Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-12-13 / 188. szám

6. oldal Riport 1995. augusztus 12., szombat Esőben táncoló tömeg, csúcstechnikával zenélő Rolling Stones a Népstadionban Hé, mama, ez jó buli volt! Édesanyák, zárjátok be lányaitokat, mert jön a Rolling Stones! - riasztották hajdanán a lapok a közönséget ettől a botrányos bandától, de az intelem nem nagyon hathatott, mert akkor is mindenütt dugig volt a nézőtér. Ámbár szoci­alista-kapitalista rendszerünknek sikerült harminchárom éven át megóvni a magyar édesanyákat ettől a zenekartól, de mostanra vége a gondoskodásnak, ránk szabadult a vi­lágra öltött nyelv szimbólumát hordozó Rolling Stones. Pa­pák, mamák, gyerekek, unokák, horvátok, szerbek, szlová­kok, németek, magyarok - gyerünk a koncertre! Ronie Wood és Keith Richard bohóckodik gitárszóló közben Jönnek is szép számmal, lehe­tünk úgy 70 ezren a Népstadion­ban. Még a háborúból is átszalad­tak néhány busszal, „Beográd”, „Növi Sad”, meg hasonló felira­tokat olvasni. Persze, nem oly könnyű bejutni. Először is kell 4000 forint jegyre (elővételben ennyi, itt már 6000-ért is nehezen kapni), aztán a bejáratnál megszabadítanak mindenféle fölösleges holmitól (esernyő, dobozos sör, kóla, fényképezőgép stb.), majd több­szörös motozás, keresgélés után végre fönn vagy a tribünön. Fantasztikus látvány fogad. Szemben a gigantikus színpad, egy 73 méter hosszú, 30 méter széles emelvénnyel, 310 hangfal, másfél millió watt, 1500 lámpa. középen egy 40 méter magas, komputerizált, mozgó, kobra vi­lágítótorony, s egy kézilabdapá­lya nagyságú Jumbotron video képernyő, amin látni a legapróbb részleteket is. Lézertechnika, multimédia, tű­zijáték - minden, amit akarsz. Ál­lítólag a Pink Floyd mellett jelen­leg ez a legkorszerűbb látvány­technika. Hozta vagy hatvan ka­mion, építették négy napon át kétszázötvenen. S mi a koncert ára? Bő húszmillió dollárt (cca. 250 millió forint) kért a csapat. Minden együtt áll, lementek az előzenekarok, háromnegyed kilenc, kezdődhet a műsor. Sőt, megérkeztek, néhány villámef­fektus kíséretében a viharfelhők is. Ám a fiúk nagyon türelmesek. A közönség kevésbé. Sokan em­lékeznek a tavalyi Omega-kon- cerlre, amikor egy felhőszaka­dással a nyakukban kellett vé­gignézni a koncertet... Jaj, csak ne! Ám, amint elhangzik a La­dies and Gentlemen, - The Rol­ling Stones, az esőisten máris küld néhány cseppet a magasból, aztán a harmadik szám után ő is elindítja rendesen a műsorát. Úgy két órán át önti ránk. No, de vissza a kezdéshez. Végül is fél tíz után kialszanak a lámpák, majd egy pazar fénysu­gárban, rózsaszín zakóban, ha­nyag eleganciával bevonul Mick dagger (52), a rock királya, föl­dig hajol s azt kiáltja érthető ma­gyarsággal: Szia, Budapest! És felbőgnek a gitárok. A nyi­tószám a Not Fade Away, aztán alig kell várni, máris jön az I Can Get No Satisfaction, majd az An­gie, a Honky Tónk Women, az It’s Only Rock and Roll... aztán az új album, a Woodoo Lounge népszerűbb számai következnek. Blues alapokra épített, kiváló hangzású, igazi ősrockzene. Az alapnégyes: Mick Jagger, Keith Richards, Ronie Wood és Char­lie Watts mellett tizenkét kiváló zenész, fúvósok, billentyűsök, énekesek. Ez utóbbiak között Liza, az indián_-néger vokalista, akár egy szex-szimbólum. A megasztár persze a hatodik ikszét taposó, ötgyermekes, többunokás családapa, a dollár- milliárdos Mick Jagger. Ömlik rá az eső, ám ez csöppet sem za­varja, tíz percenként vált ruhát, kalapot, rohangál kilométereket, táncol, énekel, gitározik és per­sze sokat pózol. Olykor bedob egy-egy magyar mondatot: „Jó csaj”, „Mit ját­szunk?" , majd végigtoporzékol a színpadon, miközben hiba nélkül énekel a mikrofonba. Keith Richardsis ördögi jó­kedvében van, néha nem is törő­dik a hangszerével, csak úgy la­zán földre engedi gitárját. Egye­dül Charlie Watts szikár és mo- solytalan, őt ilyen fából faragták. Talán akkor húzza el picit a szá­ját, amikor megpillantja a közön­ség transzparensét, rajta a felirat: „Charlie 1000 Watts”. Abszolút profik, megdolgoz­nak a pénzükért, nincs semmi mesterkéltség, lazítás, azt nyújt­ják, amit elvár tőlük a szakma és a közönség. Mert hát a közönség. Ez az is­tenadta tömeg: félmeztelenül, zuhogó esőben, táncol, énekel, szórakozik. Imitt-amott előkerül egy bütykös, mások sört poha- razgatnak, de akad olyan is, aki inkább a vadkenderrel próbálko­zik. A többséget azonban a jó zene, a látvány, az élmény hatása hozza lázba. Tíz-húsz fős csapa­tok együtt lejtik a táncot, mások csak úgy, szólóban ringatóznak, odébb egy família figurázik, senki sem zavartatja magát. Jó kis buli ez! Mások az esőkabát alatt dide­regnek, távcsővel vizsgálgatva a látvány legapróbb részleteit. Ha­talmas tapsorkán fogadja, amint a színes reflektorok fényében, a Simpathy for the Devil című szám közben hirtelen a Disney- land-ben érezhetjük magunkat, felfújt óriásbábuk, mesefigurák jönnek elő, sokméteres bábuk bólogatnak. Aztán a végére egy pazar tűzijáték lángcsóvákat okád a színpad. Majd vége. Egy ráadást adnak a fiúk a két és fél órás koncert végén, semmi töb­bet. A vidovetítőn kimerevedik a négy ráncos arcú rockzenész képe, s elsötétül minden. A tömeg, kerülgetve a pocsolyá­kat, elindul hazafelé. Éjfél elmúlt már, elment az utolsó metró is, a bosnyák busz megindul a határ felé. Itt volt a Rolling Stones. Tanka László Az esőisten áztatta tömeg kai •lújtásnyira a színpadtól Földközelben az istenek hazájában Ha Görögország, akkor klasszikus kultúra, varázslatos sziget­világ, végeláthatatlan tenger. E jellemzők a legtöbb embernek eszébe jutnak - s nem alaptalanul -, ha Hellaszról esik szó. Az idei nyártól kezdve nekem most már emberek, szokások, emlé­kek is kötődnek Homérosz hazájához, az istenek szülőhelyéhez. Olimpiádé kis halászfalu mozgalmas kikötője Csaknem huszonnégy órába te­lik, mire a Népszava Barátság Klub kétszintes, bérelt autóbu­sza megteszi az ezer kilométer­nél is több utat a Hősök terétől Görögország második legna­gyobb városáig, Thesszaloni- kiig. S a végcél, Asprovalta, il­letve Vrasna, a tengerparti üdü­lőhely még odébb is van egy kicsit. Pedig a rutinos és fárad­hatatlannak tűnő gépkocsiveze­tők tempósan róják a kilométe­reket, biztosan szedik a kanya­rokat bármelyik hegyi szerpen­tinen, az országhatároknál - amelyekből több is van egy- gyel Macedónia különválása óta -, azonban kiderül: nem­csak nekik vagyunk kiszolgál­tatva. Kis-Jugoszláviába nem könnyű bejutni. A tapasztalat­lan utas azt hiszi, hogy a háború miatt alaposabb a vizsgálat, las­súbb a forgalom. Pedig dehogy, az idő éppen azzal telik, hogy a határ- és vámőrök jó darabig fe­léje sem néznek a busznak. Va­lamivel - végső soron megte­szi a hideg sör és kóla is - meg kell szolgálni, hogy egyáltalán elkezdjék munkájukat... A nyílt úton sincs nyoma a hábo­rúnak, néhány rendőr azonban meg-megállítja a buszt. Nekik is jól jön a frissítő itóka - Európá­ból. * A helyszín- a minden igényt kielégítő Barátság-ház, a „kertek alatt” hullámzó, már-már meleg vizű tenger, a vakító napfür­dő- hamar fe­ledteti az éjszakai, ülve utazást. Minden tiszteletem a nomád kempingezőké, de én azt szere­tem, ha nyaraláskor nem rosz- szabbak a körülményeim, mint az otthoniak. Ezúttal így sike­rült. A teraszról nemcsak a ter­mészet szépsé­geiben gyö­nyörködhettem, egy dolgos kis- öreg is „társam” volt az ott töltött napokban. Órá­kon át figyel­tem, amint a szomszéd ház kertjében akku­rátusán tett-vett. Reggel mindig azonos időben kezdte, és söté­tedésig végezte, amit kitervelt. Vele örültem, ha sikerült egy csövet meghajlíta­nia, ha jól kivéste a falat, ha véglegesre húzta a csavarokat. Nem sietett, hiszen Görögor­szágban nem kapkodnak az építkezésekkel. Felhúzzák az új ház falait és egy-két évig állni hagyják, hadd mozogja ki ma­gát. így is védekeznek a föld­rengések ellen. No, meg a ható­ságokkal szemben. Adót ugyanis csak teljesen kész, be­fejezett épület után kell fizetni. Nem csoda, hogy újdonsült szomszédom is komótos ütem­ben „építkezett”. De, hogy azért haladt is, azt csak az el­utazáskor tudtam érzékelni... * A mediterrán országban nem kell tartani vallásháborútól: a lakosság döntő többsége gö­rögkeleti. Voltam egy vasár­napi istentiszteleten, amikor zsúfolásig telt a levegőtlen templom. A mise teljes -bő négyórányi - idejét valószínű­leg csak néhány idős ember várta végig, de egy-egy idő­szakban sok gyerek, fiatal és középkorú is hallgatta a tucat­nyi pap idegen fülnek igencsak furcsa, rituális kántálását. A mélyen vallásos hitnek Görögországban más megnyil­vánulásai is vannak. Az utak mentén - lehet, hogy két-há- rom kilométernyi sűrűségben is- apró temp- lomocskák, parányi kegy­helyek sora­koznak: gyer­tyával, némi- a túlvilágra szánt - elemó­zsiával. Ugyancsak különleges a temetők képe. Szinte minden sír fehér már­vány - van be­lőle bőven a sziklás hegye­ken -, tetejü­kön egy vitrin­A szerző felvételei SZerŰ SZek­Egg, a sok ezer átmenti kegyhelyből A Fehér torony Thesszaloniki jelképe rényke. Az elhúzható üveg mö­gött az elhunyt bekeretezett fényképe, néhány kedves tárgy (porcelánváza, hamutartó, csipketerítő) kíséretében. A sír hátoldalán - ugyancsak egy üveges fiókban - tisztítószere­ket tárolnak, hogy mindig kéz­nél legyenek. * A görög ember nyugodt, ba­rátságos, családszerető. Sok gyermek születik, fokozatosan javulnak a népességi mutatók. A jó familiáris kapcsolatokra szó szerint az országúton is ta­láltunk példát. Thaszos szigeté­ről, Kavala városából buszoz- tunk hazafelé egy biztos kezű görög pilótával, aki egyszer csak váratlanul lassított és megállt. A két, láthatóan hosz- szú úton lévő gyalogos egyiké­ben felismerte az unokatestvé­rét. Felszállította őket a buszra, bár akkor már nem voltak messze a közös rokonuk házá­tól. Ott újra megállván - végül is időnkből ki­telt - hangos üdvrivalgással köszöntötték egymást s a so­főrt csak a köte­lessége tartotta vissza, hogy ne menjen be egy ölelésre az őt erősen invitáló rokonaihoz. A családi kö­telékeket még a politika sem tudja szétszakí­tani. A Nép­szava Barátság Klub helybéli partnerirodájá­nak egy testvér­pár a tulajdo­nosa. (Mellesleg egyik hölgynek sem esik le az aranygyűrű az ujjáról, amikor tumusváltáskor ágyat kell húzni). Az egyikük férje erősen jobboldali, a mási­kuké baloldali párt tagja, illetve vezetője. Még sincs köztük ölre menő vita, a közös érdek - a tu­lajdon jó működtetése - hát­térbe szorítja nézetbeli ellenté­teiket. * Van egy barátom, aki mindig megkérdezi tőlem, hogy mi tet­szett legkevésbé és mi legjob­ban külföldön. Az előbbire a fentebb jelzett viszontagságos utazás a válasz, az utóbbira ne­hezebb felelni. Mert kevés do­log vetekszik ugyan az égbe nyúló sziklákra épített Meteó- rák kolostoregyüttesének látvá­nyával, engem most mégis a görögök mentalitása, szerény­sége fogott meg leginkább. Pe­dig igazán lenne mire büszké­nek lenniük, különösen ami a múltjukat illeti. Csongrády Béla Jagger, a rockisten kitárja karjait

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents