Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-19 / 246. szám
4. oldal Világtükör 1995. október 19., csütörtök Horn Gyula segítséget ígért az újjáépítéshez Egymilliárd dollár a hon átoknak Franjo Tudjman horvát államfő tegnap Zágrábban fogadta Horn Gyula magyar miniszterelnököt, aki hivatalos látogatásra érkezett a horvát fővárosba. A magyar miniszterelnök és kísérete a zágrábi repülőtérről egyenesen a kormányfői rezidenciára hajtatott. Nikica Va- lentic és Horn Gyula előbb négyszemközt, majd a küldöttségek bevonásával elsősorban a délszláv rendezés lehetőségeiről váltott szót. Mindkét fél állást foglalt Kelet-Szlavónia és a baranyai háromszög békés úton történő visszacsatolása mellett. A kora esti órákban Franjo Tudjman államfő fogadta Horn Gyulát a zágrábi elnöki palotában. A magyar miniszterelnök a tárgyalások után elmondta: mind Tudjman, mind pedig Valentic biztosította arról, hogy Horvátország mindent elkövet a konfliktus békés rendezése érdekében. A gazdasági együttműködésről, a kisebbségek helyzetéről, utóbbiak kulturális és oktatási lehetőségeinek előmozdításáról is részletesen szó esett Hóm Gyula zágrábi megbeszélésein. Magyar részről egymilliárd dolláros árukeretet ajánlottunk fel az újjáépítéshez, a horvátországi beruházásokhoz. A miniszterelnök bejelentette, kölcsönösen keresni fogjuk az újjáépítés finanszírozási lehetőségeit. Nikica Valentic a tanácskozás után tartott sajtóértekezleten sikeresnek nevezte a horvát-magyar találkozót. A magyar miniszterelnök a válság rendezésével kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell teremteni a feltételeket minden menekült hazatérésére. A kifejezettén baráti ma- gyar-horvát viszonyon túl a felek a gazdasági kapcsolatokról, a fiumei kikötő használatáról, autóút építéséről és az Adria-olajvezeték sorsáról is kicserélték nézeteiket. A magyar miniszterelnök az esti órákban hazaérkezett Zágrábból. Pénteken Belgrádban folytatja tárgyalásait. A békéről tárgyalnak. Magas rangú amerikai, orosz és francia diplomaták tárgyalnak Belgrádban Milosevics szerb elnökkel a közelgő békekonferencia előkészítéséről, amelynek a tervek szerint az Egyesült Államok adna otthont. fotó: feb/reuter Korrupció a politika csúcsán Claes és Berlusconi: véget érhet két sikertörténet Két politikai sikertörténet hirtelen lezárulni látszik. A Willy Claes belga nemzetiségű NATO-főtitkár és Silvio Berlusconi olasz exminiszterelnök ellen emelt vádak egymástól függetlenek, mégis hasonlóak. Mindkettőt korrupcióval gyanúsítják. Rólunk írják Szigor kétségekkel Magyarország öt évvel a berlini fal leomlása után, idén tavasz- szal a gazdasági szigor korszakába lépett - állapítja meg a belga La Libre Belgique, amely szerdai számában cikksorozatot kezdett az elmúlt öt év mérlegéről. A szerző a sorozat első részét az ország gazdasági gondjainak szentelte. A külföldi hitelekből teremtett mesterséges „jóléti társadalom” tényleges reformjára nem került sor Antall József és Bo- ross Péter kormányzása idején - írta a szerző. Az időközben 3,5 milliárd dollárra nőtt költségvetési hiány lefaragására Bokros Lajos pénzügyminiszter tavasszal bemutatott szigorú gazdasági csomagterve vállalkozott. Összességében a gazdasági szigor kezdi meghozni gyümölcseit - derült ki a lap elemzéséből, amely szerint a koalíciós liberális partnerekkel, illetve a szocialista párti balszámnyal egyaránt konfliktusba keveredett kormányfő legalább a makroöko- nómiai mutatók áttekintésekor némi megnyugvást találhat. A fizetési mérleg júniusban már csaknem egyensúlyba került és nőttek az ország valutatartalékai. Jelenleg az igazi gond, amely ősz elején az IMF budapesti tárgyalóküldöttségét is kiábrándította, hogy gazdasági kérdésekben hiányzik a magyar kormány egységes álláspontja - zárta elemzését a belga lap. Egymillióan vagy csak négyszázezren voltak? Békés menet számháborúval A bűnüldöző szervek közötti együttműködés bővítésének távlatairól tárgyaltak az Egyesült Államokban a magyar rendőrség vezetői. Pintér Sándor altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Kacziba Antal bűnügyi főigazgató szerint lehetőség van arra, hogy a jövőben amerikai kollégáikkal közösen lépjenek fel a szervezett bűnözés ellen. A szlovák-magyar viszonyban valóban léteznek még lezárásra váró kérdések - mondta londoni előadásában a szlovák külügyminiszter. Juraj Schenk a Királyi Külügyi Intézetben ismertette Pozsony külpolitikai törekvéseit, ugyanakkor kijelentette: jelentős haladás mutatkozik a magyarországi szlovák, illetve a szlovákiai magyar kisebbség helyzetében, valamint a dunai beruházások ügyében. A balkáni békefolyamat fölgyorsításáról tárgyalt szerdán Belgrádban Szlo- bodan Milosevics szerb elnök Richard Holbrooke amerikai külügyi államtitkár-helyettessel, Igor Ivanov orosz külügyminiszter- helyettessel, valamint Carl Bildttel, a nemzetközi Jugo- szlávia-értekezlet társelnökével. A tárgyalások után adott nyilatkozatában Holbrooke fölszólította a szemben álló feleket a boszniai és a kelet-szlavóniai tűzszü- neti egyezmény betartására. Őrizetbe vett a cseh rendőrség egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szeptemberben legalább három alkalommal riasztotta a rendőrséget nem létező bombaveszélyt jelentve. Ha a bíróság is bűnösnek találja, akkor akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Újabb bombariadó bénította meg szerdán a párizsi metró egyik vonalát. A biztonsági erők hiába keresték az állítólagos pokolgépet. A keddi merénylet összesen 29, részben súlyos sérültje közül még nyolcán vannak kórházban, ám egyikük sincs már életveszélyben. Dudajev csecsen elnök ellen irányult az egy héttel ezelőtti, Rosni-csu települést ért légitámadás - állítja a Moszkva-barát grozniji vezetés egyik tagja. A nyilatkozó szerint az „ismeretlen” gépek azért bombázták a falut, mert feltételezték, hogy Dudajev éppen ott tartózkodik. 1. A Claes-ügy. A NATO főtisztviselője becsületszavát adta: gazdasági miniszterként nem vett fel kenőpénzt pártja számára a nyolcvanas évek végén annak érdekében, hogy a kormány az olasz Agusta fegyvergyártó konszerntől vásároljon helikoptereket. Az eskü azonban nem látszik elegendőnek. Claes főtitkári széke inog, ami egyre kellemetlenebb magának a NATO-nak is. „A szövetség iránti bizalom megőrzése érdekében gyors A Robodoc nevű berendezés csaknem két órán át dolgozott, azaz közel kétszer annyi ideig, mintha sebészek végezték volna a műtétet, ám a gép náluk is precízebben fúrta-alakította a csípőcsontot. A beteggel csupán utólag közölték: ő volt az első, akit ezzel a módszerrel megoperáltak. A gépi beavatkozásnak köszönhetően a férfi hét nap múlva mozgásképes volt: egy bizonyítékkal több arra, milyen forradalmian új utakat nyit meg a korszerű technika. döntés szükséges arról, hogy Claes megy vagy marad” - jelentették be Brüsszelben. 2. A Berlusconi-ügy. A legsikeresebb olasz vállalkozók egyike, az FC Milan futballcsapatának tulajdonosa és médiacsászár, Silvio Berlusconi akkor csúszott el a banánhéjon, amikor karrierje csúcsán érezte magát. Miniszterelnök volt 1994 novemberében, mégis (vagy épp ezért?) megvádolták Finivest nevű cégét és személy szerint őt hivatalos személyek Ezekkel a berendezésekkel a műtétek nemcsak precízebbek, hanem jobban kímélik is a beteget. Ha a várakozások beválnak, a hagyományos beavatkozásokon kívül olyan műtétekre is igénybe vehetik őket, amelyek eddig kivihetetlennek tűntek. így például egy parányi robot, amelyet érrendszerünkbe juttatnak, belülről lecsiszolná az életveszélyessé váló mészle- rakódásokat. Különösen nagy szerepet kaphat az új technika az ideg- sebészetben, például az agy, a lefizetésével. A csúszópénzbotránynak jelentős szerepe volt abban, hogy Berlusconinak távoznia kellett a kormány éléről. Az ügy azonban folytatódik. Egy milánói vizsgálóbíró döntése alapján az üzletember-politikusnak jövő januárban korrupció vádjával bíróság elé kell állnia. Éppen akkor, amikor már az 1996-ra várható választásokat remélte előkészíteni. De kétséges, hisznek-e neki, amikor rajta kívül jelenleg még két volt olasz miniszterelnök - Andreotti és Craxi — kétes ügyei szerepelnek olasz bíróságok előtt. Kocsis Tamás gerincvelő bonyolult vizsgálatában. Agyműtéteknél alkalmazhatók lesznek a sebész által működtetett manipulátorok: a precíziós berendezés tökéletesen közvetíti a sebész mozdulatait, de megfelelően „kicsinyítve”. A kéz egycentis mozdulása például egytized milliméterre alakítható. Ráadásul az elektronika a kéz esetleges remegését is kiszűri. A betegbiztosító intézeteket nem igen lelkesítik az efféle távlatok. A szupertechnikának ugyanis ára van. Az említett Robodoc például 800 ezer márkába kerül, a kutatás és a kifejlesztés alatt álló további újdonságok pedig milliókba. Heltai András Valóban egymillióan vettek részt Washingtonban az „egymillió férfi felvonulásán” - állítják a feketék vezetői. Nem voltak többen négyszázezernél - mondják a rendőrök. A szélsőséges Iszlám Nemzet vezetője, Louis Farrakhan, a hétfői nagy polgárjogi felvonulás fő szervezője nem akarja, hogy elhalványuljon a rászege- ződő reflektorok fénye: most a rendőrséget akarja beperelni. Szerinte nagyon is célzatosan állítják a zsaruk, hogy a „nagy menetelésen” csak négy- százezren vettek részt. Ezzel is kisebbíteni akarják - úgymond a fehér felsőbbrendűség szellemében - a feketék megmozdulásának jelentőségét. Farrakhan egyik jobbkezének véleménye: „a régi, ültetvényes időkre emlékeztet mindez, amikor száz bála gyapotért csak negyven bála ellenértékét fizették ki a rabszolgatartó fehérek”. A rendőrök váltig állítják: becslésük - a légi felvételek és korábbi tapasztalataik alapján - mindenképpen helyes. Egyébként Farrakhannak a négyszázezres szám miatt sem kellene szégyenkeznie: az 1993-as elnöki beiktatáson 293 ezren, az abortusz jogáért tüntetők 300 ezren voltak. Divatban a biztonságiak Ahogy sorjában rendezik a legnagyobb divatházak nagy őszi - egyébként jövő évi tavaszi kollekcióikat bemutató - seregszemléjüket, egy eddig soha nem tapasztalt jelenségnek is tanúja a „válogatott elit”, a bemutatók mindenkori törzsközönsége. A Párizsban sajnálatosan megszaporodott terrorcselekményektől tartanak a divatkreátorok is. Noha a módiiparban eddig nem történt atrocitás - hacsak nem gondolunk némelyik meglehetősen agresszív ruhakölteményre -, az óvintézkedések mind nyilvánvalóbbak. Egyre jellegzetesebb résztvevői a nagy bemutatóknak a „vörös nyakkendős” fiúk: a topmodellek és nézőik biztonságára felügyelő testőrökPárizsban a topmodellekre is vigyáznak fotó: feb nek, titkosszolgálati alkalmazottaknak ugyanis ez a „mu- száj-egyenmhájuk”. Robot végezte el a csípőműtétet A betegbiztosítók nem lelkesednek az új módszerért A 60 éves Wilhelm Heierst kínzó csípőfájdalmaitól csak a mesterséges ízület beépítése szabadíthatta meg. A német férfi vállalkozott rá, de rendhagyó körülmények között: ö volt az első, akin robot segítségével végezték el a bonyolult műtétet. Vasmunkások vasököllel. A bolgár kremikövei acélmű több ezer dolgozója tüntetett szerdán a szófiai parlament épülete előtt. A gyár leváltott igazgatójának visszahelyezését követelték a szocialista kormánytól. fotó: feb/rf.utf.r