Nógrád Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-02-03 / 206. szám
1995. szeptember 2., szombat ' • ... -H . I I . ......I.H-— Sp orTTüköR 11. oldal Félelemmentes emeleszesek A Jem csodálkoznék azon, ha 1 V rövid időn belül ugyanolyan atrocitások érnék a derék MLSZ-es tisztségviselőket, mint amit játékvezető kollégáik tapasztaltak az NB I-es mérkőzéseken. Tegyük fel B. S. főtitkár urat a Bajcsy-Zsi- linszky úti nyugodt sétálga- tása közben szotyolával dobálnák meg (lásd: Márton kontra Debrecen ügy), míg a bírók főnökét, mélyen Tisztelt N. M. urat a nyílt utcán lök- dösni kezdik, mi több, ököllel vállon ütik. Nem kell azonban félteni a szövetségieket. Bátrabbak ők annál, mintsem remegő térdekkel állnának szembe a tényekkel. Most a Pécs csapatától vontak le három pontot, azon indokból, hogy egyik játékosuk három sárga lappal szerepelt. Ráadásul jogerős határozat nélkül, csak úgy a hasukra csapva. A győriekkel tavaly ugyanez történt, akkor viszont vártak néhány hetet. Azóta viszont bekeményítettek, s most már gátlástalanul, sok esetben igazságtalanul hozzák döntéseiket. Visszatért volna a diktatúra? Újra felüti fejét a Kutas-éra árnyéka? A jelek szerint nekik mindent szabad. Ám csak addig, míg nem csattan rajtuk a futballszurkolók haragja. Ami késik, nem múlik, (hegedűs) r Északi rangadó a Tóstrandon Keszibe jön a Honvéd Zalaegerszeg után ismét idegenben játszik a Kispest Honvéd. Vasárnap 16.00 órakor a fővárosi együttes Karancskeszi- ben, a helyi Spartacus ellen pályaavató mérkőzésen adhat ízelítőt játéktudásából. Érdemes a mérkőzésre időben kilátogatni, hiszen 14.00 órakor az SBTC öregfiúk és a helyi old boyok csapnak össze. Hét végi esélylatolgató Újra megkértük Horváth Gyulát, az SKFC vezető edzőjét és alkalmi partnerét, Czikora Zoltánt, a CZ kisvendéglő vezetőjét, hogy ezen a héten is tippeljenek megyei focicsapataink bajnoki szereplésére. Stark János (balra) remélhetőleg jó játékkal ünnepli születésnapját SBTC - Diósgyőri FC, Salgótarján, tóstrandi pálya, szombat, 16.30 óra. A jelenlegi hivatalos táblázat szerint: 1. Diósgyőr 3 3 — 7-0 9 9. SBTC 31112-34 Azzal, gondolom, a piros-fehérek is tisztában vannak, hogy a két csapat között nincs akkora tudásbeli különbség, mint amit a bajnoki táblázat mutat. Az biztos, a repülőrajtot vett, eddig száz százalékos vendég csapat pontokért utazik Salgótarjánba. Önbizalmukat növelheti, hogy eddig még gólt sem kaptak; pedig a csapatrészeket illetően a- középpályásaik és támadóik jobb formában voltak. Közülük is / kiemelkedett az eddig két gólt szerkő Danes teljesítménye. Igát, az ő feje fölött ott lebeghet a harmadik sárga lap réme. A vendégek legtöbb gólját - hármat - Tóth György szerezte, aki eddig minden mérkőzésen a hálóba talált. A volt vasgyáriak találataikat eddig egyetlen kivétellel a második félidőben érték el. A rangadón valószínűleg a diósgyőri támadók és az SBTC-védelem párharca lesz a jellemző. Reméljük, az eddig kitűnő formában játszó Lajkovics vezérletével ebben a csatában a hazaiak kerekednek felül. A fekete-fehéreknél a középpályások közül eddig a születésnapját a héten ünneplő Stark teljesítménye emelkedett ki, viszont nagy kérdés lehet: ki fog gólt rúgni? Ebben a kérdésben a SBTC- csatárok ugyanis egyáltalán nem remekeltek, hiszen a két és fél mérkőzés alatt mindössze egy gólt bírtak szerezni a csereként beállt Géczi révén. Lehet, hogy ismét nagy szükség lesz Lenkey szemfülességére? Tekintettel arra, hogy az olvasóinkkal szembeni hírzárlat jelenleg is tart, a kezdő csapatra ismételtén csak tippelni tudunk: Rácz — Kajli, Lajkovics, Ho- mann,'Lenkéé - Schuchmann, Oláh, Gyétvái, Stark- Gubán.-Forgó*.*— Érdeklődésünkre Jeck Ferenc elnök elmondta, elnökségi döntés született arról, hogy a Nógrád Megyei Hírlapot nem tájékoztathatja az egyesülettől senki. A haragot a „Borul a bili” című írás váltotta ki, s ez az áldatlan állapot mindaddig tart, amíg az ügyet, a jelenleg szabadságát töltő Fekete Nándor le nem rendezi. Jeck elnök úr közölte továbbá azt is: nem igaz, hogy a szurkolókat nem akarják tájékoztatni, a tilalom csak.ránk, a lap dolgozóira voJ natkózik.' Hogy éz a bojkott olvasóinkat, az SBTC s/urkolóinakj jó részét is érinti, úgy tűnik; jelen- 0‘ "'leg ''fheHSkfes' -ä StéőéXrezeté^J-'1 nek. Reméljük álláspontjuk mielőbb megváltozik. - gara Hírek Az NB II góllövőlistája 4 gólos: Németh (Nyíregyháza), 3 gólos: Tóth Gy. (Diósgyőr), Bagi (Kecskeméti SC), Rosu (Tiszavasvári), 2 gólos: Danes (Diósgyőr), Szamosi, Csőké (Eger), Szabó A. (III. Kér. TVE), Plókai (Kaba), Kiser (Kazincbarcika), Balia M. (Kecskeméti SC), Barna, Major (Kecskeméti TE), Horváth /., Knoblok (Sényő), Bánföldi (Tisza- kécske), I gólos: Varga, Vámosi (Diósgyőr), Csendes, Berecz, Búd, Tóth A., Bezzegh (Eger), Szanyó (Gödöllő), Fazekas, Kondora (Hajdúnánás), Oravecz, Nagylaki, Power (Hatvan), Varga R. (Hódmezővásárhely), Varga L„ Kiss L, Kovács L. (III. Kér. TVE), Czipf (Kaba), Implom, Szta- hon, Körösi, Lukács (Kazincbarcika), Göncz, Bagoly, Domokos (Nyíregyháza), Lenkey, Géczi (SBTC), Krasznai, Ványi (Sényő), Maczkó (Ti- szakéeske), Lente, Erdei, Szilágyi (Tiszavasvári). Öngól: Papp (H.-nánás). Ma „esik egymásnak” a WBC profi nehézsúlyú világbajnok ökölvívója, az amerikai Oliver McCall és kihívója, a brit Frank Bruno. A Wembleyben zajló mérkőzés tétjét nemcsak a WBC-cím adja, hanem az is, hogy a győztes várhatóan megmérkőzhet Mike Tyson- nal. Mint ismert, „Iron Mike” menedzsere, Don King 1996 márciusára, a Wembleybe tervezi az ösz- szecsapást. * * * Diego Maradona korrekt, szókimondó embernek nevezte Domingo Cavallót, Argentína egyik miniszterét. Cavallo egy interjú során azt mondta: a dél-amerikai állam gazdasági nehézségeinek egyik oka az, hogy a maffia erőteljesen ténykedik az országban. Maradona nyilatkozata szerint ez tökéletesen igaz. A játékos állásfoglalása azért is érdekes, mert annak idején, amikor olasz földön játszott (SSC Napoli), megvádolták azzal, hogy ő maga szintén jó kapcsolatokat ápol az alvilággal. * * * Alan Sugar, a Tottenham Hotspur elnöke továbbra is haragszik a német Jürgen Klinsmannra. Klinsmannt nem tartja túl korrekt embernek. Annyit tett érte, hogy hirtelen távozását nem tudja megbocsátani a német szupercsatárnak, ezért a tőle kapott mezt sem tartja meg, hanem elárverezi’,' és- a- befölyt összeget jótékony célra fordítja'T ' hsvejln'jm Ao<. /sód .aedde ■— . . .-oJ ]i;iutíu;ÍifE'/ó! r,jv.;io m ár/jra tiys/r'i i; imt. ,im >taiín evő _>ü ."ßtESßgac) Három év sport nélkül Eltiltások «* jr »mir §zati$.ßfyapL Mihály % • egÿë nióíkőzéstSt, feltíltyai egy hónapra felfüggesztve, Orosz Attila (Mátramind- szent) három évre eltiltva mindennemű sporttevékenységtől, Szőke Lajos (Mátramindszent) két mérkőzéstől eltiltva, Zsélyi Zsolt (Karancslapujtő) 10 bajnokitól eltiltva, Lavaj Zoltán (Karancslapujtő) játékjoga visszaadva, Berta István (Karancsberény) két bajnokitól eltiltva, Gyetvai Zsolt (Karancsberény) egy bajnokitól eltiltva, István Tibor (Karancslapujtő ifi) egy bajnokitól eltiltva. XIX. Szert Sándor Emlékverseny Fel, feldobott labda... Legelőször a BK Losonc-Bat- tai KE találkozón szállt magasba a labda, hogy a nagy darab palik vérre menő csetepaték árán juttassák a játékszert a gyűrűbe. Mint köztudott, a hét végén bonyolítják le a salgótarjáni városi sportcsarnokban a hagyományos Szert Sándor-emlék- versenyt, ami férfi nemzetközi kosárlabdatomát takar. A fent említett két csapaton kívül még a nyíregyházi együttes az ellenfele a hazai gárdának a tomagyőzelemért folytatott harcban. A rendezvény egyébként jól szolgálja a csapatok felkészülését a hosszú és fáradságos bajnoki menetelésre. Az összecsapásokról és a torna eseményeiről hétfői lapszámunkban adunk bővebb tájékoztatást. A kupa szombati programja: 13.00: Battai KE-Nyír- egyházi TKFSE, 14.30: Salgótarjáni KK-BK Losonc, 16.00: zsákoló és hárompontos-dobó verseny, 17.00: BK Lo- sonc-Nyíregyházi TKFSE, 18.30: Salgótarjáni KK-Battai KE, 20.00: eredményhirdetés. Fradi-várás Vadkerten A nyugat-nógrádi falu napok óta futball-lázban ég. A község megyei első osztályú aranylábúi szombat délután nem akármilyen ellenféllel szemben mérkőznek új pályájuk avatóján. Konopás Ferenc, a gárda fő szponzora pénzt, időt, energiát nem kímélve a legjobb honi csapatot hívta le vendégjátékra: a Ferencváros, Bajnokok Ligájába jutott együttesét. Bár a válogatott keretek edzőtáborozása, valamint sérülések miatt nem jön Vadkertre a gárda kilenc tagja- Hajdú, Simon, Telek, Nyilas, Albert, Páling, Lisztes, Vincze, Zavadszky - így is maradandó élményben lesz részük azoknak, akik kilátogatnak a találkozóra. Pályára lép a szerb csatárduó, Kuntics és Kopunovics, valamint a kemény, emberfogó Kuznye- cov, s várhatóan nem hiányzik majd a kezdőcsapatból Fatusi sem. Nem kétséges, érdemes megnézni a délután négy órakor kezdődő mérkőzést, hiszen: a Fradi az Fradi. amtitoit ’ A Szállítmányozási Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Jöjjön el a Szert Kupára - INGYEN! A Champion Kft. jóvoltából nem kell belépőjegyet vennie! Nehéz forduló lesz Labdarúgás, NB III, Mátra csoport: Pásztó - Multi Rocco, Jászberény - Hasznos, Szé- csény - Gyöngyös. Mindhárom találkozó szombaton, 15.30 órakor kezdődik. Megyénk csapataira nehéz percek várnak ebben a fordulóban, aminek legnagyobb kérdése kétségtelenül az lehet, hogy a két sereghajtó közül melyiknek sikerül először egy pontocskát begyűjteni, és ezzel megtömi a nyár végi „jeget”.