Nógrád Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-13 / 37. szám
1995. február 13., hétfő SporTTüköR 11. oldal Futballbarátság - Sir Bobby Charlton és Pelé szemmel láthatólag nagyra becsüli egymást, amit kizárólag a nagy közös szenvedélynek, a focinak köszönhetnek TEHETSÉGEK AZ IPOLY PARTJÁN Akivel kezet rázott a miniszter Kovács Róbert, a fiatal gyaloglók között is az egyik legfiatalabb. A 13 éves fiú a gyarmati keresztény gimnázium 1. osztályos tanulója. Nála a sport és a tanulás jól megfér egymás mellett.- Gondolom, ilyen korban nem lehetett még túl sok eredményed?-Az országos bajnokságon második helyezést értem el, a csapattal pedig elsők lettünk. Többször voltam harmadik és negyedik.- Mások is járnak a gimiből gyalogolni?- Egyedül én gyalogolok.-Miért nem hívod a haverokat?-Néhányan elkezdték ezt a sportot, de abbahagyták. Azt mondták, nincs idejük, meg sokat is kell tanulni.- Neked remekül sikerült egyeztetned a sportot a tanulással.- Nem olyan nehéz dolog.- Hogy volt ez a Jó tanuló jó sportoló cím?- Az edzőm, Gabi bácsi és a testnevelő tanárom javasoltak erre a címre. Tavaly kitűnő voltam. Egyszer csak jött a meghívó, hogy menjek a díjátadó ünnepségre Pestre.- Ki adta át a kitüntetést?- Fodor Gábor, a művelődési miniszter.- Nem hívtad meg öt egy gyaloglásra?-Ehhez nem volt bátorságom. A. T. KOSÁRLABDA NB I., FÉRFIAK, RÁJÁTSZÁS A 13-20. HELYÉRT Most csak a MAFC nyerhetett MAFC - SKK 99-77 (39-33) Budapest, BME-MAFC-aréna, 300 néző, vezette: dr. Páli, Pa- rádi. MAFC: JONES (29/15), ARMAGHANI (28), Horváth J. (8), Horváth L. (-), KANGYAL (26/6). Csere: Földi (-), dr. Forray (-), Kendelényi (2)1, Wenczel (-), Dobos (6). Edző: Me- rim Mehmedovics, Kangyal Tibor. SKK: SKURIN (28/9), HASZJANOV (15/6), Borók (5), Berkics (22/3), Földesi (4/3). Csere: Bede (-), Fekete (2), Kovács (-), Molnár (1). Edző: Farkas Attila, Laczkó Sándor. Kipontozódott: Borók László a 24. percben, Ruszlán Haszjanov a 30. percben, Horváth József és Horváth László a 35. percben, Dobos László és Földesi Zoltán a 37. percben. Az eredmény alakulása: 5. perc: 7-7, 10. perc: 15-20, 18. perc: 36-32, 24.perc: 41-47,27. perc: 58-54,34. perc: 84-66. A tudósítás az OPEL® KENDERES! támogatásával készült vid megingás azt eredményezte, hogy az egyetemisták fordulhattak előnnyel, de a második játékrész elején sikerült ismét visszszerezni az előnyt. Borók, majd Haszjanov kiváTaktikai utasítások, tanácsok, de itt már ez sem segített A legújabb kori népvándorlásról szóló híresztelések igaznak bizonyultak. A MAFC mérkőzését az utóbbi években még talán egyszer sem nézték ennyien, mint most szombaton. Igaz, a kíváncsiskodók nagyrésze Salgótarjánból érkezett, és valódi, hamisítatlan Sasfé- szek-hangulatot varázsoltak a Hauszmann utcai egyetemi arénába. Sajnos azonban - bár ezt még akkor nem lehetett tudni - ez is kevésnek bizonyult, mert a Páli-Parádi játékvezetői duó - Ciffra Mihály, a Játékvezetői Bizottság vezetője, a találkozó ellenőre irányítása mellett - esélyt se adott a tarjáni cspat- nak. Szomorú, hogy ilyet kell papírra vetnem, de a magyar kosárlabdázás arculcsapása volt ez a mérkőzés, amely minden kosárlabdát szerető játékos, vezető és néző ellenszenvét kiváltotta. Már a mérkőzés első támadásánál tisztázódott, hogy milyen érzelmekkel fújkálják a sípot a játékvezetők. A feldobást követően az SKK hozta el a labdát. Haszjanov két lépésen belül megkerülte a szélvész- gyors Armaghanit, és dobott egy kosarat, amit Parádi érvénytelenített, és még támadóhibát is fújt. Hát ilyen nincs! - gondoltuk akkor, de később rá kellett jönnünk, hogy még ilyenebb is van. A Sasok fittyet hányva a „túlerőben” lévő ellenfélnek, szinte kioktatták az egyetemistákat a kosárlabda tudományából. Szellemes, szemet gyönyörködtető megoldásokkal hálálták meg a szépszámú tarjáni szurkolótábornak a fergeteges biztatást. Két-három, helyenként öt ponttal is a vendégek vezettek, de közben gyűltek a személyi hibák, és vérlázító ítéletekkel araszolt a házigazda a Sasok nyomában. Az első félidő végén egy Tolásával azonban esélytelenné vált a tarjáni gárda az egyre jobban játékba lendülő mafco- sokkal szemben. Sajnálatos tény, amit már jó néhányszor tapasztaltunk, hogy a cserejátékosok nem képesek felnőni a feladathoz, így pályára állításuk megpecsételte az SKK sorsát. A végül is nagy arányú vereség, a csapat szétesése ennek tudható be. A találkozónak nagy valószínűséggel még lesz folytatása, mert a magyar kosárlabdázás érdeke is azt kívánja, hogy csak olyan emberek irányítsák, akik képesek objektiven, érdekektől mentesen vezetni ezt az egyre népszerűbb, egyre nagyobb tömegeket érdeklő sportágat. Külön is érdemes kiemelni az SKK kezdőötösét az összecsapáson nyújtott teljesítményéért, és a salgótarjáni közönséget a fővárosban mutatott biztatásért. —I.S.— Hírek Szinte hihetetlen, de a Manchester United labdarúgó csapatának francia idegenlégiósa, Eric Cantona ismét erőszakos cselekedettel hívta fel magára a közvélemény figyelmét. A hangulatilag is robbanékony játékos - új színhelyen - megismételte azt a kungfurú- gást, amelyet január 25-én a Christal Palace elleni angol Premier League-mérkőzés közben, kiállítását követően hajtott végre egy szurkoló kárára. A nyaralását jelenleg a Karib-szigeteken töltő középpályás ezúttal egy televíziós riporter ellenében „harcművészkedett”. Amint arról az ITN brit televíziós csatorna beszámolt, riporterük, Terry Lloyd a tengerparton kereste fel a családjával üdülő Cantonát, aki igencsak nehezményezte, hogy szabadsága ideje alatt is korábbi sportszerűtlen megmozdulása okán zaklatják. A riporter arról kívánt érdeklődni, hogy miért nem jelent meg a rendőrségi kihallgatáson Cantona, aki erre dühbe gurult, és lemásolta a küzdősportból kölcsönzött, két héttel előbbi nagyjelenetét. Némi összpontosítás után nekifutott, ugrott, majd rúgott, aminek következtében Terry Lloyd mellkassérülést szenvedett. A földön fekvő riportert még megfenyegette az immáron visszaeső verekedővé átminősült labdarúgó, hogy megöli... Megfosztotta a WBO profi ökölvívó szervezet légsúlyú bajnoki címétől a dél-afrikai Jake Matlalát a mexikói kihívó, Alberto Jimenez, aki a 8. menetben kiütéses győzelmet aratott. A gyorskorcsolya Világ Kupa-viadalon nem remekelt Hunyady Emese. Az 1000 méteres távon csupán a 8. helyet szerezte meg. Kiptanui világcsúcsa - A belga Gent városában rendezett nemzetközi fedettpályás atlétikai viadalon új világcsúcsot futott 3000 méteren a kenyai Moses Kiptanui. A 23 esztendős afrikai atléta három évvel korábban felállított saját rekordját szorította lejjebb 2.16 mp-cel. Az új világcsúcs 7:35.15 perc. - Érdekesebb eredmények: férfiak: 60 m gát: 1. Antti Haapakoski (finn) 7.62, 800 m: 1. Andrej Loginov (orosz) 1:47.03, 3000 m: 1. Moses Kiptanui (kenyai) 7:35.15 - új fedettpályás világcsúcs. Törő Tarjánban táncol! - Csillagok a focigálán Még Klapka úr is elbújhat, olyan kiváló táncos fogja vidítani néhány nap múlva a nagyérdemű tarjáni közönséget. Törőcsik András, a hetvenes-nyolcvanas évek csodálatos tehetségű lab- dazsonglőre, nemzedékünk bálványa várhatóan ünnepet varázsol Gabora Jani teremtornáján, amelyre szombaton és vasárnap kerítenek sort a városi sportcsarnokban. A közismert salgótarjáni vendéglátós - ahogyan azt már megszokhattuk tőle - ismét jótékony célú teremfocitomát szervez, karöltve a Nógrád Volán Rt.-vel. Ezúttal a Madách Imre Gimnázium diákjait vették védőszárnyaik alá. Fényt a sötétség helyébe Az iskolában nemrég hozták létre a Lucem Contra Noctem (Fényt a Sötétség Helyébe) Alapítványt, amelynek révén támogatást szeremének kapni a számítástechnikai-informatikai oktatáshoz, továbbá a tehetséges diákok támogatására és a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásához. Nos, a gyerekektől nem illik sajnálni a pénzt. Csillagok, ragyogjatok A teremlabdarúgó-gálát február 18-án és 19-én tartják a salgótarjáni sportcsarnokban. A résztvevők mezőnye máris kialakult. A közelmúlt nagy csillagainak parádéját láthatja, aki szombaton és vasárnap kizarándokol a csaták színhelyére. Az Újpesti Dózsa színeiben pályára lép Törőcsik András. A csodálatos Törőnek méltó társa lesz Noskó Ernő, Juhász Péter és Kisznyér Sándor. A Diósgyőri VTK együttesében Veréb György, Kutasi László, Tatár György és Oláh Ferenc, a Rába ETO csapatában Pénzes Mihály, Szentes Lázár, Szabó Ottó, Preszeller Tamás, Szabó Ottó és Mörtel Béla viszi majd a prímet. A Real Madridot legyőző Tatabányai Bányász színeiben fellép Csapó Károly, Szabó György és Kiss Imre. Akasztják a hóhért Parkettre lép a magyar sport- újságírók válogatottja színeiben Kiss Laci, Németh Péter, Ko- peczky Lajos, Várkonyi Sándor, Hegyi Iván, Kutasi Róbert. vesebbek. Az SBTC színeiben a sok nagy csatát látott öreg rókák, Básti István, Szalay Miklós, Kovács Kokó, Répás Béla, Varga Sándor, Jeck Ferenc, Szoó József, Kmetty József és a többiek igyekeznek felejthetetlen futballparádét varázsolni a tarjáni parkettre. Remek szórakozást ígér idén is a gála Megnézhetjük, milyen az, ami- Ne feledkezzünk meg azokról kor a hóhért akasztják... sem, akik szívünknek a legkedAdományokra várnak A meccseket két FIFA-bírónk, Mohácsi Lajos és Urbán Árpád vezeti majd. Lesz látványos kísérőműsor és a tombolán is értékes nyeremények találnak gazdára. Gabora elmondta: nagyon sok cég és vállalkozó tett tanúbizonyságot segítőkészségéről. Továbbra is várják az adományokat. Az alapítvány számlaszáma: IBUSZ Bank Rt. 218-93098/778-02848. B. R.