Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-11 / 85. szám

1995. április 11., kedd 5. oldal Rétság És Környéke Nem helyettesíti az orvost... Megélénkült a határ - Az utóbbi napokban végbement gyökeres időjárás-változás kedvez a mezőgazdasági munkáknak. A kertek túl vannak a tavaszi nagytakarításon. A gon­dosan elegyengetett ágyasokba kerül a borsó-, a saláta- és zöldségmag, a dughagyma, a kiso­rolt földbe a vetőburgonya. Az ígéretesen szép ribizli és málnasorok között ott berreg a kapá­lógép. Pár hónap múlva már pirosló gyümölccsel hirdetik a gazdák szorgalmát, hozzáértését. Remélhetőleg az idén a vártnál jobb lesz a termés, és nem kell majd annyit a méregdrága pi­acra járni. Talán a szeszélyes időjárás sem szegi kedvét a gazdáknak, kertészkedőknek. Illő hát jó kívánsággal szemlélni a serénykedőket. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek azok, akik a tél végétől késő őszig a szabad ég alatt hajladoznak. ÉPÍTÉSI KEDV VAN UGYAN, DE KEVÉS A PÉNZ Segítik az építkezőket az önkormányzatok Hol laknak ma a fiatalok? Kapásból válaszol bárki: albérlet­ben, de akadnak, akik külön-külön a szülőknél; míg a szeren­csésebbek együtt valamelyikük szüleivel. Csak a „legszerencsé­sebbeknek” van saját lakásuk. Néhány éve még kuriózumnak számított, ha valaki pusztán csak a gyógynövények hatá­sára, a különböző priznicek és fürdők, vagy relaxációs techni­kák segítségével meggyógyult. Sokan eleinte hitetlenkedve te­kintettek a természetes gyógy­módokra, de ma már a klasszi­kus orvoslás is - természetesen bizonyos kerethatárok között - egyre inkább kezdi ezeket az el­járásokat elfogadni. Rétságon, a Közművelődési Intézményben az év elején Re­iki tanfolyam indult. Az előadó, Reichenberger János nevével fémjelzett kurzusra a termé­szetgyógyászat iránt érdeklő­dők iratkoztak be. E módszer alapja, hogy a környezeti ener­/ A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ rétsági kirendeltségé­nek állásajánlata a legfrissebb adatok alapján:- Tereskei Általános Iskola - 1 fő általános iskolai tanító, 20 ezer forint.- AB-Aegon Állami Biztosító Rt., Rétság - 6 fő ügynök, juta­lékos rendszerben, 15-50 ezer forint. Alkalmazási feltétel: giát közvetítve igyekszik gyó­gyítani. Ez egyebek között arra is jó, hogy a ma oly drága gyógyszerek nélkülözésével egyszerű fájdalomcsillapítás érhető el a segítségével. Termé­szetesen nem az orvost helyet­tesíti, hanem azt jól kiegészíti. Az alapfokú tanfolyamot több mint tíz hallgató elvé­gezte. Április elején azoknak lesz újabb előadás, akik ettől jobban szeretnének elmélyedni a természetgyógyászat e mód­szerében. A két tanfolyam el­végzése után a hallgatók ter­veik szerint klubot alakítanak, ahol rendszeres összejövetelei­ken cserélik majd ki tapasztala­taikat, és egy-egy témában elő­adásokat szerveznek. érettségi bizonyítvány.-VOX-Automatika Kft., Di- ósjenő - 1 fő villamosforgó- gép-tekercselő, 18—22 ezer fo­rint.- Orgona Panzió Turistaház, Magyarkúti - 1 fő szakács, nettó 20-25 ezer forint; 1 fő felszol­gáló, nettó 15-20 ezer forint; 1 fő kézilány, nettó 15-20 ezer forint. Az utóbbi években kevesebb lakás épül az országban, me­gyében. Hogyan alakul a hely­zet Rétság környékén? Újabb parcellázás- Az építési kedvet illetően Berkenyén nem nevezhető rossznak a helyzet - mondja Valyó József jegyző. - Az inf­rastruktúrában és a munkahely- teremtésben bekövetkezett kedvező változás érzékelhető a letelepedésben is. Nemcsak a helyi fiatalok építkeznek a fa­luban, hanem váciak, budapes­tiek is lakhelyül választják Berkenyét. Ezt mutatja az is, hogy a korábban kialakított és teljes közművel ellátott har­minchét építési telket eladtuk. Ma már újabb parcellázást kell előkészíteni. Jelenleg most is öt családi ház épül a faluban, és tavasszal újabb öt építkező kezdi majd az alapozást. A he­lyi önkormányzat lehetőségei­hez mérten kamatmentes köl­csönnel segíti a helyi fiatalokat. Ennek mértéke egyéni elbírálás alapján 30-50 ezer forint. À 2-es számú főút, az infra­struktúra, valamint Vác közel­sége kedvező adottságokat biz­tosít a Szendehelyen és Kata- linpusztán élőknek.- Új családi ház építésére Szendehelyen nem igen vállal­koznak a fiatalok - mondja Nagy Attila építésügyi előadó. - Ehelyett inkább a meglévő szü­lői házak tetőtereinek a beépí­tésével alakítják ki az önálló otthont, és veszik fel többen az állam által biztosított szociálpo­litikai támogatást. Ezzel szem­ben Katalinpusztán igen nagy az igény az építési telkek iránt. Jelenleg'elégendő házhelyet tu­dunk biztosítani. A 900 négy­zetméternyi telkekhez kiépítet­tük az utat, elektromos hálóza­tot, vizet és a 4vezetékes gázt. Anyagiakkal viszont nem tudja támogatni az önkormányzat az építkezőket. Igény szerint- A körjegyzőség közigazga­tási területén - Nőtincs, Ősa- gárd, Felsőpetény - települé­senként évente két-három épít­kező akad - tájékoztat Boróka László jegyző. - Mindhárom községben elegendő számú épí­tési telek van. Ezek közművel - víz, gáz, villany - ellátottak. Az önkormányzatok által biztosí­tott támogatás egyik formája, hogy a helyi építkezők ked­vezményesen vásárolhatják meg a házhelyeket. Ezen túl mindhárom település külön rendeletben szabályozta az anyagi támogatás lehetőségét. Falvanként 150-200 ezer forin­tot osztanak szét évente az építkezők, a lakásvásárlók vagy az azt átalakítók és felújítók között. Az igénylők számától függően családonként ez álta­lában mintegy 50 ezer forint vissza nem térítendő támoga­tást jelent. Az igényt minden év március 31-éig lehet benyújtani az ille­tékes önkormányzatokhoz, s április végéig döntenek. Olcsóbban a helyieknek Diósjenő adottságai kedvezőek ugyan, de az otthonteremtő kedv csökkent.- Mintegy 10 millió forint ér­tékben, három helyen vannak építési telkek a községben - mondja Lénái t János polgár- mester. - Az új házhelyek vá­sárlása helyett a fiatalok inkább a szülői ház nagy telkeit meg­osztják, és azon építkeznek. Pedig jelentős kedvezményt adunk azoknak a helyi lako­soknak, akik önkormányzati tu­lajdonú házhelyet vásárolnak. A forgalmi érték ötven százalé­kát elengedjük a vételárból. Kü­lön lakásépítési támogatást nem tudtunk képezni az idei költ­ségvetésünkben.- Nálunk, Bánkon a helyiek jóval olcsóbban juthatnak épí­tési telekhez, mint annak a for­galmi értéke - mondja Lomén János polgármester. - Ezzel el­sősorban a lakosság elvándor­lását szeretnénk megállítani. A családi házak építésére kialakí­tott telkek négyzetméteréért százötven forintot kérünk. Az árban a villamos hálózat és az építkezés megkezdéséhez szük­séges út kialakításának költsé­gei is benne vannak. Minimális helyi adót vetünk csak ki. Ezen túl vissza nem térítendő támo­gatást és kamatmentes kölcsönt is kapnak az építkezők. Rétság és környéke Röviden Rétság - A Palóc Lovas SE lovastoma szakosztálya a napokban a budapesti Tat- tersalban rendezett verse­nyen vett részt. Az általános iskolás sportolók kitettek magukért. A Budapest baj­nokságon korcsoportjában első helyen végzett Drajkó Edina, második lett Varga Cecília, míg a negyedik Varga Dávid. Diósjenő - Megkezdte a település crossbar telefon- központjának bővítését a Matáv. A szakemberek a 400-as berendezést ezer vo­nalasra szerelik át. így lehe­tővé válik a későbbiekben az újabb telefonigénylők bekapcsolása is. A munkála­tokkal egy időben, a minő­ség javítása érdekében el­kezdődött a Diósjenő-Rét- ság-Balassagyarmat szaka­szon lévő telefonközpontok között az úgynevezett Opti­kai üvegszálas Összeköttetés kiépítése. Nógrádsáp - A szlovák nemzetiségi település ha­gyományőrző gyermek- tánccsoportja főként a népi hagyományok gyűjtésében, felelevenítésében jeleske­dik. Nemrégiben a csoport tagjai Matyóné Lami Anna tanár vezetésével gyetvai tanulmányúton jártak. Nőtincs - A helyi Na- szályvölgye Szövetkezet gumiüzeme a kapáskúti ipartelepen működik, meg­lehetősen nehéz gazdasági körülmények között. A múlt évben árbevételük 3,7 millió forint volt. A szövetkezet vezetői úgy tartják, hogy az üzemnek mindaddig létjo­gosultsága van, amíg árbe­vétele legalább másfélsze­rese a felmerült anyag- és bérköltségnek. Holnapi lapszámunkban Pásztó és környéke Önkormányzati vállalkozás - Az alsópetényi kép­viselő-testület három évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a te­lepülés idősek lakta részén egy mini ABC-t épít. Csaknem 600 ezer forint ráfordítással negyven négyzetméter alapte­rületű boltot alakítottak ki. Az önkormányzat a kereske­delmi egységét bérleti formában üzemelteti. RÁKÓCZI ÚT 20-22.: HIRDETÉS, ELŐFIZETÉS Fogadónap keddenként tője minden kedden 9-13 óráig fogadja az olvasókat a polgármesteri hivatal épüle­tében (Rákóczi út 20-22.). így ma is várja a városban és von­záskörzetében lakó érdeklő­dőket kérdéseikkel, közér­dekű javaslataikkal. Ugyanitt lehetőség van hirdetés feladá­sára és a lap előfizetésére is. Állásajánlatok a térségben Nem fizet a halott-Öt éve élek özvegyen - mondja a rétsági asszonyság, név és cím a szerkesztőségben. - Férjem öt éve halott, amit a városi Emász a bejelentésem el­lenére sem akar tudomásul venni. Mert, mintha mi sem tör­tént volna, azóta is a nevére küldik a villanyszámlát, és szó­lítják fel, hogy fizesse meg a kétezer forintnyi díjhátralékát. Én jövedelempótló támogatás­ból élek, s abból nem tudom sem helyette, sem magam he­Helyi pályázatok Diósjenő - A képviselő-testület oktatási, kulturális és sportbi­zottsága két pályázatot is meg­hirdetett, a hónap végéig szóló határidővel. Közművelődési támogatásra azok a közösségek lyett kiegyenlíteni a tartozást. A napokban az Émász emberei kikapcsolták a lakásban a vil­lanyt. Az új helyzetben már hi­ába fizetném ki a tartozást, vi­lágításom akkor sem lenne. Újabb kétezer forint kellene ahhoz, hogy egy gombnyomás­sal ismét üzembe helyezzék a berendezést.- A férjem öt éve elment, s bosszant, ha már elmulasztotta bejelenteni a lakcímváltozást - mert én hiába teszem -, lega­lább lekapcsolta volna a vil­lanyt. Lejegyezte: S.J. és magánszemélyek adhatják be műveiket, akik aktívan részt vállalnak a település közműve­lődési feladataiból. A sporttámogatásra benyúj­tott pályázatok elbírálásánál előnyt jelent, ha az egyesület más forrást is igénybe vesz a működéshez, fejlesztéshez. Versenyt nyertek az alsópetényi diáktűzoltók Az alsópetényi önkéntes tűz­oltó egyesületnek huszonöt felnőtt és huszonkét diák tagja van - tudtuk meg Szklenár István parancsnok beszámolójából a közelmúlt­ban tartott közgyűlésen. A településen 1939-től mű­ködnek önkéntesek. Az utóbbi években átlagosan 5-6 tűze­sethez vonultak ki. Volt olyan eset, hogy egy nap két alka­lommal is riasztották őket, és egy-egy tűznél százan is igye­keztek megfékezni a lángokat. Új körülményeket teremtett a vezetékes ivóvízhálózat kié­pítése a településen. Megnyug­tató, hogy a tűzcsapokról szinte minden lakóház elér­hető. A közelmúltban a veze­tékes gáz átadásával újabb ve­szélyes tűzforrással kell szá­molniuk. Ezért elméleti képzé­sen és gyakorlati foglalkozásokon készülnek majd fel a teendőkre. Felszereltségük elfogadható. Az úgynevezett vo­nuló raj tagjai­nak korábban már vásároltak ruhát. Ebben az esztendőben még tíz védőöl­tözetet szeretné­nek venni. Igen eredmé­nyesen működ­nek a diáktűzol­tók. Tavaly pél­dául a Budai várjátékok Szklenár István 1968 óta parancsnoka az önkéntes egyesületnek címmel kö­rükben meg­hirdetett or­szágos verse­nyen első he­lyezést ért el a lelkes csapat. Az idei költségveté­sük mintegy 70 ezer forint, amely a helyi önkormány­zat támogatá­sából és a tagdíjakból áll össze. Nagy szük­ség van az önkéntes tűz­oltók munká­jára. Ezt bi­zonyítja a te­lepülésen történt legutóbbi ket­tős lakástűz is. A riasztás után öt perccel az önkéntesek már oltották a tüzet, és azt rövid időn belül szakszerűen lokali­zálták. így a nagy erőkkel vo­nuló állami tűzoltók egy része már a helyszínre érkezés előtt visszafordulhatott. Ezzel az elismerés mellett újabb patronálót is szerzett magának az egyesület. Ugyanis a biztosító társaságok legnagyobb gondja a kár meg­előzése. Ebből az apropóból jelent meg a közgyűlésen az AB-Aegon Állami Biztosító Rt. balassagyarmati fiókjának igazgatója, Havas Jenő, aki a legutóbbi kármegelőzésért 10 ezer forintot adott át az egye­sületnek, s együttműködési megállapodást írtak alá. Lapunk rétsági szerkesz­tőségének vezetője, Surányi János új­ságíró, az oldal szerkesz-

Next

/
Thumbnails
Contents