Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-25 / 199. szám
1995. augusztus 25., péntek SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Bodor Pál jegyzete Elektronikus bünbánat ettegek már a képernyőtől. Nem csodálkoznék, ha kiderülne: terjeszti a kolerát. Félve nyitom ki a tévét, hátha terjeszti az Ebola-vírust vagy rám lő. Talán nemcsak fantasztikus regényben ölhetnek meg valakit stúdióból, képernyő útján. A háború hír-, hang-, képtovábbítás révén is terjedő járvány. Elektromos bűntudattal sem ellensúlyozható, persze. Ülünk a képernyő előtt, s az „élőben közvetített" történést, a másodpercnyire velünk azonos időben élő-haló jelenkort úgy nézzük, mintha régmúlt lenne, s Dzsingiszkán korába kukkolnánk. Mintha Coppola hatalmas stúdióban rendezne monumentális világháborút, paradicsomlé folyna a képernyőn, trükkfelvétel lenne a halál, sminkelt statiszták játsszák meg, hogy éhen és szomjan halnak. A helyszíni halálnál csak az elviselhetetlenebb, amikor a televízióban kollégák hűvösen, józanul bölcsködnek Százezrek haláláról. Nekem egyik kedvenc tévésem Horvát János, ezért is rémültem rá újságíró-stúdiója némely mozzanatára. Mindarra, ami fölényesebb, hidegebb, okosabb volt a frontról visszatért riporternél, a menekültáradat nyomorát, kiszolgáltatottságát saját sze- mével-lelkével tapasztaló, határszéli megyéből érkezett fő- szerkesztőnél, vagy a határon túli kollégánál, akivel lehet ugyan vitatkozni, ám az ügyben föltehetőleg műveltebb az elméletnél. \Tem vagyok az érzelgős, 1 V hisztériás újságírás híve. De, ha negyedmillió ember menekül étlen-szomjan az utakon, egy háborúban, amelyben eddig háromszázezren pusztultak el, a fölényes- hűvös okosságnál még a tiszteletből tíz percig fekete, néma képernyő is többet mondana. Nívódíjas Volán-dolgozók Öt évre visszatekintő hagyomány már, hogy a Nógrád Volán Rt. nívódíjat ad át huzamosabb ideje kiemelkedő munkát végző munkatársainak. A ’95-ös év jutalmazott- jai tegnap vehették át a díjjal járó díszes oklevelet és az egy- havi fizetést a vállalat oktatási bázisán. A Nógrád Volán Rt. által alapított díjat dr. Horváth József vezérigazgató adta át. Az önnepi eseményre eljött Inokai Géza, a Közúti és Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének vezetője is. Az idei nívódíjakat az alábbi dolgozók vehették át: Bacsa János autóbusz-vezető Balassagyarmatról, Balogh Pál karbantartó csoportvezető Bátony- terenyéről, Bucsok Lajos személyszállítási üzletágvezető, Bánkúti István, salgótarjáni karbantartó csoportvezető, Gyurkó László üzemviteli lakatos Salgótarjánból, Lipták István helyi járati autóbusz-vezető, Matthesz István műszaki főmunkatárs, Szepes Barnabás bátonyterenyei autóbusz-vezető, Tahu István salgótarjáni autóbusz-vezető és Takács Bé- láné ügyintéző, a vállalat salgótarjáni központjából. Gázzal fűlhetnek az ősztől Jobbágyi ^ A gázt igénylőknek a fűtési szezonra már meglesz az új energiaforrásuk. A veze- ték-lefektetési és -bekötési munkálatok készültségi foka meghaladja a 80 százalékot. Nemrég került sor a külső kerületekben lefektetett hálózat műszaki átadására. A gáz több mint ötszáz portán lobban majd fel. A tizennégy és fél kilométer hosszban elkészülő hálózatra való bekötésre - 60 ezer forintért - még van lehetőség. Pályázati pénzből épül az út Tar - Az önkormányzat a földes Sport utca útjának szilárd burkolattal való kialakításához pályázat útján 2,6 milliót nyert. Ehhez még ugyanennyit kell az önkormányzatnak hozzátenni, hogy a feladatot el tudják végezni. Ennek ellenére a rendelkezésre álló összeg sem teszi lehetővé, hogy az út teljes hosszában kiépüljön. Egy szakasz még hátra van. A munkálatokat a Strabag Hungária Kft. dolgozói végzik. Megyei Körkép BATONYTERENYE Egymás között beszéljenek magyarul! Balassagyarmat, határátkelő: bal oldalt Juhász Péter, a város polgármestere, középen Kovács Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke, jobb szélen Ondrej Nemcok államtitkár fotó:-rt(Folytatás az 1. oldalról) Ondrej Nemcok beszélt arról is, hogy a szlovák kormány álláspontja szerint az alternatív oktatás nem a magyarok asszimi- lálását szolgálja, amint azt a magyar nemzetiségű politikusok hangoztatják. Ez egyébként sem megy könnyen, hiszen a nemzeti érzés rendkívül erős a (Folytatás az 1. oldalról) A felszólalók döntő többsége úgy vélekedett, hogy a program jó, egybeesik a Phare-iroda kívánságával. Ebben a formában képviselhető, a szükséges legitimációja is megvan, nem hagyja szétforgácsolni az erőket. Egyetértettek azzal, hogy a borsodi programmal együtt tárgyalja a kormány. Elhangzott, hogy a fejlesztési prioritásokat is jól fogalmazza meg. A sikeres megvalósítás, a szakemberek, a szellemi bázis összefogáA község 1993 augusztusától önálló, az akkori alakuló képviselő-testületi ülésen és falugyűléseken Holes Imre polgármester megígérte, hogy rövid időn belül lesz papja a községnek. Ezt az ígéretét a presbiterek támogatásával sikerült megvalósítania. Az új tisztelendő atyától azt szlovákiai magyarokban, ráadásul az anyanemzettel szomszédos területeken élnek.- Képzeljenek el egy va- nyarci állampolgárt, aki nem beszél magyarul - mondta. - Nem az idősebbekre gondolok itt, hanem a fiatalokra: nekik az érvényesüléshez meg kell tanulniuk az államnyelvet. Egysát kívánja. A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója, Géczy Gyula felajánlotta a birtokában lévő megyei gazdasági stratégiai tanulmánytervet, a képzést, továbbképzést szolgáló dokumentumot. A megye mezőgazdasága 30-40 százalékkal több terméket tudna előállítani. Szóba került, hogy legyen döntési joga a megyei fejlesztési tanácsnak, a program vállalkozók számára teremt lehetőséget arra, hogy a térség várják, hogy személyes részvételével segítsen kibontakoztatni a községben megindult fejlődést, a lelkek megbékítésével erősítse az összetartozást, amely ma egyre inkább jellemzi a község lakosságát. Az elmúlt két év önállósodása után a templom előtti emlékkertben a község világhábomás között beszéljenek magyarul, de ha egy szlovák nemzetiségű utazik egy magyarok lakta településre, az is értesse meg magát rendesen. A tájékoztató végén Smitnya Sándor, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a kapcsolatok fejlesztésére az élet minden terén lehetőség van. gazdasági élete élőbbé váljon. A környezetvédelmi ipar megyei meghonosításával kapcsolatos elképzelés megvalósítása országos elsőbbséget jelent. A dokumentumot tíz igen szavazattal - három tartózkodással - a tanács elfogadta. Három munkaerő-megtartó, azt bővítő beruházás állami támogatása mellett foglaltak állást. Ugyanígy cselekedtek három község - Karancsalja, Ka- rancslapujtő és Karancskeszi - szennyvízhálózata tárgyában. rúban elesett hőseinek emlékkertjét hozták rendbe, majd a templom egy részét újították fel. Rendbe tették a 20 évvel ezelőtt bezárt katolikus temetőt, amely egyúttal az utcafrontról esztétikus kerítést is kapott. Elkészült az evangélikus temetőn felvezető földút helyében a járda, s facsemetéket ültettek. A munkálatokhoz a helyi önkormányzaton és hívőkön kívül az evangéliumi püspökség is jelentős támogatással járult hozzá. RÉTSÁG 3-oldal Hírek Nincs türelmük Erdőtarcsa - Egyre több lakos kéri vissza a Kelet Nógrád COM Rt.-től a négy évvel ezelőtt telefonbekötésre befizetett pénzét. Képtelenek ugyanis kivárni, amíg a cég teljesíti akkoriban tett ígéretét, és elvégzi a külvilággal összekapcsoló bekötést. Nagy segítség Dejtár - A képviselő-testület az általános iskola valamennyi tanulójának a tankönyveit megvásárolja. A helyhatóság a középiskolákban és a felsőfokú intézményekben tanuló helybeli diákoknak fejenként kétezer forintos támogatást ad a tanévkezdésre. Fogadónap két helyen Salgótarján - Szarka Zoltán alezredes, a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság helyettes parancsnoka ma tartja fogadónapját 8 és 15 óra között, a megyei parancsnokság épületében. Boldvai László ország- gyűlési képviselő (MSZP) ma kilenc órától 12 óráig fogadja az állampolgárokat a városháza 109-es számú helyiségében. Iskolabővítés Szurdokpüspöki - A régi iskola kibővítésével megteremtették a feltételeket az új épületrész ebédlőjében az Önkiszolgáló étkeztetésnek. Az ebédlő száz iskolásnak, beleértve a napköziseket is, teremt lehetőséget ehhez az étkezési formához. Evangelizáció Bér - Augusztus 27-én, vasárnap délelőtt a szabadtéri színpadon evangelizációra kerül sor. Az istentiszteleti alkalmak délelőtt 10 és 14 órakor kezdődnek. A rendezők szívesen várják azokat, akik lelki felüdülésre is vágynak. Traffipax Ma 5-13 óráig Salgótarjánban és környékén, Salgótarján, Karancsalja, Karancs- lapujtő, Karancskeszi, Mi- hálygerge és Litke útvonalakon; 16-24 óráig Balassagyarmaton és környékén találkozhatnak a közlekedők sebesség-ellenőrzéssel. Merre vezet kiút a válságból ? Újra van papja a gyülekezetnek Kétbodony községben az evangélikus gyülekezetnek 15 év szünet után ismét van parókiás papja, Benkő Ferenc tiszteletes személyében. A tisztelendő atya budapesti lakos, az ipolyvecei gyülekezettől érkezett. Futballsikerek simította nógrádi ráncok Magyarhon férfiemberei szurkoltak és örültek: az Újpest továbbjutott az UEFA küzdelmeiben, míg a Ferencváros bejutott a Bajnokok Ligájába, Európa legjobb tizenhat csapata közé. Az ötvenes években lelki hatása volt egy-egy focisikernek. A polgárok jó kedvvel, mosolyra görbült szájjal keltek fel másnap reggel, és boldogság melengette szívüket napokon keresztül. De vajon most, ilyen diadalok után, mit éreznek megyénk mindennapokban megfáradt lakói? Jelen István, lakatos: - Bárhová is rangsorolják a magyar futballt, nincs olyan mélyponton. Jobb kedvre derítik az embert ezek a sikerek, jobban megy a meló, jobb a hangulat. Jómagam születésemtől kezdve a labdarúgásban élek. Hiszem, hogy ilyen diadalok után egyre több fiatal húz futballcsukát, mert érdemes focizni! Gaál Dénes, mérnök: - Ott voltam a Fradi-pályán. Büszke vagyok erre, mert életem legnagyobb élményét szerezték a játékosok. Lesz miről mesélnem az unokáimnak. Én ezerki- lencszáz forintért vettem a jegyet, de nem sokallom ezt a pénzt. Örömöm eltart a következő Bajnokok Liga-meccsig. Persze, amelyen a Fradi játszik. Molnár László, esztergályos: - Fradi-szurkoló vagyok, de a kupameccseken mindenkinek szorítottam. Magyarként az Újpest sikerének is örültem. Persze vannak kollégáim, ismerőseim, akik nem örültek. Ők az ellendrukkerek. Én mindenesetre nagyon ünnepeltem otthon. Az egész család boldog volt! Óriási siker ez, persze, hogy néhány napig másként megy a meló... Teknős István, gázvezetékszerelő: - A hetvenes években születtem, már nem láttam az igazán jó magyar futballt. Közönnyel figyeltem a sportágat, azért a sikernek örültem. De ha a diszkó vagy a fociközvetítés közül kellene választanom, maradna a tánc. Nándori Lászlóné, asszisztens: - Édesapám valaha jól futballozott. Rengeteg meccsét láttam, sokáig figyelemmel kísértem a magyar focit is, de az utóbbi esztendőkben nagyon kiábrándultam, Ez a siker sem tudja elűzni csalódottságomat. Gál János, kocsmáros: - Születésem óta fradista vagyok. Ereimben zöld-fehér vér csordogál. Boldog vagyok, hogy tíz- éves Gina lányom megjósolta a végeredményt. Forgalmam a továbbjutás után emelkedett, egyre-másra jönnek a vendégek, mindenki a nagy diadalról beszél. Nem győzöm fogadni a sok gratulációt, pedig a siker a fiúké. Tresó Gábor, LIGA szak- szervezeti vezető: - Világbajnoki részvételünk kiharcolása óta legnagyobb fegyvertényét érte el a magyar labdarúgás. Ekkora diadal javítja a melósok közérzetét, mely mélyponton van Nógrádban. Ez az igazi dopping a szürke és fáradt hétköznapokban. Rettegjetek, halacskák! - A mezőgazdasági szövetkezet által kezelt ceredi halastavakat messze földről - Miskolcról, Budapestről - is felkeresik. A horgászegyesületnek közel száz tagja van, számosán a közeli Salgótarjánból. A népszerűség oka egyszerű: Tajti Ervin horgász tudomása szerint évente 16 mázsa pontyot és tíz mázsa kárászt telepítenek a tavakba. Mostanában főleg dévérkeszeg, ponty és süllő akad a horogra. fotó: gyurián