Nógrád Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-27 / 278. szám
4. oldal Világtükör 1995. november 27., hétfő Nyolcvanéves Augusto Pinochet tábornok. A chilei szárazföldi erők főparancsnoka az ünnepi banketten első ízben jelentette ki, hogy sajnálja politikai ellenfelei halálát, akiket katonai kormányzása alatt - 1973 és 1990 között - gyilkoltak meg. fotó: feb/reuter. Parlamenti választásra készül Tajvan. A Progresszív Demokrata Párt Csiajiban piknikkel egybekötött nagygyűlést tartott, húszezer ember részvételével. fotó: feb/reuter Karadzsics: Szarajevó Európa Bejrútjává válhat Maradnak a szerb katonák Radovan Karadzsics boszniai szerb elnök tegnap megismételte, hogy a párizsi délszláv békekonferencia előtt tárgyalásokat kell kezdeni Szarajevó státusának megváltoztatásáról. Karadzsics szerint a Szarajevóban élő szerbek nem fogadják el a daytoni konferencián született megállapodást, amelynek értelmében a boszniai főváros egésze a bosnyák vezetés ellenőrzése alá kerül. „Az egyezmény néhány pontja nagyon kedvezőtlen, s a dokumentum Szarajevóra vonatkozó része teljesen rossz” - mondta a BBC-nek adott nyilatkozatában. Karadzsics azt hangoztatta, hogy a szerbek a város státusáról szóló egyezség újratárgyalását, vagy Szarajevó legalább öt évig tartó nemzetközi védelmét kérik. „Ellenkező esetben Szarajevó Európa Bejrutjává válhat” - mondta, s emlékeztetett arra, hogy a daytoni egyezséget még a boszniai szerb parlamentnek is jóvá kell hagynia. A Szarajevó szerb negyedei élén álló parancsnokokkal folytatott tárgyalások után Karadzsics azt is bejelentette: a szerb katonák mindaddig a fővárosban maradnak, amíg nem sikerül jobb megoldást találni a város státusára. Belgrádi vélemények szerint Karadzsicsnak és Ratko Mla- dicsnak, a boszniai szerb hadsereg főparancsnokának már nincs akkora befolyása, hogy Szlobodan Milosevics szerb elnökkel szembeszegülve megakadályozza a szerződés elfogadását. Ezt támasztja alá John Shattuck amerikai külügyi államtitkár-helyettes tegnapi rádiónyilatkozata is. Shattuck szerint érvényben maradnak a Jugoszlávia elleni ENSZ-szank- ciók „külső falai”, amennyiben Milosevics nem hajlandó együttműködni a hágai nemzetközi törvényszékkel Karadzsics és Mladics háborús bűnösként való perbe fogásában. Ifjabb Kovác viszontvádjai Megszólalt a szlovák államfő bűnösséggel vádolt fia Szlovákiában vannak, akik politikai ellenfeleikkel szemben attól sem rettennek visz- sza, hogy azok gyermekeinek életét veszélyeztessék - jelentette ki ifjabb Michal Kovác. A szlovák köztársasági elnök fia ügyében a rendőrség továbbra sem ad információkat. Nem tudni, előrehaladt-e az elhurcolását felderíteni próbáló nyomozás. Az érintett saját kérésére főműsoridőben kapott helyet a szlovák televízióban, miután egy héttel ezelőtt hasonló időpontban sugározták azt az interjút, amelyet egy németországi börtönben készítettek Peter Krylovval. Ő annak a csalási ügynek a főszereplője, amelyben az ifjabb Kovác szerepe mindmáig tisztázatlan. „A jelenlegi szlovák kormánynak nem áll érdekében lezárni a Kovác-ügyet, sőt Pozsony „nyitva kívánja azt tartani, hogy propagandára használhassa fel” - fogalmazott ifjabb Michal Kovác. Hivatalba lépett Eduard Se- vardnadze, Grúzia három hete megválasztott új elnöke. A katonai parádéval egybekötött beiktatási ünnepségen elhangzott beszédében Sevardnadze közölte, hogy eljött az idő az ország területi egységének helyreállítására. Öt közép-európai ország külgazdaságért felelős minisztere - köztük Dunai Imre - Ljubljanában aláírta a megállapodást a Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezményhez (CEFTA) történő szlovén csatlakozásról. Csernobil bezárásának időpontját módosítani fogja Ukrajna, ha a világ hét legfejlettebb ipari országa nem nyújt kellő pénzsegélyt az atomerőmű leállításához - jelentette ki Leonyid Kucsma elnök a nyugat-ukrajnai Ivano-Fran- kovszkban. Kijev áprilisban tett ígéretet arra, hogy 2000 előtt bezárják az atomerőművet. Bosznia nemzeti ünnepe alkalmából a hét végén első ízben adták elő Szarajevóban az új bosnyák himnuszt, amely a „Bosznia, Te vagy az egyetlen” címet viseli. Az idei ünnep csak néhány nappal követte a Bosznia területi egységét garantáló daytoni békeszerződés parafá- lását. Bosznia november 25-ét, a hajdani Jugoszlávia 1943. évi kikiáltásának napját választotta nemzeti ünnepéül. Hazudnak-e a hölgyek? Állítólag a cárevics a papájuk Brünnben megnyitotta kapuit a Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ. Az intézményt a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége hozta létre, és egy magyar-cseh kulturális és vállalkozói alapítvány fogja működtetni. A hivatalos megnyitón megjelent Lábody László címzetes államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is, aki támogatásáról biztosította a mintegy húszezres cseh- és morvaországi magyarságot. Ismét meggyilkoltak egy orosz parlamenti képviselőt. A 34 éves Szergej Markidonovot tegnap reggel lőtték le a szibériai Petrovszk-Zabajkalszkij- ban, ahol kortesúton tartózkodott. A gyilkosság oka és körülményei egyelőre nem ismertek. Két, korábban lelőtt képviselő ügyében utóbb bebizonyosodott: zűrös üzleteik álltak a gyilkosságok hátterében. Kabult bombázták tegnap a Burhanuddin Rabbani afgán elnök hatalmának megdöntésére törő Korán-tanulók, a tálibok fegyveres szervezetei. A légitámadásban 23 ember életét vesztette, mintegy hatvanan megsebesültek. A bombák a főváros központi negyedeire hullottak, romba döntve több lakóházat. Három szentpétervári idős hölgy azt állítja, hogy ők II. Miklós, az utolsó cár Alekszej nevű fiának leányai. A kijelentés meglehetősen furcsa, hiszen a trónörököst még kisfiúként 1918-ban egész családjával együtt megölték a bolsevikok Jekatyerinburgban. Az azóta eltelt idő alatt jó néhány csaló, illetve pszichopata állította: ő a cári család valamely tagjának leszármazottja. A leghíresebb állítólagos utód egy Anna Anderson nevű német nő volt, aki Anasztázia nagyhercegnő leányának vallotta magát. A hölgy később elmegyógyintézetben végezte. A pétervári három grácia még nem tart itt. Azt bizonygatják, hogy papájuk, a cárevics a Moszkvától ezerháromszáz kilométerre fekvő Asztrahányban élt, míg meg nem halt. Miután finn genetikusok is olvasták a hírt, azt mondták: érdemes lenne DNA-tesztet végezni a három nővéren, bár az eredményt illetően nincs kétségük. Ilyen vizsgálatot egyébként már folytattak a cári famíliával kapcsolatban, méghozzá Fülöp herceg, az angol királynő férje segítségével. Az ő nagyanyja ugyanis az utolsó cámé, Alek- szandra nővére volt. Ezzel a módszerrel azonosították ugyanis a cári család megtalált maradványait. Ferenczy Europress Melyik a legjobb? Amelyik a legbiztonságosabb és a legjobb kamatozású. A jó befektetést két dolog határozza meg: a kamat és a biztonság. A legjobb befektetés az, amelyik mindkét vonatkozásban kiemelkedőt nyújt. A Magyar Állampapírok államilag garantált - tehát különlegesen biztonságos és rendkívül jól kamatozó értékpapírok. Az MNB Nógrád Megyei Igazgatóságán a Magyar Államkötvények, a Lakossági Kincstárjegy és a Kamatozó Kincstárjegy mellett, mostantól a 6 és 12 hónapos DISZKONT KINCSTÁRJEGYEK korábban kibocsátott sorozatai is kaphatók! Keresse fel az MNB Nógrád Megyei Igazgatóságát, hogy a legjobb befektetést választhassa. Címünk: MNB Nógrád Megyei Igazgatóság, 3100 Salgótarján, Rákóczi út 15. magyar Állampapír *"• ........ K elet-Európábán továbbra is a magas inflációval küzdenek Lassú gazdasági fellendülés Osztrák szakértők derűlátóan ítélik meg térségünk jövőjét. A bécsi gazdaságkutató intézet munkatársai szerint Közép- és Kelet-Európábán máris észlelhetők a stabilizáció jelei. Peter Havlik a Der Standard című lapnak kifejtette: Oroszországban és Ukrajnában is megkezdődik a növekedés. A volt Szovjetunió többi utódállama viszont egyelőre nem érte el a mélypontot. Közép- és Kelet-Európábán egyre inkább a belföldi kereslet a meghatározó: a lakossági fogyasztás és a beruházás. Josef Pöschl számításai szerint Lengyelországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Csehországban és Magyarországon a bruttó nemzeti össztermék idén átlagosan 5,1 százalékos növekedést mutat. Lengyelországban és Szlovákiában ez az érték az év végére akár 6,5 százalék lehet, míg Magyarország 2 százalékkal kénytelen beérni, jövőre azonban 2,5, 1997-ben már 4 százalékos lesz a növekmény. A reformországok a növekedés ütemét tekintve elérték ugyan a legfejlettebb államok színvonalát, ám a következő években is szerkezeti problémákkal fognak küszködni. A magas adósságállomány miatt nincs pénz a termékek korszerűsítésére, így a vállalatok elsősorban azokon a piacokon vetették meg a lábukat, amelyeken nem a minőség, hanem az alacsony ár a vonzó. A hazai termékeknek nincs jó hírük otthon, ezért nagy az import iránti igény, ami rontja a pénzügyi egyensúlyt. A folyamatot erősíti az emelkedő reáljövedelem. Az osztrák kutatók kevésbé optimisták az infláció alakulását illetően. Nehéz lesz a pénzromlást egy számjegyűre mérsékelni, ám a fogyasztói árak radikális emelésétől jelentős sikerek várhatók. Oroszországban idén 200 százalékos az infláció, amit két év alatt talán 40 százalékra lehet majd leszorítani. T. A.