Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-17 / 192. szám
4. oldal Mozaik 1995. augusztus 17., csütörtök A Karancshúsnál a vevő a király! Elkelt a felszámolás alatt álló Karancshús Részvénytársaság: két jogi személy - a Békéshús Kft. és a Stivtex Kft. -, valamint egy magánszemély - dr. Banda István Békés megyei vállalkozó - vásárolta meg a szebb napokat megélt céget. Az április 6-án aláírt adásvételi szerződésben az új tulajdonosok vállalták 120 dolgozó foglalkoztatását, s azt, hogy a 76 millió forintos vételárat december 31-ig kifizetik - adtuk hírül három hónappal ezelőtti cikkünkben. Mi a helyzet jelenleg a Karancshúsnál? megtapasztaltuk, mi a vevőknek az áruinkról alkotott véleménye, ennek alapján már megszabhatjuk, ezt ennyiért, azt annyiért adjuk. Alacsony árrést alkalmazunk, az árat csak óvatosan szabad emelni, hogy a vásárló még elfogadja. Ha lassacskán is, de növekszik az értékesítésünk. Az utóbbi három hónap mindegyikében már 65 millió forint értékű terméket adtunk el. Ez azt mutatja, jó az üzleti tervünk. Különben háromhavonta újra fogalmazzuk, vagyis: az igényekhez igazítjuk az elképzeléseinket. Ennélfogva lényeges hibát nem követhetünk el.- Eredetileg 800-900 milliós árbevétel és 40 milliós nyereség elérését határozták el erre az évre. Tarthatók e mutatók?- Ami az árbevételt illeti, igen. Az első fél évben 370 millió forint volt a forgalmunk. Reméljük, szeptemberben-ok- tóberben már 75-80 milliós havi bevételre teszünk szert. Eves nyereségünk 25-30 millió Dr. Banda István- Mindenekelőtt: tartjuk magunkat a kötelezettségünkhöz - válaszolta érdeklődésemre dr. Banda István résztulajdonos, ügyvezető igazgató. - Az újonnan felvett bolti eladókkal létszámunk százharmincra növekedett. Ugyanis megnyitottuk hetedik üzletünket Komáromban. Nagy a mozgás, hozzáve- ozók fele már k nem tudtak, tőlegesen a döf kicserélődött, vagy nem akartak a szigorúbb követelményeknek megfelelni. Természetesen a vételárat is határidőre törleszt- jük, hiszen csak így fejeződhet be a felszámolás. Átalakulóban van társaságunk, a Békéshús Kft. árulja az üzletrészét, s mi - tehát a Stivtex Kft. és jómagam - meg kívánjuk venni. Tőkeerősség, szakmai tudás, kiterjedt üzlet- hálózat jellemzi a Stivtex Kft.-t, jól megvagyunk egymással. Hosszabb távon szeretnénk együttműködni.- Korábbi beszélgetésünkkor úgy fogalmazott: a megtépázott tekintély visszaállítását és a piacszerzést tűzték elsődleges célul. Sikerrel jártak?- Feltétlenül. Két példát említek. Mivel korábban nem voltunk tisztában termékeink piaci fogadtatásával, ezért követő árat alkalmaztunk. Figyeltük a többi céget, s az áraikhoz igazítottuk a miénket. Mostanra Jakab János a készáruraktárban hetedik boltjukat. Miért tartotta fontosnak hangsúlyozni?- Mert ezáltal termékeinknek már a 40 százalékát közvetlenül értékesítjük. A bevétel növelésének járható útja a teljes vertikumban való gondolkodás. Távlatokban az volna a kívánatos, ha a saját alapanyagból előállított termékeink háromnegyede a saját üzletünkben találna gazdára. Legalább kettős haszna lenne ennek. Egyfelől: első kézből, a vevőktől kapnánk véleményt áruinkról, s ha Szalonnázók: Banos Zsolt, Kaszás Zoltán, Szeberényi Sándor, Gál István és Sándor Béla forint lesz. Ám hiába a remélt bevétel, ha a költségünk nagyobb a vártnál. Sajnos, az élő sertés ára emelkedik, s a szállítás csak tetézi a kiadást. A költségek mérséklése érdekében megyén belülről szándékozunk beszerezni az alapanyagot, s ennek érdekében igyekszünk helyreállítani a kapcsolatot a Karancshús régi szállítóival. Az érsekvadkerti SERKÖV már üzleti partnerünk.-Említette, megnyitották a kell, időben megtehetnénk a szükséges lépéseket. így például változtathatnánk termék- struktúránkon. Vannak érett, tehát jól bevált, kedvelt és vannak hanyatló, azaz lefutott, kevésbé keresett áruk. Utóbbiakat feltétlenül újakkal kell kicserélni. Saját boltjaink alkalmasak új termékeink tesztelésére is. Ebből a célból tartunk péntekenként, szombatonként kóstolót, mert ezeken a napokon legtöbb a vásárló. Másfelől az is haszna az üzletek nyitásának, hogy az eddiginél nagyobb állandó napi bevételhez jutunk, ennélfogva biztonságosabbá, mérhetőbbé válik termelésünk és gazdálkodásunk. Persze, ezekben a boltokban a vásárlóknak a kedvébe kell járni. Úgy kell velük foglalkozni, hogy érezzék: nálunk a vevő a király! Tehát az eladónak kedvesnek, mosolygósnak, szolgálatkésznek kell lenni. Éreztetnie kell a betérővel: ide mindenkor érdemes bejönnie, mert itt jól jár. A elégedett vevő cégünk legjobb hírvivője.- Miként fogalmazná meg a Karancshús szlogenjét?-Friss áru, garantált minőség, pontos kiszolgálás, mérsékelt ár.- Milyen új termékükre hívná fel a figyelmet?-A palóc főtt és a palóc pizza sonkára. Az idén 350 tonnát akarunk forgalmazni belőlük, a jövő évi előirányzat pedig már 600 tonna. Termelésünk 40 százalékban tőkehúsból, 60 százalékban feldolgozott árukból áll, s a palóc sonka lesz a vezértermékünk. Jelenleg öt és fél kilogrammos kiszerelésben forgalmazzuk, de mivel nálunk a kisebb tétel a kelendőbb, ezért a jövőben kétkilósat is gyártunk majd. Apropó, Milyen célokat tűztek ki egy, illetőleg öt évre előre?- Gyarapodni akarunk, hiszen az elv: Növekedj, különben meghalsz! ’96-ban az árbevételt 20, míg a nyereség 12-15 százalékkal akarjuk növelni, ’95-höz képest. Tartva ezt a fejlődési ütemet, az ezredfordulóra elérhetjük a kétmilliárd forintos forgalmat. így lesz - a mondás szerint — a döglött kutyából problémás gyerek, végül pedig fejős tehén. Kolaj László jövő! A ZALAKERÁMIA RT. PÁLYÁZATOT HIRDET a romhányi gyáregységében megvalósításra kerülő rekonstrukció ÉPÍTŐIPARI munkáinak kivitelezésére. A projekt magában foglalja a meglévő három kemence lebontását, a gépalapok elkészítését és az aljzatbeton elkészítését 5 600 m2-en. Olyan vállalkozókat keresünk, akik a fenti munkákat 1995. október 15. és 1995. december 31. között képesek elvégezni. Bővebb felvilágosítás a 35/355-134 - Varga József, vagy a 92/369-057 - Bartl József telefonon kérhető a műszaki egyeztetés dátumának megbeszélésével. Jelentkezési határidő: 1995. augusztus 22. s / Mély fájdalommal Á tudatjuk mindazokkal, ' akik ismerték és szerették, hogy ID. FENYVESI PÁL életének 72. évében hosszantartó betegségben elhunyt. Temetese 1995. augusztus 18-án, du. 3 órakor lesz a pásztói temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik tiszteletüket fejezik ki iránta azzal, hogy utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban osztoznak. A GYÁSZLÓ CSALÁD 1 Importárut forgalmazó kereskedő szervezet Nógrád megyében területi képviselőt (viszonteladót) keres. Termékeinket ipari üzemek, egészségügyi és vendéglátó szervezetek felé értékesítjük. A jelentkezők közül előnyben részesülnek a megyeszékhelyen lakó § vállalkozók vagy a megyeszékhelyen teleppel rendelkező vállalkozások. Jelentkezés írásban: BELTEX KFT., Budapest, 1117 Budafoki u. 111-113., a megjelenést követő egy héten belül. A SÁGÚJFALUI ÁLTALÁNOS ISKOLA igazgatója pályázatot hirdet VEZETŐ ÓVÓNŐI állás betöltésére. Pályázati feltételek:- szakirányú felsőfokú végzettség,- legalább 5 év szakmai gyakorlat. A pályázatok benyújtásának batárideje: 9 1995. augusztus 30. g ÁRAMSZÜNET 1995. augusztus 22-én (8-14 óráig) Kisterenye belterületén, a 21. sz. főút nyugati oldalán. ÍIMÁSZ RT. I GYÓGYSZERKERESKEDELMI VÁLLALAT 2660 Balassagyarmat, Kossuth L. út 6. Pf. 50. Igazgató: telefon/fax 35-310-820 Kereskedelmi osztály: telefon/fax 35-312-980/13 Telex: 229330 Gyógyszerkészítmények, gyógyászati segédeszközök, kötszerek, gyógytermékeknagykereskedelmiforgalmazása. Szolgáltatások gyógyszertárakrészére. Kiskereskedők számára gyógy termékek, kozmetikumok kedvező áron. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget . nem vállal. j Ön hirdet a Hírlapban! Elő is fizet rá? GENTLEMEN’S FÉRFIDIVAT Salgótarján, Alkotmány út. 9. Nyugati városrész STÍLUS ELEGANCIA SIKER Augusztusban 3 hétvégén a GRIFF GENTLEMEN’S márkabolt ad 5-25 % kedvezményt minden kedves / / / NOGRAD«* hírlap előfizetőnknek. A GRIFF GENTLE NEN'S márkabolt még két hétig kínálja kedvezménnyel termékeit minden kedves NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP előfizetőnknek. Az akció ideje alatt az alábbi kedvezményeket élvezhetik az előfizetőink: Öltönyök 1500-2500 Ft, zakók 1000-1700 Ft, cipők, szandálok 1500 Ft, nadrágok 500-800 Ft, ingek 300-500 Ft kedvezménnyel vásárolhatók meg. A GRIFF GENTLEMEN’S márkaboltban minden férfi tetőtől talpig felöltözhet! Salgótarjánban, az Alkotmány út 9. szám alatti üzlet bőséges kínálattal áll a sportos, de mégis elegáns divatot kedvelő vásárlók rendelkezésére. A GRIFF GENTLEMEN’S stílusa a mindennapok jólöltözöttségét, a kellemes, magabiztos megjelenést sugallja. ; Autózzon olcsóbban a NÓGRÁD É HÍRLAP-pal A SUZUKI TARJA N-SZA LÓN az érvényes előfizetéssel rendelkezők részére augusztus 31-ig kedvezményeket ad: - a gépkocsi vételénél átvállalja az átírási illetéket, a rendszámtábla és egyéb díjak fizetését,- szerződéskötésnél különféle nagy értékű ajándékok választhatók,- családosok külön kedvezményt kapnak a SUZUKI árából! IMI «MM * J® jfe «tim