Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-24 / 249. szám

1995. október 24., kedd Gazdaság 7. oldal Önkormányzati bankszámlák Az OTP vezetése úgy véli: ha a tervezett államháztar­tási reform során korlátoz­zák vagy megszüntetik az önkormányzatok szabad bankválasztását, az nem­csak az önkormányzatok jo­gos érdekeiket sérti, hanem számos ponton ütközik az alkotmánnyal is. A sajtóhoz eljuttatott köz­lemény szerint a bank veze­tői a jövő évi tervszámok összeállításánál már számol­tak azzal, hogy az önkor­mányzatok nettó finanszíro­zási rendszerre térnek át, ám úgy vélik, ez a bank várható összbevételeinek csupán fél ezrelékét érinti. Az önkormányzatok már négy éve szabadon dönthet­nek bankkapcsolataikról, ezért döntő hányadukat első­sorban a versenyképes kon­díciók és a magasabb szolgál­tatási színvonal révén tudta ügyfélként megtartani az OTP. Az idén az önkormány­zatok 95 százaléka már itt vezeti számláját, itt vették föl hiteleik 92 százalékát, és itt kamatozik betéteik 94 száza­léka. A közlemény megálla­pítja: a múlt év végi adatok szerint a bank teljes betétál­lományának mindössze 6 százaléka származott az ön- kormányzatoktól. Az OTP a hagyományos számlavezetésen, forint- és devizabetétek elhelyezésén, rövid és hosszú lejáratú hite­lek nyújtásán túl jelenleg teljesíti az önkormányzatok kereskedelmi és beruházási tevékenységével kapcsola­tos bankszolgáltatásokat is. Ezeknek az ügyleteknek a lebonyolítója az OTP Con­sulting Rt. Az útalapból utat építenek? Jelenleg a benzin árából literenként 9,50 forint az útalapot il­leti, s ezt áprilistól 13 forintra emelik. Vajon mire fordítják az útalapra befolyt pénzeket? - kérdeztük Plachy Sándortól, a közlekedési tárca osztályvezetőjétől.- 1992 óta létezik az útalap­törvény, amely előírja, hogy az alapra befolyt összeget kizáró­lag az utak karbantartására, üzemeltetésére és építésére szabad felhasználni. Mivel tör­vényről van szó, ezt az Ország- gyűlés évről évre ellenőrzi is. Az idén várhatóan - hiszen még nincs vége az évnek - 47 milliárd forint folyik be.- Mire fordítják ezt a pénzt?- Először is ebből kell visz- szafizetnünk az útépítésekre felvett hitelek részleteit, az idén mintegy 21 milliárd forintot. Fejlesztésre 8, üzemeltetésre 6,5, fenntartásra 11,5 milliárd forintot fordítunk. Ezek az ösz- szegek reálértékben az előző évinek alig valamivel több mint a felét teszik ki.-Jövőre 13 forintra emelik a hozzájárulást.- Ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk minden feladatunkat, 14-15 forint volna a reális, de belátjuk, hogy ez nagy megter­helés a fogyasztóknak. Mivel ez az emelés minden cikk árá­ban jelentkezik, hiszen mindent szállítanak, a tárca vezetése úgy látta jónak, hogy csak 13,50-et kérjünk. A Pénzügyminiszté­rium csupán 12 forintot java­solt. Hosszú vita után 13-ban egyeztünk meg, de csak április elsejétől. Ez éves átlagban va­lamivel kevesebb, mint az évi 12 forint lenne.- Az M3-as autópálya építési költségeit kiemelték az alapból.- Ez sem egészen így van ! Az M3-as építéséről a jövő évi költségvetés elkészítése után hoztak döntést. A kormány ezért csak 1997-től 2002-ig vál­lalhatott évente 2 milliárd forint támogatást az építkezésre. Az 1996. évi 2 milliárdot, de leg­alább 1 milliárd forintot az út­alapból kell fedeznünk! Ha eh­hez hozzáteszem, hogy jövőre már mi sem kapjuk meg a 25 százalékos áfa-visszatérítést, akkor az 1996-ra megemelt út­alap kevesebb lesz, mint az idei. Koós Tamás Bővíti tevékenységi körét a fuvarozók biztosítója A tagság igényei szerint Az érzékeny áruk letétjét is fedezik majd Szombati rendkívüli közgyűlésén módosította alapszabályát a TIR Biztosító Egyesület. Erre azért volt szükség, mert az egye­sület bővíteni kívánja tevékenységi körét. Olyan új szolgáltatá­sok bevezetését tervezi, mint a fuvarozási árukár-biztosítás, a CMR általános fuvarozási biztosítás, a külföldön úton lévő so­főrök baleset-, betegség- és poggyászbiztosítása. A közgyűlésen ismertették a TIR biztosító gazdálkodásának idei eredményeit. A szeptember 30-ig terjedő összesítés alapján a biztosító egyesület összva­gyona 111 millió 690 ezer fo­rint, eredménye pedig megkö­zelíti a 34 milliót. A TIR Biztosító Egyesület 1994 márciusa óta működik, induláskor 15 millió forint volt a vagyona. Eredetileg egyetlen célra, a TIR-ügyek­kel kapcsolatos vámreklamá­ciók kárfizetésére hozta létre a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete. Másfél évet meg­haladó működése során azon­ban kárrendezési célú kifize­tést még nem teljesítettek. A biztosító egyesületnek jelen­leg mintegy 2 ezer tagja van. Mivel az egyesület eredetileg önsegélyező és nem profit- orientált céllal szerveződött, messzemenően figyelembe kell vennie a tagok biztosítási igé­nyeit. A szombati közgyűlésen több, főként érzékeny árut (tej­terméket, húsipari terméket, elektronikai cikkeket) fuvarozó egyesületi tag is javasolta, hogy vezessenek be olyan biztosítási formát, amely fedezné a felso­rolt áruk szállítása esetén köte­lezővé tett 5 millió forintos le­tét összegét. Ezt a nagy összeget ugyanis az egy-két kamionnal rendel­kező kis- és középfuvarozó vál­lalkozók nem tudják letétbe he­lyezni és így fokozatosan ki­szorulnak az érzékeny áruk fu­varpiacáról. A biztosító részé­ről elhangzott, hogy már dol­goznak ezen a konstrukción. ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE Az „októberi sokk” után Magukhoz tértek az árfo­lyamok a Budapesti Érték­tőzsdén a múlt heti, immár rendszeressé vált „sokk” után. Az Egis papírja 3000 Ft-ról 3250 forintra, a Richteré 2015-ről 2185 forintra, a Da- nubiusé pedig 1195-ről 1210 forintra emelkedett a héten. Úgy látszik, 1850 forinton stabilizálódott a Graboplast, 1700 forinton a Pannonplast, a Pick Rt. új ára pedig a 6200- as tartományban keresendő. Mint ismeretes, hétfőn fel­függesztették a Pick kereske­dését a tőzsdén, miután 5 ezer forintos árfolyamon jött létre egy 16 darabra szóló önkötés. Az ezt megelőző üzletben még 6150 forintért adták a Pick részvényeit. A kereske­dési szabályzat szerint ha az öt napnál nem régebbi záró­árhoz képest egy részvény ármozgása elér 20 százalékot, akkor az adott napra felfüg­gesztik az értékpapír kereske­dését. Másnap ismét fölerő­södött az árfolyam, 6000- 6250 forint közötti áron cse­réltek gazdát a szalámigyár részvényei, s e sávban mo­zognak azóta is. Nem lehet megállítani vi­szont a Dunaholding Rt. pa­pírját, mely naponta tőzsdei csúcsokat dönget, s már át­törte az 5500 forintos határt is. Hasonlóképpen korlátokat tör át a Fotex Rt.-é is, csak ezek az alsó korlátok: 127 fo­rint a negatív csúcs, s még nem látszik a gödör alja. A papír ára dollárban írt le szép bukfencet, tavaly ápri­lisban még 3,85 dollárért je­gyezték a befektetők a leg­utóbbi alaptőke-emelést, s ma 0,94 dollárt ér. A nyári jegyzések közül csak a Hajdútej Rt. papírjai­nak tulajdonosai örülhettek, hiszen a héten több tízezer részvény cserélt gazdát 2200- 2250 forintos áron, miközben a kibocsátás csupán 1750 fo­rinton valósult meg. Az OTP és a Humán rész­vénytulajdonosok legször­nyűbb rémálmai váltak va­lóra: az OTP 885, a Humán 825 forintot ér. Az OTC-piac rendkívül nyugodt, talán csak a kincstár- jegyeknél és az államkötvé­nyeknél van némi mozgás. Vihar előtti a csend a kibo­csátás előtt álló Mól Rt. pia­cán,' az ár hetek óta nem moz­dul a 117,5-118,25-ös sávból. Beállt a Matáv 180 száza­lékra, nem kell sem a Biogal, sem az Alkaloida a sikertelen privatizáció után, s eltűntek a Chinoin vevői is, így az árak 370-380 százalékon rögződ­tek. Csütörtökön két óriáskötés is született a kárpótlási jegyek piacán. Egy 100 ezer és egy 150 ezer darabra szóló üzlet jött létre, 198, illetve 210 fo­rintos árfolyamon. Minimális esés volt az 1 hónapos diszkont kincstárjegy piacán. Az átlag évi 29,14 százalék, nem változott a 3 hónapos piac, így a kamat évi 30 százalék. Viszont limittel esett a 6 hónapos és a 12 hó­napos kincstárjegy hozama. Ez 1 százalék volt, így az új elszámoló kamatok évi 31,5 százalék körül alakulnak. Tóth Zoltán Cashline Broker Kft. Tel: 266-5742 OO00 Általános tájékoztatással 24 őrás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: NMT mobiltelefonról a 03-as. ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. WESTEL IRODA: MISKOLC, 3525 KOSSUTH L. U. 2„ TEL.: (06 46)411 -550, RÁDIÓTELEFON: (06 60)351-000 WESTEL FORGALMAZÓ: • SALGÓTARJÁN, APEX KFT., 3100 KLAPKA ÚT 3.. TEL: 106 32) 312-832, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 337-247 ((mmiuiii WESTEL Országos csúcs!!! A Westel Rádiótelefon Kft. október 24. és november 3. között nagy kedvezmény­nyel. mindössze 49.960 Ft-ért* kínálja a Motorola Associate mobiltelefont. A nagyteljesítményű, 15W-os. 450 MHz-es Motorola Associate az egész ország területén használható, és természetesen külföldre is telefonálhat vele. A Westel kedvező lízingfeltételeket kínál Önnek, és ha most vásárolja meg készülékét, a Hangpostafiók előfizetése 3 hónapig térítésmentes Ekkora teljesítmény 36.000 Ft kedvezménnyel - ez tényleg országos csúcs! Tehát érdemes sietni! Az akciós készletek végesek... Nógrád Szépe ’95! Ebben az évben is megrendezésre kerül a Nógrád Szépe ’95 verseny, mely része a MISS UNI­VERSE HUNGARY ’96 rendezvénysorozatának. A Miss Universe Hungary az a szépségverseny, melynek alapszabályában a jóság is megje­lenik. A szépségkirálynők feladatai közé tartozik a rászorultak segítésében való közreműködés, adományok gyűjtése, átadása. Ennek keretében kaptak Salgótarján óvodásai 1 000 000 Ft ér­tékű játékot ez év tavaszán. A József Attila Művelődési Központ és a Nógrád Megyei Szuperinfó közös rendezésében 1995. november 18-án Salgótarjánban kerül megrendezésre a Miss Universe Hungary Heves, Nógrád, Szolnok és Kelet-Pest megyei területi döntője. November 5-én Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban válo­gató verseny kerül megrendezésre. A jelentkezés feltételei:- Azon hölgyek jelentkezését várjuk, akik 1996. február 1-jéig 18. életévüket betöltik, illetve ez időpontig nem töltik be 27. életévüket, és magyar állampolgárok;- a személyi adatlap kitöltése és visszaküldése;- egész alakos, lehetőleg színes fénykép;- 500 Ft-os nevezési díj befizetése, a postahivatalokban beszerezhető rózsaszínű pénzfela­dási utalványon. (Címzett: József Attila Művelődési Központ, Salgótarján, Fő tér 5.) Postára adás határideje: 1995. október 25. A jelentkezést kizáró ok: ha férjezett, ill. elvált, gyermekes, akt, ill. hasonló jellegű felvétel készült korábban Önről, illetőleg ilyen jellegű jogokat adott el bármelyik médiának. A következő címre várjuk jelentkezésüket: József Attila Művelődési Központ, 3100 Salgó­tarján, Fő tér 5. Telefon: 32/310-503., 313-637. Név:................................................................................................ Születési idő: ................................................................................ L akcím:.......................................................................................... .................................................................... Telefon:.................. Iskolai végzettség:................................................Nyelvismeret: Foglalkozás:................................................................................... Magasság:.................................................. Súly:....................... M ellbőség:................................................. Derékbőség:. . . . Csí pő:. ........................................................ Hajszín:............... Szem szín:.................................................. Fürdőruhaméret:. C ipőméret:................................................ Konfekcióméret:. , Hobbi:..........................................................................................

Next

/
Thumbnails
Contents