Nógrád Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-04 / 207. szám

Jézust nem lehet divatból követni Közeledvén a tanévkezdés­hez, elgondolkodnak a szülök azon, csemetéjüket beírassák- e hittanra. Afelől érdeklőd­tünk Balassagyarmaton né­hány egyház vezetőjénél, hogy divat-e manapság hit- toktatásra járatni a gyereke­ket, növekedett-e a foglalko­záson résztvevők száma, s mi módon történik a nevelés? Kalácska Béla evangélikus esperes, a nógrádi egyházme­gye vezetője: — Már az előző rendszerben is kiugróan magas volt megyénkben azon fiatalok száma, akik beiratkoztak hit­tanra. Vagyis a diktatúra az evangélikus egyházat nem iga­zán érintette. A nyolcvanas évek közepétől azonban mégis­csak változás történt, amennyi­ben akkor már a városokban is - ahol annak előtte alig íratták be a fiatalokat a szülők az isko­lai hittanórákra - követték a fa­lusiak példáját, ahol szinte mindenki megtette ezt. Ma már hárman tartjuk a foglalkozáso­kat, körülbelül százhúsz gye­reknek. Gondot csupán az je­lent, hogy középiskolába ke­rülve elhagyják a fiatalok a fog­lalkozásokat. Koza József címzetes kano­nok: - Pontos számokat még nem tudok mondani, hisz csu­pán pénteken egyeztetünk a vá­rosi iskolák igazgatóival. Egyébiránt jó a kapcsolatunk az oktatási intézményekkel, így nem csoda, hogy a hitoktatás főként az iskolákban zajlik. Egyre több fiatal látogatja a foglalkozásokat: nem véletlen, hogy az emberek ezekben a bi­zonytalan időkben újra a vallás felé fordulnak támaszért. Vendrei Gábor szalézi plé­bános: - Évek óta nagy ér­deklődés mutatkozik a hitokta­tás iránt. Szó sincs divatról, Jé­zus követése és a biblia tanítá­sai nincsenek kitéve a divat vagy a kor hullámzásainak. Esetleg a tanítás módja változ­hat. Visszatértünk a második világháború előtti hagyománya­inkhoz: oktatási intézmények­ben tartjuk a foglalkozásokat. Közlekedési ankét Salgótarjánban Helyi érdek: ne járjunk helyben! Különös téma egy különös rendezvényen: HÉV-rend­szerű közlekedés a MAV-nál. A helyszín: Salgótarján, az időpont: szeptember 11-e. A meghívottak egy része talán csak térképen látta Ke- let-Nógrádot, most azonban módjuk lesz megismerni a megyét - gondjaival együtt. Már jó ideje nem titok, hogy Nógrádban tervezik az első vi­déki HÉV-et, Nagybátonytól az országhatárig, 23 kilométeren. Az viszont még titok, hogy mir kor és miből készül el a beruhá­zás. A Közlekedéstudományi Egyesület által szervezett ta­nácskozás talán egy lépéssel közelebb visz a megoldáshoz. Nemcsak helybeliek ülnek össze: vendégeket várnak a közlekedési, a környezetvé­delmi és a pénzügyi tárcától, a Közlekedési Főfelügyelettől, meghívták a KTE főtitkárát és társelnökét (utóbbi a-MÁV Rt. elnöke) is. Eljönnek az érintett önkormányzatok képviselői, sőt, még a hasonlóban hátrá­nyos) helyzetű térségek küldöt­tei is, Vésztőről,, Máriapócsról és Zalaegerszegről. Gyors változás - főleg anya­giak híján - valószínűleg az ankét után sem lesz, de a KTÈ megyei titkára szerint már az is eredmény, hogy a dolog ki­mozdult a holtpontról. Ha min­den igaz, a Helyiérdekű Vasút ügye egy ideig már nem jár helyben . . . (séf) Fogadónapok Salgótarjánban Dr. Petercsák Zsolt jegyző szeptember 6-án, Cserháti Jó­zsef alpolgármester szeptember 20-án, Sarló Béla alpolgármes­ter szeptember 27-én 8-12 és 14—16 óra között, a városháza földszinti 5-ös szobájában tart fogadónapot. A Hírlap postájából! A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Megszívlelendő gondolatok az iskolaigazgató-választásról Tisztelt Polgármester Úr! Ne haragudjon, hogy leve­lemmel zavarom, de szeretném elmondani a gondolataimat egy olyan üggyel kapcsolatban, ami nemcsak Ont, hanem a közvé­leményt is foglalkoztatja. Ez az iskolaigazgató-választás. Bár én már kinőttem az általános iskolát, mégis örökre emlékeze­tes marad, legfőképpen az első három osztály. Mindezt Híves Éva néninek köszönhetem, aki határtalan lelkesedéssel, szeretettel és szakértelemmel sajátíttatta el velünk a betűvetés tudományát, vezetett be a számok világába, alapozta meg a tudásunkat. Azt hiszem, ezért mindannyian há­lásak vagyunk, hiszen kevesen tudhatnak magukénak ennyire jó pedagógust. Nálunk is felmerült a tanító cseréje, amit az osztály csaló­dottan fogadott. Mi ekkor, 8 évesen, lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten har­coltunk, és sírva kiabáltuk sze­retett tanító nénink nevét. Saj­nos, nem túl sok sikerrel jár­tunk, talán ezért is érint érzéke­nyebben a téma. Mindezzel nem befolyásolni akarom, hiszen biztosan elfo­gult vagyok, mint régi tanítvá­nya. Egyelőre nem tudom, hogy mi lesz a választás ered­ménye, de hiszem, hogy Híves Évánál jobb pedagógust nehe­zebb találni. Tisztelettel: Pócsa Andrea Salgótarján BALASSAGYARMAT Megyei Körkép 1995. szeptember 4., hétfő Robbanás után a helyzet (még mindig) változatlan .. . Egy elfelejtett szabályzat áldozatai Már csak egy szakértői véleményt várnak a júniusban Baglya- salján történt tragikus gázpalack-robbanás vizsgálói. Addig áll az ügy, késik a hivatalos tájékoztató is. Az információs csator­nák azonban nem dugultak be teljesen: az egyik szakértő pél­dául a közelmúltban Salgótarjánban járt és - rendőrségi enge­déllyel - nyilatkozott. A vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a robbanás sérültjei egy elfelejtett szabályzat áldozatai... Dr. Visontay István, az Au­togén Technika Kft. ügyvezető főmérnöke az Energiafelügye­lettől kapta meg a totálkáros palack vágópisztolyát és töm­lőjét. A dunakeszi cég telephe­lyén el is végezték a szükséges vizsgálatokat. Az eredmény: 1. A vágópisztoly tömlőjé­ről és nyomáscsökkentőjéről megállapították, hogy a pisz­tolyhoz nem megfelelő (ex-ke- letnémet) fúvókát használtak, s az csak erőltetve ment fel rá. 2. Valószínűleg ez idézte elő a visszacsapást (a pisztoly eltömődése során robbanásve­szélyes keverék jött létre), amely még önmagában nem okozott volna balesetet, de: 3. Hiányzott a visszacsapás- gátló, pedig ennek használatát a Hegesztési Biztonsági Sza­bályzat egyértelműen előírja. (Peregi István, a Munkabiz­tonsági és Munkaügyi Fel­ügyelet megyei vezetője sze­rint a visszacsapásgátlót egy dobozban tartották...) *- Visontay úr, mi volt a robbanás közvetlen kiváltó oka?- A fentieken túl még az, hogy a kötelező éves felül­vizsgálat nem történt meg.- Korábban sem?- Korábban sem. A he­gesztő-felszerelést és a mű­helyt már évek óta nem vizs­gáltatták meg. További megállapítások az MMF-től és a dunakeszi cég­től:- több disszupalackot is tar­tottak odabent, ami tilos,- a palackok igen közel vol­tak egymáshoz, tehát nem vol­tak megfelelően elkülönítve,- nem az égő palack rob­bant fel, hanem a mellette lévő másik, amely túl sokáig volt kitéve hőhatásnak,- a gépet javítók közül sen­kinek nem volt hegesztöszak- mn/iMs-bizonyítványa. *- Altalánosíthatunk-e a tar­jám eset alapján?- Sajnos igen. A munkálta­tók jó része nem veszi komo­lyan az előírásokat, s nincse­nek tisztában a disszupalack veszélyeivel sem. Mintha tel­jesen elfelejtették volna a sza­bályzatot. — Mondana néhány példát?-Nem javíttatják a he­gesztő-felszerelést, nem isme­rik a helyes tárolásra vonat­kozó szabályokat, s baj van a tűzvédelmi ismeretekkel is. A disszu a nyomásérték ti­zenkétszeresével robban. A hő hatására ugyanis a gáz egy idő után önmagától elbomlik, s ha ez a folyamat elkezdődött, a palack folyamatos, huszon­négy órás hűtést igényel. Sal­gótarjánban az (is) okozta a tragédiát, hogy valószínűleg csak az egyik palackkal fog­lalkoztak. Á másik pedig rob­bant ... S. J. F. Nokia UfSTEL fSO ■H Elérkezett a pillanat. Bemutatjuk '"111 a legeslegkisebb 450 MHz-es mobiltelefont! HV A Nokia 350 megjelenése méltán nevezhető *"■ forradalmi előrelépésnek mind méret, mind súly tekintetében. Mostantól egyszerűen zsebre ■ vághatja mindazt, amit a Westel Rádiótelefon Kft. W nagyobb készülékeihez már régóta kínál. A Nokia ■ 350 - mint mindegyik 450 MHz-es telefon - az V egész országban használható, faxolni is egyszerű I vele, tulajdonosa választhat a/tégy testreszabott I díjcsomag közül, üzeneteit a Hangposta fogadja, friss információkat szerezhet a 0660 Hangújságból, sőt, a 24 órás ügyfélszolgálat is rendelkezésére áll. Nem kétséges, a Nokia 350 revolúció a 450 MHz-es technológia történetében. ÉHk áflk Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: kJ kJ kJ kJ NMT mobiltelefonról a 03-as, ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. 'Ür NMT mobiltelefonról a 03-as, ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. WESTEL IRODA: MISKOLC, 3530 SZÉCHENYI ü. 70., TEL.: (06 46) 411-550, RÁDIÓTELEFON: (06 60)351-000 WESTEL FORGALMAZÓ: • SALGÓTARJÁN, APEX KFT., 3100 KLAPKA ÚT 3., TEL: (06 32) 312-832, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 337-247 '» » » - • V * * **♦«•*> \ . * ' : » , Á t \ T, ». >

Next

/
Thumbnails
Contents