Nógrád Megyei Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-31 / 26. szám
1995. január 31., kedd Szeretettel köszöntjük névnapjukon MARCELLA nevű kedves olvasóinkat! A Marcella a latin eredetű Marcell - amely a Márk férfinév, jelentése: Mars hadistenhez tartozó - becézett alakjának nőnemű párja. Védőszentje: Szent Marcella, aszkéta életű római özvegy (+ 410). Virága: sanse- vieria. E napon született 1804-ben Bajza József költő, kritikus, publicista, szerkesztő. E napon hunyt el John Galsworthy angol regény- és drámaíró. A Nap kél: 7.13 órakor, nyugszik: 16.43 órakor. Futó hózáporok ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Éjszaka egy hidegfront haladt át a Kárpát-medence fölött. Mögötte az itt lévőnél hidegebb levegő áramlik fölénk több fokos lehűlést okozva. Északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, de a keleti, délkeleti országrészt a délelőtti órákban még felhők borítják, és ott havas eső, havazás is előfordul. Napközben a felhőávonulásokból többfelé alakul ki futó hózápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, sőt sokfelé viharossá fokozódik. A folyamatosan érkező hideg levegő hatására a nappali hőmérséklet alacsonyabb lesz az éjszakainál, délután 0, +5 fok valószínű. ______ M a eleinte még erősen felhős lesz az ég, de a hidegfront mögött érkező hideg levegő fokozatosan felszakltja a felhőzetet. A felhőátvonulásokat futó hózáporok kísérik. A szél északira, északnyugatira fordul, megerősödik, és viharos széllökésekkel is számolnunk kell. Folyamatos lehűlés várható. A hőmérséklet csúcsértéke 0 és +2 fok között alakul. Vízhőmérsókletek °C °c Balaton: 0 Velencei-tó: 1 Tisza-tó: 1 Fertó-tó: 1 Tisza: 0-2 Duna: 1-3 Várható legmagasabb hőmérsóklet °C °C Salgótarján: 0 Balassagyarmat: 2 Szécsény: 1 Bátonyterenye: 1 Rétság: 2 Karancs: 0 Pásztó: 1 Iponytamóc: 0 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 85-90 Velencei-tó: 80-85 Tisza-tó: 75-85 Fertö-tó: 90-100 Salgótarján: 80-85 Balassagyarmat: 80 Szécsény: 75-80 Bátonyterenye: 90 Rétság: 70-75 Karancs: 80-85 Pásztó: 85-90 Ipolytamóc: 80-85 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés az E.-Középhgs. térségére: 06-90-304-626 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Vizibicikli - Mondhatnánk, ha tréfáról lenne szó. Dél-Hollandiában azonban korántsem vicces a helyzet, a januári áradások során ezrek otthonát öntötte el a víz. Közlekedni lassan már csak csónakkal lehet. (feb-reuters) Egyházi naptár Január 31. kedd, köznap. Napi igék: Kát.: Zsid 12,1-4. Zsolt 21. Mk 5,12-43. Ref.: Jn 7,40-53. lKir 3,1-15. Ev.:Mk 1,21-28. Rom 5,1-5. Őrt.: Jak 2,14-26. Mk 10,46-52. A kát. liturgikus naptárban Bosco Szent János áldozópap (+ 1888). Az őrt. és a gör. kát. naptárban Szent Cirus és János orvos vértanuk. A zsinagógái naptárban rós hodes (újhold) 1. napja. Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Született gyilkosok. Színes amerikai akciófilm. Kamara: 17.00 órától: Mesterfogás. Francia film. 19.00 órától: Magzat. Balassagyarmati Madách: 15.30 és 17.45 órától: Csoda New Yorkban. Színes amerikai film. 20.00 órától: Rómeó vérzik. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Ha a férfi igazán szeret. Színes amerikai film. Bátonyterenyei Bányász: 17.30 órától: Timecop - Idözsaru. A Nap Mondata „Pénzbe markolni legelegánsabban, fehér kesztyűsen Állam anyánk tud.” (Bertha Bulcsu író) Ügyeletes riporter: Mihalik Júlia Tel.: (32)-316-455 ORSZÁGOS GASZTRONÓMIAI VERSENYEN JÁRTAK A KERISEK Érmes csapat érkezett Budapestről Hétfőn az iskola valamennyi tanulója, az összes pedagógus gratulációja fogadta azt a kis csapatot, amelyik a hétvégét Budapesten töltötte. Ők azok, akik a salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző színeiben szombaton és vasárnap a Duna-palotában megrendezett 3. Országos Gasztronómiai Versenyen vettek részt. A versenyzők kiválóan szerepeltek a rendezvényen, az éremmel teli puttony, a fantasztikus eredmény önmagáért beszél. A legjobb helyezést érte el a csapatból, és ezüst érmes lett Rátkai Tivadarné tanárnő és tanítványa, Frics Piroska negyedikes diáklány. Cukrászkészítményeikkel remekeltek, hatféle ínycsiklandó tányérdesszert került ki kezük alól. A dobogó előkelő harmadik fokán végzett, és bronz érmet kapott Kocsisáé Bakóczi Erzsébet tanárnő, valamint Csengődi Eszter és Kovács Evelin negyedik osztályos tanuló. Ők előételt, levest és hat főételt készítettek. Remek munkájukért, mivel többféle étket is főztek, két bronzérmet tudhatnak magukénak. A tányérzsonglőrök között, a felszolgálók kategóriájában Zagyvái Béla tanárral együtt Gordos Gábor és Urbányi Zoltán munkáját minősítette bronzéremmel a szakmai zsűri. Ők egy hegyvidékre képzelt rusztikus asztalt varázsoltak elő. „Művükkel” szilveszteri hangulatot teremtettek a verseny színhelyén, hiszen az asztal az évbúcsúztató ünnepet idézte. Fáradozásukat és természetesen a bronzérmet megkoronázta a nemzetközi zsűri által nekik odaítélt különdíj is. A boldog „kerisek”: (balról jobbra) Csengődi Eszter, Kocsisáé Barkóczi Erzsébet, Kovács Evelin, Zagyvái Béla, Frics Piroska, Rátkai Tivadarné és Gordos Gábor fotó: rigó Házibarát Halmai már régóta viszonyt folytat Szikszai feleségével. Egyik este Szikszai rosszkor érkezik haza, de felesége az utolsó pillanatban még be tudja dugni Halmait az ágy alá.- Kész a vacsora, szívem? - kérdezi Szikszai.- Ó, igen, máris terítek, egyetlenem! A férj megnyalja a szája szélét és beszól az ágy alá:- Halmaikám! Maga ide kéri, vagy inkább asztalhoz ül velünk? Körkörös védelem-Te szedsz fogamzásgátlót? - kérdi egyik nő a másiktól.- Persze. Méghozzá kettesével, mert a családban gyakran születnek ikrek. Nincs megállás! Fekete hazaérve látja, hogy a hálószobában Fehér öleli a feleségét. Felordít:-Hát ez mi?... Hát ez a hála, amiért a tenyeremen hordtalak, te szégyentelen?! Amiért mindent megadtam neked?! Ez a hála a sok bundáért, ékszerért?... Hé, legalább addig hagyjátok abba, amíg beszélek! Recept « \ Rácsos linzer. Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin vagy zsír, 20 dkg porcukor, 10 dkg darált dió, 1 tojás, 1 dl tej vagy 1 kanál tejföl, 1 sütőpor, citromhéj, fahéj. Töltelék: 15-20 dkg lekvár. A liszt és sütőpor keverékét elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a cukrot, diót és a többi anyagot. Összegyúrjuk és fél órát pihentetjük. A tészta kétharmad részét tepsi alakúra nyújtjuk és lekvárral megkenjük. Az 1/3 részt vékonyra kisodorjuk, majd rácsokat készítünk a tésztára keresztbe rakva. Kb. 25 percig sütjük, ha kihűlt, felszeleteljük. Ausztrál hazaspar Kutason Egyetlen emeletes ház Kutason, amelyben egy ausztrál házaspár, Birkett Dániel és felesége, Christiáne lakik majd. Egyelőre amerikai lakókocsiban élnek. A gyönyörű környék miatt jöttek ide. Először egy hónapra, aztán minden évben újra visszatértek. 1993-ban megvették a mostani telket. Holnapi lapszámunkban róluk is lesz szó. Köszönjük, hogy velünk tartott, olvassa holnap is lapunkat! Bűnügyi Krónika Balesetek, Bűncselekmények Halálos baleset a metróállomáson A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 33 baleset járt sérüléssel, ezek közül két eset végződött halállal, 15 helyszínről súlyos és 16-ról könnyű sérülteket szállítottak kórházba a mentők. Gázolt a metró Gázolt a metró vasárnap délután a budapesti Nyugati pályaudvarnál. A BKV fődiszpécserének tájékoztatása szerint egy idős férfi közvetlen közelről a Kőbánya-Kispest végállomás felé haladó szerelvény elé esett és a vonat halálra gázolta. A szerencsétlenség okait a rendőrség még vizsgálja. A forgalom 49 percig állt. Őrizetben a vasúti rablók A fővárosban a rendőrség őrizetbe vette H. Mihály 27 éves debreceni, és T. Attila 31 éves budapesti lakost, mert a vasárnapra virradó éjszaka közös italozást követően a Déli pályaudvaron álló személyvagonban megtámadták L. Zoltán 49 éves budapesti lakost, és elrabolták pénzét, egyéb értékeit. Az anyagi kár 4500 forint. Gyermek pénzét lopták el A XII. kerületben vasárnap délután az Alkotás utcában három férfi megtámadta a 14 éves Z. Balázst, és erőszakkal elrabolta tőle (feltehetőleg) zsebpénzét. Álarcosok törtek rá Szigetszentmiklóson vasárnap késő este két álarcos férfi bement K. József 56 éves állampolgár lakásába, ahol a tulajdonost megkötözték, bántalmazták, majd 30 ezer forint készpénzzel, négy festménnyel, három faliórával és egy telefon- készülékkel a megtámadott férfi Buick személygépkocsiján távoztak. A keresés során a XXI. kerületben találták meg az autót és a három faliórát. Ajkán is járt álarcos Ajkán vasárnap este egy álarcos férfi bement a non-stop élelmiszerboltba, megtámadta az eladót és 10 ezer forintot markolt fel a bevételből. Ausztria Lottó A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az Ausztria lottó 4. játékhetének nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 6 találatos szelvény négy darab volt, nyereményük egyenként 5 001 567 schilling. A 14 darab 5+1 találatos szelvényre egyenként 304 911 schillinget fizetnek. Az 5 találatos szelvényekre egyenként 12 013 schillinget, a négyesekre 358 schillinget, a hármasokra 28 schillinget fizetnek. A jokeren egy telitalála- tos szelvény akadt, nyereménye 3 829 972 schilling. A nyerőszámok: 2,11, 20, 28, 30, 35. a pótszám 8. A jokerszám: 0 7 4 0 2 0 NÓGRÁD.I, HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ. RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KORNYÉKÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: Balás Róbert, dr. Csongrády Béla. Felelős kiadó: az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, telefax 32/312-542, 32/311-504. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési csoport: 32/311 -504. Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3„ Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) Nógrád megyében működő árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinél, a Nógrád Megyei Hírlap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hóra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9095