Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-02 / 52. szám
1995. március 2., csütörtök Hazai Körkép 3. oldal Válaszolt a hivatalvezető Mint lapunkban is megírtuk. Gusztos István a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének SZDSZ-es frakcióvezetője törvényességi panasszal élt a salgótarjáni iskolaátszervezések tárgyában a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatalnál. Az alábbiakban közöljük dr. Farkas Imre hivatalvezető Gusztos Istvánnak írt válaszát. Kérelmére soron kívül elvégeztem Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 1995. január 30-án tartott üléséről készült jegyzőkönyv törvényességi ellenőrzését, ennek alapján az alábbiakról tájékoztatom: A Közgyűlés 13/1955.(1.30.) Kgy. számú határozatának tárgya az 1995. évi költségvetés koncepciója. A koncepció, illetve az ahhoz kapcsolódó határozat a költségvetés készítését alapozza meg. Az, hogy az előterjesztők a költségvetés előkészítése során nem térhetnek el a határozatban foglaltaktól, nem értelmezhető úgy, hogy a Közgyűlés az érintett intézmények megszüntetése, átszervezése tekintetében a döntést meghozta volna. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. paragrafus (3) bekezdésében előírt eljárást, a szükséges vélemények beszerzését mindenképpen meg kell, hogy előzze a Közgyűlés koncepcionális döntése, testületi felhatalmazás nélkül ugyanis az eljárás megindítása nem lehetséges. Fentiekre tekintettel az Ön által indítványozott észrevétel megtételének nincs jogi alapja, a probléma a törvényességi ellenőrzés keretében nem rendezhető. Ki törődik a légópincékkel? (Folytatás az 1. oldalról) Gépesített Lövészdandár parancsnoka adott erről tájékoztatást lapunknak. Eszerint négy éve telepítették a laktanya udvarára az AMAR 90-et, amely nem más, mint egy időjárás- és sugárzásfigyelő rendszer. S hogy mit tud? Háttérsugárzást, szélsebességet, szélirányt mér tíz percenként. Számítógép rögzíti a kapott eredményeket, s „közli” ezeket a Magyar Honvédség Vegyi Sugárfigyelő és Helyzetértékelő Szolgálatával. A polgárvédelem is rendelkezik sugárzásmérőkkel, de ezek - pénzhiány miatt - nem működnek folyamatosan.- A védelmi bizottságoknak békében is van dolguk - mondta Kiss Tibor, a megyei védelmi bizottság titkára, aki a testület munkájáról szólva közölte, hogy „rugalmasan” üléseznek. A helyi védelmi bizottságok évente egyszer tartják összejöveteleiket. Ezeknek a polgármesterek is tagjai. A lé- gópincék a polgárvédelemhez tartoznak, de a polgármesteri hivataloknak is figyelmet kell ezekre fordítani. Vannak, akik megkérdőjelezik, hogy az egészségügyi intézetek felkészültek a katasztrófahelyzetekre. Míg mások kimondják: izgalomra semmi ok! Hiszen már jó ideje itt van a lassú katasztrófa! Mert kell-e nagyobb világégés az alattomosan lopózó sugárszennyezés okozta gyógyíthatatlan betegségek öldöklésénél? M. J. Bútorház a Pécskőben - A Miskolci Pentamen Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. tegnap bútorüzletet nyitott Salgótarjánban a Pécskő Kávéház helyén. A lakberendezési eszközök kínálatát Gold Star szórakoztató elektronikai eszközök színesítik. fotó: gyurián tibor MDF: helytartó tanács működik Tarjánban- A kormány elvonó intézkedései miatt fenyegeti ellehetetlenülés az önkormányzatokat - mondta az MDF szerdai, salgótarjáni sajtótájékoztatóján Tóth László megyei elnök, aki szerint a tanácsrendszer visszatérésének veszélye fenyeget, ennek jele az is, hogy az önkormányzati szociális feladatok ellátására vonatkozóan visszatért a maradékelvü finanszírozás. Horváth Mihály, a megyei közgyűlés MDF-es frakcióvezetője közölte: át kell gondolni az intézményhálózat működését, de jelentős változásokra csak a jövő évtől lehet számítani, idén folyamatosan végzik az átvilágítást. Komoly visszalépés lesz a megyei kulturális- és sportélet területén. Eötvös Mihály, a salgótarjáni közgyűlés frakcióvezetője helytartó tanácsnak minősítette az önkormányzatot. Kifogásolta, hogy ellenzéki módosító indítványt nem lehet átvinni, aggályaikra, kérdéseikre nem kapnak választ, képtelenek elérni a név szerinti szavazást is. Azért, hogy mindezt a választópolgárok is lássák, Eötvös azt kéri, minél nagyobb számban jelenjenek meg a március 13-i ülésen, amikor a város költségvetéséről dönt a testület. D. I. Vannak, akik zöldnek vélik a pirosat A balassagyarmati városi balesetmegelőzési bizottságban vegyes szakértői csoport jött létre, amely folyamatosan figyelemmel kísérte a Rákóczi úton beállt forgalmi rend változásait. A közlekedők nehezen szokják meg a „lámpás”-rendszert. A kórház irányából haladók sok esetben nem észlelik a Rákóczi út és a Thököly út kereszteződésében a záróvonal felfestését, és figyelmen kívül hagyják a kötelező haladási irány jelzőtáblát. Gyakran előfordul az is, hogy a gyalogosok a régi átkelőhelyeket próbálják kihasználni, noha ott már nem látható az átkelőhely felfestése. Sok gyalogos és gépjárművezető nem tiszteli a piros jelzést, nincs türelmük kivárni a zöldet. A szakértői csoport támogatja azt az elképzelést, hogy 22 órától reggel négyig villogó sárgára állítsák a lámpákat. Hírek Fogad a képviselő Pásztó - Juhász Gábor országgyűlési képviselő (MSZP) fogadóórát tart Pásztón, a polgármesteri hivatalban március 3-án, pénteken 15 órától. Radics-tárlat Balassagyarmat - Radies István festőművész kiállítása nyílik meg a Fráter Erzsébet Középiskolai Leány- kollégiumban irta 16 órakor. Megnyitóbeszédet mond Bódi Tóth Elemér költő. Iskolanap Salgótarján - Az Arany János iskola ma, a névadó születésének 178. évfordulójáról emlékezik meg. Gépkocsitűz Balassagyarmat - Tegnap délután Rákóczi és a Dózsa út kereszteződésében kigyulladt a V-20963-as Fiat Ritmo gépkocsi. A tüzet néhány perc alatt eloltották, a becsült kár 150 ezer Ft. Rák: holnap Mai számunkból a Harc a halállal című sorozatunk 12. folytatása anyagtorlódás miatt kimaradt. Traffipax Ma 14-től 22 óráig, a 21. sz. főúton Salgótarján belterületén, Vizslás-Újlakpuszta belterületén, a 22. sz. úton Kishartyán és Szécsény belterületén lesz műszeres sebesség-ellenőrzés. Ev végéig csaknem 13 ezer (Folytatás az 1. oldalról) Megtudtuk, hogy Kelet-Nógrád 74 települése közül 71 tagja az rt.-nek. Mátraszele, Mátratere- nye és Nemti is részese lesz a fejlesztésnek, amelynek ütemétől függ, hogy ki mikor kap távhívásos telefont.-Hány vonal létesítését tervezik a közeljövőben?- Évente különböző mennyiségű vonalat kell átadnunk. Salgótarján környékén 1995 végéig 12 900 vonalat adunk át. Jövőre a Kelet-Nógrád Com-nak 6100,1997-ben pedig telefonvonal 5100 telefonvonalat kell biztosítania.-Ha valaki most befizeti a hozzájárulást, mikor számíthat a lakásán telefonra?- Salgótarján térségében ez év végére kielégítjük az igényeket. F. Z. Qí Arra gondoltunk... IQ Ha egy pénzmag a vártnál kevesebbel gyarapodik, akkor az nem kapja meg a megfelelő gondoskodást. Az IBUSZ BANK Aranyeső határidős betétje Önnek is virágzó befektetési lehetőséget kínál. Több mint tízezer cukorbeteg a megyében Nógrád megyében a cukorbetegek száma meghaladja a tízezret. A lakosság létszámának mintegy öt százalékát kitevő betegeknek tegnap Salgótarjánban a Népjóléti Képzési Központban a Nógrád Megyei Diabétesz Egyesület vezetősége megyei találkozót rendezett.-Az egyesület négy évvel ezelőtt alakult - tudtuk meg dr. Sasvári Erzsébet diabetoló- gustól, az egyesület vezetőségi tagjától. - A tagok létszáma ma már meghaladja a százat.- Miért van szükség erre a speciális egyesületre?-A cukorbetegeket öntevékenynek is nevezhetjük: az orvos felírja nekik a gyógyszert, de a szükséges diéta betartása a beteg feladata. Oda kell figyelnie a betegsége szövődményeire is, és el kell sajátítania a egyfajta önmenedzselést. A diabétesz egyesület összefogja ezeket az embereket.- Honnan teremtik elő ennek anyagi fedezetét?- Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól korábban egy pályázaton nyertem kétszázötvenezer forintot. Ezt az öszszeget fordítjuk a cukorbetegek oktatására, és ebből finanszírozzuk a rendezvényeink költségeit is. Nagyon sok múlik ugyanis a nevelésen. A mai találkozót például egybekötjük diabétesz ételek kóstolójával is, amelyen a jelenlévők diétásnővér jelenlétében és irányítása mellett tájékozódhatnak a helyes, egészséges komplex táplálkozásról. A rendezvényen - az elnöki beszámoló mellett - az agyi érbetegségek és a diabétesz ösz- szefüggéseiről, a zsírszegény diéta jelentőségéről is szó volt. Autóbusz-csikicsuki Bátonyban (Folytatás az 1. oldalról) Ebből 100 ezer forintot 1995. májusáig, a fennmaradó részt pedig jövő évben. Ez a csökkenés azonban azt is jelenti, hogy míg a teljes árú menetjegyért 34 forintot kell fizetni, addig a havi bérletek hozzávetőleg 20 százalékkal kerülnek többe a múlt évinél. Az egyvonalas havi bérlet 660, az összvonalas 920, a tanulóké és a nyugdíjasoké 230 forint lesz, ami tíz- százalékos emelést jelent. Az áremelkedést követően viszont a bérlettulajdonosok Bátonyte- renye határáig utazhatnak a helyközi járatokon is. A bérletár-növekedése azonban a képviselők szerint a lakosságnak csak elenyésző részét érintik. Mint ahogyan nem számottevő réteget érint a kedden elfogadott helyi autóbuszközlekedés díjának megállapításáról szóló rendelet azon kitétele, amely szerint az autóbuszok csomagterében elhelyezett útipoggyászért, valamint az utastérben szállított kutyákért 40 forintos különdíjat kell fizetni. A pótdíjak háromszorosára emelésével pedig a visszaéléseket akarják megelőzni. A tarifanövelés, az önkormányzati támogatás ellenére a helyi közlekedésben tovább él a most is érvényben lévő járatmegszüntetés, illetve a módosított útvonalak elve, sőt, március elsejétől a Volán Rt. megszüntette az Elektro-Metal Kft.-hez közlekedő járatot is. Azaz, a képviselő-testületnek muszáj volt döntésével felvállalnia a választópolgároknak kényelmetlenséget okozó megoldást, mert másként félő, hogy ellehetetlenült volna a helyi közlekedés.-tuza A nyitóbetét már 5.000 forint is lehet. Vagy annyival több, amennyit Ön jónak lát. Abban az esetben, ha Ön a futamidő végén nem veszi fel a betétet, úgy az IBUSZ BANK újraindítja a kamatozást. Erről, két éven át gondoskodunk. Az Aranyeső határidős betét az alábbi futamidőkkel választható: Lekötési idő Éves kamat* Éves átlag hozam 1 hónap 19% 20,7% 3 hónap 21% 22,7% 6 hónap 23% 24,3% 12 hónap 26% 26,0% 24 hónap 27% 30,6% *A kamat változó, követi a mindenkori pénzpiaci kamatokat. IBUSZ BANK Aranyeső határidős betét. Önre gondoltunk. * IBUSZ BANK 2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 46-48.; 3100 Salgótarján, Fő tér 4. □I Ű