Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17-18 / 140. szám
1995. június 17., szombat Látóhatár 7. oldal Görögök és dinnyék, midőn együtt ringatóznak Európa bölcsőjében Úgy érkezett, mint derült égből az orosz ejtőernyős. Helló, Öcsi, kapkodd gyorsan össze magad, holnap indulunk Görögországba, te csak vágd zsebre az útleveled, gyere, a többit bízd ránk! - dörgött rám a Népszavától (nem egészen) Isten szava. Majd’ kiesett a kezemből a távrecsegő. Megyek hát, már hogyne mennék. A tett halála az okoskodás. (Juhé! Jó estét nyár, jó estét szerelem! Én lenni görög diplomat!) Gyorsan, gyorsan: írjuk ki a szabit, s a pengő forintot váltsuk márkává, így legalább kevesebb helyet foglal el a zsebben. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! Ha elkeverednénk, találkozunk Philippinél. Ha mással nem, Caesar szellemével. Hatalmasat csobbanunk a habokban, majd elindulunk fölfedezni Görögországot. Hm, most még nem az évezredes köveket bámuljuk. Fürkésszük, merre hány méter. Kiderül, hogy egy forintért - hála az örökös leértékelésnek - már csak 1,50 drachmát adnak, míg 1 márka 157 drachma - így már valamivel jobb a cserearány. Különös hegylakó a Meteorák fellegekig nyúló, kopár sziklái között Gyönyörű út áll előttünk. Hiszen át kell vergődnünk a délszláv puskaporos hordón. Hátha akad valami izgalom. Falra festett ördög Hahó, otthoniak: ha nem hallotok hírt felőlünk a háborúba ájult Szerbiából, akkor az ENSZ felé haladéktalanul tegyétek meg a diplomáciai lépéseket, hiszen meglehet, hogy már valamelyik fogolytáborban sínylődik az egész banda. Kisvártatva kiderül: nem szabad az ördögöt a falra festeni. A szerb-macedón határon az egyik útitársunkat megszállja a sátán. Előkapja a kameráját, bőszen filmezi a szerb határőröket és az ott ténfergő EN SZ-katonákat. A fickót nyomban lekapcsolják. No, neki is annyi, nekünk is annyi... Szinte máris látjuk: „... a szögesdróttal beszegett vad tölgykerítés, barakk oly lebegő, felszívja az este”. Szerbia vad tetején, fenn, a hegyekben. A balkáni logika azonban logikátlan: néhány óra veszteglés után intenek, hogy menjünk, Isten hírével az Isten f... fájára. A szívdobogásunk kis híján földrengést okozott. De lám, többé nem áll az utunkba senki, s most már - igaz, 2200 éves késéssel - beözönlünk Nagy Sándor birodalmába. Nem a szakszervezeti székházba, hanem Makedóniába. Szemünk elé tárul Hellász, Európa bölcsője, és mi szájtátva bámultuk a gyönyörű természeti környezetet: „Ott kéken a Zeusz-lakta domb; Itt zölden a nyájas sziget; Fölötte lomb, alatta lomb. Árnyas berek, zengő liget — Hullám-mosott gazdag virány - Fehér juhak s tulkok sereggel...” - morzsolgatom Arany szavait a fogam között, amíg megérkezünk a Szaloniki közelében fekvő Aszprovaltára, ahol gyönyörű az öböl, s pár lépésre ott kékell az Egei-tenger. Egy korsó sör 500 drachma, ugyanannyi, mint egy kiló alma. Egy liter bort közel 700- ért adnak — miként egy kiló cseresznyét? vagy két deci meta- xát. A magyar étteremben napi ezer forintért adnak reggelit- vacsorát. Hm, ez még mind elviselhető. S az aranyat kifejezetten érdemes hazacipelni. Tászosz-szigeti Alapi Hellász - varázslatos. Ahogy telnek a napok, órák, egyre jobban értem, hogy a romantikus lelkű angol költő, Byron - nekünk csak Child Harold - miért áldozta fel érte az életét. Keresztül-kasul kalandozunk. Sztávrosz, a halászfalucska férfiúi összkomfortos bárkák hátán serénykednek: „A sós vizű, tengerben lakozó halakat hálójával fogja meg a férfi, ki ésszel él.” Nagyon érzik... Szaloniki - hatalmas kaval- kád, egymillió ember. Végignézünk „20 mázsa” templomot. Fő a változatosság. A népek itt gyakran adogatták egymásnak a kilincset. A mitológiai hitet legyűrték a görögkeleti bizánciak. Őket elzavarták az „igazhitű” törökök, akik 1912-ig ki sem takarodtak innen. A kikötői Fehér-torony tövében fillérekért akarják rám sózni az aranyláncot. De félek, hazáig megzöldül a nyakamon. S hipp-hopp, immár Trákiá- ban járunk. Kávala, a tartományi székhely - akár Tarján - felkúszik a hegyre. A török zsarnokot Mohamed Alinak hívták. De neki nem az ökle, hanem a kardja volt életveszélyes. Hajózni nekünk is muszáj. Tászosz szigetén földi paradicsomba csöppenünk. Útközben degeszre etetjük a sirályokat. Kikötvén, fölbaktatunk a hegyre, az ősi körszínházhoz. Az egykoron hatalmas lelátóval szemben, alant ott kékell a tenger. Fenséges. Vajon mit adhattak elő? Szinte hallom is már. Megkezdi a kórus, és az egész öböl belezendül: „Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb...” Lejövet Andonisz haverommal beülünk egy kerthelyiségbe, tikkadt torkunkra gyógyírt keresni. Fülelünk. Hm, olyan ismerős ez a zene... Ez Edda a javából. Tászoszon Alapi István gitárszólója bömböl a hangszóróból! Dagad a mellem. Lám, a tarjániak itt is népszerűek. A pincér kifürkészte, hogy magyarok érkeztek. Azt már ő sem sejthette, hogy szinte egy utcából valók vagyunk Alapival. Nincs azonban idő dicsekedni. Hiszen máris nyakunkba vesszük Tesszáliát. Már a hó- sipkájú, legmagasabb görög hegy lábánál viccelődünk: nézzetek rám, íme, leszállt egy isten az Olimposzról. Akit bővebben érdekel, hozza le a padlásról a történelemkönyvet. Hiszen mi már to- vábbállunk, fel a Meteorákra. Az égbe nyúló kopár sziklák tetejére 600 éve kolostorokat építettek. A köveket egyenként húzgálták fel hálókkal, csigaszerkezettel. No, oda menjen föl az emberfia! Nos, ma már az sem lehetetlen. Megörülök, hiszen kettesével föl tudok még menni a meredek, végtelen lépcsőkön. A látvány bámulatos. Benézek egy résen, s tucatnyi koponya vigyorog vissza. Ami azt illeti, a jólétet köny- nyű megszokni. Gyönyörű a tenger, gyönyörű a csend. Im- hol, felbukkan egy delfin, s felénk int a hatalmas uszonyával. Súlyos elvonási tünetek Édes semmittevés. Az itthoni, 12 órai napi robot után elvonási tüneteket kapok. A napi négy-öt kávé helyett itt egész héten egy sem fogy el. Azt a szót, hogy stressz, hamar elfelejtjük. Idilli dili... Az égető délszaki nap hamar átalakítja az ábrázatunkat. A színünk nyomán lassan bekerülhetnénk a Kék fényb.e. A felhők másfelé kalandoznak. Nagyokat csobbanunk a kék tengerben. Megéri. Nem kell tíz percenként megtámadni a sörsátort: a víz sója pótolja a verítéket. S amikor a hullám hanyatt akar lökni, bőszen ellen- álok. De nem mindig sikerül. Ilyenkor összecsapnak a hullámok fölöttem. Brrr, pocsék ízű ez a sós víz... Körülöttünk ténfereg egy monokinis hölgy. Lehet 60 éves is. A fiatalok szégyellősebbek... Errefelé esténként élénkül meg az élet. S eltart orrvérzésig. Ellátogatunk a diszkóba is. De amit látunk, hallunk, alig üti meg a hazai falusi színvonalat. S a kis sörért elpofátlankodnak egy ötszázast. így nem esik jól táncolni sem. Félek, Kittit megbántottam ezzel... Betévedek egy mellékutcába, s nagy betűkkel áll az egyik házon: Détári Lajos söröző. Meglehetősen lepusztult hely, csúnyább, mint Tarjában a Nemzeti. Hiába, visszaestünk. S ha már belemerültünk a pi- álásba. A sör mindenhol egyforma. De a bor hazánkban ízle- tesebb. A metaxa elmegy, míg az ouzóval az a gond, hogy néha nem tudom: ittam-e, vagy fogat mostam. Dülöngélő részegembert nem látni semerre. Még a tükrömben sem... S immár lássuk a nőket! Különös, hogy a görög lányok meglehetősen jellegtelenek. Olyanok, mintha egy kaptafára készültek volna. Némelyiket azért örömest megtámadná az ember. De mit tegyünk, hogyha minket sem formatervező álmodott meg... Páncélruha a szívemen Körbezár a csend, a simogató napfény, a pompázó tenger, a neszező hullámok, s egy-egy cirógató szellő. Ez a perc bárcsak örökké tartana. Gyere, Mefisztó, máris viheted a lelkem. De Mefiszó nem jön. A kopár sziklák, az évezredes kövek, a mitológiai táj, a mesés műkincsek az ördögnek szánt lelkeket is megnemesítik. Talán így jártam én is. Nem maradhatok tovább. Hm, mennyi mindent el lehet veszíteni. De sebaj... Talán marad némi vigasz. Bevallom, én már régebb óta páncélruhát viselek a szívemen. De Kitti két szép szeme gyönyörűbben ragyog a tenger kékjétől, s a tündöklő délszaki napsugártól. Balás Róbert Kolostorok az égben - ma is lakják szerzetesek Erotikáról árulkodnak a színek Cindy Crawford katonai zubbonyban is izgató Milyen erotikus csoportba tartozik, és milyen férfi illik önhöz? A válasz színképekkel is megadható. Max Lüscher svájci pszichológus 24 erotikus csoportot alakított ki. Az erotikus alapszínek a sötétlilától a rózsaszínig húzódnak. A fekete nem erotikus; ez a szenvedélyesség színe, amely más árnyalatokat erősít. így a piros és a fekete együtt azt szimbolizálja, hogy valaki szenvedélyesen akar meghódítani, birtokolni valakit. Erotikus alapszín viszont a viola. Érdekes, hogy éppen ez lett a feministák színe is. Ez nem véletlen, hiszen azok a nők, akik elnyomják a testi vágyaikat, mással egyenlítik ki a hiányt, például a ruházatuk színválasztásával; A négy alapszín választásából, sorrendjéből összesen 24 különféle erotikus csoport adódik. Kedvelt színei kiválogatásával mindenki saját maga irányíthatja szerelmi boldogságát. Az erotikus színteszt segítségével nemcsak az ismerhető fel, miként viszonyul az ember örömhöz és szenvedélyhez, hanem az is, hogy kinek milyen az ideális partner. A sötétlilát első helyre tevő nő szeretetet áraszt magából, fejlett szépérzéke van, kritikus és előrelátó, hűséges és érzékeny, tekintettel van másokra és könnyen elégedett, gyengéd, de egyben sebezhető is. A halványlila kedvelői izgatok és gyengédek, érzékiek és csábítóak, kedvelik a vidámságot és a változatosságot, fantáziájuk gazdag és megállíthatatlan, egyszerre romantikusak és gyengédségre vágynak. A piros szül hívei hamar érzik magukat csalódottaknak, s ezért bizalmatlanok, viszont elkötelezettek az iránt, akivel bensőséges a viszonyuk, teli vannak lendülettel és szikrázik körülöttük a levegő, keresik a vidámságot, s jellemzőjük a spontaneitás. A rózsaszín azokat vonzza, akik gyorsan csalódnak, és bizonytalanok, kevés az önbizalmuk, nem sietik el a dolgokat, másrészt pedig romantikusak és gazdag a fantáziájuk. Ezek a tulajdonságok meghatározzák a különböző csoportokhoz tartozó nők kapcsolatát a másik nemmel, s korántsem csak szexuális értelemben, mert az erotika annál sokkal több, hiszen az érzelmeket is magába foglalja. Hanyatt döntött az istállóban, a kazalban A Salgótarján környékén élő Bözsi néni arról mesélt, hogy hogyan élt az urával 57 évig házasságban, miközben ki nem állhatta a férjét. „Tiszta szívemből utáltam - mondja. - Nem is akartam hozzá menni, de anyám hozzá kényszerített. Pedig azt merem állítani, hogy olyan utálatos embert, mint az én uram volt, még nem hordott a Föld a hátán.”- Amíg fiatal volt, azért volt elviselhetetlen, mert állandóan szerelmeskedni akart - sorolja tovább Bözsi néni a férje hosz- szas bűnlajstromát. Leszakadt a mennyezet- Hanyatt döntött a kazal tövében, de a tehenek közt az istállóban is. Mindegy volt neki! Szerencsére éjszakánként békén hagyott, mert anyósomék- nál laktunk, és egy szobában tizen aludtunk. Ott már csak azért sem lehetett huncutkodni, mert akkor fölébredtek volna a többiek. Meséli, egészen belehevül:-Történt egyszer, hogy az a nagyvérű uram, a padláson esett nekem, de olyan erővel dőltünk le, hogy szégyenszemre leszakadt alattunk a mennyezet és beestünk az alattunk íévő konyhába. Bezuhantunk meztelen, az éppen akkor ebédhez készülődök közé! Hát, mint mondjak? Azt meg sem említem, hogy megütöttük magunkat, de azt a szégyent, amit én átéltem! Ott volt anyósom, apósom és a másik két menyük a két kicsivel. Azt kívántam, hogy nyíljék meg alattam a föld! Akkor aztán azt mondtam az uramnak, hogy nekem ég a képemről a bőr, és lesz, ami lesz, de házat kell építenünk! Úgy is volt.-Egy év múlva már benne laktunk a házban - folytatja. - Aztán jöttek sorba a gyerekek: Géza, Erzsiké és Árpád. Szerencsére nem lett több gyerekem, de jobb is, mert. az uram nagyon rászokott az italra. Részegen féltékenykedett- Kijött a bányából és addig nem tolta haza képét, amíg holtrészegre nem itta magát. Undorító volt, ahogy négykézláb mászott be az ajtón. De még, hogy ivott! De állandóan féltékenykedett. Disznóöléskor a böllérre, aratáskor meg mindig valamelyik kaszásra volt féltékeny. Ha ránéztem valakire, akkor én azzal jóban voltam! Szerinte! Hej, de sokszor megígérte, hogy fölköti magát a padláson, de aztán nem tette meg. Csak ígérte, hogy meghal Az asszony egyre különösebb dolgokról beszél. De látszik, nem komolyan mondja.-Történt egyszer, hogy azt mondta, ha hozok neki két liter bort, akkor utána felakasztja magát a pádon. Rohantam borért, csakhogy minél előbb kiadja a lelkét. Odaadtam neki a bort, és figyelmeztettem, hogy tartsa be a szavát, és kösse fel magát a mestergerendára. Az uram még a kötelet is átdobta, hogy ott legyen készen, majd leült borozni. Én az udvaron mostam a teknőben, és még énekeltem is, csak azért, hogy ne halljak semmit. Eltelt egy óra, majd kettő. Na, gondoltam, megnézem, hogy mi van. Hej, csizmástól aludt az ágyon, tán még mosolygott is álmában. Ezt még megcsinálta velem vagy háromszor, aztán már nem hittem neki, nem tudott többé bolonddá tenni. így éltem ötvenhét évig házasságban olyan emberrel, akit nem szerettem! Cs. A.
