Nógrád Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-28 / 50. szám

1995. február 28., kedd Szociálpolitika 7. oldal EURÓPA KITÁRT KARJA Ne féljünk az újtól! Salgótarjánban tárgyalt egy francia pszichoanalitikus Volt időszak, amikor egyetlen politikusi megnyilatkozásból sem hiányzott annak felemlítése, hogy minden út Európába vezet, Európa tárt karokkal vár. Mára ennek kézzelfogható eredményei születtek, sőt egyre több program indul Ma­gyarországon, amely mögött jelentős a külföldi támogatás. Számunkra, Nógrád me­gyében, nagy jelentőségű a Tempus-Phare szociális in­tézményveze­tők diplomát adó mene­dzserképzője, amely a tervek szerint szep­temberben in­dul a Népjóléti Képzési Köz­pontban. A programot az Európai Kö­zösség Bizott­sága pályáz­tatta meg, me­lyet a strasbo- urgi Speciális Nevelők Főis­kolája nyert meg. A nem­zetközi diplo­mát is adó képzés fő koordiná­tora Suzanne Stanisiere pszi­choanalitikus, aki a napokban Salgótarjánban tárgyalt. Ebből az alkalomból készítettünk in­terjút a francia szakemberrel. Második diplomát ad- Asszonyom! Szeretnénk megismertetni a közvéleményt ezzel a kitűnő tervvel. Beszél­jen a képzés célkitűzéseiről!- A képzést egy nagy csapat készíti elő. Ebben a munkában részt vesz francia részről a strasbourgi, a mulhousei, né­met részről pedig a darmstadti szociális főiskola. Magyar partnereink a következők: a Bárczi Gusztáv Főiskola, a Népjóléti Képzési Központ és a Szolnoki Humán Szolgáltató Központ. Hamarosan befeje­ződik a tantervkészítés, elkez­dődik a hallgatók felvételét előkészítő munka... Célkitűzésünk az, hogy lét­rehozzuk és fejlesszük a szo­ciális szektort, az intézménye­ket irányító vezetők mene­dzsertípusú felsőfokú felkészí­tését. Vagyis, a hároméves, másoddiplomát adó képzés el­végzése után menedzser-igaz­Suzanne Stanisiere: Egyre többet tudok meg a régió történelméről, az itt élő embe­rekről és hétköznapjaikról fotó: r. t. gatók kerülhetnek ki.-Hogyan fogadták a ma­gyar szakemberek az önök el­képzeléseit?- Amikor néhány éve az első - felsőoktatást segítő - Tempus-programok elkezdőd­tek, a tanárok nagyon lelkesek voltak. Amikor azonban lát­ták, hogy nagy volumenű munkáról van szó, sokkal óva­tosabbak lettek. A programok megvalósítása nagyon sok munkát kíván, hiszen nem egyszerűen annak átvételéről van szó. Az a „csapat”, amely- lyel most dolgozunk, nagyon együttműködő szakemberek­ből áll, s - tapasztalatom sze­rint - kitűnő a három magyar intézmény kooperációja. Bátorító beszélgetések- Nógrád megyei prog­ramja során találkozott, be­szélgetett jó néhány szociális intézmény vezetőjével. Tapasz­talata szerint ők hogyan véle­kedtek a programról?- Úgy látszott, hogy nagyon pozitívan fogadták a tervein­ket, bár egy viszonylag fiatal társaság körében voltam, szemben a Franciaországban ilyen vezető pozícióban lévő emberekkel. A dinamikus be­állítottságukra gondolok első­sorban. Nagyon tetszett pél­dául az, hogy a terveikről be­széltek és nem azt kritizálták, ami az előző évtizedekben tör­tént. Annak ellenére, hogy je­lentős változások történtek az országban.- Mióta folyik a szociális me­nedzser-igazgatók képzése Franciaországban ?-Tizenkét éve Franciaor­szágban és tíz éve a mi stras­bourgi főiskolánkon. A ma­gyar kollégáink januárban egy hétig ismerkedtek a tantervek­kel, a képzések metodikájával, találkoztak végzett és végzős igazgatókkal.-Kérem, beszéljen a me­gyében töltött napok benyo­másairól!- Mindig nagy örömöm te­lik abban, ha Magyarországra jövök. Harmadszor járok Sal­gótarjánban és egyre többet tudok meg a régió történelmé­ről, az itt élő emberekről és hétköznapjaikról. Nagyon ér­dekesek voltak számomra a Szlovákiában élő magyarok helyzetével kapcsolatos be­szélgetések is. Menedzserszemlélettel Találkoztunk Salgótarján és a megyei szakosztály vezetői­vel, akiktől komoly bátorítást kaptunk a menedzser-igazga­tók képzésének elindításához. Még azt a kritikát is, hogy némelyik igazgató fölött álló pozícionált személyiségre is ráférne, ha a képzésben részt venne. Én és a kollégáim azt ta­pasztaltuk, hogy sok kreativi­tás van a magyar szakembe­rekben. De azt is láttuk, hogy sok esetben nincs lehetőségük, támogatottságuk a jó ötleteket, terveket megvalósítani. Franciaországban is csök­kennek a szociálpolitika pénz­forrásai, éppen ezért fontos megtanulni a krízis-menedzse­lést. A találékonyság művé­szete sok hidat ver a megoldás felé. Márpedig a szociális el­látó intézményeknek működ­niük kell és szűkülő állami források ellenére a talpon ma­radáshoz a menedzser szemlé­letű tudás, gyakorlat elenged­hetetlen. D. I. Pszichodráma-kiképzőcsoport oktatása kezdődik a Népjóléti Képzési Központban A pszichodráma előzményei az ókorba nyúlnak vissza. A kultikus beavatási szertartá­sok, kiűzetési rítusok lehető­séget adtak a megtisztulásra, a vágyak szimbolikus teljesü­lésére, a csoportban való emocionális feloldódásra. A pszichodráma mint tudo­mányos pszichoterápiás mód­szer kidolgozása J. L. Moreno nevéhez fűződik. A bécsi orvos 1925-től az Egyesült Államok­ban dolgozott a csoport-pszi­choterápia és a szociometria módszereivel, mely fogalmakat ő vezette be a szakirodalomba. A módszert Európában először Franciaországban alkalmazták, innen terjedt el az egész konti­nensen. Jelenleg egyre több klinikán alkalmazzák, s oktat­ják az orvosi és pszichológiai fakultásokon. A pszichodráma azonban nemcsak a pszichiátriában al­kalmazható, hanem egy döbbe­netesen hatásos személyiségfej­lesztő módszer is. Lehetőséget nyújt a kommunikáció, a kap­csolatteremtés, az önkontroll gyakorlására, segítségével bő­vül az önismeret, a döntési készség, nő a kreativitás és a spontaneitás, melyeket Moreno a legfontosabb sorsalakító tu­lajdonságaink közé sorolt. Mindnyájunknak szüksé­günk van ezekre a készségekre ahhoz, hogy meg tudjunk bir­kózni nehézségeinkkel, sikere­sen alakítsuk kapcsolatainkat, ki tudjuk fejleszteni a bennünk lévő képességeket, megteremt­sük és megőrizzük lelki egyen­súlyunkat. Kiemelten szüksége van erre a segítő hivatású szak­embernek (orvos, pszichológus, tanár, szociális munkás, lelkész stb.), aki a másik ember életé­nek súlyát is részint a vállára veszi, és akinek legfontosabb munkaeszköze a saját szemé­lyisége. A pszichodráma hatóereje abban rejlik, hogy a csoportbi­zalom által nyújtott védett lég­körben alkalmat ad a „főszerep­lőnek” arra, hogy újra átélje élete bizonyos, számára meg­terhelő jeleneteit. Az újraátélés segítségével megértheti a törté­nés jelentőségét, megszabadul­hat az ehhez kapcsolódó terhes feszültségektől, negatív érzel­mektől. A jelenetet megnézheti egy külső szemlélő szemével, vagy szerepcsere útján belebúj­hat egy másik szereplő bőrébe, és így megérezheti a „másik” érzelmeit, megértheti indítékait is. A csoporttagok nemcsak az értelmükkel, hanem az összes érzékszervükkel, az egész tes­tükkel élik át a történéseket, melyekben csak olyan mérték­ben vesznek részt, amennyire saját elhatározásuk engedi. Soha senkivel nem történhet olyasmi, amivel nem ért egyet, vagy utólag megbánna. A pszichodráma-játék témája nemcsak a valóságban megtör­tént esemény lehet, hanem egy jövőben várható, vagy egy el­képzelt vízió, egy álom, bármi, amit a fantáziám előteremt. Ke­reteiben megszemélyesíthető minden létező vagy elképzelt személy, tárgy vagy élőlény, fogalom, érzelem. A pszicho- drámában az a csodálatos, hogy nem ismer lehetetlent, keretei határtalansága csak a résztve­vők képességein, fantáziáján, kreativitásán múlik. A tavasszal induló 240 órás képzés - megegyezés szerinti blokkokban - körülbelül 2-2 és fél évig tart. A csoportvezetés iránt érdeklődő és erre alkalmas résztvevők számára asszisz­tensi végzettséget ad, mely or­vosoknak és pszichológusok­nak elegendő alap a pszichote­rápiás szakvizsgára való jelent­kezéshez. Egyéb szakmák kép­viselőit pedig feljogosítja az önismereti csoportok vezetésé­ben való közreműködésre. Egyre nagyobb igény van az ilyen jártassággal rendelkező szakemberek iránt, mivel a re- formtantervekben a legtöbb humán szakma alapképzéséhez kötelezően hozzátartozik 100-120 óra önismereti munka, már a középfokon is. A képzés nemzetközi nor­mák szerint folyik, a Pszicho­dráma Európáért nevű intema- cionális egyesülethez tartozó oktatók vezetésével, így az asz- szisztensi oklevél feljogosít a határon túli munkára is. (Jelentkezés és további infor­mációk : Dr. Hantos Agnes, Népjóléti Képzési Központ, te­lefon: 32/316-833.) A hónap verse: Figyelj és hallgass rám Ha arra kérlek, hogy hallgass rám és Te tanácsot adsz nem teljesítetted kérésemet. Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg érzéseimet, és Te elmagyará­zod, miért rossz, hogy így érzek, akkor rám tiportál. Ha arra kérlek, hogy hallgass meg, és Te úgy érzed, hogy valamit tenned kell, hogy problémám megoldódjon, bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy Te süket vagy. Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass rám. Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél, nem kértem mást, csak hogy meghallgass. Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett. Amikor teszel valamit helyet­tem, amit nekem kellene tenni, csak alátámasztod félelmemet és gyöngeségimet. De ha elfogadod, hogy úgy ér­zek, ahogy érzek, még ha ez az érzés számodra érthetetlen is, lehetővé teszed, hogy megvizs­gáljam és értelmet adjak az érthetet­lennek. Ha ez megtörténik, a válasz vi­lágossá válik, és tanácsra nincs szükség. Talán azért használ sok ember­nek az imádság, mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást, figyel és meghallgat, a többit ránk bízza. Tehát Te is kérlek, figyelj és hallgass rám. Ha szólni akarsz, várj, egy ideig, és akkor én tudok rád figyelni. (Agnes Béguin) Az oldalt szerkesztette Demus Iván Módosítások néhány törvényben ­Jogi rovatunk az eddigiektől némileg eltérő tartalommal je­lentkezik. Most nem kizárólag a szociális törvényt, illetve an­nak egy-egy szakaszát mutatjuk be konkrét élethelyzetek kapcsán, hanem szeretnénk a kedves olvasók figyelmébe aján­lani azokat az 1994. évben megalkotott és életbe léptetett jog­szabályokat, melyekkel valószínű ez évben is találkozni fog­nak a megélhetési gondokkal terhelt mindennapjaik során, reméljük, segítő formában. A jogászé a szó Gyermekek ellátása A területünket érintő legje­lentősebb jogszabállyal a szo­ciális igazgatásról és szociális ellátásról szóló III. törvény módosításával kezdeném. 1994. február 1-jén lépett életbe az 1994. évi VI. tv., mely 29 pontban módosítja, kiegészíti a szociális törvényt. A módosítások közül kie­melném a közösségi munka­végzésre vonatkozó szakaszt, amelyről előző számunkban már tettünk említést. Jelentős része a módosításnak a gyer­mek napközbeni ellátását biz­tosító intézmények térítési kedvezménye. Ennek értelmében a gyer­mek napközbeni ellátását biz­tosító intézmények térítési dí­jából 50 százalék kedvezményt kell biztosítani a 3 és több- gyermekes családoknak gyer­mekenként, továbbá 30 száza­lékos kedvezményt a diákott­honi, szakmunkásotthoni, ex- temátusi ellátásban részesülő középfokú iskolai tanulónak, a fogyatékos gyermeknek. Zsebpénz 16 év fölött Ugyancsak a módosítással került a jogszabályba az a jut­tatás, amely szerint a bentlaká­sos intézményekben jövede­lemmel nem rendelkező 16 év fölötti ellátott részére szemé­lyes szükségleteinek fedezé­sére zsebpénzt kell biztosítani, melynek összege el kell érje az öregségi nyugdíj legkisebb összegét. Figyelmet érdemelnek azok a változások, amelyek a moz­gáskorlátozottak közlekedési tamogatasarol szóló 179/1993./XII.29./ kormány­rendeletet módosítják. A 26/1994./II.27/ kormányrende­let 16 kiegészítő, korrigáló szakasszal igyekszik a közle­kedési támogatás jogszabályát érthetőbbé, alkalmazhatóbbá fenni. Közhasznú munkavégzés Az 1994-es év során két esetben is módosításra került a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény. Az 1994. évi XLVII. törvénnyel többek között a közhasznú munkavégzés támogatásának módját, mértékét és fedezetét határozták meg a törvényalko­tók, míg az 1994. évi CV. tör­vényben a munkaügyi központ által kiközvetítettek utáni munkaadói támogatások, a munkanélküli járadék időtar­tamára, megszüntetésére, szü­neteltetésére vonatkozó ko­rábbi szabályok változtatásáról rendelkeztek. Szociális területet érintő jogszabály az Országgyűlés 1994. április 6-i ülésén elfoga­dott, hadigondozásról szóló XLV. törvény, amely a hadie­semények során életüket vesz­tett személyek hozzátartozói­nak, a megrokkant katonák, polgári lakosok és ezek hozzá­tartozóinak kíván segítséget nyújtani a nemzetgazdaság te­herbíró képességéhez mérten. Végezetül megemlíteném az 1994. évi LXVI. törvényt a Bérgarancia Alapról. Ez olyan elkülönített pénzalap, amely­nek rendeltetése, hogy a fel­számolás alatt álló gazdálkodó szervezetek számára megelő­legezze a munkavállalóval szemben fennálló bértartozást. Iroda a Május 1 úton A következő havi jogi rova­tunkban ismét visszatérünk a szociális törvényben biztosított juttatások ismertetésére. Addig is várjuk érdeklődé­süket jogsegély-irodánkban, ahol reggel kilenctől délután két óráig állunk rendelkezé­sükre. (Címünk: Népjóléti Képzési Központ, Salgótarján, Május 1. út 54. szám.) Dr. Sz. L-né

Next

/
Thumbnails
Contents