Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-09 / 237. szám

1995. október 9., hétfő SporTTüköR 7. oldal Jubileumi nonstop kosarazás Jó mulatság, férfimunka volt Péntek délutántól szom­bat estig tartó non-stop ko- sarazásnak adott otthont a Kereskedelmi és Vendéglá­tóipari Szakközépiskola tornaterme. Az iskola taná­rai, diákjai és a szülők, ti­zenegy csapatot alakítva, 1640 percet kosaraztak. Tekintettel arra, hogy negyven percenként váltották egymást a csapatok ez negy­venegy mérkőzést jelentett. Nem kell bennfentesnek lenni, hogy kitaláljuk, a 41-es szám nem véletlen, ennyi esz­tendős jubileumát ünnepli az oktatási intézmény. Baranyi Zoltán tanár fel­ügyelete mellett a több mint hatvan hölgy és úr számolat- lanul szórta a kosarakat. A monotonitás rettenetes hatását csökkentendő, halk zene szólt, ezt csak időnként „za­varta meg” a mérkőzéseket vezető Szalontai Zoltán síp­szava. A szervezők alvási lehető­séget is biztosítottak, de a lel­kes résztvevők nem igazán vették igénybe. Annál inkább az étkezési és frissítési szol­gáltatásokat. A vajas, dzsemes, parizeres szendvicsek mellett kevésnek bizonyult az előre odakészí­tett tizenöt liter tea és több mint harminc liter üdítő! A 27 órát is meghaladó, embertpróbáló kosarazás ko­moly fizikai igénybevétel volt, de szerencsére súlyos sé­rülés nem történt. Mindössze egy alkalommal kellett men­tőt hívni. Balás Ferencet szál­lították kórházba, de az orvosi vizsgálat csak enyhébb boka- zúzódást állapított meg, amit a fiatalember két-három nap alatt kipihenhet. Ennyi szen­vedést mindenképpen megér neki ez, meg aztán kemény fából faragták őt. A mai nap az órák közötti szünetben bizonyára a fő téma - a folyosókon és a taná­riban is - a hét végi „mulat­ság” lesz, amit azok, akik el­mulasztottak csak irigykedve hallgathatnak.- cini ­Percről percre fáradtak, de végigcsinálták FOTO: GY. T. Új név született: Sportgyarmat Több mint háromszáz gyermek - néhány tucat felnőttel kar­öltve - loholt végig Balassagyarmat főutcáján szombat reggel. Az idei „Mozdulj, Gyarmat!” eseménye szólította őket az asz­faltra. A várost átszelő futás után vidám sportdélelőtt várta a fiatalokat a Nagyligeti Sporttelepen. A főutcán futni, jaj, de jó! Apró malőr zavarta meg a rajtra várakozó tömeget a kórház előtti téren. A hangosítás nem érkezett meg, így elmaradt a megszokott zenés bemelegítés. De sebaj, mondták a résztve­vők, majd a nap többi prog­ramja mindenért kárpótol. így is lett. A vidám kocogó- kat minden sarkon tapsvihar és heves buzdítás fogadta. Volt olyan járókelő, aki vette a bá­torságot és csatlakozott a „fu­tóőrülethez”. Nagyligeten - dr. Bartal Gá­bor főszervező köszöntője után - az óvodások sorversenye nyi­totta a sort, miközben a hátsó, salakos pályán már javában dúltak a foci-, és kézicsaták. Spontán alakult csapatok, baráti társaságok, mérték össze erejü­ket. A futópályán közben elindult a nap legnagyobb érdeklődésre számot tartó száma, az iskolák 8x50 méteres váltója. Minden évfolyamot egy-egy induló képviselt. Az elsősök kezdtek, A paci nyergében másképpen látni a világot fotó: balga p. FOTÓ: RIGÓ TIBOR majd az apróságokat sorra vál­tották a többiek, s a célba a leg­nagyobbak, a nyolcadikosak sprinteltek be. Amikor a pályaduatlon ver­seny kezdetét vette, már színül­tig telt a lelátó, hiszen ezután Dr. Bartal köszöntője került sor a tombolasorsolásra. Az izgalmak a tetőfokra hág­tak. Kovács József tanár úr sorra mondta a győztes számokat, a nyertesek pedig fülig érő szájjal rohantak a jutalmakért.- Vidám sportnapot zárt az Ipoly-parti város. Nem voltak vesztesek, csak győztesek. Az egészséges életmód, a sport győztesei. (hegedűs) Halovány Ipoly-parti teniszezők Az országos bajnokság harmadik vonalának harmadik helyé­ről kezdte az őszi szezont a Balassagyarmati Tenisz Egyesület. A jó tavaszi teljesítményt nem sikerült megismételnie az Ipoly-parti játékosoknak. Az akkori négy győzelem helyett csak kétszer diadalmaskodtak a gyarmatiak. A rosszabb produkció fő oka az volt, hogy minden mérkő­zésről legalább két meghatá­rozó játékos hiányzott. Eredmények: Göd BTE - Bgy.TE: 0-9. Mérkőzést nyertí Kysel, Mészá­ros O., Kalmár, Váry, Dr. Ha­lász, Kren, valamint a Kysel-dr. Bódis, a Kalmár-dr. Halász és a Váry-Benkó T. párosok. BTE — Vác: 4—5. Mérk. nyert: Kysel, Mészáros O., Kren, és a Mészáros O.-Kalmár páros. Esztergom - BTE: 5-4. Mérk. nyert: Kysel, Mészáros O., Palotás, és a Kysel-dr. Bó­dis páros. BTE - Gödöllő: 3-6. Mérk. nyert: Kysel, valamint a Kysel-Váry, és a Benkó T.-Pa­lotás párosok. BTE - Dorog: 9-0. Mérk. nyert: Kysel, Mészáros O., Váry, Kren, dr. Bódis, Mészá­ros L„ valamint a Kalmár-dr. Halász, a Váry-Benkó R., és a dr. Bódis-Mészáros L. párosok. Budakalász — BTE: 6-3. Mérk. nyert: Filiczki, dr. Ha­lász, és a Filiczki-Kysel páros. Néhány csapat még játszik egymással, ezért a bajnokság végeredménye egyelőre nem ismeretes. (tresó) Hírek Fradi siker Jól sikerült a Ferencváros bemutatkozása a női kézi­labda BEK 1995/96-os so­rozatában: a magyar bajnok választott pályáján, az Elektromos SE Népfürdő utcai sportcsarnokában hét­gólos győzelmet aratott orosz vetélytársa ellen. A siker igazán értékes, hiszen az ellenfelet a kontinens leg­jobb csapatai között jegyzik, már csak azért is, mert a City Kupa birtokosa, a múlt hónap végén pedig otthoná­ban elnyerte a trófeagyőzte­sek legjobbjának felajánlott Szuper Kupát is. Ferencvá­ros - Rotor Volgograd (orosz) 23-16 (10-7). Lemieux visszatért Az észak-amerikai profi j égkorong-baj nokság (NHL) első fordulójában további mérkőzésekre ke­rült sor. Tizenhét hónapi hallgatás után először lé­pett jégre Mario Lemieux, a Pittsburgh Penguins csa­tára, aki a múltban négy­szer bizonyult az NHL leg­jobb pontszerzőjének. Le­mieux egészségügyi pana­szok miatt hagyta ki az előző idényt, de most sike­resen tért vissza: négy gól­passzal segítette a „Pingvi­neket” a Toronto Maple Leafs felett aratott 8-3-as győzelemhez. Longo nyert A Kolumbiában zajló or­szágúti kerékpáros világ- bajnokság szombati napján a nők mezőnyversenyét rendezték meg. A győzel­met a franciák 36 esztendős kiválósága, Jeannie Longo szerezte meg. Ő ebben a számban korábban már 1985-ben, 1986-ban, 1987- ben és 1989-ben is diadal­maskodott. VB klubcsapatoknak? A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA azt ter­vezi, hogy az 1998-as fran­ciaországi világbajnokság után megrendezi a klubcsa­patok vb-jét is - jelentette be Sepp Blatter, a szervezet főtitkára a német ARD tele­víziónak adott interjújában. A 16 együttes részvételével zajló eseménynek Eszak- Amerika, Ázsia vagy Afrika adna otthont, vagyis olyan térség, ahol még nem olyan fejlett a futball, mint például Európában vagy Dél-Ame- rikában. A Világ Liga küz­delmeire mindenképpen a nyári holtszezonban kerülne sor, s Európa nyolc csapattal lenne érdekelt. Éledező nógrádi, hölgykézis remények Tizenhárom lány felkavarta az állóvizet. Hosszú pangási fo­lyamatot állítottak meg. Válogatottá alakultak. Végre újra van a megyében a legjobb tizenéves kézilabdás lányokat tömörítő együttes. A múlt héten Egerben szerepeltek. Tavasszal a balassagyarmati diákjuniálison mutatkoztak be. Óriási sikerrel. Edzőtábor, kö­zös foglalkozás nélkül kiálltak Heves megye legjobbjai ellen, s nem vallottak szégyent. Két góllal maradtak alul, de a csa­pat vezetőit meggyőzték a foly­tatásról. Október elejére hívták vissza a lányokat az egriek. A nógrádi ifjú hölgyek ismét összetartás nélkül utaztak a hevesi megye- székhelyre. És újra helyt álltak. Ötgólos vereséget szenvedtek egy sokkal összeszokottabb gárdától. Ráadásul az első fél­idő huszadik percéig vezettek is. De végül felülkerekedett az egység. Nem könnyű egy ilyen csa­patot összeállítani. Ismemi kell a megyei erőviszonyokat, járni kell a pályákat, kiválogatni a legtehetségesebb játékosokat. Tárgyalásokba kell bocsátkozni az edzőkkel, kiket ajánlanak csapatokból a válogatottba. Pénz azonban nincs. Sem az edzőtáborra, sem az utaztatásra. A szponzorok nem tolonganak, igaz, ha a halódó verseny- sportra nem adnak, mit várjon tőlük a diáksport... Ha ezek a tizenéves lányok mondjuk öt napig együtt készülhetnének, jelentős eredményekre is képe­sek lennének. A Komárom Megyei Kézi­labda Szövetség évek óta Ta­tán rendezi meg a megyei ifjú­sági és serdülő válogatottak tornáját. Hét-nyolc válogatott minden esztendőben az Öreg tó partjára látogat. Érdemes lenne itt elindítani megyénk legjobbjait is, hiszen így tény­legesen fel lehetne mérni, mi­lyen szintet foglal el manap­ság országosan a nógrádi kézi­labda utánpótlás-nevelés. A sportkapcsolatok ápolása mi­att sem elhanyagolható, hogy ha nevezzük a legjobbjainkat, akkor nagyobb részt vállalha­tunk az országos kéziéletből. Ugyánis megállapítható: szö­vetségi vonalon mintha her­metikusan elzárva len­nénk hazánk többi részétől. Éppen ezért kell kiadni - amolyan napiparancs jelle- gűen - a kluboknak: figyelje­nek oda jobban az ifjú tehet­ségek istápolására. Az általá­nos iskolákban tanító szak­emberek járják az óvodákat, keressék a jó mozgás-, és lab­daérzékkel megáldott aprósá­gokat, míg a középiskolások - ahol a legtöbb gond van - az általános iskolákat járnák te­hetségkutatóban. Ha mind­ezek mostanság talán utópikus ötleteknek tűnnek - megvaló­sulnak, akkor tömegével je­lennek meg a nógrádi pályá­kon is kimagasló tehetségek. A Révai Krisztik, Fodor Mó­nik, Berindán Ivettek utódait ta­lán már nem lámpással kell ke­resni a megyei kézilabdában. Kézilabda Nb II, férfiak ________ I degszaggató véghajrá Bgy. Kábel SE - Váci KSE 23-22 (12-14) Balassagyarmat, 100 néző, vezette: Horváth, Szabadi. Kábel: Ocsovai • Bán 1, Tillmann, Cseri 5, CSEH 8, Kertész 8/3, Szerényi. Cs: SZUKÁN (kapus), Abay 1, Kecskés, Kis, Kovács. Edző: Boronyai Tamás. Kiállítá­sok: 10, ill. 14 perc(+2 kizá­rás). Hétméteresek: 5/3, ill. 5/5. A mérkőzés alakulása: 10.p.(3-4), 27.p.(12-ll), 41.p.(15-20), 50.p.(21-20). Áz első félidő nagy részé­ben csak a két játékvezető té­ves ítéletei borzolták a kedé­lyeket. A játékrész vége felé a Kábel egymás után két hétmé­terest is kihagyott. Szünet után mintha az öltö­zőben felejtette volna magát a hazai együttes. A váciak há­rom gyors gólt szereztek, s az Ipoly-partiak előtt egy súlyos zakó rémképe látszott felvil­lanni. Kertészék azonban ösz- szeszedték magukat, feljavult mind a védekezésük, mind a támadásvezetésük. Kilenc perc alatt még gólt sem kap­tak, s a végén drámai küzde­lemben, büntetőgóllal szerez­ték meg a várva várt győzel­met. Boronyai Tamás: Még a műfogamat is lecseréltem, annyit kellett változtatnom meccs közben. Megérte! H.H.

Next

/
Thumbnails
Contents