Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-20 / 247. szám
1995. október 20., péntek Hazai Tükör 5. oldal Felvonulások, koszorúzások, emlékezések Mindenki másként ünnepel Az állami szervek, a pártok és civil szervezetek elkészítették programjaikat a közelgő nemzeti ünnep köszöntésére. Tegnap több sajtótájékoztató közös témája volt az október 22- 23-ai megemlékezések programja, a tervezett demonstrációk politikai jellege. Az október 23-ai állami ünnepi rendezvények Budapesten a nemzeti lobogó fölvonásával kezdődnek, majd a Rákoskeresztúri új köztemető 300-as parcellájánál tartanak emlékünnepséget. Az egykori forradalmi harcok résztvevőit az Országgyűlés elnöke délben kitüntetési ünnepségen köszönti a Parlamentben. Délután 6 órakor a Parlament főlépcsőjén mécseseket gyújtanak, emlékezve a 39 évvel ezelőtti eseményekre és a mártírokra. Az ünnepségek központi gondolata, hogy a nemzet életében kivételes egységet hozó történelmi eseményről emlékezve tisztelegjünk az áldozatok, a mártírok, a hősök emléke előtt. Göncz Árpád köztársasági elnök, aki az USA-ban tartózkodik, október 23-án részt vesz a New York-i magyar konzulátus fogadásán, illetve a helyi emigráció közös, ’56-os ünnepségén. Több ’56-os szervezet és ellenzéki párt közösen emlékezik meg a forradalom és szabadságharc évfordulójáról október 23- án a Bem téren. A szervező- bizottságnál eddig a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Nemzeti Demokrata Szövetség, a Munkástanácsok, a Történelmi Igazságtétel Bizottság, az ’56- os Szövetség és a Pofosz jelezte részvételi szándékát. A Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz- Magyar Polgári Párt nem kíván a kisgazdákkal közösen ünnepelni. Kocsis Lajos, a szervezőbizottság elnöke elmondta, nem politikai megmozdulásra, hanem közös ünneplésre készülnek. Csurka István október 22- ei tüntetéséről szólva hangsúlyozta: a demonstráció sok gondolatával egyetértenek, így a megmozduláson az ’56-osok is részt fognak venni. Tóth Lajos, a MIÉP elnökségi tagja visszautasította azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a 22-ei tüntetésen rendzavarások történhetnek. Dilinkó Gábor, a Corvin közi Bajtársi Közösség elnöke viszont arra kérte bajtársait, hogy ne vegyenek részt a tüntetésen, és ne támogassák Csurka Istvánt. Az MDF tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentették: október 22-én a Bem téren Für Lajos elnök koszorúz. Október 23- án délután a várbeli Dísz téren fáklyás felvonulást tartanak, s a demonstráción szintén Für Lajos mond ünnepi beszédet. Mint Herényi Károly szóvivő hangsúlyozta: az MDF távol tartja magát minden szélsőségesnek minősíthető eseménytől. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az MDF aggasztónak tartja az operaházi díszelőadás elmaradását. „Az is szomorúságra ad okot, hogy a köztársasági elnök, mint egykori ötvenhatos elítélt, nem tartózkodik az ünnep idején Magyarországon. Az ’56-os társaságok és az elnök között egyre nagyobb lesz a távolság” - fűzte hozzá Herényi. Panelházak még száz évig Az elmúlt 25-30 évben épült panelházas lakótelepek olyan örökséget jelentenek, amely- lyel együtt kell élnünk, akár tetszik, akár nem. Az együttélés azonban csak akkor lehet zavarmentes, ha a továbbfejlesztést, a korrekciót maguk a szakemberek kezdeményezik és ösztönzik - hangzott el csütörtökön az Építéstudományi Egyesület regionális szakmai konferenciáján. Jelenleg mintegy 35 ezer olyan lakás van hazánkban, amelynek már most időszerű a felújítása, az ezredforduló után pedig még ennél is sokkal több szorul majd rekonstrukcióra. Mivel az épületek lakottak, a korszerűsítésnél jól előkészített, gyors és kifogástalan munkát kell végezni. Ráadásul azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy mindez súlyos anyagi terhekkel jár. Megkerülhetetlen követelmény tehát, hogy a lakók vagy a tulajdonosok kedvező kamatozású hitelben részesüljenek. Az ipari és kereskedelmi tárca szakértői szerint az energiafelhasználást csökkentő épületfelújításokra kapott német hitel is felhasználható lesz erre a célra. A paneles lakótelepek ugyanis még vagy száz évig megmaradnak, így közös érdek a felújításuk. Célszerű, ha a rekonstrukciós munkák közül azok szerepelnek az első helyen, amelyek az energiamegtakarítást szolgálják. A kormánytól pedig azt várják, hozza létre a felújításokat előkészítő tárcaközi bizottságot, nevezze ki egyszemélyi vezetőjét, s teremtse elő a munka kidolgozásához szükséges anyagi fedezetet. Egyetlen személyi szám helyett három azonosító jel Államháztartási törvénymódosítás November végéig elkészül a személyi szám helyébe lépő új személyazonosítási módot tartalmazó törvénytervezet, amit a parlamentnek 1996. március 1-ig kellene jóváhagynia - döntött a kormány tegnapi ülésén. A kabinet elfogadta az államháztartási törvény módosításának tervezetét. Az ülés után Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta: három különböző szakazonosító jelet vezetnének be 1997 januárjától. Az egyik az állami és ön- kormányzati adóigazgatásra, a vámigazgatásra és az illetékre terjedne ki. A másikat a jóléti, szociális és egészségügyi ellátások, szolgáltatások területén használnák, míg a harmadik a személyi és lakcím-azonosító jel volna. Gyorsabb átállásra költség- vetési fedezethiány és technikai gondok miatt nincs mód, ezért a parlament el elé olyan javaslatot terjesztenek, hogy 1996. december végéig maradjon érvényben a mostani azonosító rendszer. A tegnapi ülésen elfogadták az államháztartási törvény módosítására vonatkozó javaslatot is, s azt ma benyújtják a Háznak. A törvénytervezet három legfontosabb eleme: az államkincstár létrehozása központi költségvetési szervként, a kincstári vagyonigazgatóság - mint a tulajdonosi jogokat gyakorló szerv - felállítása, valamint a költségvetési tartalékokról rendelkező szabályok összessége. A kincstári egyszámlát - amelyről az egyes költségvetési fejezetekben meghatározott összegek átutalhatóak - a Nemzeti Bank kezeli majd. A rendszer működtetésétől kamatmegtakarítást, sőt kamat- bevételeket is várnak. A kabinet rendeletet alkotott a tandíjfizetés módosításáról. Eszerint a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán az első alapképzésben részesülőknek 1996 szeptemberéig nem kell kiegészítő tandíjat fizetniük. A korábbi tandíjren- delet erre vonatkozó részét hatályon kívül helyezték. A kormány egy másik döntésével úgy rendelkezett, hogy kukoricát ezután csak az ipari miniszter engedélyével lehet exportálni. (tam) Hivatalból nem indítanak eljárást a közélet szereplőinek megsértése miatt A politikusnak sokat kell tűrnie Október 23-át idén is sokan, sokféleképpen kívánják megünnepelni. Akadnak olyan csoportok, szervezetek is, amelyek elégedetlenségük kinyilvánítására akarják felhasználni az évfordulót: nem egy helyen már előzetesen megjelentek a politikusoknak címzett szidalmak, szélsőségek. Több ismert alkotmányjogászt is megkérdeztünk arról, vajon hol az a határ, ameddig következmények nélkül támadható, ócsárolható egy-egy közismert személyiség, felelős politikus? Kiderült: az Alkotmánybíróság megszüntette a hivatalos személy megsértésének tényállását. Ez azt jelenti, hogy a nekik címzett, róluk szóló durva megjegyzések, netán szitkok miatt hivatalból ma már nem indítanak eljárást. Maga a sértett fél viszont kezdeményezhet ilyet. Ebben az esetben a bíróságnak kell megállapítania, hogy csakugyan történt-e becsületsértés, rágalmazás, vagy egyéb elítélendő cselekmény. Mindebből az következik, hogy ilyen szempontból is számottevően kibővültek a demokrácia keretei. Tehát annak, aki hivatalt, közéleti szerepet vállal, fel kell készülnie arra, hogy tűrőképességét gyakran próbára tehetik. Ennek kapcsán felmerül, milyen szabályokat tart szem előtt a rendőrség akkor, amikor engedélyt ad egy tüntetésre vagy megtagadja azt? A gyülekezési törvény szerint a tüntetés akkor engedélyezhető, ha azt 72 órával előbb a hely és a cél megjelölésével együtt formanyomtatványon bejelentik, továbbá ha a megmozdulás sem a közlekedés rendjét, sem a közhatalmi szervek munkáját nem veszélyezteti. Mérlegelés kérdése például, hogy az Alkotmánybíróság elleni tüntetés engedélyezhető-e a testület ülésének idejére. A mérlegelés az illetékes rendőrkapitányok joga és felelőssége. Takács Mariann Huszonöt százalékos bérfejlesztést várnak a pedagógusok Új érdekegyeztető fórum alakult Művelődési Ágazati Érdekegyeztető Tanács néven új fórum alakult tegnap a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, Szabó Zoltán politikai államtitkár elnökletével. A testület első ülésén egyebek között tárgyaltak a pedagógusok kötelező óraszámának emeléséről, a tanuló- csoportok létszámáról és bérkérdésekről is. Nagy visszhangot váltott ki a napokban a jövő évi költség- vetési törvényjavaslat egyik mellékletének néhány sora, amely lehetséges változatként említi a nevelők kötelező óraszámának és a tanulócsoportok létszámának emelését. Szabó Zoltán elmondotta: a melléklet valójában még nem készült el, a kormány nem is tárgyalta meg. A tárca úgy véli: az ilyen típusú szakmai kérdésekről a közoktatási törvénynek kell intézkednie. A jelenlegi jogszabályok fejkvótás finanszírozást írnak elő, amit a költségvetési törvény biztosít, de úgy, hogy lehetőség legyen a finanszírozás módjának, technikájának átalakítására. Ezt ugyanis szinte minden érintett igényli. Az új érdekegyeztető fórumot az érintett kormányzati, önkormányzati és érdekvédelmi szervezetek vezető képviselői akkor tekintik jogilag is teljes értékűnek, ha munkájába bekapcsolódik a rektori és a főigazgatói konferencia, valamint az Akadémia. A testület ettől függetlenül tegnap megkezdte több más időszerű téma tárgyalását is. A szakszervezetek képviselői kifejtették, hogy a pedagógusoknak, a közművelődésben dolgozóknak a következő évre legalább 25 százalékos bérfejlesztést kell előirányozni. D. G. Befejezte az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizottsága az új alaptörvény általános rendelkezéseivel foglalkozó vitát. A tagok többsége azt szorgalmazta, hogy az új alkotmány inkább normatív, mint deklaratív jellegű legyen. Hazánk jelenlegi elnevezését senki nem kérdőjelezte meg. Harmincöt százalékos bér- fejlesztést és az egészségügyi dologi kiadások 10 százalékos emelését tartja minimálisan szükségesnek 1996-tól az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. Amennyiben a kormány nem teljesíti követeléseiket, november 11-én demonstrációt tartanak a Parlament előtt. Tiltakozik a Független Kisgazdapárt amiatt, hogy a Valutaalap egy munkatársa levelével beavatkozott Magyarország belügyeibe. Az IMF öt pontja elfogadhatatlan a kisgazdák számára - közölte csütörtökön Torgyán József pártelnök. Magyarázatot kémek a Valutaalaptól, az Országgyűlésben pedig felvetik a pénzügyminiszter és az MNB elnökének felelősségét. Várhatóan már ma megszületik a megállapodástervezet és befejezi munkáját a médiatörvényt előkészítő bizottság - közölte Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője. A különböző párttestületek jóváhagyása után jogszabályi formába öntik a megállapodást. Nem hagyjuk cserben azokat, akik nemzetünk részei. E szavakkal nyitotta meg Kosáry Domokos, az MTA elnöke tegnap azt a konferenciát, amelyen a hazánkat körülölelő hét országból 24 magyar tudományos műhely - egyetem, múzeum - képviselői vesznek részt. Harmincmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az Unilever Rt.-re a fogyasztók megtévesztése miatt, mert azonos csomagolásban (és áron) 12 százalékkal kisebb zsírtartalmú Rama margarint hozott forgalomba. Házi muzsika A Magyar Könyvklub új szolgáltatást kíván népszerűsíteni. A vállalat tevékenységét ismertető sajtótájékoztatón Kratoch- will Balázs igazgató beszámolt a Magyar Zeneklub indulásáról, amely kedvezményes áron műsoros kazettákat és kompaktlemezeket kínál a közönségnek. Néhány hónap alatt máris hatvanezer tagot számlálnak. Tekintettel a megnövekedett utazási költségekre, a klub nagy előnye, hogy - miként a könyv - a hanglemez is elérhető áron „házhoz megy”. A 100. adásban a csimpánz a főszereplő. Azok a csodálatos állatok címmel egy magyar tv-sorozat alkotói tizenegy hazai és külföldi állatkert legszebb és legérdekesebb 180 állatának életét, szokásait örökítették meg. A forgatás négy évig tartott. fotó: feb/diósi imre A rosszkedv nem nemzeti sajátosság Lelki sebekre alkoholt? Gyakran hallott „igazság”, hogy megrokkant a lelki egészségünk, s a kedélybetegség immár nemzeti sajátosságunk. Dr. Veér Andrást, a népjóléti tárca mentálhigiénés miniszteri biztosát arról kérdeztük: csakugyan olyan bús magyarok vagyunk-e, amilyennek hovatovább önmagunkat is tartjuk?- Körülbelül másfél évtizede fogalmazták meg egyes pszichiáterek, hogy „beteg a magyar”, s e téves megállapítás gyorsan gyökeret vert a szakmában és a köztudatban is. Ám szó sincs róla, hogy lelkileg kevésbé ellenállók lennénk, mint más nemzetbeliek.-Akkor mégis, mi lehet a baj?- Az elmúlt évtizedekben helytelen szocializációs folyamatok alakultak ki a társadalmunkban. A kedvezőtlen külső hatásokra és ingerekre sokan azzal válaszolnak, hogy az alkoholhoz vagy újabban a droghoz fordulnak „vigaszért”. Ezért az utóbbi tíz-húsz évben folyamatosan nőtt a szenvedélybetegek száma. De a statisztikák nem utalnak olyan politikai töréspontokra, megrázkódtatásokra, amelyek után ugrásszerűen emelkedett volna az alkoholisták, a dohányosok és a kábítószeresek száma.- Mit tehetünk a rossz közérzet ellen?- Meg kell tanulni a feszültségeket kevésbé önpusztító módon, más csatornákon levezetni. A lelki higiénia szakemVeér András fotó: feb bereit ezen a téren hatékonyan segítheti az oktatásügy és a tömegtájékoztatás. Sajnos a lelki bajok orvoslásáért folyó mozgalom nálunk még nagyon fiatal, és technikai feltételei is igen szegényesek. Ezért jelentős eredményekre, sajnos csak tíz-tizenöt év múlva számíthatunk.