Nógrád Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-25 / 172. szám
1995. július 25., kedd SporTTüköR 7. oldal Szent László-emléktúra Nógrád megye gazdag történelmi emlékei között méltó helyet foglal el a Szent László életéhez kötődő legendárium. Az ismert kegyhely, Szentkút közelében a Szent László ha- sadék és a ma már csak enyhe szivárgást mutató forrás szent életű királyunk emlékét őrzi. Az európai mércével mérve is jelentős uralkodó halálának 900. évfordulója előtt tisztelegve a Nógrád Megyei Természetbarát Bizottság július 29-én kegyeleti túrát szervez. A 22 kilométernyi vándorlás csupán jellegében bizonyul teljesítménytúrának. Teljesítése nincs időhöz kötve, ellenőrző állomásokat nem tartalmaz. Egyénileg és csoportosan is teljesíthető. Tíz fő feletti létszám esetén - kérésre - túravezetőt biztosítunk. A túra kiinduló pontja a salgótarjáni főtéri vasútállomás. Innen a közelmúltban felfestett és a rövidesen megjelenő új kiadású Cserhát térképen már szereplő zöld sávjelzésű úton juthatunk el Szentkútra, a kegytemplom előtti célponthoz. Fénymásolt térkép mellékletet minden indulónak biztosítunk. A nevezési díj 100 forint, mely az oklevél és az emlékplakett költségét fedezi. Szentkútról a haza- és elutazás egyénileg történik. Autóbusszal Nagy- bátony és Mátraverebély felé utazhatunk, ahonnan vasúti közlekedés vehető igénybe Hatvan és Salgótarján felé. Gyalogosan a kék kocka jelzésen a 800 méterre levő Országos Kék-túra vonala érhető el, ahonnan Mátravere- bélyt tudjuk megközelíteni (3,8 km). Ellenkező irányban Sámsonházára tehetünk kitérőt, ahonnan a Tar közelében levő sztúpát látogathatjuk meg. Tarról vasúti közlekedés áll rendelkezésre. A túra időpontja: július 29. Indítás Salgótarjánból, a főtéri vasúti megállótól 8-9 óra között - folyamatosan. A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Nógrád Megyei Természetbarát Bizottság. Tömörülés az amerikai kapu előtt - miközben a kolumbiai játékos szabadrúgást lő. A Copa Amerika bajnokságon Kolumbia 4-1-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát és megszerezte a harmadik helyet. fotö: feb-reuters Tizenöt éves a gyarmati futball aranycsapat „Manó”, aki sosem fáradt el a meccseken Megelőző szerelését tanítani lehetett. Apró termetű létére remekül fejelt. Pribeli István, becenevén „Manó” a BSE egykori szélvészgyors jobbhátvédje néhány éve még vígan kergette a labdát Mohorán. Együtt a papával-Ki oktatta önt a sportág alapjaira?- Vadkerti Jenő bácsinál kezdtem focizni, még az úttörőcsapatban, 1964-ben. Nála olyan erős képzést kaptunk, amelyből a későbbiekben rengeteget profitálhattunk. Később a MÁV tartalékban édesapámmal játszottam együtt. Kevesen mondhatják el magukról ezt.- A ’ 70-es évek elején már a felnőtt csapatban szerepelt.-Vidomusz János edzősége idején kerültem be. Remek társaság jött össze a csapatnál, akik komolyan vették a focit. Ott nem volt lazítás. Ha nem alakulnak olyan szerencsétlenül a körülmények - jó páran lesé- rültűnk - már Tományi Pál idejében NB Il-sek lehettünk volna, annyira együtt volt a gárda.-Ezután két évig nem találkoztunk az ön nevével az összeállításban.- Egy mérkőzésen eltörtem a lábamat, e miatt kimaradtam az együttesből. Fenyvesi Máté, az akkori szaktanácsadó javaslatára elég korán terhelni kezdtem a lábamat. Ez lett a vesztem. Rásérültem, s úgy nézett ki, többé már nem lesz egészséges. Erősen gondolkodtam azon, hogy felhagyok az aktív játékkal. Politikai tényezőként- Mégis maradt.- Speciális védőszerelés segítségével ismét pályára léphettem. Akkor már az NB II-ben játszottunk. Az a gárda, amelynek több ezren szurkoltak hétvégenként, határozott politikai erőt jelentett a városban. Sikeres, vagy esetenként sikertelen szereplésünk alapvetően meghatározta az emberek munkához való hozzáállását. De nem csupán a szurkolók szeretete miatt ment olyan jól a foci. A játékosok között mély barátság szövődött, amely egyebek között abban is megnyilvánult, hogy meccsek után családostul ünnepeltünk, s töltöttünk együtt nagyon hangulatos estéket.- ’82-ben intett búcsút a focinak.-Ismét kiújult egy régebbi sérülésem, ezért ideiglenesen félbe kellett szakítanom a pályafutásomat. Ez persze nem azt jelentette, hogy véglegesen szögre akasztottam a cipőt, hiszen kispályán továbbra is játszottam. Az érsekvadkerti ÁFÉSZ csapatával országos tornákon is sikerrel szerepeltünk.- Nem hiányzott a zöld gyep?- De, nagyon. Ezért is mondtam igent, amikor ’88-ban Mo- horára hívtak. Újra úgy éreztem magam, mint a régi szép gyarmati időkben. Barátok között lehettem. Hét gyönyörű évet töltöttem ott. Sohasem feledem. Kritika a fiatalokra- A gyarmati aranycsapatban nagy munkabírásáról volt híres.- Sajnos, épp ez, ami hiányzik a mai focistákból. Mi gyerekkorunkban igen kemény edzéseket kaptunk, a képzésünk nagyon magas szintű volt. Talán ennek is köszönhető, hogy negyven év fölött is felvesszük a harcot a fiatalokkal. Napról napra azt tapasztalom, hogy a mai fiatalokból hiányzik a kellő kondíció. Sajnos... (hegedűs) Szigetlakok „olimpiája” Gibraltárban befejeződtek az apró szigetek sportolói számára megrendezett nemzetközi viadal, a Sziget-játékok. A több mint 1800 versenyzőt felvonultató esemény világszerte egyre nagyobb elismerést vált ki. Gibraltár mellett a legtöbb résztvevő Izlandról, a Falkland- és a Feröer-szigetekről, illetve Wight-, Gotland-, Jersey-, Öland- és Guemsey-szi- getéről érkezett.- Az egyetlen gondot az jelentette, hogy nincs ötven méteres medencénk az úszóversenyek számára. Azért huszonöt méteresben is remek küzdelmeket látott a közönség- mondta büszkén Louis Olive ro, a hatodik alkalommal megrendezett Sziget-játékok szóvivője. A sportolók úszásban, labdarúgásban, kerékpározásban, tornában, szörfözésben és atlétikában mérték össze tudásukat. A Sziget-játékokat legközelebb 1997-ben Jersey-szige- tén rendezik meg. Hírek Elhagyta a kórházat az amerikai Orlin Norris, aki a WBA-szervezet profi félnehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címéért rendezett mérkőzésen szenvedett vereséget szombaton. Norris az összecsapás nyolcadik menetében akkora ütést kapott honfitársától, Nate Millertől, hogy azonnal orvosi kezelés alá kellett helyezni. A 29 éves bokszoló állapota szerencsére javult, így haza mehetett, és elgondolkozhat azon, hogy érdemes lesz-e folytatnia. * * * Az amerikaifutball legnagyobb egyéniségeinek létr : rehozott Hírességek Csar-i nokából ellopták a legendás játékos, a kettős gyilkosság1-1 * gal vádolt OJ. Simpsofí>u mellszobrát. ,j A szobor körülbelül 14-s < : 16 kg-ot nyom. A múzeum-,. . ban nem találnak magyarázatot az esetre, hiszen a Hú’ rességek Csarnoka kiváló’ biztonsági rendszerrel vari'’ felszerelve. * * * '0'[ Jürgen Klinsmann a néme-lf tek labdarúgó példaképe - ez derült ki a Kicker sport- , magazin körkérdéséből. A, Bayern München csatára ■ meggyőző fölénnyel utasította maga mögé társait; míg rá 23,3 százalék szavazott, a második Matthias Sammer i (Borussia Dortmund) csak a voksok 12,6 százalékát kapta. A harmadik Rudi Völ- “1 1er (Bayer Leverkusen, 4,6), negyedik a tavalyi első Lothar Matthäus (Bayern München, 4) lett. ^ L/TAZAS/ /ffODA Salgótarján, Fő tér 4. Tel.: 32/314-831 Kár és az időért! Mindkettőt megnyeri, ha helyben váltja meg repülőjegyét, nemzetközi vonat- és buszjegyét, biztosításait! A megbízható útitárs! A legjobb hármaspróbázók Most közöljük a IX. Schwe- chater-Palóc Triatlon legfontosabb eredményeit. Mól Rt. rövid távú ranglista- verseny. ( 1 J>^40-10) 1. Kropkó Péter (Kropkó Triatlon Club) 1:45:04. 2. Ojava Ülő ( Supralux-Mali) 1:47:29. 3. Kuttor Csaba ( UTE Kötélkonfekció) 1:47: 59...27. Harth Tamás(Bgy. triatlon) ...60. Kovács Zoltán(Bgy. Triatlon) ...132. Vastag Gá- bor(Bgy. Triatlon) ...136. Nagy Endre(Bgy. Triatlon) ...147. Pernye Attila (Bgy. Triatlon) ...151. Szász Viktor (Bgy.)...155. Csordás Zoltán (Bgy. Triatlon)... 156. Papp László (Salgótarján). Coca-Cola újonc verseny .{0,2-4-1 ) í. Baksza Attila (Vác) 14:41...36. Csábi Georgina (Bgy. Triatlon) ...45. Farkas Tamás(Bgy. Triatlon) ...51. Ke- lecsényi Norbert(Bgy. Triatlon) ...58. Tóth Boglárka(Bgy. Triatlon). BFI Gyerekverseny(0,3-8-2) 1.Molnár Ádám (Cse- pel-Dolphins) ...65. Striho Anikó (Bgy. Triatlon) ...80. Tóth Dávid (Bgy. Triatlon) ...90. Belencsák Annamária (Bgy. Triatlon) ...92. Völgyi Viktória (Bgy. Triatlon). Nógrád Gabona Serdülő versenytO .5-12-2 ). 1. Magyar Balázs (Győri vízügy SE) ...51 Kovács Gábor (Bgy. Triatlon) ...69. Ibrányi Attila (Bgy. Triatlon) ...93. Hegyi Andrea (Salgótarján) ...96. Horváth Zoltán (Bgy. Triatlon) ...104. Czencz Ádám (Bgy. Triatlon) . Colonia Pharma Sprintversenyt ,75-20-5) 1. Schumacher Ákos (Oxi- gén-Mediflóra) 2. Páncsity Balázsion véd- Schwechater) 3. Bamaki Csaba(UTE)..7. Révész László (Bgy. Triatlon)...49. Pribeli Tamás(Bgy. Triatlon) ...82. Gál László (Bgy. Triatlon) ...83. Márton Gábor (St. Triatlon) ...94. Kovács Zoltán (Bgy. Triatlon)...96. Tengerész Lóránd (Bgy .Triatlon. Váltóversenyt ,4-8-2 ) 1. Supralux ( Márkus Gábor, Ojava Ülő, Lehman Tibor) ...44. Bgy. Triatlon I.(Harth, Pernye, Gál) ..49. Bgy. Triatlon II. ( Kovács Z., Kovács G., Tengerész ). Váltóversenyt ,2-4-1 ) 1. Győri Vízügy SE (Magyar, Papp , Domsits ...39. Bgy. Triatlon I.(Horváth, Ibrányi, Striho) ..51. Bgy. Triatlon II. (Farkas, Tóth, Belencsák) . Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 29. heti totónyeremények a jövedelem- adó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 3 712 695 forint. 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 330 017 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 5801 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyenként 1033 forintot fizetnek. A 10 találatos szelvények nyereményösszege nem érte e) a 100 forintot, így a Részvételi Szabályzat szerint a nyereményösszeg a 11 találatos szelvények között kerül felosztásra. Góltotó 4 találatos nyeremény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 485 317 forint. A 3 találatosok nyereménye egyenként 30 617 forint. Ha nyerünk, felezünk! Ezen a héten: Békési Nikolett salgótarjáni, és Horváth Ágoston szuhai olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú salgótarjáni totózójában. A felezés ezúttal elmaradt. Játékosaink közül ugyanis Békési Nikolett is, Horváth Ágoston is 6 találatot ért el Ezen a héten sajnos, nincs min osztoznunk. Reméljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti ösz- szegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsz- szon velünk, és a Szerencsejáték Rt.-vei! m IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) i+ Szerencsejáték Rt. .??.■ hé Sorszám 1 X 2 1. csapét 2. csapot 1. Grasshoppers Aarau sväjd i. o. 2. Luzern Zürich 3. Neuchâtel Xamax Basel 4. Servette Sion 5. St. Gallen Lausanne 6. Young Boys Lugano 7. Aarhus Silkeborg Dán i. o. 8. FC Koppenhagen Viborg 9. Herfölge Odense 10. Ikast Aalborg 11. Lyngby Naestved 12. Vejle Bröndby 13. Ftalmstad AIK Stockholm Mdu +1 mérkőzés 14. Helsingborg Djurgarden Svéd i. o. Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 6 7 Indexszám: 64 I Név:. ICÍm:. Pribeli István, az egykori jobbhátvéd