Nógrád Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-24 / 276. szám
Megyei Körkép 1995. november 24., péntek Lassan elfogy a föld - jövő év elejére befejeződik a kárpótlás Helyieké az elsőbbség az árverésben- Az országoshoz képest jól áll a megye, önmagukhoz viszont egy kis lemaradásuk van, ami abból adódik, hogy a változásokat a hivatal kapacitása nem tudja befogadni - mondta többi között dr. Fenyő György, az Földművelésügyi Minisztérium földügyi és térképészeti főosztály vezetője, a Salgótarjánban nemrég megtartott kétnapos szakmai, országos értekezletet követő beszélgetés során.- Rednágel Jenő, az FM államtitkár-helyettese nemrég a megyei agrárkamara által rendezett szakember-találkozón elismeréssel szólt a megyei földhivatalok munkájáról. Egyetért ezzel?-Igen. Időben megtették a kárpótlási igényekhez szükséges intézkedéseket, az árverésre kijelölt területeket kompletten adták át, vagyis ami a térképen be volt jelölve, az a valóságban is úgy volt. Licitálás után pedig a területek tervezését is pontosan megvalósították.-Az árverés útján szerzett ingatlan-tulajdonosi jog bejegyzésével kapcsolatban hol áll most Nógrád megye?- Az országoshoz képest jól, önmagukhoz viszonyítva viszont egy kis lemaradásuk van, mivel olyan tempójú a változás, amelyet a jelenlegi földhivatali kapacitás nem tud befogadni. Hátráltatja a munkát, hogy egyes kárpótoltak nem fizetik meg a szövetkezeteknek a korábbi beruházás, melioráció, rájuk eső részét. Ilyen esetekben a tulajdonba adást a jogszabály is tiltja. Ezzel a tartozás kiegyenlítésére ösztönzik a késlekedőket, a fizetni nem akarókat.- A kárpótlás befejezését eddig különböző időpontokban határozták meg. Egyáltalán pontosan meg lehet ezt mondani, tekintettel a folyamat bonyolultságára?- Lassan elfogy a föld, a jövő év elejére talán befejeződik a kárpótlás. Tudomásom szerint Nógrádban nincsenek jelentősebb földigények, az ország más területén viszont több a kárpótlási jegy, mint amennyi föld van.- Végül mire hívja fel a hivatalok vezetőinek figyelmét?- Inkább az állampolgárokét kívánom felhívni a következőkre: - Kísérjék figyelemmel az országos és helyi sajtóban közzétett árverések idejét és helyét! - Ügyeljenek arra, hogy a helyi kárpótoltak legyenek előnyben! Ugyanis a törvény szerint az árverésre szánt földek 80 százalékát ők szerezhetik meg. Mivel több lehetőségük nem lesz, nagyon körültekintően cselekedjenek. V. K. Űj iskola Gyarmaton - százmilliós fedezethiánnyal Mérjünk megfelelő mértékkel ! Aránytévesztésnek tartom a Nógrád Megyei Hírlap november 6-i jegyzetírójának (Demus Ivánnak) egyik megállapítását. A hazai egyházak nem követelik vissza mohón a vagyonukat. Nem kérnek sokat és nem is türelmetlenek. Ezer, illetve ötszáz éves múltú szervezetekhez méltó magatartást tanúsítanak. Ez még akkor is igaz, ha a mostani magyar viszonyokban járatlan Szalézi Rend valóban vitatható követelésekkel lép fel Balassagyarmaton. Senkinek sem tesz jót a leánykollégium visszavételi szándéka, miközben a rend a régi kisegítő iskolában a hátrányos helyzetű gyermekek nevelését nem vállalja. Minden más esetben békében egyeztek meg egymással hasonló ügyekben az egyházak és a megye településeinek önkormányzatai. „Az oroszlán is macska, / csak kicsivel nagyobbacska .. .” -jut eszembe a költő önironikus kiszólása, miközben a balassagyarmati önkormányzat két vezetőjének iskolaügyi buzgólkodá- sát figyelem. A Kereszténydemokrata Néppárt két jeles pártkatonája az egyházak érdekei és tekintélye mögé bújva oroszlánnak képzeli és képzelteti önmagát. Végtelenül tragikomikus ez a helyzet, mivel az egyházak törvényes jussukról, a magyar állammal tárgyalnak és kötnek megállapodást. Ehhez képest a két polgármester úr úgy akar „jót cselekedni” az egyházzal, hogy cserébe az államtól tízszer annyit követel, a leány- kollégium épületéért a régi megyeházát. Erre mondják: túl ügyes ... Vajon valóban a város érdekében buzog az urak keble? Hiszen a megyeháza fenntartása, működtetése messze meghaladná Balassagyarmat saját anyagi, pénzügyi lehetőségeit... Vagy inkább futnak a saját tovatűnő presztízsük, az általuk meggondolatlanul kockáztatott városi vagyon százmilliói után? Új iskolát építtetnek százmilliós fedezethiánnyal, ajándékoznának evangélikus iskolát, leánykollégiumot két-háromszáz millió forintért. Hamarosan kiderülhet, hogy pártcélú kezdeményezéseikre igazán senki sem vevő és senki sem fizeti meg az irreális árát. Ezért azonban nem az egyházak, nem is az állam felelős. Annál inkább kérdőre vonható a város önkormányzata, amiért eltűri vezetői felelőtlenségét. Giccsképek macskái módján játszadoznak a pamut- gombolyaggal: a város pénzével és vagyonával. Közben pedig oroszlánnak álmodják magukat... Ideje lenne felébredni! Ebben értek egyet (nem egyedül) a Hírlap jegyzetírójával. Bilecz Endre Nyeljen a Hírlappal és a SZÜV-vell 1995. november 30-án kerül megrendezésre Salgótarjánban, a SZÜV rendezésében a Windows Expo ’95. Ehhez kapcsolódóan 3 fordulós számítástechnikai TOTÓ-t indítunk november 23-24-25-én, újságunk hasábjain. A 3x6 kérdésből álló, eredeti újságból kivágott szelvényeket összegyűjtve 1995. november 27-éig lehet borítékba téve a COMPUTER M üzleteiben elhelyezett gyűjtőládákba leadni vagy postai úton a SZÜV Rt. 3101 Salgótarján, Pf. 123. címére eljuttatni. A helyes megfejtők között értékes nyereményeket sorsolunk ki 1995. november 29-én, 12.00 órakor a Karancs Szálló éttermében. II. FORDULÓ CD CD CD CD Melyik a legnagyobb magyarországi PC-gyártó és -forgalmazó cég? a.) ALBACOMP b.) ELENDER b.) READY Mikor alapították a SZÜV Salgótarjáni Központját? a.) 1970 b.) 1973 b.) 1977 Hogyan hívják a SZÜV üzleteit? a.) COMPUTER-M b.) COMPUTER b.) PC Kuckó a.) 2 Hány üzlete van Nógrád megyében a SZÚV-nek? b.) 4 b.) 3 í 5 ! Melyik szervezet hivatott küzdeni a szoftverek legalizálása mellett? 1—Lj a.) TBC b.) LRI b.) BSA f g 1 Hány üzlete van Magyarországon a SZÜV-hálózatnak? 1—U a.) 25 b.) 13 b.) 18 A beküldő neve:. Címe: ................. A természeti és kulturális értékek megőrzéséért Ipoly Szabadegyetem „Tekintsük a folyót folyó- nak, amely összeköt, s ne egy határnak, amely elválaszt.” Az idén is indul az Ipoly Szabadegyetem az Észak-magyarországi Közösségszolgálat, az Ipoly Unió Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület valamint a Szent István Király Alapítvány az Ipoly Mente Kultúrkörért szervezésében. A tavalyi foglalkozásokhoz hasonlóan ezúttal is az a cél, hogy bemutassák az Ipoly- völgyének természeti és humán értékeit. Egyúttal készségfejlesztési lehetőséget biztosít a stratégia-, és kampány- tervezés területén. November 25-én és 26-án, Balassagyarmaton, a nyírjesi üdülőfaluban lesznek a programok. Szombaton tíz órakor dr. Kecskeméthyné Sedivi Lilla köszönti a résztvevőket, majd Köles Sándor a Kárpátok Eurorégiójáról tart ismertetőt, Kiszel Vilmos pedig a Duna- Ipoly Nemzeti Parkról beszél. Vasárnap délelőtt Wollent József az Ipoly folyóról tart előadást. December 2-án és 3-án a szlovákiai Dudince ad otthont a szabadegyetemnek. A jövő esztendőben, január 18-án, 20-án és 21-én Sahyn és Dudincén lesz a találkozó, majd február első hét végéjén a Nyírjesben közös tréninggel zárul az Ipoly Szabad- egyetem gazdag programsorozata. A részvétel minden érdeklődő számára ingyenes. Akiknek fontos a térség természeti, és kulturális értékeinek megőrzése és ezért tenni is szeretnének - biztosan ott lesznek. Istentiszteleti és miserendek SALGÓTARJÁN: Római katolikus templomok Főplébánia: szombaton 7 és 7.30, vasárnap 7,9,11, és 17.30 óra. Zagyvapálfalva: vasárnap 9 óra Baglyasalja: minden második vasárnap 7.45. Szent József templom: szombat 7 óra, vasárnap 8.30,10,18 óra. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapál- falván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet, vasárnap 14 óra. Református templom: istentisztelet, vasárnap 10 óra. BALASSAGYARMAT: Római katolikus templom: vasárnap 7, 8.30, 11, 18 óra Evangélikus templom: istentisztelet, vasárnap 9,10, 18 óra, Református templom: istentisztelet, vasárnap 10 óra Hit Gyülekezet: istentisztelet a József A. u. 3. szám alatt, (régi Munkásőrség), péntek 18 óra SZÉCSÉNY: Római katolikus templom: vá- sámap 7,9,11, 18 óra Evangélikus templom: istentisztelet, vasárnap 8.30 óra Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16 óra. PÁSZTÓ: Római katolikus templom: vasárnap 9, 18 óra RÉTSÁG: Római katolikus templom: vasárnap 8, 10 óra Evangélikus imaház: minden hónap második, valamint negyedik vasárnapján fél tíztől evangélikus, az első, harmadik, ötödik vasárnapon pedig 14 órától református istentiszteletet tartanak. BÁTONYTERENYE: Római katolikus templom: Nagybátony: vasárnap 10.30 óra Kisterenye: szombaton 17 óra, vasárnap 8.30 óra SZENTKÚT Kegytemplom: munkaszüneti napokon 9 és 10.30, hétköznap 9 óra. Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi ügyeleti ellátás péntek délutántól hétfő reggelig tart. A felnőttek az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemibeteg-gondozó épületében megnyílt egészségügyi létesítményben kereshetik fel az ügyeletes orvost. Telefon: 310-853. Itt találják a gyermekügyeletet is, amely szombaton és vasárnap reggel nyolctól este tizenegy óráig látja el a betegeket. Telefon: 312-533. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombaton és vasárnap reggel nyolc és kilenc óra között veszik át tejet. Fogorvosi ügyelet szabad- és munkaszüneti napokon a Vásártér út 3/A alatti rendelőben működik, reggel nyolc órától délután kettőig. Balassagyarmat: a Rákóczi út 66. szám alatti rendelőben tartanak hét végi orvosi ügyletet. Bátonyterenye, Szécsény, Pásztó, Rétság: a megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Lelkisegély Telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000. Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása E hét végén, azaz november 25-én és 26-án az alábbi gyógyszertárakat kereshetik fel megyénk városaiban: Salgótarján: Pécskő gyógyszertár, Fő tér 9. Szécsény: Szent Jób Patika, Rákóczi út 94. Balassagyarmat: Bajcsy-Zs. u. 20. szám alatti gyógyszertár, Pásztó: Gyógyír Patika, Kölcsey út 18. Bátonyterenye: Kisterenye, Vasút út 5. Rétság: Balassagyarmat és Vác patikái látják el az ügyeletet. Állatorvosi ügyeletek A hét végén, november 25-én és 26-án az alábbi településeken tartanak ügyeletet a megyében dolgozó állatorvosok: Rétság és környéke: dr. Görgey János, Drégely- palánk, Kossuth u. 42., telefon: 35/367-130. Balassagyarmat és környéke: dr. Érsek Ervin, Szügy, Toldi M. u. 3., telefon: 35/344-233. Szécsény és környéke: dr. Pintér Gábor, Szécsény, (Pösténypuszta), Kassai u. 24. Salgótarján és környéke: dr. Kovács Jaltán, Karancsalja, Béke u. 17., tel.: K-lapujtő: 4. Pásztó és környéke: dr. Bálint Tibor, Pásztó, Mikszáth u. 8., telefon: 32/360-358. Palotás és környéke: dr. Osgyán Béla, Palotáshalom, Szabadság u. 22., telefon: Palotás 2. PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótarján tojás 10 Ft/db 11-12 Ft/db 10,50-13 Ft/db 10,50-12 Ft/db burgonya 40 Ft/kg 40-50 Ft/kg 45 Ft/kg 40-50 Ft/kg vöröshagyma 35 Ft/kg 30-40 Ft/kg 40 Ft/kg 27 Ft/kg fokhagyma 140 Ft/kg 130 Ft/kg 120 Ft/kg 100-180 Ft/kg sárgarépa 50 Ft/kg 50-60 Ft/kg 60 Ft/kg 70-80 Ft/kg petr. gyökér 80 Ft/kg 70-80 Ft/kg 100 Ft/kg 100-120 Ft/kg karfiol 40-45 Ft/kg 66-80 Ft/kg 70-90 Ft/kg 60 Ft/kg kelkáposzta 30 Ft/kg40 Ft/kg 50 Ft/kg karalábé 40 Ft/kg15 Ft/db 50-60 Ft/kg fejes káposzta 25 Ft/kg 20-25 Ft/kg 25 Ft/kg 25 Ft/kg savanyú káposzta 65 Ft/kg 70-80 Ft/kg80-100 Ft/kg alma 60-90 Ft/kg60-80 Ft/kg 75-120 Ft/kg paradicsom 140-180 Ft/kg 90-140 Ft/kg 180-200 Ft/kg 180 Ft/kg zöldpaprika 140 Ft/kg 80-100 Ft/kg 20 Ft/db 20 Ft/db banán 120 Ft/kg 110 Ft/kg 120-140 Ft/kg 99-139 Ft/kg narancs 180 Ft/kg 180 Ft/kg 140-180 Ft/kg 200-220 Ft/kg