Nógrád Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-29 / 229. szám

1995. szeptember 29., péntek Interjú 5. oldal Fodor Gábor: nálunk a vezetés csapatmunka A miniszter szerint a kultúrát nem az államnak kell eltartania Tényleg olyan langaléta, mint amilyennek a Híradóban látszik. Furcsán áll rajta az öltöny is, úgy tűnik, mintha kinőtte, vagy kölcsönkapta volna. Esküszöm, az a típus, akinek utasításba kellene adni, hogy fo­gadásra is farmerban járjon. Borzas hajához, nyílt tekintetéhez ez illik a legjobban. A dolgozószobája? Amiért pazarlással, a közpénzek tékozlásával vádolták? A legpuritánabb miniszteri rezidencia, amit va­laha láttam. Nincs benne semmi hivalkodás, legfeljebb csak célszerűség. Délután yan, a minisztérium már ki­ürülőfélben.- Haza készül?-Jaj, dehogy. Ha végeztünk, még vár egy értekezlet, egy gyors sajtótájé­koztató. Késő este lesz, mire hazake­veredek. Most két hónapos a fiam, higgye el, legszívesebben minden per­cet otthon töltenék.- Mindezt csak feltételes módban?- Persze. k-Jó egy éve, amikor kinevezték a művelődési tárca élére, optimista volt. Mi maradt meg mára ebből?-Ma is optimista vagyok. De van, amit ma már másként látok, mert rá kellett jönnöm, sok minden illúzió volt. Főleg az ország gazdasági hely­zetét illetően voltam naiv. Én is, meg sokan mások is a kormányban úgy gondoltuk, a valóságosnál egy fokkal talán jobb helyzetben vagyunk. Aztán hónapról hónapra egyre jobban ráéb­redtünk a tényekre. Ma már hiszek ab­ban, hogy ki fogunk lábalni ebből a nehéz helyzetből. Meg fogjuk találni egy más elven működő, de igazságo­sabb társadalom felépítésének módját. Fiatalságában bízott- A megválasztása után azt nyilat­kozta: abban bízik, hogy a fiatalsága miatt ebben a házban könnyebben el fogják fogadni. így történt?- Ha azt mondtam, hogy a fiatalsá­gomat garanciának tekintem, akkor ta­lán nem fogalmaztam elég árnyaltan. Az ember kora önmagában semmire sem lehet garancia. Sőt! Tudom jól, hogy amennyire előny a fiatalság, ugyanannyira lehet hátrány is. Előny, amikor az ügyek egy részét reflexek, előítéletek nélkül tudom kezelni, hát­rány, amikor nagyon sokan nem tudják a koromat megbocsátani, tehát bármit teszek, az csak rossz lehet.-A minisztériumi apparátus külön világ. Megtanulni, beleszokni nagyon nehéz. Milyen gyorsan sikerült „ hiva­talnokká” lennie?- A munkatársaim is, én is elég ha­mar beleszoktunk. Nem véletlen, hogy nem magammal kezdem, hiszen egy döntően 'fiatal csapat alakult ki körü­löttem, amelyből néhányan soha nem dolgoztak semmilyen hivatalban. Az egész közigazgatás legifjabb államtit­kára - a gazdasági helyettesem, aki még nálam is fiatalabb -, mindössze 29 éves, bár komoly minisztériumi ru­tinnal rendelkezik. Akadnak más, idő­sebb, tapasztalt munkatársaim is.- Egyikük-másikuk soha még egy vakot sem vezetett át az úton, nemhogy egy egész apparátust irányítson...- Ez nem így van. A kezdők egy év alatt, ha kemény munkával is, de bele­rázódtak. A művészeti területet fel­ügyelő Török Andris, a 2000 szerkesz­tőjeként is mindig „magánzó” volt, de mára rengeteg tapasztalatot szerzett és az egyik legfelkészültebb szakembe­rünkké lett. Honti Máriának óriási szakmai rutinja van, korábban már a házban is dolgozott. Papp Lajos fan­tasztikus tehetség, nagy szakmai fel- készültséggel, Báthory Zoltán pedig nemzetközi hírű szakember. A gyakor­lottabbak nagyon sokat segítettek a kezdőknek és ettől lett csapatmunka itt a vezetés. Belenőttünk. Hatalom, rang-Lehet, hogy tényleg ez a jó szó. Bár azt mondják, a hatalom, a hivatali rang megváltoztatja az embert. A jel­lemet. A világhoz való viszonyt. Nem tapasztalt önmagán valami hasonlót?- Erre nehéz válaszolni. Mindenki kicsit elfogult önmagával. Nagyon remélem, hogy az maradtam, aki vol­tam. Az elveimet, az alapvető emberi értékekhez való viszonyomat megőriz­tem, sőt talán még erősítettem is. Per­sze nagyon sok tapasztalatot szerez­tem, ami alakított engem is, a munka­társaimat is. Nagyon ügyelek arra, ne­hogy többnek higgyem magamat, mint ami vagyok valójában, csak azért, mert itt ülök.- Van, aki szokta erre figyelmez­tetni?- A barátaim, a szeretteim, a mun­katársaim jelentik a kontrollt.-Kinek az ítéletében bízik legin­kább?- A feleségemében. De a jó bará­taim - szerencsére akadnak elegen - sem szívbajosak, ha ilyet tapasztalnak.- Mit szólna egy gyors számvetéshez? Ha szem­besítenénk az egy évvel korábbi ígéreteivel?- Nyugodtan.- Annak idején teendőit említve első helyre sorolta a Nemzeti alaptanterv ki­dolgozását, elfogadtatását és azt ígérte, hogy ebbe a munkába szinte az egész pedagógustársadalmat bevonja. NAT még ma sincsen.- Pedig ezt tartom az egyik legnagyobb ered­ményünknek. Soha ilyen széles körű disputa nem alakult ki a NAT-ról, mint az elmúlt évben. írásban, szóban csaknem 14 ezer észrevétel érkezett s ezt mind feldolgoztuk, ha le­hetett, beépítettük a terve­zetbe. Minden iskola megkapta az anyagot, szakmai fórumokat tartot­tunk, megkérdeztük az ér­dekképviseletek véleményét... Hadd ne soroljam. Elkészült a NAT, amelyet mind a Közoktatáspolitikai Tanács, mind a Köznevelési Tanács - a tárca két legrangosabb tanácsadó szervezete - elfogadott. Októberben kerül a kor­mány elé és azután remélhetőleg zöld utat kap. Nemzetközi elismerést ígért-Második helyen említette a tan­könyvek modernizációját. Ez hol tart?-Azóta tovább léptünk és az egész oktatás tartalmi modernizációját szor­galmazzuk, aminek csak része a tan­könyvek átdolgozása. A NAT is ide tartozik. Elkészült a közoktatás fej­lesztési stratégiája, ami korábban soha nem volt ebben az országban. Három évet adunk arra, hogy e dokumentu­mok alapján átírják a tankönyveket, új taneszközök, tantervek szülessenek. A reform anyagi feltételeit is megterem­tettük: a közoktatás modernizációját segítő alapítványt az idén 300 millió forinttal hozta létre a kormány és ugyanennyivel fogjuk jövőre is támo­gatni. A Soros-alapítvánnyal kötött megállapodás lehetővé tetfe, hogy megosszuk a feladatokat, elkerüljük a kettős finanszírozást. Mindez együtt majd egymilliárd forintot biztosít a modernizáció céljaira.-A harmadik ígérete az volt, hogy megteremtik a hazai egyetemi diplo­mák nemzetközi elismertetését.- Létrejött egy központ itt a házban, ami csak ezzel foglalkozik. Ausztriá­val már sokat léptünk előre, belátható távolságba került, hogy a magyar dip­loma egész Európában „beváltható” legyen.-Azt vállalta, hogy széles körűvé teszik a továbbtanulás lehetőségét.- Az idén is jelentősen nőtt a hall­gatói létszám, csaknem 20 százalék­kal többen tanulnak, mint tavaly. A ’80-as évek végéhez képest ’95-ig majdnem megduplázódott a diákok létszáma.-Mert most kerülnek egyetemista sorba a hetvenes évek családi kedvez­ményei nyomán született gyerekek.- Voltak korábban is demográfiai hullámok, mégsem növekedett a diák­létszám. Én ezt a „nyitás” számlájára írom, de még mindig nem lehetünk elégedettek, mert a nemzetközi me­zőnyben ezekkel a számokkal is csak a sereghajtók között vagyunk. Én a dif­ferenciált létszámnövelés híve va­gyok: csak azokban a szakmákban szabad szélesebbre nyitni a kapukat, amelyekre társadalmi kereslet van és szűkíteni kell, ahol elhelyezkedési gondok várhatók. A tanárokra, az ag­rárszakemberekre, az orvosokra gon­dolok elsősorban. Minden változásnak vannak támogatói és ellenzői, ked­vezményezettjei és vesztesei. Most A minisztert ma már nem érdeklik a pletykák FOTÓ: FEB/HAJDU pedig valóban komoly változásokra készülünk.-Azt is megígérte, hogy javítani fogják a kultúra finanszírozásának anyagi feltételeit. Ma nem erről szól a Bokros-csomag.- Pedig e téren is jelentős javulás történt. Igyekeztünk módosítani azt a felfogást, hogy e területnek pusztán azért kell a pénz, mert a kultúra fontos. Mi most azt mondjuk: azért kell több pénz, mert értelmes elképzeléseink vannak, hogyan használjuk okosab­ban, hatékonyabban. Ennek az ország­nak az az egyik baja, hogy elfolynak a kezünkben a forintok. Azt találtuk ki, hogy adópolitikával, adókedvezmé­nyekkel, a Nemzeti Kulturális Alap szélesítésével, a kulturális járulékok növelésével lehetne az államtól, a poli­tikától, az ideológiától független kul­túratámogatási forrásokat teremteni. Az alapot az 1996-os költségvetés már úgy kezeli — ha a parlament is jóvá­hagyja -, mint e terület központi fi­nanszírozóját. Fodor-csomag- Tulajdonképpen erről szól a nyá­ron közzé tett 12 pontos Fodor-csomag is. De mintha ezt lesöpörték volna az asztalról...-Egyáltalán nem! Én sikeresnek érzem még akkor is, ha tudom, hogy mind a 12 pont nem fog megvalósulni. Aligha fogják a privatizációs bevéte­lek egy részét visszaforgatni a kultú­rába, mert a költségvetésnek e bevéte­lek minden fillérjére szüksége van. De megvalósult, amit a Nemzeti Kulturá­lis Alapról írtunk, kidolgoztuk a Köz­könyvtár éves programját. Még nyitott kérdés a személyi jövedelemadóból kulturális célokra felajánlható 1 száza­lék sorsa. Támogatják az MSZP- és az SZDSZ-frakció kulturális kérdésekkel foglalkozó tagjai, de igazi döntés még nem született erről, pedig benne van a kormányprogramban is.- Csak éppen a Bokros-programban nincs benne.- Odáig már eljutottunk, hogy a Pénzügyminisztérium nem ellenzi.- Ez már fél győzelem.- Hadd tegyek hozzá még valamit. A 12 pont - függetlenül sikerétől vagy kudarcától - elindított egy társadalmi vitát a kultúra finanszírozásának jövő­jéről. Kezdünk ráébredni, hogy vannak az életben fontos dolgok, amelyeknek fenntartását nem feltétlenül csak az ál­lamtól kell elvárni, a polgárok maguk is áldozhatnak rá. A kultúra tipikusan ilyen.- Mennyi esélyt lát arra, hogy a cik­lus közepére sikerül megteremteni az oktatásra fordított összegek értékálló­ságát?- A gazdasági helyzet nem rózsás, de minden remény meg van rá, hogy javuljanak a folyamatok. Ha megindul egy felfelé kapaszkodás akkor e pén­zek reálértékét nem megőrizni, hanem növelni kell és talán majd lehet is.- Ez olvasható a kormányprogram­ban is. Ön fogalmazta bele. Meg azt is, hogy növelni kell az egyetemek támo­gatását. Ugyanakkor drasztikus fogyókúrának vetették alá az intézmé­nyeket. Ha ezzel szembesí­tem, akkor is optimistán válaszol?- Igen. Meggyőződé­sem, hogy a mostani leé­pítések is csak a felsőokta­tás érdekeit szolgálják. Igaz, fájdalmas lépések ezek, de elkerülhetetlenek a hatékonyság és minőség javítása érdekében.- Tavaly még perleke­dett a Világbank szakem­bereivel, amikor szóba hozták az egyetemi lét­számcsökkentés gondola­tát, most a pártjukat fogja? Akkor nem volt elegendő információja, vagy a hivatala változtatta meg az álláspontját?- Sem erről, sem arról nincsen szó. A felsőokta­tás vezetői, a jövőt mérle­gelni hajlandó oktatók ki­álltak a korszerűsítési el­képzeléseink mellett, aminek csak egy része a hallgatók-ok- tatók arányának javítása. Közösen dolgoztuk ki a normatív támogatás el­veit éppúgy, mint a felsőoktatás legje­lentősebb változásának koncepcióját: jövő évtől megkezdődik a valódi uni­verzitások kialakulása. Csökkentjük az egyetemek számát, javítjuk az együtt­működésüket. Ami a Világbankot il­leti? Nagyon sok olyan követelményt támasztanak, amelyeket saját érde­künkben is célszerű elfogadni, ugyan­akkor egy sor kérdésben talán nem is­merik eléggé a közép-európai realitá­sokat.- Annak idején önökhöz került a tu­domány támogatása is, de erről alig- alig hallani. Miért?- Csak a végrehajtás került hozzánk. A Tudománypolitikai Kabinet elnöke a miniszterelnök, én csak az alelnök va­gyok. A forrásokat biztosító pénzügyi alapok jól működnek, jövőre is megőr­zik az önállóságukat. Ha kíváncsi a ma­gánvéleményemre: a kutatások támoga­tásakor a pályázat útján elnyerhető for­rások a leghatékonyabbak. Ez a jövő útja. Jelen pillanatban örülni kell annak, ami van, még ha ez kevés is. KeU egy szupercsapat- Az volt az álma, hogy létrehoz egy szupertudományos intézetet, ahol a legtehetségesebb kutatókat foglalkoz­tatja, akiknek szellemi termékét álla­milag próbálják majd értékesíteni. Hol tart ez az ügy?- Ez tényleg talonban van. Túl sok pénz kellene hozzá, ami nincs. Az ötlet kész, leírtuk a struktúrát és várunk. Van még néhány másik, hasonló sorsú ötletünk is...- Mi lenne, ha ezeket az ötleteket „privatizálnák”, eladnák annak, aki­nek van pénze megvalósítani?- Ezek az ötletek nem eladók!-Milyen a viszonya az egyházak­kal? Korábban nagyon 'tartottak egy liberális miniszter elveitől.-Tapasztaltam ezt a tartózkodást, azokat az előítéleteket, amelyekkel a szabadelvűséget kezelik. Pedig meg­győződésem, hogy hosszú távon az egyházak érdekeit is jobban szolgál­hatja a liberális gondolkodás, mint a klientúrára épülő felfogás. A kapcsola­taink - úgy érzem - mára kiegyensú­lyozottak, korrektek lettek, megszűnt az egymás iránti elfogultságunk.- Mi a helyzet a művészekkel?- Nem könnyű emberek. Sokan megszokták, hogy ez „ideológiai mi­nisztérium”, ahol jó kapcsolatokkal el lehet intézni bizonyos dolgokat.-Ahol például állami megrendelé­seket lehetett kapni.- Ma már ez nem így van. Nem va­gyunk megrendelők, de elértük, hogy a társasági adókból kulturális kedvez­ményt lehessen kapni, ha valaki egy beruházás során szobrokat, festmé­nyeket is vásárol. Iskolákat, színháza­kat nem építünk. Talán csak a Nemzeti Színház lesz a kivétel, amelynek meg­valósítására most új ötlet született. Nehéz a „gyengéknek”-Ha jól értem, az anyagiakat ille­tően a realitások felé hajlik. Pedig a miniszterek egyik dolga, hogy „kijáró emberek” is legyenek, minél több pénzt szerezzenek a tárcájuknak. Szo­kott lobbyzni? Vannak a kormányban partnerei, akik a pártját fogják? A „gyengébbek” nem szövetkeznek?- Minden miniszter a maga szekerét tolja, ezért viszonylag ritkán alakulnak ki okos és értelmes szövetségek. De elő­fordulnak. A napokban valami ilyesmi történt, amikor a munkaügyi miniszte­rasszonnyal és a népjóléti tárca vezető­jével „összedugtuk a fejünket”. Jobban örülnék, ha nem szövetkezni kellene egy-egy ügy érdekében, hanem ponto­san érzékelhető hangsúlyok szerint dol­gozna a kormány.-Maradjunk talán a politikánál. Nagyon sok támadás érte, gyakran em­legették a közelgő leváltását is. Ho­gyan lehet dolgozni ilyen helyzetben?- Elsősorban miniszter vagyok, má­sodsorban az SZDSZ egyik vezetője, harmadsorban egyéni kerületi képvi­selő. Rendszeresen részt veszek a párt vezetőségi ülésein, minden döntés­hozó fórumon. Legalább kéthetente elmegyek a választókörzetembe, a pénteki programjaimat ennek rende­lem alá. Nem akarom sajnáltatni ma­gam a rengeteg munka miatt, hiszen erre szerződtem. Ami a kormánytag­ságomat illeti? Nem foglalkoztat külö­nösebben.- Ennyire biztos a pozíciója?- Mondhatnám azt is, hogy igen, azt is, hogy nem. A politikában semmi sem biztos, de az SZDSZ határozottan mögöttem áll és sokan támogatnak az MSZP-ben is. Tudom, legalább eny- nyien vannak, akik bírálnak. Nem fog­lalkozom a székem stabilitásával.- Akkor sem bántotta a dolog, ami­kor a leváltása először szóba került?- Eleinte persze bántott. Másnapra túltettem magam rajta. Ma már nem érdekelnek a pletykák.- Nem tartaná bukásnak, ha felmen­tenék?- Egyáltalán nem.-És mikor érezné mégis úgy, hogy megbukott?- Ha úgy látszana, hogy amire vál­lalkoztam, amit ígértem, aminek a szolgálatára szegődtem, azt a magam hibájából nem tudom beváltani. Ma úgy tűnik, hogy ez nem fenyeget. Na­gyon sok mindent elértünk, beváltot­tunk az ígéreteinkből. Talán furcsán hangzik, de a támadások egy része ép­pen azért irányul ellenem, mert igyek­szem a kormányprogramhoz tartani magam. Akik bírálnak - ezt a progra­mot kritizálják. A bukás az volna, ha más elvek szerint működnék.- Ez a torzsalkodás felemésztheti a politikai tőkéjét, a személyes hitelét.- Megeshet, ezzel számolok. A nép­szerűségi listán jóval hátrább kerül­tem, mint ahol egy éve álltam. Készül­tem rá. Ezen a poszton, a mai körül­mények között ezt talán nem is lehetett megúszni. levették a névtábláját- Tanított a budapesti jogi egyete­men. Ott van még a régi szobája ajta­ján a névtáblája?- Azt hiszem, nincs. Egyrészt rosz- szul is volt kiírva a nevem, másrészt a létszámcsökkentés előtt lemondtam az állásomról.- Nem is tanít?- Sajnos erre már nem jut időm.-Pedig ez jó hátország, akár még visszavonulási út is lehetne.-Azt mondják az egyetemen, ha úgy alakul a sorsom, hozzájuk mindig visszamehetek. Somfai Péter i

Next

/
Thumbnails
Contents