Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-15 / 138. szám
I 1995. június 15., csütörtök Látóhatár 7. oldal Paul és Linda szülői szerepben - Az egykori Beatles együttes legendás sztárja, Paul McCartney és felesége, Linda Eastman aggodalommal vegyes büszkeséggel figyelik, hogy divattervező lányuk, Stella modelljei sikert aratnak-e a vizsgabemutatón. Kalandok az idegenlégióban D. úrról régóta azt rebesgették, hogy a francia idegenlégióban szolgált. Puhatolózásomra a férfi elárulta, hogy valóban szolgált a légióban. Nyilatkozni azonban nem nagyon akaródzott neki. Végül mégis ráállt a tereferére. Mesélt, mesélt, de azzal a feltétellel, hogy a nevének titokban kell maradnia.- Hogyan csöppent bele?- Huszonöt éve történt, éppen ez idő tájt készültünk érettségire a középiskolában, és úgy éreztem, hogy nem fogok tudni megfelelni a követelményeknek. Pár nap volt az érettségiig, amikor az egyik haverommal megpattantunk. Első utunk a Légion Etrangère (francia idegenlégió) toborzóirodájába ve- " zetett. Nem kérdeztek sokat, felvettek. Igaz, amit kérdeztek, azt sem értettük, röhögve mentünk a „pokolba”. Kiszolgáltatottan érkeztünk meg, hiszen egy szót sem tudtunk franciául, így lettünk légionáriusok. Odacsaptak a korbáccsal- Milyen volt a kiképzés?- Borzalmas. Egy állat kiképzőtiszt korbáccsal járkált körülöttünk, és nagyon szorgalmasan kellett tanulnunk a franciát, mert, ha nem értettük, hogy mit akar, rögtön odacsapott a korbáccsal! Az egyik olasz digó srácnak kicsapta a szemét, mert nem ugrott az első szavára. Számtalanszor voltunk a haverommal összeverve. Nekem például a mutatóujjamról szándékosan levágott két ujjpercet - s mutatja csonka ujját -, de a mai napig nem tudom, hogy miért tette. Csak arra tudok gondolni, hogy valami szadista beütése lehetett.- Találkoztak-e más magyarokkal is?- Igen. Hat hónap múlva összeakadtunk egy másik magyarral, aki akkor már két éve légionáriusként szolgált. Neki már elege volt, és komolyan gondolkodott azon, hogy megszökik, és nem szolgálja le az aláírt öt évet. Aztán áthelyezték valahová Afrikába, ahonnét nem tért vissza. Állítólag meghalt, de lehet, hogy megszökött.-Nem lehetett unalmas az életük...- Sopánkodásra nem volt időnk, arra nagyon vigyáztak, főleg az elején, hogy ne unatkozzunk egy percig sem. Az unalomból csak baj származott. Emlékszem, egyszer a kantinban az egyik asztalnál hatalmas kártyacsata dűlt. Az egyik spanyol folyamatosan nyert, és ez feltűnt a hatalmas, majd kétméteres svédnek. Aztán amikor kiderült, hogy a spanyol csal, csal, a svéd gondolkodás nélkül szíven szúrta. Az eset megviselte az idegeimet. Hányszor, de hányszor átkoztam magamat, hogy miért is nem mentem el inkább az érettségire. Bevetésen, Afrikában- Majd egy évre a szurkálós esetre rá, elszállítottak Afrikába, mert ott zavargások voltak, és minket, a „nemzetközi csürhét” irányítottak oda. Sátrakban laktunk és a vízzel na- gyon-nagyon spórolni kellett. Szánalmas volt egymást nézni, ahogy óvatosan guggoltunk le a homokba a dolgunkat végezni. Kígyók és skorpiók hemzsegtek mindenhol.-Részt vett komoly harcokban is?-Igen, de erről nem akarok beszélni. A rémálmaim miatt a mai napig verejtékezve ébredek. Nem számolta áldozatait- Hány embert ölt meg?- Nem számoltam, de erről nem akarok beszélni!- A barátjával mindvégig együtt voltak?-Igen, mindvégig, de aztán egyszer őrségben elvágták a torkát. Talán egy kicsit akkor én is meghaltam, hiszen nem volt már többé haverom, aki tartotta bennem a lelket. Nem bíztam meg senkiben, mivel külső ellenség akkor nem volt, így csak belső ember ölhette meg. Arról pedig nem volt tudomásom, hogy ellensége lett volna. így azon kezdtem töprengeni, hogy hátha engem is meg akarnak ölni. Depressziós lettem, és üldözési mánia gyötört. Visszavittek Franciaországba, és kórházba kerültem. Aztán, amikor már kezdtem gyógyulgatni, írtam a szüleimnek. Szegények addig azt sem tudták, hogy hol vagyok. Anyámék- mindent megtettek a vöröskereszt segítségével, hogy hazakerüljek. Ez azért is sikerült, mert a kórházban az orvosok is alkalmatlannak nyilvánítottak a továbbszolgálásra. Idegileg padlón voltam, és a fogaim is mind kihullottak. Itthon is orvostól orvosig hordtak. Engem ez teljesen megpecsételt és már soha nem lehetek teljes értékű ember. Még (far évvel ezelőtt sem tudtam volna erről beszélni. Most is csak azért vállaltam, hogy mindenkit lebeszéljek, aki ilyesmin töri a fejét. Én szerencsés vagyok, mert élve megúsztam! Cs. A. Maffia-haj tó vadászat az árulók ellen Halálos ítélet a börtönből John Gotti, az életfogytiglanra ítélt amerikai „keresztapa" egymillió dollár jutalmat tűzött ki annak, aki meggyilkolja az őt eláruló Sammv Gravanót. Gotti indianapolisi zárkájából rendelte el legnagyobb ellensége likvidálását, az után, hogy Gravano az ötéves börtönbüntetését letöltvén, kiszabadult. „Sammy, a bika” - miként a bűnözők köreiben Gravanót ismerik - kialkudta az őt vádoló államügyésszel: hajlandó főnöke, azaz John Gotti ellen vallani akkor, ha ennek fejében viszonylag enyhe büntetést kap tetteiért. Gravanót tizenkilenc gyilkosságért (!) és egyéb súlyos bűncselekményekért — a vádalkunak megfelelően - mindössze öt évre csukták le. Rendőrségi információ szerint a Las Vegasban élő Gam- bino-főnök, Natale Richichi szervezi és irányítja az „árulók” elleni kegyetlen hajtóvadászatot. A maffiatagok feltételezik, hogy Salvatore Gravano több plasztikai sebészeti műtétet végeztetett az arcán, hogy a vérdíjra áhítozók fel ne ismerjék. Ferenczy Europress Ikrek - két apától Az évszázad legkülönlegesebb tartásdíjperében kell döntenie John Hall bírónak a Texas állambeli El Pasóban: ki fizesse a tartásdíjat egy lány ikerpár után? A kislányokat ugyanis bizonyítottan két apa nemzette. Az egyik kislány bizonyítottan az anya barátjától, a másik viszont a törvény szerinti házastárstól származik. A házaspár ma már különváltan él. Dradley Hurst doktor, a Colorado Egyetem professzora, neves ikerkutató szakember is kifejtette véleményét a nem mindennapi esetről: „Nem tudom elképzelni, hogy az utóbbi száz esztendőben ötnél, tíznél többször előfordult volna ilyesmi. Az anyának egy ciklusban két peteleválása volt, és ez idő alatt két különböző férfi- partnere is.”