Nógrád Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-17 / 165. szám

Megyei Körkép Meg kellene állítani: csőd felé „lovagol” Balassi Rossz útra tért Balassi. Egy ideje a csőd felé lovagol. Még az is megeshet, hogy magával rántja a róla elnevezett salgótar­jáni könyvtárat. Meg kellene állítani. Ha még lehet __ A könyvtár az idén 44,3 mil­lió forintot kap a megyétől és a salgótarjáni közgyűléstől. Eh­hez jön még további 8 milliós Mától ideiglenesen megválto­zik a nyitva tartási rend a Ba­lassi könyvtárban. Augusztus 14-éig csak délelőtt tíztől dél­után fél négyig várják a látoga­tókat, szombatonként pedig ki sem nyitnak. Hétköznap is zárva marad a zenei részleg, az emeleti olvasóterem, s nem le­het kölcsönözni sem. Csak a fo- lyóirat-lapozgató marad. A több mint kétszázezres könyvállomány átrendezésé­hez, tisztításához idő kell. Mondjuk, éppen egy hónap. Az viszont kétséges, hogy mikor sikerül végre rendezni az in­tézmény anyagi helyzetét. Évekbe is beletelhet. Az idei korlátozások fő oka a pénztelenség. Bár a szabadsá­gon lévő dolgozók bérét fizetni kell, az áram- és vízszámlán szép pénzt lehet megspórolni. A szebb napokat látott, jobb sorsra érdemes intézmény ből. A támogatás mértéke 1990-94-ig 20 százalékkal emelkedett, miközben az inflá­ció évente elérte ezt a szintet. A kiadásokat nem lehet jobban visszafogni, a nadrágszíjon nincs több lyuk. Míg '91-'92-ben még nyolc­vankét dolgozójuk volt, most csak hatvannégy, abból is csak huszonkettő áll a pult mögött. A korábbi 580 folyóirat helyett most csak 350-et rendelnek meg, a könyvállomány évek óta nem változott jelentősen. Igaz, a beszerzésre kapott összeg sem. Öt-hat példány helyett így csak egyre vagy kettőre van pénz, az olvasók néha hónapo­kig várnak... Az évet egymilliós mínusz- szál kezdték a Balassiban, most másfél millió körül járnak. A legkisebb költségvetési kurtítás is a csődbe viheti a nem is olyan régen még szebb napokat látott, jobb sorsra érdemes könyvtárat. (óz) 1995. július 17., hétfő Az uborka védelméért Az uborka károsítói közül - csa­padékos időjárásban, illetve öntö­zéses körülmények között - a pe- ronoszpóra és a baktériumos szögletes foltosság elleni védeke­zést előtérbe kell helyezni. Tünetileg nehéz elkülöníteni a két betegséget. A peronoszpóra (gombabetegség) okozta szögle­tes foltok folyamatosan sárgul­nak, a beteg szövetrészek gyorsan elhalnak, de nem hullanak ki, a levéllemez nem válik lyuka­csossá. A levelek hirtelen szárad­nak el, mintha leforrázták volna. Kordonos műveléskor a pero- noszpóra-tünetek a támfal egész magasságában megjelenhetnek. Baktériumos szögletes levél­foltosság esetén a kifakult szögle­tes foltok beszakadoznak, a levél elrongyolódik. A felverődő eső, a nagy hőmérséklet-ingadozás elő­segíti a fertőzést. Már szikleveles korban felléphet. Gyakrabban ve­szélyezteti a síkművelésű ubor­kát. Uborka-peronoszpóra ellen ha­tékonyan alkalmazhatók indáso- dásig a kontakt hatású készítmé­nyek (pl. Rézoxiklorid 50 WP, Cineb 80, Bravo 500), majd vi­rágzástól - különösen a fokozot­tan járványveszélyes időszakok­ban (eső, köd, harmat) - a kontakt és felszívódó hatóanyagot is tar­talmazó készítmények, pl. Mikai C 64 WP, Galben R. Curzate R. Acrobat MZ, ill. a szedés idősza­kában a rövidebb (2-3 nap) vára­kozási idejű Aliette 80 WP, Pre- vicur 607 SL, Acrobal 50 WP. A baktériumos szögletes levél­foltosság elleni védekezésre a kontakt hatású réztartalmú szerek alkalmasak (pl. Rézoxiklorid 50 WP, Rokkol 400 SC, Champion 50 WP), melyek akkor hatéko­nyak, ha a levélfonákon is tökéle­tes a permetléborítás. A tünetek megjelenésekor Kasumin ZL ké­szítménnyel szükséges kombi­nálni a réztartalmú szerek egyi­két. (NT A) Biztosításban is legfontosabb az ügyfél Beköszöntött a nyár, és emiatt - úgy látszik - a betö­rök is egyre szívesebben tartózkodnak a természet­ben. Legalábbis ez derül ki a Garancia Biztosítóhoz bejelentett betöréses lopások számából. Drexler Szi­lárd, a biztosító munkatársa elmondta: ennek oka az is lehet, hogy a tulajdonosok többsége a téli, kora ta­vaszi időszak után most keresik fel hétvégi házaikat. A Garancia Biztosító sal­gótarjáni vezetője, Urbán Zsolt beszélt néhány félreér­tésről, ami az utóbbi időben terjedt el a biztosítást kötők között. — Sokan a bűnözőnek „drukkolnak” - mondja -, abban a hiszemben, hogy a biztosító csak akkor fizet, ha nem derül fény az elkövető személyére. Ez azonban tévhit: ha a rendőrségi nyo­mozás eredményes, a bizto­sító akkor is fizet. Ha az el­tulajdonított tárgyak részben vagy egészben előkerülnek, akkor természetesen meg­nézzük az értékcsökkenést, de mindenféleképpen meg­térítjük a kárt! Az ügyfél a biztosítás megkötésekor szerződést ír alá, és ezúton is szeretném felhívni a fi­gyelmet arra, hogy el kell olvasni a kötvényben foglal­takat. Az a tapasztalatunk, hogy sokan nem teszik meg ezt, és így nagyon tájékozat­lanok. Ez akadályozza meg őket abban, hogy jogaikat érvényesítsék, illetőleg a kö­telezettségeiket betartsák.-Az ember vagyoni hely­zete a biztosítás megkötése után jelentősen megváltozhat. Ebben az esetre mi a teendője a biztosítottnak?-Ilyen esetekben ajánlhat­juk az alulbiztosítást, ami új értéken téríti a károsodott va­gyontárgyakat, és az összes, a lakásban található értékre vo­natkozik. Két kategória van, az egyikbe az ékszerek, egyéb nemesfémtárgyak, műalkotá­sok tartoznak, a másikba pe­dig az egyéb háztartási cik­kek. Üzletkötéskor az ügyfél határozza meg a biztosítás összegét. Ez nagyon fontos, hiszen adódhat olyan helyzet, amikor az ügyfél kisebb ösz- szegre köt biztosítást, mint amekkora értékkel rendelke­zik. Ilyenkor fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a bizto­sítási díj bármikor módosít­ható. Azt, hogy mennyivel emelkedett a lakásban őrzött tárgyak értéke, nem vizsgálja biztosítónk, erre az ügyfélnek kell gondolnia. (faragó) HÉT »mm egy nyeremény! cREMÉNY: szobamérleg Kedves Olvasó! Hétfőtől szombatig mindennap megmutatunk egy számot - amelyet közjegyző jelenlétében sorsoltunk ki -, sa hat nap elteltével egy előfizetői kódot kapunk. A kód tulajdonosa, ha a hét minden napján rendelkezett előfizetéssel, megnyerte a heti nyereményt. Ha Ön nyert, akkor jelentkezzen a 32/316-455-ös telefonszámon ! Jó játékot kíván Önnek a Nógrád Megyei Hírlap! BENEFON CLASS ULTRA MOTOROLA ASSOCIATE MAXON CARRYPHONE \ & % %y Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: MISKOLC, 3530 SZÉCHENYI U. 70.. TEL: (06 46) 411-550, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 351-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: FEJES ZOLTÁN TEL: (06 60) 337-367 WESTEL FORGALMAZÓ: • SALGÓTARJÁN. APEX KFT., 3100 KLAPKA ÚT 3, TEL: 106 321312-832, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 337-247 WESTEL RÁDIÓTELEFON kft Akció a Westel Rádiótelefon Kft. iro­dáiban! Június 26-tól július 7-ig há­rom, óriási teljesítményű (15 Wattos) mobiltelefont törpe áron vásárolhat meg. Az árengedmény mindhárom készülék esetében 30.000 Ft+áfa! És ez még nem minden! Folytatódik a Westel óriási sikerű kamatmenteshitel-akciója, amely­nek keretében 30%-os, törpe kezdő- részlettel vásárolhat mobiltelefont. Sőt, a hitelakció a három törpe árú készülékre is vonatkozik! Hát nem óriási? TEL TttRPE Fehér Miklós igazgató szerint ez az összeg elérheti a negyed- millió forintot is. bevetel - beiratkozási dijakból, terembérletből, nyomdai tevé­kenységből, pályázati pénzek-

Next

/
Thumbnails
Contents