Nógrád Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-17 / 270. szám

1995. november 17., péntek SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Kalotai László jegyzete Gondolatok sztrájk ürügyén sztrájkok divatját éljük. Lehet, hogy könnyebb lenne összegyűjteni azoknak a névsorát, akik nem sztrájkol­tak, vagy nem is tervezik a sztrájkot. Az '50-es, ’60-as évek Nyu- gat-Európáját éljük: sztrájk­ból sztrájkba lépünk. Miköz­ben annak idején Nyugat-Eu- rópában sztrájkoltak, idehaza sorra születtek a fontos szoci­ális intézkedések: rendre bért emeltek, a szabadság ideje növekedett, szanatóriumok, kórházak épültek, a gyermek-, gondozási segély folyósításá­nak időtartama évekre duz­zadt. Aztán Trabantra gyűjtöttek a magyarok, hétvégi telket vettek, házat építettek. Szín­házak, művelődési házak nyíl­tak. Egyesek meg azt mondo­gatták: megálljunk, mert itt van már a Kánaán! Miközben Nyugat-Európában csak sztrájkoltak . . . Am fordult a kocka: mos­tanra már Kelet-Európábán sztrájkolnak. Törvényszerű ez, vagy kikerülhető lett volna? Igen is, meg nem is ... A többség szavazással, de­mokratikusan mondott nemet a régi rendszerre, döntött a kapitalizmus mellett. Csak­hogy a kapitalizmus nem az egyenlők világa. A kapitaliz­mus a gazdagok, a még gaz­dagabbak és a szegények vi­lága. Nyugaton, keleten, dé­len és északon egyaránt. A változásra voksolók erre nem gondoltak?! No de, kérem, van-e más kapitalizmus? Lehet-e ott egyenlő az ember? Nem és nem. Márpedig közvetve erre mondott igent a választók többsége. A döntésért pedig mindenkinek viselnie kell an­nak „következményét” ! Bizonyos pontig mégis megértem a sztrájkolókat, hi­szen valami jobbat, többet akarnak. Több'bért a végzett munkáért, jobb, embersége­sebb életet. Am az élet nem az igazságosság megvalósulásá­nak színtere. Az élet harc, a természet, a gazdaság, a köz­gazdaság szabta falak között, amelyben az ember vagy tu­domásul veszi a realitásokat, vagy nem, s akkor sztrájkol, gy azonban biztos: sztrájkkal még nem nőtt a termelés, nem lett több a szétosztható pénz sem. Csu­pán a szétosztás rendje válto­zik meg. Nem árt ezt tudni. .. Borítékos sorsjegyet hamisított A Pásztói Rendőrkapitányság csalás vétségének alapos gya­núja miatt őrizetbe vétel mellett nyomozást rendelt el B. Krisz­tián mátraszőlősi lakos ellen. A gyanúsított személy a postahi­vatalokban INSTANT GOLD nevű nyeretlen sorsjegyeket nyerővé hamisított és azokat különböző városok postahivata­laiban beváltotta. Ezzel az ak­ciójával a Magyar Postának mintegy 60 ezer forint kárt okozott. Mivel az akció sike­rült, úgy gondolta, mással is próbálkozik. SURE PRIZE né­ven borítékos sorsjegyet nyom­tatott, melyet a mátraszőlősi élelmiszerboltban próbált for­galmazni. Díjmentes ellenőrzés - Napjainkban a salgótarjáni MÓL töltőállomáson a Magyar Autóklub és a MÓL Rt. szak­emberei díjmentesen ellenőrzik a személygépkocsik gumi­profiljait, a fényszórókat, a fagyálló- és a fékfolyadékot. Mo­tordiagnosztikai vizsgálatokra is van lehetőség. fotó: rigó Megyei Körkép JL BATONYTERENYE g Kietlen élet az alagsoriban Darvast István: Én már itt születtem (Folytatás az 1. oldalról) helyett. Tiszta, takaros minden, látszik, hogy lakói a szerényét is rangra tudják emelni. A salét- romos fal ellen azonban az ő igyekezetük is kevés. Újra a kolóniák között já­runk. Az udvaron száradó ru­hákat cibál a szél. A szál hinta, a mászóka, a csúszda jelenték­telenné silányul, amikor meg­tudjuk, hogy itt van az óvoda.- Bent se túl tágas — vezet a házba Három Gyuláné, a dajka. - Húsz gyerek férőhelye ez - mutat körbe. Remélhetőleg Somlyón is mozgékonyak az ovisok, mert talán húsz fokot se lehel az olajkályha, amit már sokszor cseréltek, de igazán jót még nem hoztak ide. Ha cinikus lennék, azt mondanám, hogy mindegyik gyerekre jut egy fok hőmérséklet. A gyerekek sé­tálni mentek az óvónénivel, örömtelit valószínűleg ők sem tudnának mondani. A telepen amúgy szinte min­denütt fával és szénnel fűtenek.-A bánya bezárásáig, 1972- ig itt dolgoztam Somlyón - mondja remegő hangon a 75 éves Darvast István, aki két vödör vizet igyekszik hazaci­(Folytatás az 1. oldalról) az a nő, aki már 8 évet korked­vezményre jogosító munkakör­ben töltött. Részükre a törvény minden további munkásév után öt, illetve négy év után újabb egy év kedvezményt ad.- Van törvényes lehetőség arra is, hogy a munkáltató és a dolgozó közös megállapodása alapján korengedményes nyug­díjat állapítsunk meg. Feltétele, hogy a férfi az 55., a nő az 50. életévét betöltse, rendelkezzen a szükséges szolgálati idővel. A munkáltató pedig kötelezettsé­get vállaljon arra, hogy az álta­lunk megállapított nyugdíjat a korhatár eléréséig előre, egy összegben nekünk megfizeti. Az ilyen nyugdíjazásra akkor is sor kerülhet, ha az előbb emlí­(Foly tatás az 1. oldalról) esik a legrosszabbul, tudták, jó helyen van a gyerek, mégis ezt csinálták. Én csak elvittem Csabit, hogy ezzel figyelmez­tessem a szülőket. Belátom, nagy butaság volt. Szerinte a jót akarásának is köszönheti, ami vele történt. Megfogadta: nincs hitel többé. Cz. Jenő már kereste a gye­peim a nyomóskútról. - Apá- mék még Sziléziából kerültek ide. Én már itt születtem, nézze csak, abban a házban - mutat a sok egyforma kolónialakás egyikére. - A lányom is Som­lyón él, ideköt engem minden. De leginkább a szegénység. Szívesen éltem volna én is ké­nyelmes, meleg városi lakás­ban. Valahol bent, Tarjánban. *** Azt mondják, régen nagyobb közösségi élet volt errefelé. Szüreti mulatság, bálok, foci­tett befizetendő összeget a fog­lalkoztatási alap részben vagy teljesen átvállalja.-Előnyugdíjat lehet megál­lapítani férfinál az 57., nőnél az 53. életév betöltése után, ha az érintett a munkahelyét elvesz­tette, új munkahelyet a munka­ügyi szervek nem tudnak fel­ajánlani, s legalább 6 hónapon keresztül munkanélküli ellá­tásra volt jogosult. Utolsó forma a rokkantsági nyugdíj. Ebbe azok kényszerülnek, akik az előbb felsoroltak egyikére sem szereztek jogot. Rájuk is az öregségi nyugdíjra vonatkozó jogszabályok érvényesek.- Végül is mi jellemző me­gyénkre nyugdíjazásügyben?- A gazdaságban végbemenő változások kedvezőtlen folya­reket, amikor a kanyarban ta­lálkozott a Trabanttal. Intett is, álljon meg, de az továbbhajtott. Rosszat sejtett.- A feleségem is megijedt, ezért a rendőrséghez fordul­tunk. Most is ugyanezt tenném. Úgy látja, megviselték az események a fiát.- Szerintem félt Csabi, ami­kor elvitték. Tegnap az ágya­meccsek. Ma csak három kocsma, egy élelmiszerbolt, egy nyilvános telefon, meg egy zárva talált kultúrotthon van Somlyón. A kolónia süllyed, akárcsak az életszínvonal, lé­vén, hogy a házak alatt bánya húzódik. Ezeket a lakásokat megvenni, felújítani? De ha nem, akkor mi lesz az itt élő emberekkel? A kérdőjelek ott kanyarognak a kéményekből felszálló füsttel együtt a múltba konzervált Somlyó felett. Benkö Mihály mátokat indítottak el, vagy gyorsítottak fel a megye mun­kaképes korú népességének összetételében. 1990-ben a nyugdíjba vonulók száma több mint 33 százalékkal haladta meg az előző évit. Számuk az­óta is minden évben megköze­líti a 4 ezret. Az 1990 és 1995. március 31-e közötti időszak­ban 21 ezren mentek nyugdíjba, s közülük 2700-an korkedvez­mény, 2800-an előnyugdíj, 7700-an pedig rokkantnyugdíj címén kapnak ellátást. A nyug­díjba vonultak kétharmada te­hát a tényleges korhatár betöl­tése előtt kérte nyugdíjazását. Egyébként: megyénkben min­den harmadik lakos nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül. Venesz Károly mon fekve várta, hogy hazaér­jek. Holnap levisszük az orvos­hoz. A gyereket ki kellett volna hagyni az ügyből. Aztán így folytatja:-A felszólító üzenet, amit mással küldött el, fenyegető volt. Mi meg akartuk adni a pénzt. Most majd úgy rendez­zük, ahogy a bíróság el­dönti. (M.J.) RÉTSÁG 3-oldal Hírek Az egészségért Salgótarján - Az Egészsé­ges életért klub legközelebb november 21-én, 16.30 óra­kor tartja foglalkozását a József Attila Művelődési Központban. Téma az egészség megtartása, illetve „visszaszerzése”, különle­ges táplálkozási elvek al­kalmazásával. Defekt a csárdában Patvarc - A népszerű Va­dászcsárdában ad műsoros estet a Defekt Duó. A hu­moristák szombaton este 9- kor lépnek a vendégek elé. Rocktáncház Balassagyarmat - A Mik­száth Kálmán Művelődési Központban ezen a pénte­ken is várja a fiatalokat a közkedvelt Rocktáncház. Koncertet ad a Sexepil együttes. Csuhéfonás Szécsény - Még lehet je­lentkezni a városi művelő­dési és ifjúsági centrumban induló foglakozásokra, me­lyen a csuhéfonást tanulhat­ják meg az érdeklődők. Egyesületi kézfogás Ságújfalu - A helyi Falu­szépítő és Művelődő Egye­sület meghívására a Holló­kői Fiatalok Kulturális és Művelődési Egyesülete lá­togatott el nemrégiben a te­lepülésre. Megtekintették a helyi intézményeket, műem­lékeket, és ismerkedtek a vendéglátók rokon vonáso­kat mutató közösségével. Terv és valóság Bátonyterenye - A város- rendezésről tart megbeszé­lést ma délelőtt az önkor­mányzat: a megismerés el­sősorban az új testületi ta­goknak fontos. Ezután a vá­rosatyák sétát tesznek a vá­rosban, hogy a terveket ösz- szevessék a valósággal. Traffipax Ma 14-től 22 óráig Bátony- terenyén és környékén, a 21. sz. főúton, Salgótarján, Bá­tonyterenye és Kisterenye belterületén, Nagybátony- ban, az Ózdi úton, Macon- kán, valamint a 23. sz. úton Nemti, Nádújfalu és Mátra- terenye belterületén lehet­séges sebesség-ellenőrzés. Kényszerpálya: nyugdíjba menni! Kis nógrádi gyermekrablás KÍVÁNCSISKODÓ -E LÓVONAL Mihalik Julia rovata-Telefon: 32-416-455 Volt egyszer egy SZETA - Egyeztessen a vállalkozó Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kap­csolatos kíváncsiskodó kérdé­seit, észrevételeit. A 416-455-ös telefonon na­ponta, 10-től 13 óráig keres­hetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. Tarján! szegényekért 1989-ben, a szegényekért jött világra. Nem volt becsvágyó, rövid élte alatt csupán kisebb jótéteményekre pályázott. Ép­pen ezért hamar felaprózódott, s mivel nem sikerült újratölte- keznie: ’93-ban befejezte pálya­futását. Hová lett a SZETA ? - Olva­sóink tették fel ezt a kérdést az­zal a kiegészítéssel, hogy „most még nagyobb szükség lenne rá.” A felvetésre részben válasz a fenti rövid életrajz. Néhány adalék azonban még figyelmet érdemel: a szabad demokraták salgótarjáni csoportja kezde­ményezésére jött létre. Az alapösszeget - mely nem volt nagy - a párt tette le. Ezután csak adományokra számítha­tott, s tízezres nagyságrendnél jelentősebb méreteket soha nem ért el. Próbálták rendezvé­nyek, vásárok bevételéből nö­velni az alapot, de ez igen ne­hezen ment, s mikor a máltai szeretetszolgálat a megyeszék­helyen is megkezdte a működé­sét, szerepe háttérbe szorult. Az a tény, hogy két éve meg­szűnt, nem jelenti azt, hogy a jótékonyságot feladta volna az SZDSZ - közölte a tarjáni cso­port ügyvivője. A használt ru­hát vagy más, a rászprultaknak felajánlott ajándékot továbbad­ja a karitatív munkához értő szolgálatnak. Felszólítás Bercelre Egy vállalkozó még a múlt év­ben tartozott a tb-nek. Fizetett, ám ennek ellenére idén kapott egy felszólító levelet, mire be­küldte a csekket. De furcsa mód ismét felszólították, hogy ti­zenöt napon belül fizessen, el­lenkező esetben végrehajtót küldenek. - Vajon mi lehet a gond? Mit tegyen ebben a hely­zetben a vállalkozó? Bonyolultnak látszó problé­mája nagy valószínűséggel a követke­zőkből adódott: az esetleges tartozá­sokról, túl­fizetésekről szóló értesítéseket mindenkinek megküldi az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár. A csekkel való vissza­igazolás átfutási ideje alatt kaphatta az ismételt felszólítást. A megyei egészségbiztosítási pénztár szerint mindenképpen ajánlatos lenne személyesen egyeztetnie a számláját, kivéve, ha ezt ’95 augusztus 31. után megtette. Előfordulhat ugyanis, hogy - mialatt a vállalkozó ab­ban a hiszemben van, hogy minden rendben - eltérést mu­tat az egyenlege. Felháborító csendháborítók A Gyarmat utcáit takarító közmunkások éjjelente is ténykednek. A polgárok ke­vésbé örülnek ennek, ugyanis sokakat legkedve­sebb álmukból riasztanak fel a hangoskodó melósok. Az önkormányzat két le­gyet ütött egy csapásra, mikor úgy döntött, hogy alkalmaz­nak közmunkásokat. Segíte­nek a jövedelempótló támoga­tásban részesülő embereknek, másrészt tisztább lesz a város. Százötven munkanélkülinek nyújtottak jobbot, de csak nyolcvanan fogadták el. azt. Most ők takarítják a város ut­cáit, parkjait. Dicséretes a szándék, jó az elképzelés. Bizony, ráfér Gyarmatra a takarítás. A vá­roslakók mégis egyre dühö­sebbek az éjszakai tisztoga­tókra. A közmunkások ugyanis felettébb emelkedett hangu­latban tevékenykednek. Nem törődnek azzal, hogy ember­társaik többsége pihenni sze­retne. Hangoskodnak, kiabál­nak, röhögnek a melósok. Az elmúlt napokban több utcában is felébresztették éjfél után a lakókat. Vannak olyan csalá­dok, ahol emiatt egy órán ke­resztül kell ismét álomba rin­gatni a felriadt gyermekeket. Tőzsér Zsolt alpolgármester segítséget ígér. Beszél a mun­kavezetőkkel, dolgozzanak észrevétlenül az emberek. El­végre ténykedésüket csak napközben vegyék észre a polgárok, méghozzá a tiszta utcákról és terekről.

Next

/
Thumbnails
Contents