Nógrád Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-14 / 163. szám

1 1995. július 14., péntek Hazai Tükör 9. oldal Ifjú vendégek az ülésteremben fotó:FEB/hajdú andrás Házelnök HÍD-gyerekekkel „Ez a Ház minden magyar háza, bárhol éljen is, így ti is itthon vagytok benne” - mondta Gál Zoltán, az Ország- gyűlés elnöke, amikor a Parla­ment kongresszusi üléstermé­ben fogadta a most ötödik alka­lommal megrendezett HÍD Nemzetközi Gyermek- és Ifjú­sági Tábor résztvevőit. A határainkon túlról érkezett több mint 200 ifjú vendéget Gál Zoltán arra biztatta: tanuljanak és tartsanak össze, mert a ma­gyarságnak akkor van jövője, ha köreiben minél több a kimű­velt emberfő. Felidézte az Or­szágház építésének időszakát, és kérte a gyerekeket, szurkol­janak, hogy a törvényhozói munka sikeres legyen, hiszen ez minden magyarnak érdeke. Az ólommérgezés nem ólomlábakon jár Veszélyes növények, játékok A minapi hevesi ólommérge­zés, amelynek egy 15 hónapos gyermek már áldozatul esett, tragikus példát szolgáltatott arra, hogy ez a fémszennyezés környezetünk egyik legalat­tomosabb veszélyforrása. Az ólom sok formában van je­len mindennapjainkban - mondják a közegészségügyi szakemberek. Kisebb-nagyobb mennyiségben föllelhető a ta­lajban, hulladékanyagokban, élelmiszerekben, gyermekjáté­kokban, sőt a padlón, bútoro­kon megülepedő porban is.- A mérések azt bizonyítják, hogy a forgalmasabb útvonalak, sztrádák közvetlen szomszédsá­gában termesztett zöldség, gyü­mölcs szinte kivétel nélkül a megengedhető határértékeknél több ólmot tartalmaz - figyel­meztet dr. Sohár Pálné, az Or­szágos Élelmezéstudományi In­tézet munkatársa. Különösen a nagyobb levelű növények számí­tanak veszélyes tárolóhelynek: felületükön könnyen megtapad a porszemekhez kötődő ólom, amely azután a teljes termésidő alatt fölhalmozódik a növényi rostokban. Ugyanakkor a normá­lis körülmények között, a ben­zingőzös sztrádáktól távoli vete­ményesekben termelt zöldség­gyümölcsfélék alapos tisztítás, lemosás után nyugodtan fo- gyaszthatók, nem veszélyeztetik az egészséget. Legyünk óvatosak az edé­nyekkel, a fémalkatrészeket tar­talmazó gyermekjátékokkal is. Egy-egy forrasztásból, ólom­mázból sok ártalmas anyag juthat a kicsik szervezetébe. A fürde­téskor is vigyázzunk: a bojler csöveiben fölmelegedett, úgyne­vezett pangó víz szintén tartal­mazhat több-kevesebb kioldott ólmot. ö. k. Kánikulában cammognak a vonatok Sebességkorlátozás a MAV-nál A napok óta tartó kánikula miatt a vasúti pályák egyes szakaszain lassabban közle­kednek a vonatok. A sínek fel- forrósodása miatt például a Cegléd-Szeged közötti vonal- szakaszon 100 kilométer/őráról 80-ra kellett csökkenteni a vo­natok sebességét. A nagy meleg miatt Kunszentmiklós-Tass- Homokszentlőrinc, Homok- szentlőrinc-Fülöpszállás, va­lamint Kiskunhalas-Kelebia között is 80 kilométer/óráról 60-ra korlátozták a sebességet. A MÁV illetékese szerint az elavult, összehegesztett pályá­kon a melegben kitágult sínek könnyen deformálódhatnak, és nagy sebességnél balesetve­szélyt jelenthetnek. A szegedi InterCity-nél és más gyorsvo­natoknál napközben 15-20 perc, a Budapest-Kelebia vona­lon pedig 30-40 perces késésre kell számítani. Az ötezres bankjegyeknek nincs kiutazási engedélyük Vámkedvezmény kisbevásáiiáshoz Megkezdődött a nyaralási főidény, családok tízezrei indul­nak ezekben a hetekben világjárásra. Mit vihetnek ki, mit hozhatnak be, mennyi pénzt tarthatnak maguknál - erre ke­restük a választ vámszabályok segítségével. Útiholmit ésszerű mennyi­ségben korlátozás nélkül pa­kolhatunk. Az összesítő kivi­teli listára azonban be kell írni a magunkkal vitt, na­gyobb értékű dolgaink - vi­deokamera, táskaírógép, ér­tékesebb ékszer, drága sport- felszerelés - típusát és gyári számát is, hogy gond nélkül visszahozhassuk. Devizahatósági engedély nélkül kivihető személyen­ként 10 ezer forint - de 1000 forintnál nem nagyobb cím­letben. (5000 forintos bank­jegyet például ne tartsunk magunknál.) v Szintén engedély nélkül lehet nálunk személyenként 20 ezer forint értékű külföldi pénz. Ennél több valuta kivi­teléhez már engedély szük­séges. Ha az éves valutakere­tet váltja ki az utazni kívánó, az ehhez kapott 90 napig ér­vényes hivatalos banki bi­zonylatot meg kell őriznie. Hazatéréskor a kedvezmé­nyes vámelbírálás feltétele, hogy a behozott áru ne legyen kereskedelmi mennyiségű. Né­hány példa minderre: egy gép­kocsi vagy lakóautó családon­ként és évente hazahozható kedvezményezett vámtétellel. Egy liter égetett szesz, 3 liter bor, 5 liter sör, 500 darab ciga­retta, 1 -1 kiló kávé, tea, kakaó és fűszernövény-keverék úgyszin­tén. Felnőttenként 8000, gyer­mekenként 2000 forint a behoz­ható áruknak az az értékhatára, amelyekre a vámtétel még egy­ségesen 15 százalék. Ez alól ki­vétel a szeszes ital, a dohány- termék és a kávé. v. m. Sugárzás kisebb teljesítménnyel, rosszabb minőségben, kevesebb ideig Rádióműsorok - takarékon A hiba nem a mi készülékünkben lesz, ha augusztus 1-től rosszabb minőségben, vagy egyáltalán nem halljuk közép­hullámon a Magyar Rádió műsorait. Ekkortól ugyanis 1996. január­jáig a solti adó csökkentett telje­sítménnyel sugározza középhul­lámon a Kossuth rádió adását, a marcali középhullámú adó a Pe­tőfi rádió esti programját, a Bar­tók rádió adása pedig éjféltől reggel 6 óráig szünétel. Mindez egyes területeken fő­ként hangminőségromlást jelent, és kedvezőtlenül érinti a határon túli magyarságot is. Ők ugyanis a Kossuth adó műsorait ezután csak az Eutelsat műholdról, a Duna Televízió melletti hang­csatornáról foghatják. A rádió vezetése takarékos- sági okokból döntött a sugárzási teljesítmény csökkentése mel­lett. Az Antenna Hungária júli­usban tíz százalékkal emelte dí­jait. Ezt a többletköltséget azért sem vállalhatta a rádió, mert idén - ettől függetlenül is - várhatóan 200-300 milliós hiánya lesz. A sugárzási teljesítmény csökkentésétől öt és fél hónap ^latt 250-270 millió forintos megtakarítást remélnek, amelyet további szigorú takarékossági in­tézkedések is kövemek majd. Gál Zoltán, Josef von Ferenczy és Kocsis Károly az alakuló gyűlésen fotó: hajdú András Párbeszéd az európai integrációért Meg kell alapozni a magyar társadalom és gazdaság sok­irányú és sikeres felkészülését az európai integrációban elér­hető teljes jogú tagságra, s ki­dolgozni a magyar érdekeknek is megfelelő csatlakozási felté­teleket. E feladatok megoldására alakították meg ismert magyar közéleti személyiségek csütör­tökön Budapesten az Európai Párbeszéd Egyesületet. Az alapítók fontosnak tartották, hogy az egyesület mind több vidéki szervezetet, intéz­ményt, egyetemet is bekap­csoljon munkájába. A közgyűlésen 13 tagú el­nökséget választottak, a dísz­elnök az Európai Dialógus nemzetközileg ismert kezde­ményezője, a magyar szárma­zású Josef von Ferenczy lett. Nem helyettesítheti a társa­dalmi párbeszédet Horn Gyula és Nagy Sándor újra felmelegített társadalmi-gaz­dasági megállapodása. Ezt Pusztai Erzsébet, az MDF el­nökségi tagja hangsúlyozta pártja tájékoztatóján. Kónya Imre elnökségi tag arra muta­tott rá, hogy a jelek szerint a kormány bizonyos törvények ügyében át akarja hárítani a felelősséget az Alkotmánybí­róságra, amikor előzetes nor­makontrollt kíván kérni. Népszavazást kezdeményez a Munkáspárt Magyarország NATO-csatlakozásáról, mivel azt szeretné, ha a politikai pártok helyett a lakosság dön­tene ebben a kérdésben. Az aláírásgyűjtés augusztus 20- án kezdődik. Mégsem építi meg Horvátor­szág a Dráván tervezett gyur- gyeváci vízlépcsőt, helyette több, a környezetvédelmi szempontoknak is jobban meg­felelő kisebb erőművet hoz létre. Ezt a horvát parlament al- elnöke jelentette be Siófokon, ahol a magyar Országgyűlés környezetvédelmi bizottságá­nak tagjaival találkozott. Memorandumot adott ki a Fidesz elnöksége a magyar­román alapszerződés ügyében. Ebben egyebek között leszö­gezi: az alapszerződés csak ak­kor fogadható el, ha a román kormány tárgyalásokat kezd az RMDSZ-szel az autonómia megvalósításáról, s ha az Eu­rópa Tanács 1201. ajánlása csorbítatlan formában része lesz az alapszerződésnek. Öt helyen nyílik ideiglenes határátkelő e hét végére. A ma­gyar-szlovák határon Láca- cséke és Perbenyik között szombaton és vasárnap, Orfa- lunál vasárnap, az osztrák ha­társzakaszon Pornóapátinál, a magyar—horvát határon Molná­rinál és Murakeresztúmál szin­tén vasárnap lesz lehetőség át­kelésre. Újra több határállomáson várható torlódás szombaton és vasárnap. Ezúttal a legnagyobb iparral rendelkező német tar­tományból, Észak-Rajna Veszt- fáliából indulnak haza a török, valamint a jugoszláv vendég- munkások. Várakozás esetén a magyar-román határszakaszon a nagylaki határátkelőről Bat- tonyára terelik a személyfor­galmat. jobban takarékoskodunk; idén, az első fél évben 167,9 milliárd forinttal nőtt a lakos­sági megtakarítások nettó ér­téke, amely így elérte az 1569,7 milliárd forintot. A növekedés 20 milliárd forinttal volt maga­sabb, mint a múlt év azonos időszakában. Egy téma, két vélemény, avagy mit kutathatnak a figyelő szemek? #• Ütközőpontban a polgári titkosszolgálat Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának legutóbbi ülé­sén olyan döntés született, hogy nem terheli politikai felelősség az előző kormányt azokért a megfigyelésekért, amelyeket a polgári titkosszolgálatok végeztek, s amelyeknek szabályosságát többen vitatják. Politikai, gazdasági vezetők, képviselők, újságírók voltak a „célszemélyek”, s egyetlen szavazaton múlt, hogy a testület az ügyet lezártnak tekintő ál­láspontra helyezkedett. A „mérleg nyelve” Antalóczy Attila MSZP-s képviselő volt, aki - a bizottság ellenzéki tagja­ival azonosan - a felelősség megállapítása ellen voksolt. Mi­ért? - kérdeztük a képviselőtől.-Emlékezhetünk, 1945 után elég sokszor emlegették nálunk a politikai felelősséget, s tud­juk, mi lett a következménye. Önmagában a fogalom is szubjektív, sokféleképp értel­mezhető, és bizalmatlanságot, egyfajta bűnbakkeresési kény­szert szül. Meggyőződésem, hogy véget kell már vetni az ezzel kapcsolatos politikai mű­balhéknak, amelyek elterelik a figyelmet a jelen gondjairól. Most inkább arra kellene tö­rekednünk, hogy végre megal­kossuk a nemzetbiztonsági tör­vényt, mert a jelenlegi rende­zetlenség természetes táptalaja a kisebb-nagyobb szabálytalan­ságoknak. A késedelemért, a hosszas vajúdásért voltaképp minden politikus felelős. Erkölcsi ítéle­tet pedig ne mi mondjunk - ez a választók dolga. Merőben más a véleménye minderről a nemzetbiztonsági bizottság másik tagjának, az SZDSZ-es Kőszeg Ferencnek:- Antalóczy úrnak abban igaza van, hogy a politikai íté­letet a választók hozzák meg. De abban nincs, hogy a szabá­lyozatlanság bármire is fölha­talmazhatja a titkosszolgála­tokat. Jómagam a politikai felelős­ség kimondásával kompromisz- szumos megoldást javasoltam, amit a többség nem fogadott el. A szolgálatok ugyanis nemcsak kényes vezetői posztok váromá­nyosait figyelték, hanem - tud­tuk nélkül — másokat is. A vizsgálódás során nap­fényre kerültek adatok egészségi állapotról, etnikai eredetről, sze­xuális magatartásról, politikai meggyőződésről, ami fölvetheti a személyiségi jog sérelmének, esetleg az alkotmányellenesség­nek is a gyanúját. Ezért beadvánnyal fordultam az adatvédelmi biztoshoz. Út­mutatást ^szeretnék kapni arra: milyen mélységig pillanthatnak bele a titkosszolgálatok a vizs­gált személyek legbensőbb ma­gánügyeibe? Ha a válasz megerősíti, hogy jogsértés történt, az ügyészség­hez fordulok - mondja Kőszeg Ferenc. Takács Mariann Elnapolták a Magda Marinko-ügy tárgyalását Nem mind lopott, ami arany Bizonytalan időre elnapol­ták Magda Marinko és tár­sainak büntetőperét a Fővá­rosi Bíróságon. Dr. Varga Zoltán tanácsvezető bíró azért döntött így, mert a vé­delem indítványára hossza­dalmas ékszerszakértői vizsgálat kezdődött. El kell dönteni ugyanis, hogy a Magda Marinkénál lefoglalt ék­szerek megegyeznek-e a kecs­keméti és a szegedi gyilkossá­gok helyszínéről eltűnt tárgyak­kal? A büntetőeljárásokról szóló törvény szerint a tárgyalást hat­van napon belül folytatni kell. A fővádlott védője, dr. Jádi János a tárgyalás végén el­mondta: döntő lehet a szóban forgó szakértői vélemény. Ugyanis a lefoglalt ékszerek egyikéről határozottan állí­totta a tanú, hogy az a meg­gyilkolt szegedi cukrász csa­lád tulajdona volt. Ugyanak­kor Magda Marinko egy fotó­val kívánja bizonyítani, hogy a lefoglalt arany karkötő az övé. A fotó, amelyen a vádlott karján jól látszik karkötője, egy korábbi esztendőben s ami döntő, nyáron készült. Amennyiben a bűnügyi - technikai intézetben kinagyí­tott fotó alapján az ékszer- szakértő a karkötőt azonosí­tani tudja a képen láthatóval, kiderülhet, hogy az nem származhatott az 1994. janu­ári bűncselekményből. Mag­dát ugyanis néhány nappal a szegedi gyilkosság után őri­zetbe vették, s nyári kép azóta nem készülhetett róla. N. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents