Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-30 / 75. szám

1995. március 30., csütörtök SporTTüköR 11. oldal Mégsem szakadárok Szakadár bajnokságot indítanak a salgótarjáni városkörzet labdarúgócsapatai - írtuk a napokban a szeparatisták vezé­rének szavai alapján: nyolc csapat faképnél hagyja a szö­vetséget, s majd játszanak maguknak úgy, ahogy akarnak. Már alapszabályt, sorsolást is készítettek, s úgy tervezték, hogy a napokban el is indítják az ellenbajnokságot. Az élet azonban nagy játékmester, most is elrendezte a dolgokat. A szakadároknak azért nem tetszett a rendszer, mert - sze­rintük - a szövetség lehetet­lenné teszi a kiscsapatok mű­ködését. Ugyanis a játéken­gedély fejében mintegy har­mincezer forintot sarcolnak ki a falusi klubocskáktól. S ez a summa felér az ilyen gárdák egész éves költségvetésükkel, így aztán egy csapásra kétsze­resére ugrottak a kiadások.- Ennyit már a falvak mű­kedvelő hobbifocistái nem bírnak el, s nem is érdemes kiszórni az ablakon a bankó- kötegeket! - így érveltek a szervezők, akik hipp-hopp, kézbe vették saját sorsuk ala­kítását. A salgótarjáni városkörzeti bajnokság tizenkét résztve­vője közül nyolc csapat - Egyházasgerge, Pőstény- puszta, Nógrádszakál, Szé- csényfelfalu, Sóshartyán, Magyargéc és Litke - sport­vezetői elhatározták, hogy magánbajnokságot indítanak.- Azzal is számot vetet­tünk, hogy tettünkkel elzártuk magunkat a magasabb osz­tályba jutástól - magyarázta Bocsó Gábor, az egyházas- gergeiek elnöke. - Tudniillik mi nem is akarunk feljebb ke­rülni, ugyanis annak az anyagi terheit már nem tud­nánk vállalni - majd így foly­tatta:- Örülünk, ha a faluban va­sárnap összejön tizenöt-tizen­hat ember, akik beállnak és egy üveg kóláért és egy szendvicsért lejátsszák a mér­kőzést, szórakoztatják a falut. A szakadárok úgy tervez­ték, hogy április 9-én elkezdik a saját bajnokságukat. Végül aztán mégis, minden jóra for­dult. A salgótarjáni városi szövetség ligaértekezletet hí­vott össze, ahol olyan meg­egyezés született, hogy a csa­patok nem fizetnek. Aki ma­gasabb osztályba vágyik, al­kalmas pályával rendelkezik és ificsapatot is szervez, az lepengeti a summát, és abban a pillanatban feljut. Ezek után semmi akadálya, hogy rövi­desen elkezdődjék a bajnok­ság tavaszi szezonja. B. R. A Zute hosszú távú turaja A Zöld Üt Természetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez április 1-én, szombaton Aj- nácskőré. A tervezett útvonal: Somos­kőújfalu - Bikrét - Medves­fennsík - Ajnácsko és vissza. A túra távja: 36 km. Találkozás: az Ofotért előtt 6.40-ig. Túravezető: Jánosi Mihály. Útlevél szükséges! Rossz irányba vetődött a Párduc Oláh Tibor ügyes kapus, nem véletlenül nevezik öt a szurkolók Párducnak Hullámvölgybe került a Salgótarjáni BTC labdarúgócsapata: a fiúk a tavaszi idényben a lehetséges kilenc pontból mindössze egyet tudtak megszerezni. Szerencsére (azaz tudásuk, őszi re­mek focijuk révén) még mindig a második helyen állnak az NB II. Keleti csoportjában, s ha nem csúsznak lejjebb, akkor osztá- lyozót játszhatnak majd az NB I-be jutásért. Nehezen indult az esztendő az SBTC háza táján. A klub mindennapjait a pénztelenség mérgezte. De mire eljött a bajnokság, a helyzet kedve­zőbbre fordult. A város, a megye összefogása révén pénzhez, s ezzel lélegzethez jutott a nagy múltú egyesület. A gondok sora, a bizonyta­lanság azonban - úgy tűnik - rosszul hatott a csapat formá­jára. Részben ennek tulajdo­nítható a gyengélkedés. Emel­lett hétről hétre meghatározó játékosok kénytelenek a lelá­tóról nézni a társak küzdelmét. A vesszőfutás láttán a szur­kolók ma még elnézőek, hiszen a csapat még mindig a második - osztályozós - helyen tanyázik. S talán rövidesen visszatér a régi forma. Kedvező, hogy szomba­ton Oláh Béla és Kajli ismét el­foglalhatja a helyét a csapatban. Gondot okoz viszont, hogy Sá­git legutóbb kiállították, ezért ő két mérkőzésen „pihenni” fog. Nem is ez okozza ma a leg­nagyobb fejtörést a Stécé háza táján. Történt ugyanis, hogy a csapat eddigi első számú ka­pusa, Oláh Tibor nem utazóit el a csapattal a vasárnapi, óbudai mérkőzésre. Mindezt - noha a csapathoz közel álló személyek közül eggyen-ketten tagadni próbálták - Jeck Ferenc, az SBTC ügyvezető elnöke is megerősítette. Lássuk, mi történt. Az edző, B. Kovács Zoltán szombaton közölte a két kapussal, hogy a III. Kér. TVE ellen Rácz Róbert véd. Erre Oláh Tibor megsértő­dött és azt mondta, hogy ő bi­zony nem hajlandó leülni a kis- padra. Nem is utazott el a csa­pattal: faképnél hagyta társait, a csapatát, meg mindenkit. De úgy látszik, csak arra az egy napra. Azóta ugyanis a kapus meg­jelent az edzésen. Igaz, nem vetkőzött le. Sérültet jelentett. Hogy fáj-e neki valahol, azt csak ő érzi. Jeck Ferenc közölte: a szak­osztály vezetői ma ülnek le, hogy Oláh Tibor ügyét megtár­gyalják. Balás Róbert Nem sportszerű Szécsényből érkezett a hír, amely szerint a közeli na­pokban eltűnt a sportpálya nagyméretű, fémből készült, edzőkapuja. Juhász István labdarúgó szerint biztosan Balassagyarmatra vezetnek a szálak, valamelyik szur­koló követhette el, így akarja megakadályozni, hogy Hodur Tibi kapura lövő készségét fejlessze. Végh Öcsi viszont arra gyanakszik, hogy valame­lyik „zöldpártos” lehet a tet­tes, így akarja a játéktér las­san sarjadzó gyepét kímélni. Geczkó Laci azt állítja, hogy a kaput a lóciak vitték el, jó lesz valami emléknek, ha bentmaradnak a megyei­ben. De az is lehet, hogy kiskaput csinálnak belőle, valamelyik nagykapu mellé. Ja, a kuka is eltűnt! Le­het, hogy ezt valamelyik li­geti „Törp” vitte magával. Gondolta, jó lesz a kukabaj­nokság megrendezéséhez. De a „versenykiírás” nem a közpénzeken beszerzett ku­kákra vonatkozik. r. a. Hegymászóknak A Salgótarjáni Hegymászó Klub Sportegyesület a tavaszi iskolai szünetben ötnapos sportmászó, hegymászó és bar­langkutató tanfolyamot szervez azoknak, akik fogékonyak a természet szépségei iránt és nem félnek a kihívásoktól, az embert próbáló feladatoktól. Érdeklődni a 32/316-314-es telefonszámon, vagy a Hegy­mászó Klubban (Múzeum) minden csütörtökön 16-17 óráig lehet a sportkör elnöké­nél, Orosz Mihálynál. I ^TAKARÉK DISZKONT1k PS BEFEKTETÉSI JEGY f­( §u Önnek találtunk ki wertT^fcJI SS biztonságos ✓ C2><J>C7> hiszen pénzét államilag garantált diszkont kincstárjegyekbe C2X><2> fektetjük bármikor eladható ✓ 0O0 az egyéves lekötésű Takarék Diszkont Befektetési Jegyet garantált hozammal a lejárati idő előtt is eladhatja cS$Ö |®p§Í> csökkentheti adóját ✓ ha a befektetési jegyet tőkeszámlára helyezi, akkor a O9O vásárlásra fordított összeg 30%-ával csökkentheti adóját maim újra befektethető ✓ az egyéves lejárat után a tőkét és hozamait kifizetjük vagy ­INäH! kívánsága szerint - újra befektetjük magas hozamú ✓ 090 jelenleg a diszkont kincstárjegyek nyújtják a piacon elérhető legmagasabb hozamokat, melyek márciusban évi <z>0<c> 34%-ot értek el. Jegyezhető 1995. március 27-től április 7-ig az alábbi helyszíneken: Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. §§§? RXR 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Tel.: 32-317-877 Takarékszövetkezetek: 2694 Magyarnándor, Föu. 46. *3170 Szécsény, Rákóczi u. 71. 3100 Salgótarján, Alkotmány út 7. SÍ« Jj 1h u Központi információ: n takarékbank Í8§S 2-69-2755,2.69- 2.756/ 2.69-2757 KfcerJ Szöulban is dallamosak a Lilla-dalok Kedv, remények, Lillák, isten véletek! Lilla ugyanis elmegy, el­hagy bennünket. Messzire utazik, egészen a világ másik végére. S magával viszi a reményeinket. Hiszen benne van minden re­ményünk. Szerencsére nem marad sokáig távol, visszatér. Simon Lilla ezúttal különösen megérdemli, hogy bájoló, lágy trillákat zengedezzen róla va­laki. A Salgótarjáni KDASE remek eredményekkel büszkél­kedő, kiváló atlétanőjét ugyanis meghívták a felnőtt nemzeti vá­logatottba. A nemzeti színeket viselő hölgycsapat egy hétre Szöulba, a Koreai Köztársaság főváro­sába utazik. Lányaink ott részt vesznek egy nagy nemzetközi maratoni-váltóversenyen. Ez a futam beillik a szakág világbaj­nokságának. A legősibb és leghosszabb Tanári találkozó A XXIII. Nógrád Megyei Pe­dagógiai Napok keretében ápri­lis 3-án a pásztói Dózsa György Általános Iskolában rendezik meg a Testnevelő tanárok talál­kozóját. A programban szereplő szakmai előadások:-Az iskolai testnevelés és sport helyzete. -A Magyar Diáksport Szövetség szerepe, lehetőségei az iskolai diáksport mozgalomban. -A minden­napi testnevelés szükségessége és lehetőségei. - Sportszak­ember-képzés. - „SYDNEY 2000”. -A NAT követel­ményrendszere. - Nógrád megye sportjának, diáksportjá­nak helyzete. - Ízelítő a küz­dősportokról. Sportbemutató és vásár is színesíti a programokat. Minden érdeklődőt, tanárt szeretettel várnak a szervezők. futótávot, a 42 ezer 195 métert ezen a versenyen hat hölgy, vál­tófutásban teljesíti. Mégpedig ugyanazon az útvonalon, amely az 1988-as, szöuli olimpián is a maratoni színhelyéül szolgált. Csapatunk április negyediké­től tizenegyedikéig lesz kinn a messzi Távol-Keleten, az euró­pai ember számára igazán egzo­tikus, legtöbbünknek elérhetet­len vidéken. Simon Lillát - Telek András edző tanítványát — Mérei László szövetségi kapitány a ta­valyi és idei szereplése, figye­lemre méltó eredményei alap­ján hívta meg a válogatottba. Lilla természetesen nagyon örül a meghívásnak és ígéri, nem okoz csalódást az atlétika híveinek. Nem csupán kétes kedvet akar csepegtetni még most is belénk. O is érzi, tudja, Salgótarján és a megye sportjá­nak - különösen most, a nehéz időkben - nagyon kell a siker, a dicsőség. A fiatal salgótarjáni hölgyre egyébként a mostani nemzet­közi szereplése, hazatérte után még egy nagy feladat vár. De kivételesen most nem a futópá­lyán. Felvételire készül, s re­méli - szurkolóival együtt —, hogy Szöul után Szegeden, a zord tekintetű professzorok előtt is sikert arat.- Balás ­NÓGRÁD È HÍRLAP BAI.ASSAGYARMAT, BÁTONYTEREVYE PÁSZTÓ. RfrTSÁO. SAIXiÓTARJÁN. SZfcCSÉNY VÁROSOK É-S KÖRNYÉKÜK NAPIT.APJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: Balás Róbert, dr. Csongrády Béla. Felelős kiadó: az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, telefax 32/312-542, 32/311-504. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési csoport: 32/311 -504. Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapést, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) Nógrád megyében működő árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hóra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9095

Next

/
Thumbnails
Contents