döntés helyességét. Kugler Tibor hálózati főnök ünnepi beszédében utalt arra, hogy élet-halál harc folyik az üzemanyagpiacon. A Shell állja a kihívásokat. Juhász Péter polgármester Shell kiemelte, hogy a város életében nagy jelentőségű egy ilyen új létesítmény átadása. Szép kará­csonyi ajándék. Kovács István a tulajdonosok nevében szólt a tervekről is. Ezek szerint komoly beruházás kezdődik a területen. Még nem dőlt el, hogy üzletközpont vagy Me Donald's étterem épül-e? Egyik biztosan. Azt is tervezik, hogy helikopter-leszállót is ki­alakítanak. A korszerű töltőállomást Rigó Zsolt és szorgos csapata üzemelteti. A Shell kúton ti- zenketten dolgoznak. Jól járnak azok az autósok, akik a hét végén itt tankolnak, ugyanis különféle ajándékokkal kedveskednek a shellesek. A szerencsések .komoly értéktár­gyakat nyerhetnek. Alapítványt tett a takarékszövetkezet Segítenek a betegeken Nógrád Sebészeti Betegeiért elnevezésű alapítványt hoz­tak létre Balassagyarmaton. A kezdeményező Holes Imre, a Cserhátvidéke Ta­karékszövetkezet igazga­tója. A Takarékszövetkezetek Nógrád Megyei Szövetsége, a Karancs Épker Kft. , az MNG Kft. és Csampa Tamás hozta létre az alapítványt, melynek célja sokrétű. Ä balassagyarmati dr. Ke- nessey Albert Kórház sebé­szeti osztálya szakmai szín­vonalának emelését, a gyó­gyító munka feltételeinek se­gítségét kívánják fellendíteni a jövőben. E nemes célok érdekében az alapítvány támogatja az osztály műszerparkjának fej­lesztését, dolgozóinak szak­mai továbbképzését és a fek­vőbeteg részleg komfortfoko­zatának javítását. Az alapítványhoz csatlako­zási szándékát jelezte már a drégelypalánki Szondi Kft., a rétsági önkormányzat, a Zala Kerámia Rt. romhányi gyára, a Magyar Kábel Müvek balas­sagyarmati gyáregysége, va­lamint Baranyi József, rom­hányi vállalkozó. A szervezőmunkát az öt­letgazda Holes Imre, a ma- gyamándori székhelyű Cser­hátvidéke Takarékszövetke­zet igazgatója és dr. Tiba Imre, a gyarmati városi kór­ház sebészeti osztály új főor­vosa végezte.

Next

/
Thumbnails
Contents