Nógrád Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-25 / 121. szám
> 1995. május 25., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Balladás katonanóta „Sej, kedves édesanyám, ha meg akarsz keresni, Oroszország közepibe gyere ki. Meglátod síromat egy kőszikla alatt, kedves édesanyám, ott kisírhatod magadat. ”- Amikor ezt a nótát én erre a kockás papírdarabra leírtam, még csak húszéves múltam és nem tudtam, hogy ez egy első háborúból megörökölt katonanóta, bakake- sergés, de azt tudtam, hogy a borzasztó valósága engem is fenyeget, és ahhoz képest énekeltük, szép, rezgős-szomorú hangon a bánatunkat, honvágyunkat, hogy bizony bármelyik napon odakerülhetünk a kőszikla alá. A múzeumi világnapon Szabó Péter Don kanyar című könyvének salgótarjáni bemutatóján a szerző mellett megjelentek és főszereplők voltak az egykori katonák, az ősz hajú túlélők is: ki fényképet hozott, ki elesett bajtársa édesanyjának fájdalmas levelét hozta el, ki pedig egy ’43 januárjában lemásolt katonanótát. Megtudtam, hogy úgy maradt meg az a kockás noteszlap az elsárgult betűkkel, hogy írója egy súlyosan sebesült bajtársával küldte haza édesanyjának a katonanótákat, levele mellékleteként, mert ugye a levélben csupa jót, megnyugtatót kellett írni, nehogy megijedjenek az otthoniak . . . Szabó Péter természetesen a mű forrásairól beszélt, az egykori résztvevők saját személyes történelemképükről, s azokról a már-már csodával határos körülményekről, amelyek közt megmenekültek. A legdrámaibb történet olyan, mint egy balladás katonanóta, szinte megríkatja a hallgatót: „Úttalan utakon, sárban, vízben menekültünk hazafelé. 25-30 fős csoportokban, félórás időkülönbséggel indították el a szakaszokat. Egy-egy faluban néha, más-más utakról, útta- lanságokból két csapat is megérkezett. Pajtákban, csűrökben aludtunk. A rémséges éjszakák egyikén én a hajnalt olyan mélyen átaludtam, hogy lekéstem a csapatom indulását, és egy órával később induló szakaszhoz csatlakoztam. Reménykedtem, hogy majd csak utolérem a többieket. Hát, utolértem őket. Egy erdőszélen megtaláltuk mind a huszonöt bajtársamat: tarkón lőve. így én egyedül maradtam meg abból a hajnalban induló szakaszból, hogy Isten segítségével hazatérhessek.” A tarjáni doni zászlóaljak ■ még élő résztvevői évek óta találkoznak bajtársaikkal a múzeumban. Az idén huszonnégyen szoríthatták meg egymás kezét, válthattak szót azokkal, akik tiszteletükre, köszöntésükre összegyűltek, s együtt emlékeztek a hősi halottakra, akiknek fél évszázad után végre méltó emlékművet állíthatna Salgótarján polgársága. Erdős István Nógrádiak százezrei Az Országos Játék Alap pályázatának nyertesei között nógrádiak is vannak. A hugyagi polgármesteri hivatal harmincezer, a keszegi községi könyvtár ötvenezer, a bujáki polgármesteri hivatal százezer forintot kapott. Százötvenezer a nyereménye a balassagyarmati Don Bosco Ifjúsági Otthonnak, a béri óvodáé pedig ötvenezer forint. Az Mátramindszent - A vasárnapi gyermeknapra hagyományosan gazdag programcsokorral rukkol ki az általános művelődési központ és az iskolai diáktanács. Az ünneplőket a bányász fúvószenekar köszönti. A nap folyamán valamennyi osztály bemutatja videoclipeket utánzó, úgynevezett tátika ösz- szeállítását, humoros ügyességi általános iskolák pályázatai közül a mohorait 350 ezer, a tarit kétszázezer, a jobbágyit százezer, az ecsegit ötvenezer forinttal jutalmazták. Negyvenezer forint jut az alapból a Pásztói Óvoda, Általános Iskola és Diákotthonnak, míg a balassagyarmati Szent- Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskolának százezer forint. versenyeket szerveznek, s rendőrségi közreműködéssel kutyás bemutatót tartanak. Az ebédet ingyen adják az általános iskolásoknak, a diáktanács bevételeiből fedezve a költségeket. Az egész napos program rég várt csemegével zárul: körülbelül három esztendő után újra mozielőadást láthatnak a gyerekek a kultúrházban. Volt készülődés és izgalom, legalább olyan, mint azon a hajdani szép napon, négy évtizeddel ezelőtt, amikor megnyílt a Bányaváros első óvodája. Évfordulót ünnepeltek szerdán Bátonvterenyén. A Pál Ferencné vezette negyvenéves Kiserdei Óvodába eljöttek a régi óvónők és alkalmazottak, a régi óvodások és szüleik közül sokan, akik kíváncsiak voltak arra, mennyit fejlődött, hova jutott mára szeretett intézményük. (Folytatás az 1. oldalról)- Kölcsönhöz csak öt év takarékoskodás után juthat az ifjúsági betétes. Annak nagysága, a törlesztési kedvezmény mértéke a betéti összegtől és gyűjtési időtől függ. Az a fiatal, aki kilenc éve rakja pénzét az ifjúsági betétbe, az ösz- szeg dupláját veheti fel hitelként, legfeljebb 1,2 millió forintot. Az állam a törlesztés első öt évében a részlet 70, a másodikban 40, a harmadik öt esztendőben a visszafizetés 15 százalékát vállalja át.-Milyen kölcsönből lehet még lakást építeni?- Nyújthat még támogatást a munkáltató és az önkormányzat. A község környékén - a horgásztó közelsége miatt - rengeteg zártkert található. Nemrégiben falugyűlést tartottak a telkek tulajdonosainak, amelyen közel százan vettek részt. A program méltó volt az ünnephez. Több kiállítás szólt az elszaladt évtizedekről. Láthatott régi fényképeket, egykori pályamunkákat, az óvónők által készített képességfejlesztő szemléltető eszközöket a közönség, és megcsodálhatta a mai apróságok fantáziájának, kezének gondos és ügyes alkotásait. A kulturális műsorban nemcsak a házigazdák mutatták meg képességeiket, hanem megcsillogtatták tudásukat a három másik nagybátonyi - a- Beszéljünk a lakásvásárlási hitelről!-Ennek nagysága általában a vételár 40 százaléka lehet. Célszerű tíz évre felvenni. Jelenleg 28 százalékos kamatot számolunk fel, júniustól ezt is muszáj négy százalékkal növelni. Ifjúsági betétes maximum 300 ezer forintot kaphat ilyen célra. Az önkormányzat és a munkáltató is adhat lakás- vásárlási támogatást.- Lakásfelújításra, illetőleg - korszerűsítésre ad-e kölcsönt az OTP?- Természetesen. Ennek ösz- szege azonban jóval kisebb, nagyjából 100 ezer forintról leA gyűlésen a közműfejlesztésekről tárgyaltak és arról döntöttek, hogy megkezdik a villamoshálózat kiépíttetését. A tervek szerint a második ütemben az ivóvízvezetéket fektetik le. A kivetett helyi adóból az Tölgyfa, az Őzike, a Csupafül - óvoda gyerkőcei is. Dalos játékok, zenés pantomim, jelmezes színpadi jelenetek váltogatták egymást. Az évfordulót ünneplők Vivaldi Négy évszakjának zenéjére virágnyílást játszottak, hegedűn a helyi zeneiskola tanára, Oraveczné Orsós Erzsébet kísért. Elfogadta a testvérintézmény meghívását és összeállítással mutatkozott be a szomszédos Erkel Ferenc Általános Iskola kórusa is. hét szó. Különben az ilyen hitelkérelmek száma megszaporodott az utóbbi időben, megyei szinten ezres nagyságú évente.-Hogyan alakul a lakásépítési és -lakásvásárlási hitelkérelmek száma?- Mindkettő csökken. Lakásvásárlásra évente 400-500- an, lakásépítésre csupán 100-200-an fordulnak hozzánk kölcsönért. Különösen az utóbbiak száma esett vissza. A hitelkérelmi kedv mérséklődését mutatja, hogy korábban húszán dolgoztunk az osztályon, most tízen vagyunk. Igaz, ma már az OTP nem építtet házakat. Kolaj Lászó utak építésére is sor kerül a közeljövőben. Telkenként 5 ezer forint adót vetettek ki erre célra, ezt az utolsó fillérig a burkolat javítására fordítják. A különféle fejlesztéseket az ön- kormányzat szervezi. Hírek Kinek kell a gáz? Dorogháza - Ezekben a napokban kapták kézhez a község lakói azt az űrlapot, amelyen arról kell nyilatkozniuk, hogy igénylik-e lakásukba a vezetékes gáz bevezetését. Egyúttal az ön- kormányzat tájékoztat a megtakarítási és az OTP- kölcsön lehetőségeiről is. Szép aktok Salgótarján - A Szentesen rendezendő VIII. országos aktfotó kiállítás zsűrije meghozta döntését. Bár díjat nem sikerült nyerniük a nógrádi alkotóknak, Buda László, Homoga József és Puskás Ákos kilenc képe jogot nyert a kiállításra. Ez is szép siker, hiszen a 60 szerző által beküldött 260 fotóból, 47 szerző 96 képét fogadták el. Jönnek a gépek Mátranovák - Az általános iskola mind ez ideig nem rendelkezett az oktató-nevelő munkáját segítő számítógépekkel. Ezért is szavazták meg a képviselők, hogy az intézmény költségvetésébe tervezzenek be 400 ezer forintot gépek beszerzésére. A napokban öt számítógépet vásároltak. Hajnalcsillag Salgótarján - Az Immánuel Horem színházi társulat Hajnalcsillag címmel zenés evangéliumi darabot mutat be május 26-án, pénteken 17.30 órakor a városi sportcsarnokban. Az est vendége: Pajor Tamás, igehirdető. A részvétel díjtalan. Kazárról Kínába Faluja kulturális hagyományait mutatja be a közeljövőben Kínában az a két ka- zári általános iskolás, aki pályázaton nyerte el az utazás lehetőségét. Az iskolából a négy legjobb tanuló pályázott, s a díjazott hetedikesek már javában készülnek a nyári bemutatkozásra, amely során népdalokat és - táncot adnak elő. Traffipax Május 25-én, csütörtökön 5-től 13 óráig Salgótarján - Karancsalja - Karancsla- pujtő - Karancskeszi - Mi- hálygerge - Litke útvonalon, 6-tól 14 óráig Szé- csényben és környékén várható sebesség-ellenőrzés. Újra mindszenti mozi r Almaink édes otthona, te drága! Zártkerti „falugyűlés” Kétbodonyban Finisben - Tanév végi vizsgájukra készülődnek Salgótarjánban a St. Glass szakmunkásképző intézet diákjai: Ku- rinka Viktória és Faragona Katalin. fotó: gyurián tibor Varrom Gyarmaton (Folytatás az 1. oldalról) újonnan felszínre került leletek egyáltalán nincsenek kapcsolatban a Bástya utca falcsonkjával, és feltehetően ezek a gyarmati vár romjai. Ezután már két külön épületről gondolkodtak a régészek. Néhány napja, a Vár utcában egy építkezés alapozásakor a tulajdonos hatvan centiméternyi földréteg alatt váskos, középkori várra utaló falakat talált. Helyi lokálpatrióták, Merczel Miklós és Reiter László értesítették a szécsényi múzeumot. Az építkezés leállt, a leletmentés megkezdődött. Majcher Tamás régészt az ásatás helyszínén találtuk. A szakember elmondta, hogy a Bástya utca 8. szám alatti csonk, vélhetőleg a valahai mezőváros kerítőfalából maradt. Amit most találtak, az volt az 1663-ig működő vár vagy várkastély. A kutató szerint a várat képező épületsor megmaradt darabjainak elsősorban várostörténeti jelentősége van. Mivel a XVIII. század utáni Gyarmathistória teljes, jól követhető, viszont a régebbi időkről ez lehet az egyik legjelentősebb forrás. A Balassák ősi fészke régészeti szempontból is fontos, ugyanis a XVIII. században újraépülő város rátelepedett a romokra, nem pusztította el azokat, szemben más települések gyakorlatával. A maradvány sorsa két hét múlva, a leletmentés befejeztével dőlhet el. Ekkor derül ki, hogy Majcher Tamás véleményezése alapján fontosnak tartják-e az illetékesek megtartani ezt az egyedülálló emléket. Csak semmi izgalom... Hófehér ingben, látszólag ráérősen álldogálnak egy parkírozó autó mellett. Egy könyv az egyetlen árulkodó jele a készülődésnek.. . A három fiatalember bő harminc perc múlva Salgótarjánban, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán matematikai feladványokkal találja szemben magát. Vagyis közös érettségi-felvételi dolgozatot írnak. Arra persze egyikük sem számít, hogy könnyedén megoldhatók a példák, amelyekkel maximum három óráig birkózhatnak. Ráadásul a kis csapat negyedik tagja, Telek Gábor már túl van a nehezén és nem éppen biztatóak a tapasztalatai. - Azt hiszem, újra kell majd kezdenem - mondja a fiú, aki pár év múlva műszaki menedzserként szeretne elhelyezkedni, s Kecskemétre jelentkezett. Pádár Tibor ugyanazt a kecskeméti főiskolát választotta, mint tapasztalt társa, csakhogy ő informatikát akar tanulni. - Két éve készítek számítógépes programokat, s ennél szeretnék maradni. Makó Zsolt is nekivág a szellemi erőpróbának, de azon még nem gondolkodott, hogy milyenek az esélyei a munkaerőpiacon egy közlekedési mérnöknek? Hat perccel a gyülekező előtt még mindig nem túl sietős indulniuk, s Izsó Roland szerint izgulniuk sem érdemes. Ha majd kiosztják a feladatlapokat. (mj.) Csupafül, Őzike, Tölgyfa és a többiek Negyvenedik évfordulóját ünnepelte a bátonyterenyei Kiserdei Óvoda