Nógrád Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-24 / 120. szám

2. oldal Pásztó És Környéke 1995. május 24., szerda Pásztó és környéke Röviden Kisbágyon - Az idei sze­métszállítási díj lakosonként 200 forinttal több, mint 1993-ban volt. A béri vál­lalkozó hetenként egyszer szabadítja meg az otthono­kat a hulladéktól. Felsőtold - Június végéig egy közmunkást foglalkoz­tat az önkormányzat a ko­rábbi négy helyett, mivel csak ennyit engedélyezett a munkaügyi központ. Csecse - A telkeken kívül egy 50-60 négyzetméternyi raktárépület van az önkor­mányzat tulajdonában. Ha lesz rá jelentkező vevő, ak­kor piaci áron juthat az épü­lethez. Szarvasgede - A köz­hasznú munka támogatására idén 1 millió 654 ezer forin­tot fordít az önkormányzat. Kálié - A könyvtár állo­mányának növelésére 30 ezer forintot szavazott meg az önkormányzat. Tíz év óta nem jut több pénz erre. Ecseg - Alapítványokra 200 ezer forintot szavazott meg az önkormányzat. Eb­ből havi ötezer forinttal tá­mogatják a rendőrséget. Cserébe egy járőrkocsi na­ponta két órát tölt a telepü­lésen. Erdőtarcsa - A helybeli mezőgazdasági szövetkezet az elmúlt gazdasági évet az előzetes számítások szerint 6-700 ezer forint veszte­séggel zárja az előző évi aszályos esztendő 7-8 mil­liójával szemben. A hiány mögött 30 százalékos bér­emelés, valamint a háztáji területek megművelésének 50 százalékos csökkentése húzódik meg. Holnapi lapszámunkban • Bátonyterenye és környéke Ügy csöppent bele, mint Pilátus a credóba - Nyugalom honoba Mechanikában Beváltotta szavát a német tulajdonos Juhász István a pásztói Szerszám és Gépgyár Kft., közismer­tebb nevén a Mechanika szakszervezeti bizottságának titkára. Az új német tulajdonos megjelenése előtt a darabolóban volt csoportvezető. Az újabb átszervezések nyomán Zátonyi László, a nemrég lemondott ügyvezető igazgató, Varga László jelenlegi ügyvezető és Bernáth Miklósné főkönyvelő egyetértésével már­cius 1-jétől üzemvezetővé léptették elő.-Nem összeférhetetlen ez a kettős szereposztás? - kérdez­tük Juhász Istvántól.- Országos szakszervezeti vezetőktől is megkérdeztem: az üzemvezetői beosztás kizárja-e, hogy ellássam a szakszervezeti titkári teendőket, s nemmel vá­laszoltak. Egyébként május 19- én együtt tartottuk az üzemi ta­nács és a szakszervezeti tiszt­ségviselők választását. Munkál­tatói jogom nincs, csupán irá­nyítói feladatokat látok el. Megkapták a pénzüket-Nehezebb-e most szakszer­vezeti titkárnak lenni, mint amikor az önkormányzat volt a tulajdonos?- A privatizálás óta másfajta feladatokat kellett megolda­nunk. Az akkori szakszervezeti gondok most is léteznek. To­vábbra is visszatérő téma a munkaidő, a munkaruha, a pót­lékok tisztázása, a munkajogi kérdések betartása.- Az előbbiek vonatkoznak az új német tulajdonosra?-Amit ígért, azt korrektül, minden tekintetben betartotta. A három hónapja zajló átalaku­lás nemcsak személyeket, ha­nem területeket is érintett, ab­ból a felfogásból kiindulva, hogy csak annyi létszám legyen jelen mindenütt, amennyi a fel­adat elvégzéséhez szükséges. Ennek megfelelően, 40-45 munkatársamtól vált meg az új tulaj’. Mindegyikük megkapta azt a járandóságát, amelyet a gyár megvételekor megígért az üzemi munkásgyűlésen, to­vábbá, amelyet az önkormány­zattal kötött adásvételi szerző­désben vállalt. Mai bérrendszerünk nem tartható fenn, indokolatla­nul nagyok a különbségek - vélekedik Juhász István-A feleslegessé vált, elbo­csátott dolgozók kiválasztásá­nál, mint szakszervezeti titkár­nak, kikérték-e a véleményét?- Igen, kikérték. A koren­gedményes nyugdíjasok kivá­lasztásakor teljes mértékben el­fogadták az álláspontomat, más esetben viszont az ügyvezető szava volt a döntő. Ehhez még csak annyit: az új tulajdonos a korábbinál jóval magasabb mi­nőségi követelményeket tá­maszt mindenkivel szemben. Viszonylag jó a helyzet-A szakszervezeti aktivisták miként vélekednek a gyors vál­tozásról?- Most viszonylag nyugodt a légkör, ugyanis az elbocsátot­tak megkapták a kollektív szer­ződésben előírt járandóságukat, s mindez jótékonyan hatott a dolgozók, a szakszervezeti ak­tivisták hangulatára, közérze­tére.-Beszélt-e önnel az új, né­met főnök arról, hogy ő miként képzeli el az együttműködést a szakszervezettel?-Még nem, Varga László ügyvezető igazgatóval viszont mindent megbeszélünk. Új bérstruktúrát akarnak- Szóba került-e valamiféle béremelés?- A béremelés hat hónap múlva lehet téma, amikorra kia­lakul a rendelésállomány, ami­kor - bevételek formájában - megteremtődnek a feltételek. Egyébként a mai bérrendsze­rünk sokáig már nem tartható fenn. Ezzel egyetértenek dol­gozótársaim is. Indokolatlanul nagyok a különbségek. Az új struktúra, mely a minőséget és a teljesítményt díjazza, remél­jük, több pénzt biztosít a ráter­mettebbeknek. Juhász István 3 évi szakszer­vezeti bizalmi múlt után, mint Pilátus a credóba, úgy került a szakszervezeti titkári beosz­tásba.-Most, miután társai, a szakszervezeti tisztségviselők a választásakor önre voksoltak, elfogadja a titkári megbízást?- Hatvanhárman szavaztak, közülük ötvenhármán voksol­tak rám. Elfogadom és megkö­szönöm társaim bizalmát. Megkérdeztük Varga László ügyvezető igazgatót, milyen partnernek ismerte meg eddig a szakszervezeti bizottságot és miben kéri támogatását.- Korábbi álláspontunknak megfelelően, számítunk a szak- szervezetre. Azt várjuk tőle, hogy ugyanúgy, mint eddigi te­vékenysége során, támogassa a talpra állással és a gyár további tevékenységével összefüggő elképzeléseinket. Ebben a for­mában mi is megpróbálunk mindenkor partnerek lenni. hozzájárulnak” a feketemunkához Pásztó - Egyetlen vállalkozó sem csapta magát a földhöz az örömtől, amikor tudomá­sára jutott, hogy az eddigi havi tb-járulék 3402 forintról 5670 forintra emelkedik. Különösen a kisiparosok, köztük a cipőjavítók, a férfi és női ruhák reperálói, a szabók, méltatlankodtak, mondván: a drasztikusan megemelt tb-járu- lék, ez a sarc nem jelent semmi­féle többletszolgáltatást, a kis­iparosnak elveszi a kedvét a to­vábbi munkától, hozzájárul a feketemunka terebélyesedésé- hez. Ha továbbra is így megy, akkor minimálisra zsugorodik majd a szolgáltatást ellátó vál­lalkozók száma is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár örökös hiányra való hivatko­zása eközben gyors ütemben növeli a támogatás nélküli, vagy éppen csak támogatott gyógyszerek körét és számát, nem beszélve a hallatlan magas árakról, amit egyre kevesebben tudnak megfizetni. A tb-járulék fizetésére kötelezett vállalko­zókat a városban és környékén enyhén szólva igen bosszantja a budapesti központ, amit csak drága palotának hívnak, s ami állítólag - az újságok közlése szerint - egymilliárddal többe került a tervezettnél. Úgy véle­kednek, hogy a világ leggazda­gabb államában, az USA-ba sem találnak ilyen határtalan „pompával” berendezett ügyin­tézői épület, mint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár székháza. Az USA-ban, de ná­lunk is, ezt pazarlásnak hívják. Egyetlen biztosított sem kérte a luxuskivitelű létesítmény meg­építését. Azt viszont igen, hogy minél kevesebb létszámmal oldja meg feladatát az egész­ségbiztosítási pénztár. Tárlat a kollégiumban - Szőllősi Mária iparművész kiállítását a pásztói Tittel Pál Kollégium aulájában Csohány Kálmánná, a Csohány Baráti Kör tiszteletbeli elnöke nyi­totta meg. A tárlat a tanév végéig tekinthető meg. Toldi Miklósra emlékeznek Alsótold - Május 27-én kerül sor a Toldi-nap megrendezé­sére a körzeti általános iskolá­ban. A programot egybekötöt­ték a gyermeknapi ünnepség­gel. A kiadásokat a pályázaton elnyert 30 ezer forintból bizto­sítják. A sok eseményt kínáló rendezvénysorozatban Tiéd a mikrofon című rendezvény, vers- és prózamondás, népdalé­neklés, továbbá humoros jele­netek, énekkar és előadók sze­relteinek. Jó idő esetén a ren­dezvényt szabadtéren bonyolít­ják le, a szülők bevonásával. Gáz, száznyolcvan lakásba Erdokürt - Az igényeknek megfelelően, a községben száznyolcvan lakásba vezetik be a gázt. A csőlefektetéssel augusztusban vagy szeptem­berben végeznek. A lakosság a vezetékrendszer kiépítéséhez és a csonk bevezetéséhez 9 millió 200 ezer forinttal járult hozzá. A kulturált körülményeket igénylők közül kilencvenen egy összegben fizették be a hozzá­járulást, tizenöten pedig csak OTP-kölcsön segítségével tud­ják valóra váltani ez irányú el­képzeléseiket. A befizetett ösz- szegből ötezer forintot közmű- fejlesztés címén visszakapnak. Gyermeknapra nyit a strand? Pásztó - Az idén a városi strandot a nemrég megalakult Pásztói Közszolgáltató Vállalat működteti. A kft. a parkosítási, s egyéb rendbetételi munkákat a múlt héten elvégezte. A héten a Nógrád Megyei Vízmű Kft.-től megrendelt al­katrészeket kívánják beépíteni. Tőlük függ, hogy a gyermek­napon, június 2-án, a tervezett ünnepséggel együtt megnyit- hatják-e az idei fürdési szezont. A több mint 20 fokos, gyó­gyító jellegű vizet fúrt kutakból nyerik. A belépő valamelyest drágább lesz a tavalyinál, ugyanakkor a működtető a ta­valyinál több kedvezményt biz­tosít a fürdőzni vágyóknak. Hirdetésfelvétel két helyen Fogadónap szerdánként Lapunk pász­tói szerkesztő­ségének veze­tője, Venesz Károly, az ol­dal szerkesz­tője szerdán­ként 9-13 óra között fogadja az olvasókat Pásztón, a Fő út 20. szám alatt. Újabb hirdetésfelvevő helyünk nyílt Pásztón. Lapunk számára a keretes és apróhirdetéseket ezentúl két helyen lehet feladni: Papyrus frószerbolt, Pásztó, Fő út 52., telefon: 360-097., Che­rié Tours Utazási Iroda, Pásztó, Fő út 20/a, telefon/fax: 32/360-676, 06-30/452-583. Ruhaszállítmány Svájcból - Az alsótoldi önkormányzat kapcsolatot létesített a svájci Vematéval. A minap Sandro Soldati, Vemate polgármestere adta át azt a ruhaszállít­mányt, amelyet az alsótoldiaknak gyűjtöttek. A küldeményt Klátyik András polgármester vette át. A falu lakói személyenként két kilogramm ruhát vihetnek el. fotó: rigó tibor Drága tyúkot fogott a verekedő rabló Berki Tibor pásztói születésű, helybeli lakost a Pásztói Városi Bíróság bűnösnek találta rablás bűntettében, súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, lopás vétségének kísérletében, há­romrendbeli, közokirattal való visszaélés vétségében, s mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül két év hat hónapi börtönre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyektől. Egyúttal megszüntették Berki Tibornak a balassagyarmati bí­róság által engedélyezett felté­teles szabadságot. Köteles a felmerült bűnügyi költségeket megfizetni. Berki Budapesten, egy hol­land kamion vezetőfülkéjének műszerfaláról két bőrmappát lopott el abban a reményben, hogy pénz lesz benne. A hol­land állampolgárságú vezető észrevette a tolvajlást, majd a vádlottat üldözőbe vette, s el­fogta. A tolvaj nagyot csaló­dott, mert pénz helyett útlevél, jogosítvány, forgalmi engedély és egyéb, szállítmányozásra vonatkozó irat volt - pénz nél­kül. A kár teljes egészében meg­térült. Berki másik fellépésére Pásztón, Fekete István Csillag téri lakásának udvarán került sor. A férfi az istállóban meg­fogott négy tyúkot, levágta, majd zsákba tette őket. Eköz­ben megjelent a tulajdonos, akit ököllel arcul ütött, majd a hely­színről a zsákmánnyal együtt elmenekült. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Tekintettel az ütés erejére, he­lyére és a sértett korára, csak a véletlenen múlott, hogy nem következett be súlyosabb töré- ses sérülés. Berki Tibor nőtlen, munkaviszonyban nem állt, megélhetését bűncselekmények elkövetéséből biztosította. Több esetben volt büntetve. 1991-ben a kaposvári bíróság lopás és más bűncselekmények miatt négy hónapi, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabad­ságvesztésre ítélte. 1991-ben a Balassagyarmati Városi Bíró­ság hasonló cselekményekért halmazati büntetésül kilenc hó­napi szabadságvesztésre ítélte, amit a fiatalkorúak fogházában kellett letöltenie. E büntetésé­ből feltételesen szabadult.

Next

/
Thumbnails
Contents