Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-19 / 297. szám

4. oldal Autósélet 1995. december 19., kedd Bemutatjuk véndégünket, az Audi A4-et A legtakarékosabb luxusautó Az Audit manapság a BMW-vel és a Mercedessel együtt szokták emlegetni, persze nem véletlenül. Felszereltségében, biztonsági berendezéseiben semmivel sem marad el a két márkától, motorfejlesztésben pedig orrhossznyival előttük is jár. Elég csak a Győrben készülő hengerenként! ötszele­pes erőforrásra, vagy a világ iegtakarékosabbjaként szá­mon tartott közvetlen befecskendezésű turbódízelre gon­dolni. Szerkesztőségünk ez utóbbit fogta vallatóra. A gyári, adatok szerint a 9Ô lóerős TDi motor 90 kilomé­teres óránkénti sebességnél 3,9,120-nál 5,4, míg a városi forgalomban 6,1 liter gázola­jat fogyaszt 100 kilométe­renként, ami ugyebár első hallásra hihetetlennek tűnik. Szinte sportos teljesít­mény - egy nagyobbacska motorkerékpár fogyasztásá­val! Sokáig mi is hitetlen- kedve legyintettünk, de a próbák bennünket is meggyőztek. A sűrű váro­si forgalqmban tesztautónk ugyan valamivel többet — 6,8 litert - kortyolt, de a többlet a hideg idő, és az araszolga- tás számlájára írható. Az 1,9 literes dízelmotor turbófeltöltőt és töltőlevegő- visszahűtőt kapott, az így el­ért 90 lóerő fürgén mozgatta az 1240 kilogramm öntö­megű autót. Már az indítás­nál is alig venni észre, hogy „öngyűjtóssal” van dolgunk, az izzítási idő még hidegben is mindössze néhány pilla­nat. A dízelekre jellemző ko­pogós hang természetesen maradt, de a kitűnő hangszi­getelésnek köszönhetően, ebből nagyon kevés jut az utastérbe. A kabin kialakítá­sát kényszerű kompromisz- szumok jellemzik. Az A4 kategóriájában a legbiztonságosabbak közé tartozik, a terjedelmes ütkö­zőzónák, oldalvédelem azon­ban az utastér - pontosabban a hátsó ülések - rovására megy. A hátul ülőknek még nem kell feltétlenül behúz­niuk a fejüket, de ha elöl 175 centiméternél magasabb uta­sok ülnek, hátul már csak gyerekek lába fér el. Minta­szerű a vezető „munkahelyé- « nek” ergonómiai kialakítása. A kormány négy irány­ban, tág határok között állít­ható, s az ülések magassága is szabályozható. Emellett az üléslap elegendően hosszú egy 190 centiméteres vezető számára is, ami kevés autó­ról mondható el a felső kö­zépkategó­riában. A csomagtér 440 liternyi poggyászt képes befogadni, ez megfelelő egy kétgyere­kes család számára. A gyár mellesleg éppen nekik ajánlja az A4-est Nyugat-Eu- rópában. Szomorú, hogy ná­lunk a közel hatmilliós vé­telarat csak nagyon kevesen tudják egy biztonságos, taka­rékos családi autóra fordí­tani. Sebestyén Kálmán Négytagú család kocsija - Németországban Egy sikerautóval kezdődött a korszerű orosz autóipar sztorija A Lada hétköznapi legendája Minden tizenkettedik magyar ilyen kocsit venne Valaha, a hatvanas évek végén, pontosabban 1967-ben az év autója lett a FIAT 124-es. A torinói sikerkocsi megtetszett a szovjet autógyártás irányítóinak, megvették a licenszét, és a Volga partján fölépült a Togliatti autógyár. Évtizedekig a hazai autópiac csillagai voltak a Ladák. Státusszimbólumok a Wartburgok, Skodák, Trabantok között. A rendszerváltáskor sokan temették a nagy étvágyú, de strapabíró, megbízható négy­kerekűt. A legendás jószág azonban nem adta meg magát. Természetesen az autós torta hatalmas szeletéről kénytelen volt lemondani, de az elmúlt időszakban is mindig az el­adási listák éllovasai között maradt.- A nyugati és japán kocsik megjelenése után is sokan kedvelik a Ladákat, Szamara­kat, hiszen a magyar utakon ez a típus már bizonyította, nem fognak ki rajta a kátyúk - vélekedik Horányi Ervin, a HungaroLada ügyvezető igazgatója. - Szívesen hasz­nálnák a rendőrök, egészség- ügyiek, és mi támogatjuk is a fogyasztókhoz közelálló in­tézményeket. Felmérések sze­rint még ma is minden tizen­kettedik autós Ladát venne. Pedig a Ladák ára a nyugati kocsikéval vetekszik.- Az ismert kormányzati intézkedések miatt kénytele­nek voltunk májusban árat emelni, de még mindig ol­csóbb a Ladák fenntartása, al­katrész-utánpótlása, javítása, mint a nyugati vagy japán au­tóké. A Ladákba évente 40 mil­lió dollár értékű hazai rész­egységet építettek be, de a ke­reskedelmi kapcsolatok visz- szaesése e téren is érződik: ma már csupán 14 millió dol­lárnyi magyar termék kerül az orosz gépkocsikba. Egyetlen nagy cég sem kedveli ugyanis, ha barátságtalanok vele a szállító országban. Jó néhány nagy üzletről sikerült lecsúszni az átgondolatlan ipar- és kereskedelempolitika okán. A volgai autógyár egyre inkább a nyugat-európai, vagy ázsiai beszállítókra tá­maszkodik helyettünk. Pedig óriási lehetőségek kínálkoz­nának a próbapadok, a robot- technikai berendezések el­adása terén, csakhogy egy pi­acról könnyű kivonulni, ám gyakran képtelenség oda v isszakapaszkodni. Azt az ügyvezető igazgató sem tagadja, a mai kiélezett piaci versenyben a Togliatti autógyár is több figyelmet fordíthatna az új modellek ki- fejlesztésére. De már az is ha­ladás, hogy a General Motors injektoraival fölszerelt Ladák, Szamarák kevesebbet fo­gyasztanak, s a Frankfurti Au­tószalonon megjelentek az új Ladák is. Sorozatgyártásuk jövőre kezdődik, egy évig csak belső piacra termelnek. Egyszer azért hozzánk is elérkeznek majd. Színes autósvilág Bővül a Hyundai-paletta A dél-koreai Hyundai a közelmúltban dobta piacra első kombiautóját. A kö­zéposztályos Lantrából kialakított Wagon nemcsak tetszetős külsejével, hanem hatalmas és könnyen variál­ható rakterével is hódít. 1,6 literes, 114 lóerős erőforrása és szerkezeti elemei azonosak a limuzinéval, cso­magtere lehajtott hátsó ülések esetén 1785 liternyi poggyászt képes befo­gadni. A Hyundai Lantra Wagon Polo, 455 literes csomagtérrel Klasszikus Volkswagen A Frankfurti Autószalonon bemutatott VW Polo lépcsőshátú változatát, a Classicot Né­metországban már árusítják a kereskedők. Eb­ből a kategóriából az európai piacon 450 ezer darabot, míg Németországban 140 ezer dara­bot vásároltak. A Volkswagen tervei között európai viszonylatban-30 ezer, a hazai piacon pedig 14 ezer Classic értékesítése szerepel. A kisautó ára Németországban 22 830 és 27 740 márka között mozog motortól és felszereltség­től függően. Hazánkban a jövő év első felében kezdik meg az árusítást. Új autó, új kategória; Citroen Saxo Új kisautóval jelentkezik a Citroen. A Saxo névre hallgató kocsi egyben új kategóriát is jelent a francia gyámál. A Saxo az AX és a ZX közötti űrt próbálja kitölteni, hosszúsága alapján (372 cm) a FIAT Punto, Opel Corsa, Renault Clio vetélytársa lesz. A gyártásnál kihasználják a konszern már bevált szerkeze­teit: a Saxo a Peugeot 106-os padlólemezét kapja meg, tengelytávolságuk azonos. Fran­ciaországban 1996 februárjában kerül piacra, motorválasztéka 50-től 120 lóerősig terjed. A Saxo új kategóriát jelent Százezredik győri Audi-motor Fontos állomásához érkezett a győri Audi motorgyár. Nemrégiben került le a gyártószalagról a 100 000-ik ötszelepes motor. Ezek az erőforrások rendkívül népszerűek a vásárlók körében, mert szokatlanul erősek, rugalmasak, gazdaságosak, és minden más motornál jobban kímélik a környezetet. A Mazda jövőbeni családi autója. A CU-X az alsó középkategóriába tartozik, négy személynek kényelmes autó. A mini egyterűt 1,5 literes erőforrás hajtja. Sokoldalúan variál­ható a belső tér, az első ülések forgathatóak, a hátsó ülések pedig a Renault Twingóhoz ha­sonlóan, hosszirányban eltolhatok. A CU-X-be is beépítették a Mazda legújabb biztonsági fej­lesztését, a lézerdetektort, amely menet közben folyamatosan figyeli az utat, és ha akadályt, gyalogost észlel, jelez a vezetőnek, vagy magától megállítja a kocsit. Hyundai Szállítójárművek MOTORS A Hyundoi nem csak a Távol-Keleten, Amerikában és Ausztráliában tartozik a legsikeresebb autómárkák közé, de az európai vásárlók szerint is a legjobbak egyike: A Motor Presse International európai felmérése szerint a Good Value for Money kategóriában a német, olasz és görög vásárlók is a Hyundai! szavazták az első helyre. A Cél Motors kínálatában a személyautók mellett a Hyundai szállítójárművek teljes választéka szere­pel: az elegáns és praktikus Grace minibuszok és áruszállítók, az 1 tonnás Porter kisteherautók, a 2.5 és 3.5 tonnás Mighty, a Pony Von coupe-kisániszállítá, a terepjáró Gallopper 4WD... HYUNDAI MÁRKAKERESKEDŐK ÉS SZERVIZEK ______HYUNDAI Pony Van Pony ki sáruszállíló változata, kombi-coupe Ideális vevőszolgálati és szervizautó. H 100 Grace H-100 Porter H 250/ H-350 Mighty Nagyteherbírású platós teherautó 2.5 és 3-5 tonnás változatokban, a H-250 rövid és hoszüplatós, az utóbbi alacsony platós kivitelben kapható. A H-250 3-6 literes diesel, a H-350 3 3 literes turbod- iesel erőforrással kerül forgalomba VEZÉRKÉPVISELET: CÉL MOTORS-HYUNDAI 1119 BUDAPEST. KEVERÂZA U. 1. TH: 1GS-091I FAX: 186-9988 billcnóplató - Porter típusokat. Autó-Center Kft. Szekszárdi Polánkiu. 1. (74)410-058,(60)363-138, Bajusz Autó Kft. Miskolc, József Aftilo út 90. (46)324-608, Bodex Kft. Szolnok, Ságvári kit. 4 (56)378-987, PRIMA-CAR Bt. Váipolota, Veszprémi út 7. (88)372-659, (60)396-258, Autócenter Kft Miskolc, festi út 3 (46)360-375, Buci Trade Kft. Sopron, Bánfalvi u. 14. (60)373-116, Cargotech Kft. Budopest, XIV. Ilka u. 25-27. 251- I 6288,251-8878, CarimpKft. Budapest, Pasaréti út 2-4. 156-6573, Csepel Autócenter Budopest, Jókoi u. 25. 277-0834, Csiriszan Kft Budopest, Bláfhy Ottó u 6-8. 210-0770/130,131,(30)412-490, Debreceni Autójavító Szov. Debrecen, István út 149. (52)328-934, (52)328-644, Direkt Rt. Szentes, Vásárhelyi út 116. (63)311-211, Dominátor Bt Győr, Jókoi u 17. (96)426-366/25, (96)328-363, Géringer Szerviz Komárom, Igmóndi út 63-65. (34)343-974, (34)340-490, (34)374-283, Hungaroszervíz ISZ Budopest, Egressy út 17-21.251-8555, K&N Trade Kft. Nyíregyháza, Fészeku. ______ 106. (42)342-372, Korvolics és Karvalics Kft. Barcs, Bajcsy Zs. u. 86 (82)460 290. Kegyeleti zárt és ablakos áruszálliió. valamint 12 személyes minibusz Szolgolot Budopest, Hormot u. 208. 262-0551, K0-MA Kér. Kft Kolocso, Bátyai út 38. (78)361-478, váhozaiokban Automaiikus differenciálzár, hátsó cső- (78)362-180, Lokosz Kft. Gödöllő, Szabadság u. 179. (28)320-898, Magyar Autóklub Csongrád magiérajió és oldalsó tolóajtó, belülről nyitható unksapka, megyei szerv. Szeged, Kossuth 1. sgt. 112. (62)489-085, (62)474-874, Magyar Autóklub Heves megyei .................. ................... szerv. Gyöngyös, Orczy u. 1. (11:92) (37)311-977, HYUNDAI BUDAÖRS Budaörs, Fonás u. 10. ( 30)348-601, Merkur Rt. Budopest, Váci új 45/b. 112-636,140-9560, Microprofit Rt. Budapest, Zádor u. 6.292-2222, 294-5106, Microprofit Rt. Érd, Iparos út. 1-3. (23)372-977, M0BILS Kft. Vecsés, Fó u. 1.(29)354-856, Nagy Lajos lengyeltóti, Kaposvári út 7. (85)330-843,(30)470-752, NOVA MOTORS Kft. Kecskemét, Ceglédi út 71. (30)459-940, Sárospataki Autójavító. Sórospatok, Árpád u. 9-11. (47)324-455 TRANSZPORT HYUNDAI Kft. Salgótarján, Losonczi u. 26. (32)310-700, S and S Kft. Pécs, Buzsáki út 1 -3. (72)327-767, Thermal Bungalows Kft. Szombathely, Főtér 9. (94)314-144 Spur Gmk. Székesfehérvói, Berényi út 87. (22)308-799 Vargo és Tsai Békéscsaba, Gyulai út, Sportcsarnok (66)441-345, Automobil Center Nagykanizsa, Teleki út 21. (93)314-745,(93)310-339, Bertinus Kft. Budapest, Báthoríu 20. 132-9938 DIBAKft. Pópo, Külső Veszprémi út 38. (89)313-512, AUT0WICK Kft. Eger, Külsősor u. 8. (36)310-836, Perényi Szerviz Budaörs, Fonás u. 1 (60)336-636,212-1670, Zala Volán Rt. Zalaegerszeg, Gasparích út 16.(92)312-145, West Autóház, Bök, Ady u. 16 (92) 361173 fékcrőszabáJyozó, a minibusz változatnál légkondicionáló. <&> HYUnDRI Nagyobb érték a pénzéért.

Next

/
Thumbnails
Contents