Nógrád Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-09 / 34. szám

1995. február 9., csütörtök Szeretettel köszöntjük névnapjukon ABIGÉL nevű kedves olvasóinkat! Az Abigél bibliai név, jelen­tése: az apa öröme. Védő­szentje: Szent Apollónia, ale­xandriai vértanú szűz (+ 248). Virága: a vörös rózsa. E napon született 1775-ben Bo­lyai Farkas matematikus, drá­maíró és 1783-ban Vaszilij Zsu- kovszkij orosz költő, műfordító. A Nap kél: 7.00 órakor, nyugszik: 16.57 órakor. Enyhe idő, többfelé eső ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Európát nyugat-kelet irányban egy hosszan elnyúló frontálzóna szeli ketté. A Kárpát-medencéhez közeli szakasza dél felé mozog, előtte továbbra is enyhe, mö­götte azonban néhány fokkal hű­vösebb levegő érkezik térségünk­be. Hatására ma erősen megnö­vekszik a felhőzet, eleinte csak el­szórtan, délutántól már azonban tűbbfelé lehet eső, zápor. Az időn­ként erős lökésekkel kísért dél­nyugati szél a délutáni órákban északnyugatira fordul. A hőmér­séklet kora délután általában 8 és 13 fok között, délen azonban még 15 fok körül alakul, így továbbra Is jelentősen meghaladja az átlagot. A közeledő front hatására egy­re többfelé erősen megnövekszik a felhőzet, és eleinte csak szór­ványosan, később egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor. A délnyu­gati szelet időnként erős lökések kísérik. Továbbra is enyhe időre számíthatunk, a hőmérséklet kora délután 8, 9 fok körül várható, ami a március közepére jellemző átla­goknak felel meg. Vízhőmérsókletek °C °C Balaton: 0 Velencei-tó: 4 Tisza-tó: 1 Fertó-tó: 3 Tisza: 1-3 Duna: 3-5 Várható legmagasabb hőmérséklet Salgótarján: °C 8 Balassagyarmat-c 8 Szécsény: 8 Bátonyterenye: 9 Rétság: 9 Karancs: 8 Pásztó: 9 Iponytamóc: 8 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 35-55 Velencei-tó: 35-55 Tisza-tó: 40-55 Fertó-tó: 40-55 Salgótarján: 35-45 Balassagyarmat: 45 Szécsény: 40-50 Bátonyterenye: 50 Rétság: 45-55 Karancs: 40-50 Pásztó: 35-45 Ipdytamóc: 35-45 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés az E.-Középhgs. térségére: 06-90-304-626 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Kitartásból jeles - 19 napot töltött romok alatt elte­metve Kobéban a képen látható kutya. Az állatot hűséges gazdája hosszú, kitartó keresés után találta meg. (feb-reuters) Egyházi naptár Február 9., csütörtök, köz­nap. Napi igék: Kát.: lMóz 2,18-25. Zsolt 127. Mk 7,24-30. Ref.: Jn 9,24-34. lKir 8,40-66. Ev.: 2Móz 24,1-18. Róm 8,1-11. Őrt.: lPét 4,12-5,5. Mk 12,38-44. Az őrt. és a gör. kát. naptárban Szent Nikoforosz vértanú. A bemuta­tás ünnepkörének vége. Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Az éj színe. Színes, szinkroni­zált amerikai film. Apollo Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Puszta formalitás. Színes, szinkronizált olasz-francia bű­nügyi film. Balassagyarmati Madách: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Junior. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Jack, a villám. Színes, szinkro­nizált amerikai western. A Nap Mondata „Többnyire csak azokat az em­bereket tekintjük józan eszűnek, akik egy véleményen vannak velünk.” (Montesquieu) Ügyeletes riporter: Faragó Zoltán Tel.: (32)-316-455 Válni inkább a nők szeretnének Az esküvő idején még minden szép és jó, s noha az ifjú házasok úgy érzik, ez a boldogság örökké fog tartani, a szerelem gyak­ran hamar kihűl. Ilyenkor aztán számos nő eltűnődik: valóban ez az a férfi, akit nemrég még annyira szerettem? S ha meg­kérdezik őket, hozzámennének-e újból a férjükhöz, minden második asszony nemmel válaszol. Sokan mesélik: amikor megis­merkedtek, a férfi vonzó volt, udvarias és figyelmes, őszintén érdeklődő. Aztán, az esküvő után néhány hónappal elkezdő­dött az átalakulás. A férfiak számára ugyanis a munka álta­lában sokkal fontosabb, mint a nőknek, ezért a férjek egyre ke­vesebb időt töltenek a család­jukkal. Sok nő panaszkodott arra is, hogy hitvesük zsugori lett. Valaha büszkélkedett szé­pen öltözködő menyasszonyá­val, később azonban rosszalló megjegyzéseket tesz: miért kell ennyi pénzt ruhára költeni? Az már föl sem merül, hogy együtt, csinosan felöltözve étte­rembe vagy színházba menje­nek, mint a randevúk idején. Mivel egyre inkább csökken a közös élmények száma, mér­séklődik az érdeklődés a másik iránt, s egyre inkább idegenként élnek - nem együtt, hanem egymás mellett. Sok nő legszí­vesebben elválna, hiszen az ilyen együttlét csak az idegeket őrli fel, de gyerekekkel, soké­ves házasság után nem könnyű elválni. A gyereknek az apa fi­zikai jelenléte is sokat számít, s ezt a szempontot a nők hosszú éveken át figyelembe veszik. Sokan képtelenek azonban őszintén, a másik megbántása nélkül megbeszélni és megol­dani a problémákat. Ennek gyakran az az oka, hogy a férfiak, különösen a vezető pozícióban lévők, nem viselik el a kritikát. így aztán nem csoda, hogy a válásoknak több mint kéthar­madát nők kezdeményezik. Fontos a jó mejelenés - Új történelmi alakkal bővült a hamburgi Panoptikum. Gorbacsov mellett elfoglalta helyét Erich Honecker, a volt kelet-német vezető viaszfigurája is. BAKOS DOROTTYÁNAK ÉS BERNADETTNEK SALGÓTARJÁNBA! Sok boldog névnapot kíván: papa, mama, Mari és Tomi szí pi:ki:xítu:ssz Ha ma 12 óráig-akár telefo­non is - feladja és kéri, a hol­napi lapban ezen a helyen már olvashatja hirdetését. Hirdetés- felvétel: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Telefon: (32) 311-504, 316-455/215-ös mellék. Pásztón jól bevezetett, működő élelmiszerbolt be­rendezéssel, árukészlettel eladó. 06-60-344-043. Burgonya Vendég érkezik a házaspár­hoz, a férj egy fiatalkori ba­rátja. A házigazda éppen bur­gonyát hámoz a konyhában. Leülteti maga mellé a vendé­get, beszélgetnek, aztán egy idő múlva a barát megkérdezi:- Hát az asszony?- Bent van a szobában - int a férje -, nézz be hozzá. A barát feláll, bemegy, hogy köszönjön, majd néhány pillanat múlva elszömyedve vissza is jön, és hitetlenkedve csóválja a fejét:- A feleséged ágyban van!- Igen, tudom.-De egy idegen férfi is vele van az ágyban. A férj sápadtan, megijedve:- Te jó Isten! - akkor nem lesz elég a krumpli. Egyre megy? Horkaitól kérdezi a barátja:-Mi a különbség egy nő meg egy teve között?- Fogalmam sincs. A barát elhúzza a száját, úgy válaszol:-Na, te se lehetsz valami válogatós...! Több nem is lehet...-Na, megszületett a Re- tekné gyereke? - faggatja a szülészt a felesége.- Meg, de sajnos csak egy kiló kilencven.-Elég az! Három hónapi házassság után igazán nem lehet többet várni. Recept \ Camembert ropogós. Hozzá­valók: 25 dkg camembert, 8 dkg vaj, 1 dl tej, 6 dkg liszt, 1 mokkáskanál só, késhegynyi bors, 1/4 szerecsendió, 2 db to­jás, 10 dkg zsemlemorzsa és le­galább 3 dl olaj a sütéshez. A sajtot kockára vágva a vaj­jal, liszttel, tejjel, sóval és fű­szerekkel felfőzzük. Ha kihűlt, golyócskákat formálunk belőle. A szokásos módon panírozzuk és olajban kisütjük. Kilátások a kilátótornyokra Szécsény és környéke térsé­gében található Nógrád me­gye nevezetességeinek jelen­tős része. Közhely, hogy né­hány száz kilométerrel nyuga­tabbra milyen jól megélnének ilyen adottságokból... Hol­napi számunkban Borik Al­bert szécsényi vállalkozó ar­ról beszél, hogy mit próbál­nak tennni a forgalom fellendítéséért. Köszönjük, hogy velünk tartott, olvassa holnap is lapunkat! Diszkont Kincstárjegy a Takarékbanktól A Takarékbank Rt. Nógrád Megyei Igazgatóságán február 1-jén kezdődött meg egy új értékpapír, a Diszkont Kincstár- jegy jegyzése, amely nem tartott különösebben sokáig, hiszen az egymilliárd forint értékű országos értékpapírkészlet három nap alatt elfogyott. Kiss Zsóka (balra) és Pataki Emőke A pénzintézet két munka­társa, Pataki Emőke és Kiss Zsóka, az értékpapír-forgalma­zás lebonyolítói adtak tájékoz­tatást a közeljövőben esedékes befektetési lehetőségekről.- A Takarékbank salgótar­jáni fiókja országosan is kie­melkedő helyen áll az értékesí­tésben - mondja Pataki Emőke. - A sikert a rendkívül előnyös jegyzési feltételeknek köszön­hetjük: rövid időtartam és ma­gas hozam mellett vásárolható a Diszkont Kincstárjegy, ráadá­sul kockázat nélküli, mivel a visszafizetést az állam szava­tolja. Jelenleg 26,5 %-os évi kamatot fizetünk 3 hónapra. A jegyzési helyen lehet érdek­lődni az értékesítési árfolyam­ról, amely naponta változik.- A közeljövőben újabb Diszkont Kincstárjegyek jegy­zésre nyílik lehetőség - veszi át a szót Kiss Zsóka. — A feltéte­lek ugyanazok, mint az előző jegyzésnél. Az értékpapírkész­let eladása február 8-án kezdő­dik, a lejárat ideje május 10-e. Milyen is a Diszkont Kincs­tárjegy? A befektető névérték alatt vásárol: az 50 ezer forint értékű Diszkont Kincstárjegyet az értékesítés első napján 46 900 forintét kapja meg. Akik később vásárolnak, azok ará­nyosan többet fizetnek. Az ér­tékpapírok visszafizetése május 3-án kezdődik. Arra is lehető­ség nyűik, hogy a lejárati idő előtt visszaváltsák. Ez esetben a hozam a vétel és az eladás kö­zött eltelt időtől függ. Érdek­lődni a Takarékbank salgótar­jáni fiókjánál, - Erzsébet tér 6. - vagy pedig a 32/317-877-es telefonszámon lehet. NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSAO, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK fis KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: Balás Róbert, dr. Csongrády Béla. Felelős kiadó: az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, telefax 32/312-542, 32/311-504. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési csoport: 32/311-504. Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) Nógrád megyében működő árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hóra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9095

Next

/
Thumbnails
Contents