Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-10 / 59. szám

1995. március 10., péntek Hazai Körkép 3. oldal Erősnek áll a világ? L assan megszokott utcai kép: izomemberek félelme­tes kutyáikkal megjelennek egy ingatlan kapujában és ki­jelentik: megbízóik számára birtokba veszik az adott szál­lodát, telket vagy üzlethelyi­séget - hogy a három leg­utóbbi konkrét esetet említ­sük. Jogos intézkedés? Az emlí­tett és a többi hasonló esetben általában van egy érvényes, vagy valaki által érvényesnek tekintett hatósági határozat. Ennek az egyik fél - hiába járja a hivatalos fórumokat - nem tud érvényt szerezni. Vé­gül megunja a hiábavaló ki­lincselést és erővel — jobbik esetben „szelíd" erőszakkal — szerzi meg, amit a magáénak tart. De ez a módszer „dívik” a magántartozások behajtá­sára is, volt erre példa a kö­zelmúltban. Jogrendszerünk súlyos kri­tikája? Az ilyen esetek elsza­porodása egyáltalán nem vet jó fényt törvényes állapota­inkra. Az igazságszolgáltatás, amint a kifejezés pontosan jelzi, olyan, hogy nem elég kimondani, kinek van egy adott ügyben igaza. Az arra illetékes szervek felelősségi körébe tartozik az is,hogy ér­vényt szerezzenek az igazság­nak. Ha erre képtelenek, nem felelnek meg rendeltetésük­nek. Önbíráskodás? Az önké­nyes, egyéni „igazságtevés” terjedése - ne szépítsük a dolgot - a közerkölcsök sú­lyos válságáról tanúskodik. Hiszen voltaképpen arról van szó, hogy a lakosság körében terjed a nézet: ne járd a tör­vényes utat, hanem érvénye­sítsd izomkötegekkel, kilók­kal, vérebekkel megszerez­hető erőfölényedet. z félelmet kelt az embe­rekben. De T. Jogállam, mi nem akarunk félni! P. T. Segíthetnek a bogyósok Van-e kiút a kilátástalanságból? Gábor Kálmán szociológus előadását hallgatják a résztvevők a városházán fotó: rigó Tibor Rétság vonzáskörzetében napjainkban jellemző a mun­kanélküliség. Hiszen a kör­nyező településekről Buda­pesten vagy Vácott dolgozók többsége az elmúlt időszak­ban állás nélkül maradtak. A családok többségének megélhetését biztosíthatják a térségben található hűtőházak. A nógrádi, a nézsai és a berke­nyéi hűtőházak megépítésük óta rendszeresen szervezik a bo- gyósgyümölcs-termesztőket. A közös gazdálkodási érde­kek szem előtt tartásával, céljuk - a kölcsönös érdekek kialakí­Mint sok más kulturális in­tézmény szerte az országban, a 117 éves múlttal rendelkező salgótarjáni Kohász Művelő­dési Központ is válságos hely­zetbe került. De, hogy nem könnyen adja meg magát, bizonyítja az a ren­dezvény, amelyet március 14-én, kedden este 18 órára szervez az intézmény igazgató- tanácsa. A hosszú évtizeden át sikeresen, amatőr szinten, ma­gas színvonalon tevékenykedő Petőfi színjátszók még elérhető képviselőit hívják össze egy ba­ráti beszélgetésre. Kettős célja van ennek a ren­dezvénynek: egyrészt hagyo­mányápoló - amennyiben mint a „hőskorban” most is megem­lékeznek március 15-éről, a tása mellett - megélhetést biz­tosítani azoknak a családoknak, akik a mezőgazdasági terme­lésből szeretnék saját jövőjüket, boldogulásukat elképzelni. A föld ugyanis évszázado­kon keresztül eltartotta az itt élőket. A bogyósgyü- mölcs-termesztésben pedig ma is vezető szerepet tölt be a kör­nyék. A sok kézi munkát igénylő ágazat megfelelő szer­vezés mellett foglalkoztatni tudja az állástalanok egy részét. A kora tavaszias időjárás pe­dig már kicsalogatja a gazdákat az ültetvényekre. S. J. csoport névadójáról - másrészt hagyományteremtő. Ugyanis terveik között szerepel egy színjátszó baráti kör alakítása és a petőfisek tevékenységének valamilyen -a korszellemnek megfelelő - formában való új­raszervezése is. A szép szándékok megva­lósítása természetesen nem kis mértékben függ a fogadó- készségtől, attól, hogy a hívó szóra az egykori színjátszók, illetve az ügyet pártfogolok közül mennyien jönnek össze március 14-én este, mennyire tartják fontosnak a kezdemé­nyezést és milyen konkrét, megvalósítható javaslatok hangzanak el a továbbélésre vonatkozóan. Cs. B. (Folytatás az 1. oldalról) Más értékrend, új és sokszor ijesztő vonások az ifjúság gon­dolkodásában, pénzcentrikus- ság, torz kiutak a kilátástalan­ságból - ezt a témakört fejtette ki előadásában Gábor Kálmán, az Oktatáskutató Intézet ifjú­ságszociológiai csoportjának vezetője. Kiss Péter parlamenti képvi­selő, az MSZP ifjúsági és mo­dernizációs munkacsoportjának vezetője arról szólt, milyenek az érdekérvényesítés lehetősé­gei. Egyebek mellett felhívta a figyelmet a gyermekvédelmi Pásztó környékén sem tétlen­kednek a bűnözők, ezt pél­dázzák a következő esetek is, amelyek az elmúlt napokban történtek. Taron T. T. helybeli lakostól a községi presszó előtt lévő mountain bike-kerékpárját is­meretlen tettes ellopta. A kárt a sértett 18 ezer forintra becsüli. Pásztón Az Ergo-Lux Világí­tástechnikai Üzemből ismeret­len tettes két falilámpát ellopott hatezer forint értékben. Legtöbben Rétság - A sikeres felnőtté vá­láshoz tartozik egyebek között a jó pályaválasztás. A Rétsági Általános Iskola 20 tanulócso­portjában összesen 461 gyer­mek tanul. Ebben a tanévben 70-en ballagnak. A nyolcadikosok jelentke­zési lapja már a választott ba­lassagyarmati, vagy váci közép­törvény hiányával összefüggő gondokra. Godó Anna, irodavezető elő­adásában bemutatta a Salgótar­jáni Ifjúsági Információs Irodát, amely a közeljövőben gazdagí­tani szeretné tevékenységét anonym, névtelen tanácsadás­sal, s egyebek közt a drog-, il­letve alkoholfüggő fiatalokon kíván segíteni. Más-más infor­mációkért, tanácsért naponta harminc-harmincöt fiatal fordul meg a Siti-ben. Mit takar a név: Salgótarjáni Ifjúsági Tanács? A kérdésre Simon Lajos, a Ugyancsak Pásztón D. L. udvarából két aluminiumlétrát loptak el. A kár 25 ezer forint. Kállón C. L. helybeli lakost hazafelé menet a minap a késő esti órákban egy ismeretlen személy leütötte, a zsebében lévő pénztárcáját elvette, és ab­ból 600 forintot eltulajdonított. Végezetül álljon itt, hogy járhat, aki vét a törvények el­len. A Pásztói Városi Bírósá­gon a más ügyben elrendelt előzetes letartóztatásban lévő iskolákba, szakmunkáskép­zőkbe jutott. Sokan családi pél­dák hatására választottak pá­lyát. Ugyanakkor akadnak tanu­lók, akiknek kialakult elképze­lésük van a további sorsukat il­letően. Legtöbben, 31-en szakmunkásképzőkbe jelent­keztek. Körükben legnépsze­rűbbek a szolgáltatásokhoz február végén megalakult, gyermek-és ifjúságvédelemmel foglalkozó civil intézményeket, szervezeteket tömörítő testület programismertetője adott vá­laszt. Megfogalmazta például azt a törekvésüket, miszerint az önkormányzat csakis vélemé­nyük ismeretében döntsön ifjú­sági kérdésekben. A további előadások a kö­zépfokú tanintézmények ta­pasztalatai alapján nevelési problémákról, valamint a gyermek- és ifjúkori bűnözés­ről szóltak. (M.J.) Csemer Péter vádlottat, mint többszörös visszaesőt, bűnös­nek találták csalás vétségében és ezért 6 hónapi börtönbünte­tésre ítélték. Ezen kívül a salgó­tarjáni bíróság által engedélye­zett feltételes szabadságát is megszüntették. Kötelezték, hogy ifj. Angel Péternek 14 500 forint kártérítést fizessen, az ál­lamnak pedig 2 ezer forintot a le nem rótt illeték címén, vala­mint az 1 800 forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie. kapcsolódó szakmák. 20-an je­lentkeztek kereskedelmi, egészségügyi és vendéglátó szakközépiskolákba, 19-en pe­dig gimnáziumban szeretnének tovább tanulni. A tapasztalatok szerint mindkét város középis­kolái, szakmunkásképzői szí­vesen fogadják a Rétságról je­lentkező tanulókat. Hírek Ma: farsangzáró Salgótarján - A Karancs Szállóban többhavi szünet után ma 19 órakor ismét je­lentkezik az ínyencklub rendezvénye. Maskara fe­dőnév alatt Koós Sándor konyhafőnök kínálja a fi­nomságokat. „Ajándékként” fellép Horváth Imre illuzio­nista is a boszorkánnyal. Bér és járulék Szurdokpüspöki - Másfél millió forinttal több az álta­lános iskola költségvetése mint az elmúlt esztendőben. A napközi működtetéséért és fenntartásáért külön 2 millió 415 ezer forintot kap­tak. Az előbb említett ösz- szegek csak igen szűkösen elegendőek a feladatok el­végzésére, ugyanis az előbb említett mennyiség nagy ré­szét a bér- és a különböző járulékok viszik el. Ezek összege 7,5 millió forint. Fogad a képviselő Salgótarján - Boldvai László (MSZP) országgyű­lési képviselő ma 13 órától a városháza 109-es termében fogadja a polgárokat. Stromfeld-napok Salgótarján - A Stromfeld Aurél Műszaki Középisko­lában 16. alkalommal ren­dezik meg a Stromfeld-na- pokat. Március 29-30-án a hagyományos tanulmányi versenyek mellett lesznek játékos vetélkedők, megtart­ják az amatőr zenekarok ta­lálkozóját, s a néhány éve elhunyt pedagógus tisztele­tére megrendezik a Huszár Miklós-emléktomát. A két­napos programot Knézy Jenő sportriporter és Maksa Zoltán humorista részvétele színesíti. A Silco Minőségi Acéltermékek Kft. szakem­berei bemutatják a legújabb technológiájukat. Helyi tulajdon Szuha - Tegnapi lapszá­munkban írtunk a mátraal- mási üdülőről, amelyben művésztelep is működött éveken át. Az épület azon­ban nem a megyei, hanem a szuhai önkormányzat tulaj­donában van. Traffipax Ma 14-22 óráig Pásztón, Hasznoson, Jobbágyiban, Szarvasgedén, valamint Rétságon és környékén lesz sebesség-ellenőrzés. Feléled az acélgyári Petőfi? Lopnak, csalnak, ahogy csak lehet szakmát választottak Salgótarjánban, a Múzeum téren, a városháza előtt a VGÜ szakemberei készítik Széchenyi István szobrának talapzatát. Bobály Attila bronzból készült alkotását március 15-én avatják fel fotó: r. t. Megemlékezések a nemzeti ünnepen „Csak a demokrácia azonos a szabadsággal” - ez a Kossuth Lajos-idézet lesz a nemzeti ünnepen, az 1948-49-es forradalom és szabadságharc évfor­dulóján a március tizenötödikéi megemlékezések jelmondata. Salgótarján önkormányzata a nemzeti ünnep alkalmából a következő esemé­nyeket támogatja, rendezi meg. Március 13-án, hétfőn 10.00 órakor a Nógrádi Történeti Múzeumban gróf Széchenyi István emlékére tudomá­nyos ülést tartanak. Március 14-én, kedden 14.00 órakor koszorúzási ün­nepséget rendeznek a Madách Imre Gimnázium falán elhelyezett emlék­táblánál, majd azt követően a Népjó­léti Képzési Központ parkjában talál­ható Kossuth-szobomál. Március 15-én, szerdán 10.00 óra­kor a A Múzeum téren, a városháza előtt ünnepi műsor keretében felavat­ják Bobály Attila szobrászművész Széchenyi-szobrát. Közreműködnek a város diákjai, a Nógrád táncegyüttes és a Dűvő együttes. Beszédet mond Puszta Béla polgármester. Március 16-án, csütörtökön 14 óra­kor utcai futóversenyt rendeznek a sportcsarnok környékén a város általá­nos és középiskolásai, valamint a ri­maszombati sportolók részvételével. H« * * Bátonyterenye önkormányzata már­cius 15-én délelőtt 10 órakor tartja a központi ünnepséget, Kisterenyén, a Kossuth Lajos Általános Iskola park­jában, a Kossuth-szobor előtt. Az ün­nepi beszédet Balázs Ottó polgármes­ter tartja. Előtte 9.30 órától térzenét szolgáltat a Bányász fúvószenekar. Az ünnepi beszéd után a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói irodalmi ösz- szeállítással tisztelegnek az egybe­gyűltek előtt. A város iskoláiban már­cius 14-én már külön-külön meg­emlékeznek a nemzeti ünnepről. * * * Budapesten a központi megemlé­kezések sora reggel fél tízkor, a Kos­suth téren ünnepélyes zászlófelvonás­sal kezdődik. Ezután Kossuth Lajos szobrát koszorúzza meg a köztársasági elnök, a kormányfő és az Országgyű­lés elnöke. A hagyományos Múzeum kerti ünnepség 11 órakor, a Himnusz- szál veszi kezdetét. Itt Göncz Árpád mond majd ünnepi beszédet. A fővárosi önkormányzat 13 órakor tartja megemlékezését a Petőfi szo­bornál. 14 órakor a Parlament Ku­pola-termében adják át a Kossuth- és a Széchenyi-díjakat, valamint más elis­meréseket. Ugyancsak két órakor népművészeti pódiumműsor kezdődik a Kossuth téren. A március 15-i ün­nepségeket este hét órakor Erkel Fe­renc Bánk bán című művének díszelő­adása zárja a Magyar Állami Opera­házban.

Next

/
Thumbnails
Contents