Nógrád Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-06 / 209. szám
4. oldal Mozaik 1995. szeptember 6., szerda Világbanki segítség az átképzéshez - Mintegy háromezren vesznek részt az oktatásban Szaporodó családorvosi körzetek A fekvőbeteg-ellátás folyamatos racionalizálása kapcsán számolni kell az orvos-munkanélküliséggel. Dr. Lépes Péter népjóléti helyettes államtitkár becslése szerint mintegy háromezerre tehető azoknak az orvosoknak a száma, akiknek emiatt átképzésben, illetve szakképzésben kell részt venniük. A tervek szerint, ennek anyagi fedezetét világbanki kölcsönből szponzorált project segítségével biztosítanák. Azt ugyanis a tárca is elismeri, hogy az intézményeket és az önkormányzatokat már nem terhelhetik tovább ezzel a költséggel. A szakemberek szerint az orvosfelesleg levezetésének egyik legésszerűbb módja a családorvosi körzetek létszámának növelése lenne. Ez találkozik azzal a törekvéssel, amely csökkenteni kívánja azon ellátottaknak a számát, melyekre önálló családorvosi körzet létesíthető. Kérdéses azonban, hogy a kártyapénzre épülő, de immár kevesebb beteg ellátását végző, földuzzasztott körzetek a finanszírozás változatlanul hagyása mellett miként működtethetők?- Tisztában vagyunk azzal. hogy mindezt a családorvosok mostani finanszírozási rendszerének megváltoztatása nélkül nem lehet végrehajtani - állítja Szabó György népjóléti miniszter. - Ez ugyanis azt jelentené, hogy ugyanannyi pénzt kellene többfelé elosztani. Mi azt támogatjuk, hogy a családorvosok ne csupán a kártyapénz, hanem a valóságos gyógyító tevékenység nyomán kapjanak lényegesen nagyobb elismerést. Ne történhessen az meg, hogy egy orvos - miközben gyűjti a kártyákat - alapos vizsgálat nélkül továbbküldi a betegét. A definitiv ellátásra való ösztönzést szeretnénk megvalósítani.- Ez fontos kérdés, amely arra irányítja a figyelmet, hogy az egészségügy csak teljes rendszerként értelmezhető. Ha komolyan vesszük, hogy a kórházakban ma ellátott betegeket részben az ambuláns ellátásban, részben az alapellátásban kell kezelni, akkor kézenfekvő, hogy az egész finanszírozási rendszert is ehhez kell igazítani: jobban kell ösztönözni a családorvosokat. Erre most is vannak jó példák, de a tapasztalat azt mutatja, hogy akik komolyan veszik a definitiv ellátást, azok nemegyszer saját zsebük rovására teszik, s ezt nem szabad megengedni. V. A. Kötelező a jótállás a hibátlan olcsó árura is! Itt az árleszállítások ideje. Jó néhány üzletben kifüggesztett táblácska hirdeti, hogy engedményes árut nem cserélnek visz- sza. Szabályos ez? - kérdeztük az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) jogtanácsosától, Péter Judittól.- Ha a tulajdonos azért kínálja olcsóbban, mert meg akar szabadulni az amúgy hibátlan termékétől, akkor szabálytalan. Ilyformán éppúgy érvényes rá a szavatosság, vagy tartós fogyasztási cikkek esetén a kötelező jótállás is, mint a teljes árura. Ám, ha az áru minőségi hibás és emiatt olcsóbb, akkor figyelmeztetni kell a vásárlót, hogy az árcsökkentés a hibára vonatkozik.- Mennyi garancia van a termékekre?- Tartós fogyasztási cikkekre a szavatosság 3 év, míg bizonyos termékekre - így számos műszaki cikkre - kötelezőjótállás is van, ami 12 vagy 24 hónap. Nem tartós fogyasztási cikkek esetében 6 hónap a szavatosság.- Vegyünk egy példát: az újonnan vásárolt nadrágból kiszakad a cipzár.- A vevő kérhet megfelelő árleszállítást, nyolc napon belüli javítást értékcsökkenés nélkül, tovább cserét. Ha nincs mód a cserére vagy a hiba nem javítható, illetőleg a javítás szembetűnő volna, akkor visz- szakérhetjük a vételárat. Vásárláskor minden árucikkhez kapnunk kell vásárlási tájékoztatót. Ha kénytelenek vagyunk kifogásolni az árut, tájékoztató híján nehezebben tudjuk bizonyítani az igazunkat. Feltétlenül őrizzük meg a blokkot is, mert ha elvész, akkor a kereskedő jóindulatán múlik, hogy visszaveszne a terméket vagy sem.- Állandóan visszatérő vita kereskedő és vásárló között a vételár visszafizetése. Mit tegyünk, ha a tulajdonos vonakodik ezt megtenni?-Ha nem tudja kicserélni, sem javíttatni a terméket, akkor köteles visszatéríteni a vételárat. A vevő nem kötelezhető az összeg levásárlására. Ne hagyjuk magunkat elküldeni azzal, hogy a tulajdonos éppen nem tartózkodik az üzletben. Jogszabály kötelezi őt arra, hogy legyen helyettese, aki távollétében elintézi az ügyeket. Azzal a kereskedővel, akinek fontos a vevő, többnyire egyezségre lehet jutni.- Megeshet, hogy az üzletből kilépve jövünk rá, kár volt megvennünk az árut. Mit tehetünk?- A nyolcnapos cserejog jogszabályban rögzített. Csupán élelmiszerekre, kozmetikumokra és fehérneműkre nem vonatkozik. Fontos: a csomagolás bontatlan, ép legyen.- Mit ér a panaszkönyv?- A panaszkönyv írásos bizonyítéka a panaszos és a tulajdonos közötti párbeszédnek. Az önkormányzati jegyző két évre visszamenőleg vizsgálhatja a bejegyzéseket és az intézkedéseket.-Megsokasodtak a csomagküldő cégek. Vannak, akik kényelmesen, otthonról szeretnek vásárolni. A megrendelt árucikk azonban nemegyszer silány, hasznavehetetlen, kétes értékű tucatholmi.-Vannak cégek, amelyek ekképpen adnak túl silány árujukon. Egy jó tanács: ismeretlen csomagküldőtől csak ajándékért ne rendeljünk, mert ez általában csalódással végződik. Albert Melinda TUDÓSÍTÁS: DÉGLÁTI MEGJELENIK HAVONTA XXX. ÉVFOLYAM . 1 995/9. SZEPTEMBER.189 FT Lakáskultúra Jubi leumi szám Megjelent a szeptemberi Lakáskultúra! Az új számból:- Bútorhoz a ház- Mi megy a zöld bőrhöz?- Hangulat és használat- Galériától a padlástérig Valamint:- Jubileum: 30 éves a lap- Változatok üvegre- Design rovat: Fémvilág- Otthon a kastélyban: Pácin A házigazda: s- Jancsó Adrienne Lakáskultúra Tartalmas, informatív, szórakoztató. Az uralkodó a leggazdagabb Nagy-Britannia leggazdagabbja nem egy alattvaló, hanem maga az uralkodó. II. Erzsébet vagyonát legalább 2,2 milliárd fontra becsülik a Business Age című lapban megjelent legfrissebb „gazdagsági” lista összeállítói. A Reuter ismertetése szerint a második helyen - pénz szempontjából II. Erzsébet „legközelebbi” alattvalója - 1,6 milliárd fonttal David Sains- bury áruházlánc-tulajdonos áll. Van-e jelvénye a civil ruhás rendőrnek? Mivel az utóbbi időben mind gyakrabban léptek föl bűnözők, rendőrnek mondva magukat, valóban időszerű volt a Belügyminisztérium által nemrég nyilvánosságra is hozott igazolványcsere. Ezután az állampolgárok széles köre előtt ismert, nem hamisítható igazolvánnyal bizonyíthatja a hatóság nevében föllépő, hogy valóban az, akinek mondja magát. De még az egyenruha és az igazolvány sem egyedüli bizonyíték! Á polgár kérésére azonosító jelvényét és annak számát is köteles bemutatni az intézkedő közeg. Igen ám, de mi a helyzet a civil mhás hatósági személyekkel?- A civil ruhában lévő hatósági személynek intézkedése előtt éppúgy be kell mutatnia a nemrég ismertetett igazolványt, mint egyenruhás társainak - állítja Pető Zoltán rendőrszázados, az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletese. - Azt azonban jó, ha tudják a polgárok, hogy neki jelvénye és így jelvény-azonosító száma sincs, ezt tehát ne követeljék rajta. A televízió ötletét 63 év alatt valósították meg Találmányok rögös útja Sok találmány esetében hosszú évek teltek el, amíg az eredeti ötlet megvalósult, s a felfedezésből piacra érett termék lett. Vajon mennyi ideig érlelődött a találmány? íme néhány válasz: 63 évig a televízió (1884-1947), 56 évig a fényképezés (1782- 1838), 38 évig a szilikon (1904-1942), 37 évig a helikopter (1904-1941), 35 évig a radar (1904-1939), 33 évig a neonvilágítás (1901-1934), 32 évig a szívritmus-szabályozó (1828-1960), 30 évig az antibiotikum (1910-1940), 30 évig a tépőzár (1883- 1913), 24 évig a rádió (18901914), 22 évig a vízben oldódó kávé (1934-1956), 18 évig a gyorsrizs (1931-1949), 18 évig a távíró (1820-1838), 16 évig az automata hajtómű (1930-1946), 16 évig a rozsdamentes acél (1904-1920), 16 évig a tranzisztor (1940- 1956), 15 évig a gyorsfagyasztott élelmiszer (1908- 1923), 15 évig a fotókópia (1935-1950), 12 évig a nejlon (1927-1939), 7 évig a golyóstoll (1938-1945), 7 évig a golyós dezodor (1948- 1955), 6 évig a képmagnó (1950-1956), 3 évig a nagy hanglemez (1945-1948), 2 évig a füstszűrös cigaretta (1953-1955). * vvTwYPrtfwwl- 40 - 50 Va KEDVEZMÉNHYEL J « & BALASSAGYARMAT Művelődési Központ SALGÓTARJÁN Művelődési Központ 1995. szeptember 7-8-9-én, 9-17 óráig Óriási választék: 10 féle sarokgarnitúra, ülőgarnitúrák, heverők, franciaágyak stb. Gyermek, ifjúsági és gardróbos szekrénysorok, konyhabútorok, étkező és szétnyithatós konyhai asztalok, gyermek és felnőtt íróasztalok. mottónk: A legjobbat, a leggyorsabban és Li tort: Ms'ii mm Kérjük, győződjön meg róla! Címünk: Salgótarján, Kassai sor 4. (Totózó mellett.) Salgótarján, Baglyasi út 2. (Állatkórház udvarában.) Telefon: 32/316-521, 06-20-362-012 (17055) Az EGRI DOHÁNYGYÁR Kft., a PHILIP MORRIS 100%-os tulajdona — amely leginkább a Marlboro márkanévről ismert, és a világ legnagyobb dohánytermékeket és élelmiszereket előállító vállalata — egri székhellyel MŰSZAKI ANYAGBESZERZŐ munkatársat keres. Leendő kollégánk együttműködik a bel- és külföldi szállítóinkkal annak érdekében, hogy a termeléshez szükséges műszaki anyagok a legelőnyösebb feltételekkel, meghatározott mennyiségben, minőségben és időben álljanak rendelkezésre. Továbbá felkutatja az új beszerzési lehetőségeket. Ha Ön max. 35 éves, felsőfokú kereskedelmi vagy műszaki végzettséggel rendelkezik, határozott fellépésű, valamint tárgyalóképes szinten beszéli az angol nyelvet, a számítógépet felhasználói szinten ismeri, jó szervező, és kedveli a dinamikus csapatmunkát, akkor örömmel várjuk fényképpel ellátott angol és magyar nyelvű önéletrajzát az alábbi címre: EGRI DOHÁNYGYÁR Kft., Molnár Rita 3300 Egei; Törvényház u. 4. Kereskedelmi vagy területi képviselői gyakorlat előnyt jelent. Új kollégánkat versenyképes fizetés, szakmai tréningek és egy multinacionális nagyvállalat karrierlehetősége várja. ~ ------N V^lipmorrÍs~7/ ~7 r