Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-18-19 / 65. szám
6. oldal Közélet - Kultúra 1995. március 18., szombat Olvasni és minden áron olvasni M árcius első napjaiban az ország közel ezer általános- és középiskolai osztályában vizsgálják meg a tanulók tudásszintjét. A monitorvizsgálatok legfontosabb témakörei az olvasás-megértéshez, a matematikai tudáshoz és a természettudományos ismeretkörhöz kapcsolódnak. Természetesen egy csöppet sem szabad lebecsülni semmilyen más tudományterületet sem, de százszor is és újra meg újra muszáj hangsúlyozni az olvasástudás, az olvasásértés meghatározó jelentőségét. Mind a későbbi tudásszerzés, magas szintű műveltség megalapozásának elemi eszközeként, mind a személyiségfejlesztés nagy hatású értékállományaként, drámai módon szelektál az olvasástudás, a könyvhasználat lehetősége. Áttekinthetetlenül bonyolult viták folynak a nemzeti alaptanterv követelményeiről, az iskolában megszerzendő tudás, készségek modernizációjáról, de újra és újra kikerüli a pedagógusz- szakma is, a társadalmi kontroll is a feltűnően kérdéses, lényegi mozzanatot; a serdülőkor kezdetére, az „énazonosság”, az „énkép” kialakulásának döntő pillanataira sikerül-e kifejleszteni és természetessé tenni olyan olvasáskészséget, olvasásértést az iskolában, a családban, amelynek birtokában a tudás megszerzésének bonyolult mai helyzete nem riasztja, de sokkal inkább vonzza a gyereket. A falusi és városi általános iskolákra, de a gimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák első évfolyamaira egyaránt vonatkozik a súlyos, elmarasztaló megállapítás: a tanulók jelentékeny hányada nincs birtokában ezeknek a készségeknek. S az olvasás, a könyv kézbevétele leckehátterű, terhes, fárasztó, nem szeretem-dolog marad, nnélfogva aztán képtelenség lesz egy differenciált, magas színtű tudásanyag elsajátítása, és a könyv, a könyvolvasással megszerezhető emberi tapasztalat, érzelmi, kapcsolat- építési minták maradnak ki a személyiség épüléséből. Réges- régen nem léteznek már olvasómozgalmak. Tisztelet a kivételnek, igencsak kifakultak, megkoptak a családi könyvespolcok. A könyvtárak vendégei is elősorban az iskolában is lelkes, jól tanuló gyerekek köréből kerülnek ki. A család, az iskola, a kortársi csoport háromszögében, az egymásnak gyökeresen ellentmondó normák, követelmények és hétköznapi tapasztalatok szövevényében a könyv, az irodalmi élmény szuggesztiója nem tud segíteni, átlendíteni a válságokon, ha egyszer a 12-16 éves fiatal számára fárasztó teher az olvasás. Március első felében a tudásszintvizsgála- tokra Nógrád megye iskoláiban is sor kerül, bizonyosan fontos új információkhoz jutunk az olvasásértés körében is. Mint ahogy így volt ez 1986 körül is, egy hasonló vizsgálat során... C sendben, vagy drámai felhangokkal elemzik az eredményeket, az országos tendenciákat az olvasási kultúra ügyében is, és minden marad a régiben... Erdős István feltételezés: hogyan repült a sárkánygyík? A repülő sárkánygyíkok több mint 200 millió éve jelentek meg a Földön, és 65 millió évvel ezelőtt kipusztultak. A dinoszauruszok rokonai voltak. Kezük negyedik ujja extrém hosszúságúra nőtt, rajta elasztikus bőrlebeny helyezkedett el, amely a lábakig érve a szárnyat alkotta. Hogyan repültek vagy mozogtak az állatok a szárazföldön? - ezt máig vitatják a szakértők. David Unwin, a Bristol Egyetem kutatója most új tézisekkel elevenítette fel a vitát, amely élénk érdeklődést váltott ki a szakemberek körében. A paleontológus birtokába került ugyanis egy mintegy 150 millió éves repülő sárkánygyík megkövesedett maradványa, melyet Kazahsztánban találtak. A fosszília a Sordes pilosus tudományos elnevezést kapta, ami „szőrös ördögöcskét” jelent. Ebből a varjú nagyságú fajtából eddig egyedülálló leletnek több különlegessége van: az állatnak sűrű bundája lehetett, s a szárnyak két repülőhártyája mellett nyilvánvalóan volt még egy harmadik is, a lábai között. A test alsó részén lévő repülőhártya a kutató elképzelései szerint aerodinamikus előnyöket jelentett a repülő sárkánygyík számára. Megnövelte ugyanis a felhajtóerőt, tehát igen lassan tudott repülni, ami az élelem felkutatását könnyítette meg. A harmadik repülőhártya a gyors startolást is lehetővé tette a mai szemmel tekintve fura kinézetű állatnak. A hosszú csupasz hüllőfarok a „szőrös ördögöcskének” pótkormányként szolgált. Unwin leírja, hogy a fosszília szárnyának a repülőhártyájában még rostos kötőszövet-maradványokat is talált. Ezek a rostok a szárnyak vége felé nagyon kemények és a repülési mozdulatoknál a szükséges stabilitást adták a puha bőrnek. A kutató szerint valamennyi repülő sárkánygyíknak voltak ilyen számyrostjai. Mindezek után az a kérdés, mit szólnak a feltételezésekhez a kollégák. Színházi esték Ajándék lónak ne nézd a fogát! - tartja a mondás, s ilyen alapon bizony csupa jót szabadna csak mondani, írni a József Attila Művelődési Központ nőnapi színházi bemutatójáról, amelyet egy szál virág kíséretében „nyújtották át” a szebbik nem képviselőinek. Több évre visszatekintő gesztus ez már az intézmény részéről, s csak dicsérni lehet magát a kezdeményezést. Az is helyes, hogy ilyen alkalmakkor nem veretes színművet, elvont, filozofikus gondolatokra épülő drámát mutatnak be, hanem valami könnyen emészthető, kellemesen szórakoztató darabot. Nos, a szervezők ilyennek látták Mészöly Gábor-Selmeczi György-Béres Attila Szerencsemalac című zenés vígjátékát, amelyet a magyar szerzőtrió Jean Letraz azonos című műve alapján írt és egy alkalmi Vérszegény Szerencsemalac társulat mutatott be a Honvéd Kamaraszínház, valamint a Székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójaként. A kevésbé ismert nevekből álló stáb munkáját a szakmában márkás személyiség - Bodrogi Gyula - irányította rendezőként. Ez meg is látszott az előadás hangulatán, ritmusán, a szereplők némely gesztusán, sőt még a koreográfián is, noha annak - mint rendesen - önálló tervezője is volt. A zömében fiatalabb évjáratú színészek nagy igyekezettel, jókedvűen próbálták megeleveníteni a vérszegény történetet, amely azonban a szokásosnál jóval gyengébb, kevéssé sziporkázó sztorira épül. Nehézkesen bontakozik ki a cselekmény, amely során a pénztelenségben szenvedő André, az álmodozó építész és festő barátja, Marcel egy rejtélyes hölgyre bukkan, és általa mesés „váltságdíjat” remél. Természetesen ezúttal is minden félreértésen alapul, csak túl kusza és nem elég szellemes sem a konfliktus, sem pedig a megoldása. Különösen a zenetanár és tanítványa - egyébként az utóbbi a körözött hölgy - kettős „humora” tűnik erői te tettnek, már-már primitívnek. Hogy mindezek ellenére jól szórakozott a közönség, az - ismételten mondom - az in- venciózus előadásmódnak, valamint a tánc- és dalbetéteknek tudható be, még akkor is, ha azok is gyorsan feledhetők, sőt az énekhang playback-techni- kával „készült”.- csongrády Csak a szereplők igyekezete dicsérhető fotó: p. Tóth László Leszbikusok és sikeresek - Hat Los Angeles-i lány alakította meg az immár közkedvelt Fém 2 Fém popegyüttest. A lányok leszbikusok, zenéjük a hard rock egyik oldalága. Sikerük egyenesen kirobbanó. feb-fotó VÁCI ÉS SALGÓTARJÁNI FOTÓSOK Egyre több a közös érdek - vallják a két városban Különleges kiadványt jelentetett meg a közelmúltban Vácott a Dunakanyar-fotóklub. írója és a téma kutatója Fejér Zoltán budapesti fotóművész, aki majdnem az alapítás éve óta jár ki rendszeresen a Duna-menti városba. Közönség-csalogató... Az Adalékok Vác fotótörténetéhez című, képekkel, portrékkal illusztrált könyv - melyet a helybeli, országos hatókörű, Nalors Kft. grafikai műhelyében készítettek - a magyarországi művészettörténet sajátos alkotásának is tekinthető. A hazai és európai múzeumokban kutató szerző Vác révén mutatja meg a magyarországi fotográfia múlt századi kialakulását. Kezdetben budapesti mesterek tartottak fenn mellékesen műhelyeket a kisvárosban is, ahol olyan népszerűsítő megoldásokhoz is folyamodtak, mint például a Balassagyarmatról ide került Erdő sy Rezső, Vác első fotográfusa, aki a Váczi Közlöny 1883. március 25-i számában felhívást tett közzé. E szerint: ezer polgár arcképét hajlandó díjtalanul elkészíteni, s azt a helyi múzeumnak átadni. Természetesen, együttműködött vele a szerkesztő is, aki rendszeresen közölte lapjában azok nevét, akiket a mester már lefényképezett. A már Európa-szerte elismert váci klub honosította meg Magyarországon a diaporáma érdekes műfaját is, a zene és a fotó sajátságos ötvözetét. A városban ebben a műfajban eddig már többször rendeztek nemzetközi fesztivált. Mint Kocsis Iván elnök a közelmúltban a Nógrád Megyei Hírlapnak elmondta: észak felé is keresik a kapcsolatokat fotós barátaikkal. Várható egy váci tárlat Bartos Ferenc, aki a városnak még a helyhatósági választásokat megelőző ciklusban volt a polgármestere, tavaly Kocsis Iván tárlatát nyitotta meg Salgótarjánban. O mondta el többek között azt, hogy örömmel fogadta a Nógrád Megyei Fotóklub meghívását, hiszen egyre több a közös szál, ami összefűzi a két régió lakosságát. A közös érdekkapcsolatok miatt is szükséges javítani az együttműködésen. A kiállítás — hangoztatta meggyőződéssel - hozzájárul a két város művészeinek közeledéséhez. Az elhangzott beszédből arra lehet következtetni, hogy a Nógrád megyei fotósok váci tárlata is várható ebben az esztendőben. K. T. I. Tiltott ima Amerikában Arra szólították fel a diákokat az Egyesült Államok egyik iskolájában, hogy hozzák be az órára kedvenc könyvüket, és olvassanak fel belőle társaiknak. Volt, aki a Bibliát választotta, és a Teremtésből kezdett felolvasni, ám tanára félbeszakította: megsérti az előírásokat, mert állami iskolában tilos vallási ismereteket terjeszteni. Ez meg is felel a törvénynek: az Egyesült Államok nem magán oktatási intézményeiben a legkomolyabban kell venni az állam és az egyház elválasztását. A Legfelsőbb Bíróság egy 1962-es döntésével a tanítás előtti kötelező imát is alkotmánysértőnek ítélte. Imádkozni azóta is lehet, ám ez önkéntes. Hitoktatásra állami iskolában nem kerülhet sor, csak a templomban. Az említett iskola igazgatóját és tanárát az iskolaszék megrótta. A hívők most azon fáradoznak, hogy a törvény- hozással alkotmány-kiegészítést fogadtassanak el, amely biztosítja az állami iskolákban a „vallási szólásszabadság” lehetőségét, s az imát is. Az Amerikai Zsidó Kongresszus és a Keresztény Jogi Mozgalom szakemberei listát állítanak össze azokról a vallási megnyilvánulásokról, amelyeknek helyet kell kapniuk az iskolákban. Ezek közé tartozik az egyéni vagy a csoportos ima, vallási kérdések megvitatása, valamint a Biblia olvasása. Hatvanöt éves Veres János, Madách-díjas költő Tornaiján született, iskoláit szülővárosában, Rozsnyón és Rimaszombatban végezte. Tanulmányait nem fejezhette be, gimnazista volt, amikor kitört a második világháború. Később súlyos betegsége miatt nem folytathatta az iskolát. Magyar-történelem szakos tanár szeretett volna lenni, ehelyett betegsége miatt 39 évesen nyugdíjazták. A költő aktív kultúrmunkás- ként tevékenykedett és amikor 1968-ban a Csemadok járási bizottságának tagjaként a beadványok özönét zúdította néhány társával a különböző pártbizottságokra a szlovákiai magyarok jogaiért, kizárták a pártból, az újságokban nem publikálhatott.-írtam, gyártottam a verseket - emlékezik vissza a szilenÉlénken emlékszik a gyarmati beszélgetésre ciumi éveire Veres János -, de sajnos, azok mind a fiókban maradtak. Egészen addig, amíg nem sietett segítségemre a salgótarjáni Palócföld, amelynek akkori főszerkesztője, Baranyi Ferenc személyes ismerősömmé vált. Pál Józseffel, a későbbi, a mostani főszerkesztővel több alkalommal ellátogattak Rimaszombatba, tartottak irodalmi előadásokat. írásaimat a Palócföldön keresztül megismerték Magyarország egyes vidékein, ezért átjártam író-olvasó találkozókra. így ismertem meg a sok magyarországi irodalmárt, és így ismertek meg engemet is a nógrádiak. Meg a munkámat, amelyet nagy meglepetésemre Madách-díjjal jutalmaztak. No, ez egy érdekes sztori, ezt hallgasd meg - csillant fel a költő szeme a Madách-díj szóba hozása után. Göncz Árpád volt akkor az írószövetség elnöke, és aznap Havel elnökkel tárgyalt Budapesten. Este kocsiba ült, és leutazott Balassagyarmatra, a díjátadási ünnepségre, ahol máig emlékezetes beszélgetést folytathattam vele. A politikai változások után már közölték Veres János verseit a lapok, de a költő sok éve nem ír, nem fordít verseket. Betakarítását végzi életművében. Hat évvel ezelőtt jelent meg Életút címmel utolsó kötete, amelyből jó néhány mű politikai okokból kimaradt. Ezeknek a verseknek a kiadását rendezgette eddig, most pedig a vegyespróza-válogatásra tért át. Jubileuma tiszteletére egy szlovákiai kiadótól ígéretet kapott verseskötetének a kiadására. (farkas)
