Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-30 / 75. szám
1995. március 30., csütörtök Bátonyterenye És Környéke 5. oldal Kommunát nem építenek a buddhisták Sámsonházán Az ég felé törő zászlórúd körül szorgoskodók befejezték a tibeti holdújév tiszteletére kicserélt imazászlók felaggatá- sát. A domboldalban ratong- jaikból - három méter hosszú tibeti kürtök - messze szálló, hátborzongatóan egzotikus, monoton dallamokat előcsalogató, kopaszra beretvált fejű fiúk is méteresre zsugorították hangszereiket. Elindultak az imaterem felé, hogy pontban kettőkor részt vegyenek a közös imán, majd a többórás meditáción. Az első meglepetés a templom bejárata előtt ért. Kicsit furcsálltuk, hogy az ajtóit nem befelé, hanem kifelé fordulnak a közösség tagjai, s attól pár méterre egyre csak köpköd mindegyikük. Bár felködlött bennünk, mindez a rituáléhoz tartozhat, fény csak akkor derült cselekedetükre, amikor az egyik fiatal hölgy, üvegkancsó- val a kezében utunkat állta. Felhívta a figyelmünket, az imaterembe csak akkor léphetünk, ha a - számunkra gyanús zöldessárga színű - „sárkány - vízzel" kiöblögetjük a szánkat, s ezáltal szimbolikusan megtisztulva részt vehetünk szertartásukon. Mit tehettünk, markunkat tartottuk, s öblögettünk az ízetlen vízfélével, s immár szabad volt a jelzés a belépésre. Az előtérben lábbelik zsúfolódtak, cipőstül bévülre senki nem mehet. Az ajtó bal oldalán, az örökforgó imamal- monü lévő - mint kiderült, szanszkritul íródott - ábrákat szemlélve a bennfentesek fülünkbe suttogták, szent szavakat látunk. Kettőkor kagylóba fújt egyikük; s a kagylókürt lágyan búgva, ám határozott hangon jelezte: kezdődik a szertartás. A keskeny terem bejárattal szembeni oldalán a fő helyet az ülő Buddha szobra uralta, megannyi gyertya lángja fényeskedett előtte. Az oltár bal oldalára merőlegesen a két fal hosszában sorban elhelyezett alacsony asztalkák mögötti párnákon, lótuszülésben foglaltak helyet a hívők, köztük egy bordó posztóból készült le- bemyegbe öltözött ifjú, akiből tán még láma is lehet egyszer. Az oltártól balra az első hely a lámáé, ő fából készült alacsony székfélén helyezkedett el. Mindenki előtt, az asztalkán szent könyvek, amelyekből az ima szövegét olvassák, mellette egy-egy tálka, teával töltve, s egy-egy csengő - a szertartás kellékei. A falakról Buddha Buddha vigyázó szeme rajta függ a lótuszülésben meditálok során ezer képmása néz szembe - és más, nekünk egzotikus falfestmények. Szemlélődésünkből akkor ocsúdunk, amikor a közösség tagjainak ajkáról hosz- szan, vontatottan felhangzott az ének, amelynek hol erősödő, Az imát csengők hangja kíséri hol meg halkuló moraját a szent szöveg együttes kántálása adta. Böjtölnek és meditálnak Különös az imádkozásnak ez a mitőlünk idegen dallama. Az ülők közül némelyek, mint a mellettem ülő, nálunk tanuló mongol lány - felsőtestüket előre-hátra mozgatták. A torokhangon mormolt ima hullámzó morajába - mielőtt mi, idegenek elszenderedtünk volna -, belehasított a csengők hangja, amiket bal kezükkel ráztak meg. A meditációt megelőző mantra „ Om mani padme húm” szövege kitörölhetetlenül megragadt mibennünk is, mielőtt Láma Csöpel kíséretében elhagytuk a templomot.- A buddhizmus - kezdi magyarázni a láma - nem hittételen alapszik, hanem azon mód iránti tiszteletből eredeztethető, ahogyan Buddha kutatta a szellemi igazságot, amiből szellemi gyakorlatok sora fejlődött ki. morális elvektől a meditativ gyakorlatokig. Megtudtuk azt is Csöpel lámától, hogy a most központjukban tartózkodók a március 2-án kezdődött tibeti holdújév tiszteletére töltenek el kéthetes, bojtos meditációt. Ez abból áll, hogy egyik nap reggel, délben esznek még, azt követően csak szeszmentes folyadékot isznak és imádkoznak, meditálnak. Másnap se nem isznak, se nem esznek, de még csak nem is beszélnek, csak az ima és a meditáció élteti őket. A böjt egyébként csak a hagyma, fokhagyma és a retek élvezetét tiltja az evős napokon, mivel az hitük szerint csökkenti a szellemi potenciált.- A buddhizmus egyúttal világnézet - folytatja a láma -, szellemi, lelki igazságkeresés. Aminek alapja, hogy gyakorlója nem egyszerűen megtanulja Buddha tanításait, hanem meg is tapasztalja az önismeret-kutatás módjaival. Buddha, aki i. e. 560-ban született, meghatározta a Négy Nemes Igazságot. Amik arról szólnak, hogy a szenvedés az emberiség egyetemes tapasztalata. A szenvedés oka a vágy, és a létezés óhajtása örökössé teszi az újramegtestesülés folyamatát. A szenvedés megszüntetésének egyetlen lehetősége: a vágy megszüntetése. Ez pedig a mester útmutatásai alapján érhető el, akárcsak a tiszta lét világába. a nirvánába kerülés. — Az önmagunkról kialakult felszínes élményeinket nemigen tudjuk befolyásolni, ám lelki, szellemi anatómiánkat képesek vagyunk megismerni, elérhetjük a tartós boldogság állapotát - mondja hittel a láma. - Minden ember alaptermészete a jóság, az öröm, a szeretet, a bölcsesség, az együttérzés, amiket meditációval megerősíthetünk. A szenvedés elfátyolozza az alaptermészetet, amitől meditálással tisztítja magát a buddhista. Lelki békét sugároz- A lámák fontos vallási tanítók, de nem feltétlenül szerzetesek. Ön melyik kategóriába tartozik, és hogyan lett láma? Láma Csöpel, akivel a domboldal! épületek között a tavaszi- asra fordult időben a szabadban beszélgettünk, a lámaista buddhistákra jellemző nyugodt, Láma Csöpel, a vezetőjük megfontolt embernek látszik. Arca lelki békét, szeme tán boldogságot tükröz. Miközben bordó, posztóból készült téli szerzetesi szoknyában ül, ujjaival minduntalan az olvasó fagyöngyeit morzsolgatja.- A képzőművészeti főiskola után, a 60-as években Svédországba mentem, most is svéd állampolgár vagyok. Ott is elvégeztem a képzőművészetit, s a 70-es években kerültem kapcsolatba a buddhizmussal, vallásgyakorlás szintjén. Később az akkoriban alakult tibeti buddhista központba költöztem, majd megkezdtem hároméves meditációs elvonulásomat. Elzárkóznak a világtól Beszélgetésünk színhelyén jelenleg három fiatalember folytat ilyet, egy éve zárkóztak el a külvilágtól. Lakhelyük deszkával elbarikádozva a szem elől, csak a közös imák, meditációk idejére nyílnak előttük a kapuk. A teljes elzárkózás időtartama döntésüktől függ, s az újoncok csak akkor nyerhetik el lelki vezetőjüktől a magasabb rendű beavattatást, ha bizonyítják, hogy birtokában vannak azoknak a testi és lelki adottságoknak, amelyeket csak magányos remeteségben lehet megszerezni.- Három év után kezdtek lámának nevezni, miután mesterem, a tibeti láma alkalmat és engedélyt adott a lelki és spirituális tanításra.- Láma Csöpel az ön felvett neve. Van jelentése?- Két tibeti szó összetétele adja, ami annyit tesz: Buddha tanának terjesztője, erősítője.- Nógrádban nem számottevő a buddhizmus híveinek aránya. Miért mégis éppen itt kapott helyet a sztúpa három éve?- Két évig kerestük a helyet, végül itt találtunk megfelelőt a meditációs központ számára. A választás fő szempontja a főváros közelsége, a telek elfogad: ható ára, s az volt, hogy se minket ne zavarjanak, se mi ne zavarjunk senkit.-Új házat látni önöknél, s terjed a hír: kommunát készülnek. nyitni Sámsonháza és Tar határában...- Szálláshelynek készítettük, ugyanis évente többször, többen, több napra jönnek meditációs elvonulásra. Legközelebb a tibeti 4. hónap, június idején, majd júliusban és novemberben jönnek. Évente több ezer buddhista és érdeklődő fordul meg nálunk, de kommuna nem lesz! Bátonyterenye és környéke Röviden Bátonyterenye - A tavalyi év gazdálkodását, a településrészek önkormányzati feladatait tűzi napirendre egyebek mellett a képviselő- testület a ma délután háromkor kezdődő ülésén, amelyet a kisterenyei házasságkötő teremben tartanak. Ismételten kiírják a művelődési központ igazgatói posztjára a pályázatot, s új tagokat delegálnak az iskolaszékekbe. Mátranovák - Az önkormányzat többek között az elmúlt esztendő gazdálkodásáról, az általános iskola oktató-nevelő munkájáról, helyzetéről tárgyal mai ülésén. Lncfalva - A helyi kisebbségi önkormányzat képviselői közül Pribisán Terez került be az Országos Szlovák Kisebbségi Önkormányzatba. A megyét egyébként 12 személy képviseli az 53 fős országos önkormányzatban. Várhatóan április 2-án veszik át megbízóleveleiket. Fogadónap csütörtökönként A Nógrád Megyei Hírlap bátonyterenyei szerkesztőségének vezetője, Tuza Katalin újságíró, az oldal szerkesztője minden csütörtökön 10-től 12 óráig fogadja az olvasókat Bátonytere- nyén, a bányavárosban, az Iskola út 2-6. szám alatti irodában. Észrevételeikkel, közérdekű kérdéseikkel felkereshetik munkatársunkat, vagy hívhatják a 353-386-os telefonszámon. Holnapi lapszámunkban: Szécsény és környéke A tulajdonosokon múlik: mikor, hány embert bocsátanak el Novákon Áprilisi tréfának is morbid lenne - dolgozói szerint - a Ganz Acélszerkezeti Rt. mátranováki gyárának április 1-jei bezárása. Márpedig nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja! Legalábbis így vélekednek sokan a gyár 349 fős kollektívájából. Amikor nyolc hónappal ezelőtt hírül vették Mátranovákon, hogy német kézbe kerül a gyár területén az egyik használaton kívüli csarnok, aggódni kezdtek, mi lesz velük, ha a tulaj a legjobb szakmunkásokat el- szipkázza közülük, a többiek kárára. Most, hogy információink szerint a tulajdonosok sort kerítettek az adásvételre, s tán hamarosan megkezdődik a vasipari tevékenység a német tulajdonú üzemben, a Ganz-be- liek egyik szeme sír, a másik meg nevet. Sokan ott remélnek állást szerezni, biztosat a bizonytalan, esetleg a semmi helyébe. Kiderült, nem rémhíreket terjeszt a nováki szájpropaganda. Mint Jankovics Gábor megbízott igazgatótól megtudtuk, a gyár vezetői tájékoztatták már a vállalati tanácsot, a szakszervezetet, azok pedig a dolgozókat a bizonytalan jövőről. Április 1-jén valóban bezár a gyár? - kérdezzük.- Rendkívül nehéz a helyzet. Évek óta húzódik a döntés, amely egyértelműen biztosíthatná a gyár működését. Ugyanakkor olyan döntés sem született, hogy április elsején bezárnánk. A tiltó tábla felirata egyelőre a parkolóra vonatkozik — De nem is a szokásos áprilisi tréfáról van szó, ugye?-Nem egészen. Megrendeléseink vannak, ezeknek eleget kell tenni. Az viszont nem kétséges, hogy áprilistól részlegesen dolgozik a gyár, de csak a tulajdonosok - az Állami Vagyonügynökség, az Állami Fejlesztési Intézet, az előbbi a legfőbb részvényes - döntésének függvényében tudom megmondani, hogy a későbbiekben működik-e vagy sem a gyár.- Elbocsátásra kell számítaniuk a dolgozóknak? Ha igen, mennyinek a 349 közül?-Sajnos igen, de számokról felelősen nem tudok nyilatkozni, mint ahogyan az időpontra vonatkozóan sem, de előfordulhat a gyárra nézve a legnegatívabb megoldás is.