Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-19-20 / 194. szám
1995. augusztus 19., szombat SporTTüköR 11. oldal Foghíjas csapattal Labdarúgó NB II., Keleti csoport: SBTC - Tiszakécske, szombat, 17.00 óra. Az elmúlt hetet nyilván minden Stécé-játékos és -vezető el tudta volna másképp is képzelni. A múlt vasárnapi félresikeredett idénynyitó után hazai pályán bizonyítaniuk kell a fekete-fehéreknek. A gárda „talpon maradt” tagjai megpróbálják pótolni a hiányzókat. Az ellenfélt ismerve, azonban nem lesz könnyű itthon tartani a 3 pontot, amiben nagy segítséget jelenthet a közönség biztatása. A várható összeállítás: Szabó - Kajli, Homann, Lenkei - Lajkovics, Németh vagy Schuchmann, Gyetvai, Oláh B., Stark - Gubán, vagy Géczi, Forgó. * * * NB III., Mátra-csoport: Szécsény - Hasznos, szombat, 15.30 óra. A megyei rangadó végre olyan lehetőséget adott, hogy ezen a hét végén biztos megszületik az első nógrádi pont az NB III-as bajnokságban. Az előző fordulóban a Hasznos csúfos vereséget szenvedett hazai pályán. A gárda most idegenben szeretne bizonyítani, de a szé- csényiekkel szemben kevés esélyük van a győzelemre. * * * Cegléd - Pásztó, szombat 15.30 óra. Az alföldi városban a pásztóiak még sohasem játszottak. Csak annyit tudnak róluk, hogy átkerültek a Duna menti csoportból, és Selypen 2-1-re kikaptak az első fordulóban. Nagy a valószínűsége, hogy a Jászberény elleni keretből jelölik ki a kezdő csapatot. A keret: Juhász, Budavári, Fazekas, Szeles, Szovánszky, Tamási, Galbács, Nagy J., Kelemen, Szabó B., Oláh, Czudar, Bognár. Nyíregyházán a Sasok Végre beindul a nagyüzem a megyei labdarúgó-bajnokság első osztályában is, ahol nagyon sok csapat álma a jó szereplés. A bajnokság egyik legmarkánsabb edzőegyéniségét, Horváth Gyulát, az SKFC edzőjét faggattuk a csapatok esélyeiről. A Salgótarjáni Kosárlabda Klub csapata a hét végén Nyíregyházán vesz részt a hagyományos Bessenyei Kupán, ahol a házigazdákon kívül a Dombóvár, és a Malév együttese lesz az ellenfelük. A keretből Berkics és a derékfájdalmakkal küzködő Molnár hiányzik. A kék-fehérek trénere a köyet- kezőket mondta: - A bajnokság színvonalában előrelépést várok, hiszen az élcsapatok megerősödtek. Az osztály rendelkezik öt olyan együttessel, amelyek közül bármelyik megnyerheti a bajnokságot. Ez emeli a bajnokság színvonalát.- Talán nézzük az első forduló párosítását .Erdőkürt - Mátranovák.- Novák stabil középcsapat, Erdőkürt éppen bennmaradt. A vendégeket esélyesebbnek tartom. Tipp: x-2.- Karancskeszi - Bércéi. Ugyanaz a szakvezetés irányítja a BSE-t, akik a múlt szezonban. Dr. Rózsa György elnök, Lombos István menedzser és Tóth Ferenc edző. Az elnök- helyettes Bérezés László, a közismert Fister családi okok miatt távozott az egyesülettől, amit sajnálattal, ám megértéssel vettek tudomásul társai. Az élet nem áll meg Mostanság sok mendemonda látott napvilágot Gyarmaton. A jól értesültek tudni vélik, hogy a gárda alaposan meggyengült, hogy kevés játékost igazoltak a távozók helyére, hogy nem sok jó és szép várható az együttestől. Tóth edzőt kérdeztük minderről.- Sokan távoztak a nyáron.-Ezek tények. Elment Mátyás és Oláh R. (BFC), Pet- rovszki (Mohora), Naszály (Szügy), Vadkerti (Zsély), Molnár (Szécsény) és Szabó Zoltán kapus is. Valamennyiüknek sok sikert kívánok az egyesületükben.- Nem túl visszafogott?- Azt tartom: aki el akar menni, az menjen. Semmi értelme erőszakkal itt tartani a fi-A bajnokság újonca megerősödött. A Bércéi szerintem gyengült, így a hazai csapatot esélyesebbnek tartom. Tipp: 1.- Nagylóc - Karancsberény.-Az biztos, hogy Földi és Horváth Zsolt távozása érzékenyen érintette a Berény játékát, de legnagyobb ellenfelük így is a hazai pálya. Tipp: 2.- Boglyas SE - St. Glass.- A Baglyas kicserélődött, az Öblös együtt maradt. A vendégcsapatot az osztály egyik legjobb gárdája, így a mérkőzés esélyesének is. Tipp: 2.- Rétság - Mohora. úkat. Az élet nem áll meg nélkülük sem.- Kik érkeztek?- Szebeni Cserhátsurányból, Pásztor Szügyből, Gujka az SKSE-től és Majoros kapus Vácról.- Nem túl szegényes ez a névsor?- A következő héten további két-három játékos érkezése várható.- Kikről van szó?- Maradjunk annyiban: az NB I-es klubokkal élő régi kapcsolatunknak köszönhetően itt lesznek a srácok. Gondolom, azt aligha kell mondanom: nem lesznek rossz focisták... Nincs langyos víz-No, és milyen lesz a csapat?-Nem szokásom nagy szavakkal dobálózni, ezért maradjunk annyiban: bajnoki cím a cél!-Legalább öt klub szeretne elsőséget szerezni...-Az egy dolog... Miért: Gyarmattól mit várnak a szurkolók? Evickéljünk a langyos vízben? A csapat ráadásul sok munkát végzett a nyáron,- A hazai pálya esetleges előnye és a „játékosság” közül az utóbbi dönthet. Tipp: x-2.- Ersekvadkert - Palotás.- A vendégegyüttes jelentős változáson esett át, így a bajnokság egyik esélyese. A jó képességű játékosokból álló Vadkert azonban megnehezítheti dolgukat. Tipp: x.- SKFC - Nagybátony.- Mindkét csapatban komoly változások voltak, de a hazai pálya előnye dönthet. Dolgunkat megnehezítheti a bányász csapathoz távozó játékosaink bizonyítási vágya. Tipp: 1.- Karancslapujtő - BSE.-A Balassagyarmat függetlenül az NB III-as múltjától, csak a jövő csapata lehet, így a hazaiak az esélyesek. Tipp: 1. együtt van a társaság. Azt se felejtsék el ellenfeleink: a csapat gyakorlatilag egy évet az NB Ill-ban játszott.-Az Ipoly-parti szurkolók többsége félti a gárdát...- Jómagam viszont nem. Bízom a fiaimban. Nem félnek senkitől-A hét végén Karancslapuj- tőn kezdenek. Nem könnyű kilencven perc vár a BSE-re...-A második fordulóban az SKSE-ét fogadjuk, aztán Vadkertre megyünk. Valóban nem könnyű a sorsolásunk. De mitől kellene félnünk?-Értesüléseink szerint Pa- velcsák és Kiss Vince sem áll az ön rendelkezésére.- Mindkettejüket visszahívta az MTK. Lapujtőn viszont még a mi sorainkat erősíti a két támadó. Remélem, szép búcsújátékuk lesz.-Azt is hallani: kis híján nem tudtak kiállni a hétvégi meccsre...- Határőr játékosaink állandó készültségben vannak. Póder igazgató úr azonban segít nekünk, köszönet érte. Dehát megszoktuk már, hogy Gyarmaton nem könnyű futballt csinálni. Nem ijedünk meg a kihívásoktól. Mint mondottam: bajnokságra törünk. Mi nem szövegelni, hanem játszani fogunk. (szilágyi) Hírek Tizenöt órás agyműtéten esett át Helen Kelesi, aki teniszkarrierje csúcsán, hat évvel ezelőtt a 13. helyet foglalta el a női világranglistán. A négyszeres kanadai bajnoknő agyából egy jóindulatú, ámde viszonylag nagy daganatot távolítottak el a sebészek. A 25 éves hölgy már elhagyhatta az intenzív osztályt, s az orvosok szerint tíz nap múlva hazatérhet. Kelesi tavaly még indult az amerikai nemzetközi teniszbajnokságon, majd makacs ágyéksérülése miatt kellett visszavonulnia a játéktól. Azóta vendéglátóipari vezetést tanul Vancouverben. * * * A magyar férfi vízilabdaválogatott lejátszotta első mérkőzését a bécsi Európa- bajnokságon, elsöprő győzelmet aratott a vendéglátók fölött, akik egyszer sem tudtak a mieink hálójába találni. B-csoport: Magyarország - Ausztria 20-0. * * * Jól szerepel Markovits László az ausztriai Grazban zajló 125 000 dollár összdíjazású nemzetközi férfi tenisztornán. A magyar versenyző párosban - a svéd Ekerottal az oldalán - az elődöntőbe ve- rekedte magát. A negyeddöntőben a Brandi, Note- boon olasz-holland duót verték három játszmában. * * * Mario Alberto Kempes, az argentin labdarúgó-válogatott egykori erőssége a visz- szatérés gondolatával foglalkozik. A 39 esztendős csatár, aki 1978-ban világbajnoki címet szerzett, a chilei másodosztályú Fernandez Vial klub vezetőivel tárgyal. Kempes két éve vonult vissza a profi futballtól, s azóta egy labdarúgó-iskolát tart fenn. * * * A Duisburgban zajló síkvízi kajak-kenu világbajnokságon Pulai Imre a kenu 1000 méteres verseny szám döntőjében aranyérmet nyert. Ha nyerünk - felezünk! A Szerencsejáték Rt.-vel közösen elindított játékunkra pénteken 411 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Bakos Zoltán, Dorogháza, Ady Endre út 4. (szelvényszáma: 8 196 540) és Batta Jenő, Salgótarján, Arany János út 9. (szelvényszáma: 8 196 539) alatti olvasónknak kedvezett, így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni, Kassai sori totózóban. Bakos Zoltán Batta Jenő 1. Békéscsaba-Ferencváros X x 2 2. Debrecen-BVSC 1 lx 3. Kispest-Stadler FC 1 2 lx 4. Parmalat FC-Vác 1 lx 5. Vasas-Győr x 2 1 6. Freiburg-St. Pauli 1 1 7. 1860 München-VfB. Stuttgart x 2 X 8. Karlsruhe-Bayern München lx x 2 9. Kaiserslautern-M.-gladbach X 1 10. Uerdingen-Frankfurt 2 x 2 11. Meppen-Bielefeld 1 1 12. Lübeck-Bochum x 2 2 13. Wattenscheid-Wolfsburg 1 2 1 14. Leverkusen-Dortmund X X Bajnoki címért focizó gyarmatiak Az Ipoly-parti futballklub kiesett az NB III-ból, ám az egyesületi vezetés nem a múlt történésein rágódik. A megyei I. osztályú küzdelmekben kell helyt állnia a gyarmati csapatnak, méghozzá nem is akárhogyan. Tóth Ferenc edző bajnoki címet vár fiaitól, ám korántsem a múltbéli sikerei miatt. Tábor vigyázz, lóra fel ! - Nagy a lótás-futás a Salgótarján melletti Korbáss-ranchon, ahol a nyári szünidős diákoknak szerveztek lovastábort a telep hozzáértő házigazdái. Akik eljöttek, megismerkedhetnek a lovaglás alapjaival, a lovak ápolásával, a tartás követelményeivel. A csodálatos környezetben elterülő farm kedvelt helyévé vált az állatot szerető fiataloknak és a felnőtteknek egyaránt. fotó: gyurián Tibor Erősítettek a megyei csapatok A megyei labdarúgó-bajnokságokban az idén nyáron is nagy volt a jövés-menés. Az alábbiakban közöljük, hogy melyik csapat kivel erősített. Megyei első osztály Palotás: Bencsik A., Nagy A., Sóss Cs., Rucsányi (Karta I.), Hóvári, Jele Z., Jele Cs. (Bércéi), Dallos A., Simó Á., Simó Z. (Bag FC), Csatlós (SBTC), Kajzinger Zs. (Héhalom), Csapó (Hévízgyörk), Jambrik P. (Egyházasdenge- leg), Hegyei Z. (Heréd). Karancskeszi: Berta, Juhász A., Szántó (N. Volán), Kőházi (SBTC), Novák K. (SBTC). Karancsberény: Berta I. (Karancslapujtő), Faragona I. (Síküveg), Varga (Pásztó). Karancslapujtő: C. Carlos (N. Volán), Orosházi (Etes), Kalácska (Karancsalja). Nagybátony: Smelkó, Tőzsér Zs. (SKFC), Valet (N. Volán), Hajdara, Erhard sz. (Pásztó). Mátranovák: Juhász J. (Rétság), Csala T. (Síküveg), Rigó F. (N. Volán). Rétság: Kovács D. (Vác). Mohora: Petrovszki (BSE), Juhász (Magymándor), Krikel, Diósi (Csesztve), Oláh T. (BLC-Dental). BSE-N. Volán: Gulyka Zs. (Palotás), Pásztor (Szügy), Jónás, Puporka A., Sándor Sz., Kovács A. (BLC-Dent), Majoros (Rétság), Szebeni (Cserhát- surány). Bércéi: Juhász (SBTC), Kristofik (Becske), Litovszky (Vanyarc), Mészáros (Magyar- nándor). E.-vadkert: Varga F. (Mohora). Baglyas SE: Ivitz, Sztemá- csik, Balogh G. (Síküveg), Sági S„ Kovács L. (SKFC), Oláh I. (Öblös), Simon I. (Somos), Oláh I. (SVT-Wamsler), Balogh R. (Nagybátony), Adámi Sz. (Magyargéc). St. Glass: Dobroka (N. Volán), Handó (SKFC), Telek Á. (Síküveg), Balázs J. (SBTC). SKFC: Horváth Zs., Botos A. (SBTC), Szabó R. (BSE), Oláh J., Schott P. (St. Glass), Jánosil. (Z.-róna), Pintér Zs. (Kisterenye), Eisler (Rétság). GENTLEMEN’S __FÉRFIDIVAT Sal gótarján, Alkotmány út. 9. Nyugati városrész STÍLUS ELEGANCIA SIKER Augusztusban 3 hétvégén a GRIFF GENTLEMEN’S márkabolt ad 5-25 % kedvezményt minden kedves / ' / NOGRADJ, HÍRLAP előfizetőnknek. A GRIFF GENTLENEN'S márkabolt még két hétig kínálja kedvezménnyel termékeit minden kedves NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP előfizetőnknek. Az akció ideje alatt az alábbi kedvezményeket élvezhetik az előfizetőink: Öltönyök 1500-2500 Ft, zakók 1000-1700 Ft, cipők, szandálok 1500 Ft, nadrágok 500-800 Ft, ingek 300-500 Ft kedvezménnyel vásárolhatók meg. A GRIFF GENTLEMEN’S márkaboltban minden férfi tetőtől talpig felöltözhet! Salgótarjánban, az Alkotmány út 9. szám alatti üzlet bőséges kínálattal áll a sportos, de mégis elegáns divatot kedvelő vásárlók rendelkezésére. A GRIFF GENTLEMEN’S stílusa a mindennapok jólöltözöttségét, a kellemes, magabiztos megjelenést sugallja.