Nógrád Megyei Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-05 / 4. szám

4. oldal Visszapillantó 1995. január 5., csütörtök Novemberben történt 2. Acs Irén „Istenek a Palóc Olimposzon” című fotóalbu­mának bemutatóját tartották Salgótarjánban, a Balassi Bálint Könyvtárban. 3. A salgótarjáni városi zeneis­kola jazz-koncertsorozatot indí­tott, amelynek első vendége a Hard Line Jazz Quartet volt. 3. A Német Népfőiskolái Szö­vetség küldöttei jártak Nógrád megyében. Salgótarjánban is­merkedtek a TIT és a Sréter Fe­renc Népfőiskolái Egyesület együttműködésével. A megye­házán találkoztak Korill Ferenc közgyűlési elnökkel, majd Er- sekvadkertre látogattak a helyi gazdaképző tanfolyamra. 4. Horn Gyula, a Magyar Köz­társaság miniszterelnöke Nóg­rád megyébe látogatott. A mi­niszterelnök rész vett Szügyben, a földgázvezeték és tisztítómű avatásán. A kommunális léte­sítmények átadását a helyi is­kola tanulói és a népdalkor ün­nepi műsorral tették emlékeze­tesebbé. Horn Gyula este Salgó­tarjánba látogatott, ahol lakos­sági fórum keretében találko­zott az állampolgárokkal. 5. Súlyos gázrobbanás történt Romhányban egy családi ház­ban. A robbanást feltehetőleg egy 11,5 kilogrammos pb-gáz­palack nyomáscsökkentő alkat­részének meghibásodása okozta. 7. Salgótarjánban, a Karancs Szállóban megtartotta alakuló küldöttgyűlését a Nógrád Me­gyei Kézműves Kamara. A me­gyei elnökség tagjai lettek: el­nök - Jagyutt Péter, alelnök - Deák Gyula, titkár - dr. Egyed Lajos. 8. Dr. Peisch Sándor, a Magyar Köztársaság nagykövete és Ko­rill Ferenc, a Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke Bécsien táVtölt sajtótájékoztatót Nógrád megye helyzetéről, az osztrák segítségnyújtás módjáról. 9. A salgótarjáni egészségügyi szakközépiskolában nyitották meg Cene Gál István tárlatát. Ki iskolagalériábari bemutatott művekét Patóczai ' Csaba kö-- zépiskolai tanár elemezte. 9. A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium Madách Galériá­jában Gedeon Hajnalka rajzta­nár mutatta be alkotásait, ame­lyekről Knizséné Iványi Zsu­zsanna múzeumpedagógus mondott bevezetőt. 9. A Nógrád Megyei Hírlap szerkesztősége találkozót szer­vezett a Nógrád megyei taninté­zetek diákjaival és nevelőivel, hogy az úgynevezett „suliolda­lak” keretében egy-egy oldal terjedelemben bemutatkozza­nak Nógrád megye iskolái, tan­intézetei. 10. A pásztói Rajeczky Benja­min Zeneiskola megemlékezett névadójának 93. születésnapjá­ról. A szentmise keretében a vendégként meghívott hatvani pedagóguskórus és vonósné­gyes Mozart Missa Brevise című müvét adta elő. 10. A balassagyarmati Rózsa­völgyi Márk Zeneiskola nagy­termében tanácskoztak a város pedagógusai. A nemzeti alap­tanterv problémáiról dr. Bát­hory Zoltán helyettes államtit­kár tartott előadást. 10. A Földművelésügyi Minisz­térium térségfejlesztő főosztá­lya által kiírt pályázatot Szé- csényben kedvezően fogadták. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem és az ABIC Rt. vezető szaktekintélyei ismertették a to­vábblépés lehetséges útját. A legfontosabb az önkormányza­tok összefogása, s a tervek sze­rint Szecsény térségében egy térségi agrárfejlesztési iroda megnyitása. 11. A Párizsban élő Nyéki Lajos költő, író, műfordító, a magyar nyelv és irodalom professzora szerzői estet tartott szülőváro­sában, Balassagyarmaton. 12-13. A salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtár, a Nógrád Ifjú­ságáért Alapítvány támogatá­sával, a Medves Hotelben ren­dezte meg a szlovákiai magyar nemzetiségű gyermekek olva­sótábori találkozóját. 12-13. Megkezdődött a balas­sagyarmati közösségszolgálati szabadegyetem rendezvényso­rozata, amely háröm hét végén ismertette meg a résízt ve vöket az Ipoly-völgy történelmével, néprajzával, botanikájával, zoo­lógiájával. 13. Az ATW Wordl Enterprise Produkciós és Rendezvényszer­vező Társaság rendezte meg a Föld legbájosabb gyermekei elnevezésű világverseny Nóg­rád megyei döntőjét a salgótar­jáni József Attila Művelődési Központban. 12-13-14. A TIT salgótarjáni Gedőc-tetői bázisán méhész mesterkurzust tartottak, amelyre az ország más tájairól is érkeztek méhészek. A ren­dezvényen többek között elő­adást tartott a salgótarjáni Bu- chinger György, aki az Orszá­gos Méhész Egyesület alel- nöke. 14. Technika alapfokon címmel tantárgyi kiállítás nyűt a salgó­tarjáni Beszterce-lakótelepi Álta­lános és Szakiskolában. A kiállított tárgyakat Lakatos Géza gyűjtötte össze, és Orbán György készítette el a bemutatót. 15. Matúz Csilla salgótarjáni orgonaművész diplomahang­versenyét a Zeneakadémia nagytermében tartották meg. Közreműködött a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar. 15. Megtartotta alakuló kül­döttgyűlését Salgótarjánban a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Elnökévé Tóth Sándort, a Vegyipari Gépgyár Kft. igazgatóját választották. 15. Salgótarjánban befejeződött a Gyurtyános telepi szeméttelep korszerűsítése. A Városgazdál­kodási és Üzemeltetési Kft. szakemberei megváltoztatták az elavult szemétlerakási tech­nikát. A rendet a Securicor Kft. kutyás, fegyveres őrizettel biz­tosította. 16. A szájüreg betegségeiről, ha­tékony gyógyításukról volt szó azon a tudományos ülésen, amelyet Salgótarjánban ren­deztek a megyei kórház és a SZUV Rt. salgótarjáni részle­gének támogatásával. 16. A pásztói Avonmore Rt. egy­literes, . 2,8 százalék zsírtar­talmú dobozos teje „a kiváló minőségű élelmiszer” pályáza­ton nagydíjat nyert. 16. Horn Gyula miniszterelnök hivatalában fogadta az Axel-Springer Magyarország Kft. kiadásában megjelenő me­gyei napilapok vezetőit, köztük a Nógrád Megyei Hírlap fő- szerkesztőjét, dr. Tanka Lász­lót. 16. Salgótarjánban, a megye­házán dr. Wiener György kan­didátus, a Magyar Köztársa­sági Intézet tudományos mun­katársa tartott előadást az ön- kormányzati választások leg­fontosabb szabályairól. 17. Bátonyterenyén, az Iskola út 12. szám alatt megnyílt a Nógrád Megyei Hírlap Szer­kesztőségének bátonyterenyei kirendeltsége. 17-20. Salgótarjánban konflik­tuskezelő tréninget szervezett a Nógrád Megyei Közművelődési Központ. A hallgatóság a Nóg­rád Megyei Kisebbségi Ta­nácsadó Szolgálat társadalmi munkásaiból került ki. Az elő­adásokat az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem kisebbségku­tató intézetének munkatársai tartották. 18. A Nemzeti Kulturális Alap népművészeti pályázatán a bá­tonyterenyei Tehetségért Ala­pítvány a hátrányos helyzetű fi­atalok néprajzi oktatására, a ba­lassagyarmati dr. Zólyomi Jó­zsef az Ágy és ágynemű a nóg­rádi parasztság kultúrájában című forrásmunkájának kiadá­sára nyert pályázati díjat. 18. Általános iskolai igazgatók tartották továbbképzésüket Sal­gótarjánban, a Balassi Bálint Könyvtárban. Gusztos István, a városi önkormányzat oktatási bizottságának vezetője előadást tartott az elmúlt négyév tapasz­talatairól. Majd Boldvai László országgyűlési képviselő szólt aktuális gazdasági és oktatási kérdésekről. Tájékoztatójához dr. Balogh Miklós, a KSH me­gyei igazgatója csatlakozott korreferátummal. 19. Megválasztották 1994. szépségkirály nőjét Nógrád me­gyében, a 17 éves salgótarjáni Török Milena személyében. A Nógrád Megyei Hírlap által fölajánlott 150 ezer forintos közönségdíjat Bencsik Berna­dett nyerte el. 19. Magyargécben, a művelő­dési házban az öregek napja alkalmából fehér asztal mellett óvodás és iskolás gyermekek műsorával köszöntötték az idő­seket. 19. A Nemzeti Kulturális Alap könyvtári szakkollégiumának pályázatán a salgótarjáni Ba­lassi Bálint Könyvtár 200 ezer forintot nyert helyismereti adatbázis kiépítésére. 21. Hogyan tovább Salgótar­ján? - címmel Szalai Miklós szocialista képviselőjelölt és Puszta Béla polgármesterjelölt tartott lakossági fórumot. 21. A balassagyarmati kamara- együttes Berlinben mutatta be műsorát. 21. Salgótarjánban, a Táncsics úton nagy erejű robbanás tör­tént pb-gázpalack használata közben. 22. A bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központ és az Ady Asztaltársaság „Ki tud többet Adyról” címmel vetélkedőt rendezett általános iskolások­nak. 22. A salgótarjáni Balassi Bá­lint Könyvtárban kiállítás kere­tében mutatkozott be a sepsi­szentgyörgyi Vármegye Galé­ria. A bemutató az Erdély Mű­vészetéért Alapítvány támoga­tásával készült. 23. Torgyán József az ipolytar- nóci művelődési házban beszé­det mondott a Független Kis­gazda- és Polgári Párt önkor­mányzati választási gyűlésén. 23. A Magyar Ellenállók és An­tifasiszták Szövetsége nógrádi tagozata megemlékezett a ka- rancslejtősi ellenállás hőseiről. 24. A salgótarjáni megyeházán kiállítás nyílt azokból a doku­mentumokból, amelyek bemu­tatják 1848-tól napjainkig az önkormányzati választások tör­ténetét. Beszédet mondott dr. Tóth Zoltán, az Alapítvány a Választásokért kuratóriumának titkára. 25. Salgótarjánban, a megyehá­zán fogadták azokat a nógrádi diákokat, akik országos tanul­mányi versenyeken kiemelkedő eredményt értek el. 25. Dr. Rozgonyi József, a Nóg­rád Megyei Közgyűlés közok­tatási és művelődési bizottsá­gának elnöke sajtótájékoztatón ismertette az 1995. évi Ma- dách-díjasok névsorát. Ma- dách-díjat kapott Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész, Nagy Ervinné balassagyarmati középiskolai tanár és Homoga József salgótarjáni amatőr fo­tóművész. 29. A pásztói Tittel Pál Kollégi­umban emlékfalat avattak a je­les természettudós emlékére. November 4-én Horn Gyula, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Szügyben (is) járt December krónikája 1. Az AIDS ellenes világnap al­kalmából szabadtéri gyertya- gyújtással, felvilágosító anya­gok és óvszer osztásával emlé­keztettek a szörnyű betegség veszélyeire a BIT-Nodisz, a Nemzeti Egészségvédelmi In­tézet, a Népjóléti Képzési Köz­pont dolgozói és a Sturmann házaspár szervezésében. 1-2. Korill Ferenc, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke részt vett azon a közgyűlésen, amelyet Strasbourgban az Euro-palotában tartott az Eu­rópai Régiók Gyűlése. 2. „Az időnek változása va­gyon” címmel a Balassi Bálint emlékév egyik kiemelkedő eseményeként megnyitották a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban a Balassi-emlék- kiállítást. 2. Szent Borbála, a bányászok védőszentje nevenapja alkal­mából Bátonyterenyén a műve­lődési házban megtartották összejövetelüket a bányászok. Dr. Szvircsek Ferenc törté­nész-muzeológus előadást tar­tott Szent Borbála életéről, majd a helyi énekkar adott ün­nepi műsort. 2. Nyílt napot rendeztek a sal­gótarjáni Stromfeld Aurél Mű­szaki Szakközépiskolában, ahol 260 pályaválasztás előtt álló fi­atal ismerkedett a nagy múltú intézménnyel. 2. Nógrád megye lakosságát mélyen megdöbbentette a sza- joli vasútállomásnál lezajlott baleset. 3. A pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola francia két- tannyelvű első évfolyamos ta­nulói Párizsba utaztak. A ki­utazó diákokat családoknál he­lyezték el, és naponta részt vet­tek egy középiskola tanóráin. 3. Szlovák nemzetiségi klubok hatodik megyei találkozóját rendezték meg Szügyben. Az összejövetelen megjelent Éva Mitrová, a Szlovák Köztársaság magyarországi nagykövete. 4. A Zöld Alternatíva és a Kert­barátok szerveztek Balassa­gyarmaton demonstrációt a vasútvonalak tervezett meg­szüntetése ellen. 4. A magyarnándori művelődési ház, fennállásának huszonötö­dik évfordulóját ünnepelte. De­cember 2-án operettestet ren­deztek, december 4-én pedig huszonöt gyertyástortával és bállal köszöntötték az intéz­ményt. 5. Dr. Dömsödy Péter megyei tisztiorvos arról tájékoztatott, hogy a salgótarjáni Bolyai Já­nos Gimnáziumban mintegy harminc diák és néhány tanár megbetegedett szalmonellában. A fertőzést a máglyarakás okozta. 6. Balogh Erzsi tűzzománcaiból nyílt kiállítás a Baglyasaljai Ál­talános Iskola galériájában. 6. Németh Ilona, Weöres Sán­dor és N. Tóth Anikó verseire készült illusztrációkból nyílt kiállítás a diósjenői általános iskolában. 7. Sajtótörténeti pillanatként ér­tékelhető, hogy a Nógrád Me­gyei Hírlap 36 oldalon 25 ezer 200 példányban jelent meg, mellékletben közölve az önkor­mányzati választások salgótar­jáni jelöltjeinek adatait és ka­rácsonyi ünnepkör szokásait. 7. Plenczner György igazgató a Stromfeld Aurél Műszaki Szakközépiskolában fogadta annak a tizennégy cégnek a képviselőjét, akik az elmúlt években segítették az iskola korszerű számítástechnikai fel­szerelését. 8. Salgótarján 1956. december 8-i megemlékezését délelőtt 10 órakor ünnepi misével kezdték. Tizenegy órakor a Pofosz or­szágos és megyei szervezete ko­szorúzott. A salgótarjáni Vá­rosi Önkormányzat gyászün­nepsége délután 16 órakor kez­dődött. 8. A Pénzügyi és Számviteli Fő­iskola salgótarjáni. intézetében megnyitották a Messenger Team képkiállítását. 8. A Nógrád megyei szocialista képviselőcsoport egy Samsung típusú színes televíziót ajándé­kozott a balassagyarmati Idő­sek Otthonának. 9. Vizslás községben átadták rendeltetésének azt az 1500 mé­ter hosszú útszakaszt, amely összeköti a települést Újlak­pusztával és a 21-es számú fő­útvonallal. 9. Egész hetes gyermekkönyv- heti program zárult a salgótar­jáni Balassi Bálint Könyvtár gyermekrészlegében. A mese- és prózaíró verseny és a családi olvasónapló pályázat ered­ményhirdetése mellett egyéb színes programok várták a gye­rekeket. 10. A Salgótarjánban működő Nógrád Megyei Fotóklub fenn­állásának harmincadik évfordu­lóját ünnepelte. A három évti­zed alkotásaiból válogatott, 100 képből álló kiállítást Tóth Csaba, a József Attila Műv. Ház igazgatója nyitotta meg. 11. Megtartották Nógrád megye településein az önkormányzati választásokat. 34169 válasz­tásra jogosult állampolgár kö­zül 12535 személy adta le sza­vazatát, amelyből 12039 szava­zat bizonyult érvényesnek. A megye hat városában a követ­kező polgármestereket válasz­tották meg: Varga Tibort Szécsényben, Dr. Dobrovoczky Istvánt P ásztón. Ók már az előző ciklusban is polgármesterek voltak. Juhász Péter Balassagyarma­ton, a konzervatív szövetség je­löltje nyerte el a tisztséget. Dr. Balázs Ottó Bátonytere­nyén, Puszta Béla Salgótarjánban, Gresina István Rétságon, - mindhárman szocialista pártiak nyerték el a tisztséget. 12. A salgótarjáni modellklub megnyitotta hagyományos év végi kiállítását. Áz ifjú model­lezők terepasztal-bemutatóval várták a látogatókat. 14. Buják, Nemti és Mátratere- nye községekből óvás érkezett a területi választási bizottsághoz. 15. A salgótarjáni Borbély La­jos Műszaki Középiskolában megkezdődött a Borbély-napok rendezvénysorozata. Az oldalt összeállította Bódi Györgyné dr. December 15-én beiktatták Salgótarján megyei jogú város polgármesterét, Puszta Bélát. December 9-én Vizslás községben átadták a tele­pülést Újlakpusztával és a 21-es sz. fó'úttal összekötő' utat. December 22-én összeült Nógrád megye új köz­gyűlése, és elnökének Smitnya Sándort választotta.

Next

/
Thumbnails
Contents