Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-20 / 298. szám

2. oldal I SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép Az ügyvezető igazgatóban is van teljesítési kényszer: megvédi a család hírnevét Megduplázza létszámát az Iparfém PÁSZTÓ 1995. december 20., szerda A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Esztelen erdőpusztítás- Sajátos arculatot kívánunk kialakítani, amelyben meghatá­rozó a lemezkandallók és le­mezkazánok gyártásának bein­dítása, sorozatgyártása. Kandal­lónál biztatóak az eddigi kilátá­sok. Egy né­met megren­delő ezer da­rabot kért, s egy holland cég is érdeklő­dik. Emellett jelentős a bel­földi igény is. Eddig százan jelezték vételi szándékukat. Az előbbiek valószínű össze­függnek azzal, hogy jóval ol­csóbbak vagyunk, mint ver­senytársaink. A két terméket sorozatban szeretnénk gyártani a korábbi egyéni acélszerkezeti és görgőgyártás stabilizálása mellett - mondta egyebek kö­zött piaci pozíciójuk érzékelte­tésére Gressai Gábor, az Ipar­fém Ipari Fémszerkezetgyártó Kft., - mint a felszámolt Salgó- gép - ügyvezető igazgatója, gyárszerelő mérnök. Megújulás külcsínben is A megújulás nemcsak az előbb említett gyártmányszerkezet- í váltásban, hanem külsőleg, az i épületek megfiatalításában is visszatükröződik.-Erre az irántunk érzett bi­zalom erősítése céljából van szükség. Bizonyára jó hatással lesz megrendelőinkre a tiszta, rendezett környezet. A meg­újuló épületkülső, amely egy kissé megkopott az elmúlt években, valószínű vonzóbb lesz a mainál és egyúttal azt is sugallja majd, hogy üzleti part- j néremketímegfeeGsüyük,..a,OTÍ­nőséget döntőnek tartjuk - mondta a fiatal, harminckette- dik életévében járó igazgató. Versenyben a piacon-Kérem, győzzön meg eddigi életképességükről!-Jelenleg százan dolgoznak az üzemben, ebből negyvenen korábban tartós munkanélkü­liek voltak. Össztermelésünk hatvan százalékát az SVT-nek végzett kooperációs munka te­szi ki, vagyis itt gyártjuk azokat a termékeket, amelyeket eddig az SVT korábban más cégektől vásárolt. A közelség előnye tetten ér­hető a foglalkoztatásban, a mi­nőségi követelmények teljesíté­sében, a folyamatos munkaellá­tásban. A korábban ide kötődött megrendelőkkel felvettük a kapcsolatot. Eredményeként a görgőgyártásban 15 milliós megrendelést kaptunk, amit 31- éig teljesítünk, s ez 10 főnek je­lent kereseti lehetőséget. E te­kintetben a versenyképes gyár­tók közé tartozunk, a rendkívül nyomott árkínálati piacon. Csaknem a májusi indulás óta folyamatosan érkeznek igények az egyedi gyártású acélszerke­zetre a korábbi és új partnere­inktől. Elismeréssel szállítot­tunk acélszerkezetet egy német bútoráruháznak. Épületszerke­zeteket gyártottunk a budapesti Innovációs Park részére, s a Sárvári Cukorgyár acéltető szerkezete is a mi üzemünkhöz kötődik. A Tatabányán épülő amerikai tulajdonú autókerék- tárcsa-gyárba is mi szállítunk. Biztató jövőkép- Mi a garancia arra, hogy a külföldiek által kívánt magas niinőségi követelményeknek is meg tudnak majd felelni- A régi szakembergárda, amely olyan szakmai múlttal rendelkezik, hogy képes megfe­lelni a nyugati igényeknek. A gyárban folyó százmilliós beruházásban segítséget jelen­tett az elnyert területfejlesztési pályázat, amely meghatározott célokra ad támogatást: a meg­lévő géppark bővítésére, a külső és belső felújításra, át­csoportosításokra és új üzemek kialakítására, a tartós munka- nélküliek foglalkoztatása után járó kedvezmény igénybevéte­lére.- Tudomásom szerint sikeres fél évet tudhatnak maguk mö­gött. Ennek ismeretében milyen jövőképben gondolkodnak?- Faipari csomagolóanyag gyártásával bővítjük eddigi te­vékenységünket. A szerszám­üzemben újabb 10 fő foglalkoz­tatását kívánjuk biztosítani. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemmel együttműködünk a mezőgazdasági hulladékot és melléktermékeket hasznosító kazántípusok kialakításában, megragadva a környezetvéde­lemben rejlő lehetőségeket. 1996. év végéig 200 főre kíván­juk növelni a létszámot, főleg a tartósan munkanélküliek tábo­rából, ugyanakkor visszavárjuk korábbi jó szakmunkásainkat, fiatalokat és a hozzánk kíván­kozó új dolgozókat. Próbaidő után-Milyen érzés egy szakmai­lag jól képzett, elismert, nehéz helyzeteket is megoldó, vérbeli menedzsment, a közéletben is otthonosan mozgó édesapa kö­vetelményeinek megfelelően dolgozni?- A munkaadóm, az SVT menedzsmentje. Van bennem egy teljesítési kényszer, hogy megvédjem a család jó hírne­vét. Akárcsak kollégáim, én is letöltöttem a három hónapos próbaidőt. Venesz Károly Tisztelt Szerkesztőség! 1993. március 25-én, majd ’93. október 7-én Érsekvad- kerten földárverésen kárpót­lási jegyért vásárolta meg 54 személy a 0171/4. hsz. alatt 121 ha 3897 m2 nagyságú, 376,31 aranykorona értékű erdőterületet. 30-40 éve minden érsekvad­kerti lakosnak volt szőlő, gyü­mölcsös, szántó területe a jelen­leg erdőnek nevezett részen. Több százéves, még helyrehoz­ható pince is van itt. Ezen a méhészkedésre kiválóan alkal­mas területen a tulajdonosok­nak mintegy 10—12 állandó méhésztanyája van 800-1000 méhcsaláddal. A földhivatal határozatát 1993. október 5-én és 1994. augusztus 24-én kaptuk kézhez. Felháborító, hogy erdőnek ne­vezett, volt Szőlőhegyen mi­lyen pusztítást, fakivágást vé­gez a téesz utóda, a mezőgaz­dasági és szolgáltató szövetke­zet, arra hivatkozva, hogy az A mizserfai szociális otthon­ban, a minap bensőséges ün­nepség volt, öregek napját tar­tottak. Az igazgató, Serfőző Tamás meleg szavakkal kö­szöntötte a résztvevőket, majd különböző műsorszá­erdőtulajdonosok több mint 50 százaléka bérbe adta az érsek­vadkerti erdőket. Mi kértük a mezőgazdasági szövetkezetét, hogy ne vágja ki a fent nevezett területen a fákat, mert mi erdőbirtokosságot aka­runk alakítani. 1995. július 3-án 51 tulajdonos, aláírással tilta­koztunk, hogy tulajdonunkban lévő területen a fákat kivágják. Majd október hónapban megje­lentek motorfűrészes brigádok és megkezdték az esztelen pusztítást. Szemünk láttára vi­szik a többmilliós értékű va­gyonúnkat. Mi azéft vettük meg, hogy megmentsük az er­dőt. Sehonnan nem kapunk se­gítséget, hogy megállítsuk az erdő irtását. 51 tulajdonos ne­vében kérünk segítséget. Köszönettel az erdőtulajdo­nosok közül: Csillag János Kordics János Fábián István Szabó András Szabó Andrásné mokkái szórakoztatták őket. Különösen nagy sikert ara­tott a salgótarjáni FŐNIX tánc- együttes, látványos, szép pro­dukciójával. Takács Lajosné Salgótarján Kandallóinkra van rendelés, biztatóak a kilátások Idősek napja az otthonban A Filter-Focus Kft. a vevők érdeklődésének központjába akar kerülni Kedvezmények a mestereknek Salgótarjánban, a Pécsko Aruház mögött, a Március 15. utca 2. Az üzletben számítógépen sz. alatt működik a Filter-Focus Kft. Ügyvezetője Grósz Gábor tartják nyilván az árukészletet, - aki Kerekes Gábor elektronikai szakember társával üzemel- az ügyfeleket. Ugyanakkor a teti a céget - elmondta, hogy cégük másfél éve alakult. Kezdet- keresett alkatrészt is listából ben nyugati gyártmányú autóalkatrészekkel foglalkoztak. Kü- választja a gép, egyben variá- lönösen gazdag választékuk volt a különféle szűrőkből, s ezért ciós lehetőségeket is kínálva, is került a cég nevébe a filter szó, a focus pedig azért, mert a Felkészülten várják az vevők kiszolgálásával mindig a központban akarnak lenni. egyéni vásárlókat, ámde első­sorban a szakma mestereire számítanak. A cég filozófiája szerint a szerelő, a mester ne alkatrész után szaladgáljon, hanem ja­vítson. Ők biztosítják az alkat­részeket. S aki igazolt mester, annak kedvezményeket is tud­nak adni. Grósz Gábor és Kerekes Gábor az üzletben Az emberek gazdasági hely­zete miatt azonban bővítették tevékenységüket, a több lábon állásra tértek át, hogy sikere­sebbek lehessenek. Minden kapható Amikor a vállalkozást elkezd­ték, ebbe a kis miniatűr, de annál gazdagabb árukészlettel rendelkező üzletbe költöztek. A vevő itt mindent megtalál­hat, ami a televízióhoz, videó­hoz, rádióhoz, mikrohullámú sütőhöz vagy bármely háztar­tási géphez szükséges lehet vagy ami elektronikai alkat­rész címszó alatt szóba jöhet. Bármilyen úgymond extra igényt is ki tudnak elégíteni. FOTÓ: RIGÓ Sokféle elektronikai alkat­részt forgalmaznak. Legyen az bármi - ha beszerezhető meg­szerzik - dugó, krokodilcsi­pesz, műszer, rádiótelefon. Csaknem minden, ami áram­mal működik. Döntő többségében raktár­ról szolgálnak ki, vagy meg­rendelik, ha ritkább alkatrész­ről van sző. A nyugati autóal­katrészeket pedig a minden­kori nagykereskedelmi áron biztosítják vásárlóiknak. Javítanak is Azt tervezik, hogy javításokat is felvállalnak. S aki tudja, hogy mire van szüksége, biza­lommal fordulhat hozzájuk. A Biztos garancia Számítógép tartja nyilván a készletet, a vásárolt anyagokat s a gép számolja a kedvez­ményt is. Aki ügyfelük lesz, bekerül a gépbe. Vevőkód alapján történik a nyilvántar­tás. S a gép az adóügyi előírá­sok alapján automatikusan számláz. A vevők számítógépért is bemehetnek a kft.-hez. Igen kedvező árakon vehetők alkat­részek, de meg is építik a gé­pet. Olyan biztonságos gépet adnak, hogy a vevőt soha többé ne lássák garanciális reklamáció ürügyén. Számos gépet eladtak már, de a tapasz­talat az, hogy hiba miatt még nem keresték Őket. Olcsóság, jó minőség és minél több vevő kiszolgálása. Ez a céljuk. Ehhez nemcsak a szakértelmük és szorgalmuk van meg, hanem igen sok biz­tos beszerzési forrásuk is. Ez teszi lehetővé, hogy egy- egy alkatrészt többféle gyárt­mányban és különböző áron kínálhassanak. Mezőgazdasági összeírások Nográd megyeben 1996 januárjában reprezentatív mezőgazdasági statisztikai össze­írások kezdődnek országszerte, így Nógrádban is. Az adatfelvé­tel, amely kiterjed a gazdaságok földterületére, a növény-, zöld­ség- és gyümölcstermesztésre, az állatállomány nagyságára, a vá­góállat-tartásra, a megye 23 tele­pülésének mintegy kétezer gaz­daságát érinti. Az összeírásból származó adatok csak statisztikai célokat szolgálnak, s az informá­ciókat gazdasági döntések meg­alapozásához használják fel. Azokat az összeírókat, akik eb­ben a munkában részt vesznek, a KSH igazolvánnyal látjá el. Bemutatjuk Nógrád megye településeit A Településfejlesztési Infor­mációs Rendszer (TIR) há­romkötetes kiadványa, a Ma­gyar Önkormányzatok Adat­tára gyűjtőnevet viseli, kiadó­hivatalunk irodájában (Salgó­tarján, Erzsébet tér 6.) megvá­sárolható. E forrás alapján rhutatjuk be Nógrád megye va­lamennyi települését. Az önkonnányzat címe: Bércéi, Béke u. 1. sz. Telefon: (35) 384-303 Polgármester: Jánvári Andrásné Juhász Magdolna Az önkormányzat területe: 3588 ha, népessége: 2200 fő. A község Budapesttől 70, a 3. sz. autópályától 20 km távol­ságra fekszik, szép környezet­ben. Műemlékei: Kállay-kas- tély, Bene-Teichmann-kastély és a katolikus templom. Ha­gyományteremtő rendezvénye: a jákotpusztai napok. Az utóbbi években a munkanélküliek ará­nya megnőtt és meghaladja a 20 %-ot. Az ipartelepítéshez, a szolgáltatás-fejlesztéshez szük­séges infrastruktúra terveik sze­rint öt év alatt megvalósul, az épületfeltételek szinte nagyobb ráfordítás nélkül adottak, kiala­kíthatók. Az önkormányzat e téren minden segítséget megad. Jelenleg is folyik a Bércéit és Pásztót összekötő ivóvízhálózat építése. (A TIR tagja.) ♦ * * ■ Gressai Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents