Nógrád Megyei Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-24 / 20. szám
6. oldal Életmód - Szabadidő 1995. január 24., kedd Tanterv-vita Nógrád megyében is A Nógrád Megyei Pedagógia Intézet ezekben a napokban jut- tatja(ta) el az oktatási intézményekbe megvitatásra a Nemzeti Alaptanterv legújabb változatát tartalmazó kötetet, amely magába foglalja a korábbi változatok minden fontos, továbbvitelre érdemes elemét, a szakmai viták konszenzusközeli eredményeit az általános kérdésekben éppúgy, mint a részletekben. SENNA SZERETŐJE VOLTAM - ADRIANE GALISTEU KÖNYVÉBŐL (5.) Magyar nótákat hallgattunk Júliusban bemutatott a családjának. Először úgy tekintettek rám, mint valami betolakodóra, különösen mamája, Zaza viselkedett igen tartózkodóan. Éreztették velem, hogy a megszokott rendet felborítottam, s talán attól is tartottak, hogy csak a fiúk rengeteg pénzére utazom. Csakhamar azonban befogadtak, s néhány héttel később már együtt mentünk Ayrton magánrepülőjén Párizsba vásárolgatni. Béco és négy nő: az anyja, két rokonlány és én. Szerencsétlen. Míg mi az üzleteket jártuk, ő néhány hivatalos dolgát intézte. Csak a szállodában találkoztunk újra. Belépett a szobába, ránk nézett, s csak ennyit kérdezett: -Normálisak vagytok? - Harmincnyolc bőrönd állt körülöttünk . . . Egyébként a legtöbb országból csak a versenypályákat ismerte, még a közeli nagyvárosokat sem. Például Hockenheimet igen, de Frankfurtot nem. A kivételek egyike volt Budapest. Kéz a kézben sétáltunk a városban, este pedig óriási adag palacsintát ettünk és a cigánnyal húzattuk magunknak a legszebb magyar nótákat. Úgy láttam, a prímás is észrevette, hogy nagyon szeretjük egymást. Néha azonban borzalmas heteket éltünk át. Állandóan úton voltunk, faxon kaptunk újabb és újabb üzeneteket. Úgy tűnt, mintha mindenki a világbajnok Sennával akarna telefonálni. Emlékszem, volt olyan beszélgetése, amely öt óra negyven percig tartott. Gyakran hajnalban kerültünk csak ágyba, de azzal nyugtatott: legyek türelmes, hamarosan könnyebb napok következnek. Ahogy mindig, szavát ezúttal is megtartotta, Tahitire utaztunk vakációzni, egy kis géppel Bora Borára repültünk. Végre kettesben, senkitől sem zavartatva. Csodálatos volt. Élveztük a tengert, a napfényt, a magányt, az óceán hullámainak moraját hallgatva szeretkeztünk. Egyszer azonban csaknem pórul jártunk. Újra jetskire ültünk, s már messze kint jártunk a vízen, amikor hatalmas árnyék jelent meg alattunk. Béco ugyan nyugtatott, hogy errefelé csak ártalmatlan állatok élnek, de másoktól korábban azt hallottam, hogy a cápák sem ritkák errefelé. Még emberevő is előfordul. Nem mondtam neki, de nagyon boldog voltam, amikor újra partot értünk. Mert ismét a földön jártunk, s karjaiba vett. (Folytatjuk) Ayrton londoni otthonában Veszélyes spanyol(?) szenvedélyek A munkát irányító bizottság a NAT tervezetének szakmai vitára bocsátásakor a következő általános jellemzőkre hívja fel a pedagógusok figyelmét: — A NAT követelményközpontú. A tananyagtartalmakat, a fejlesztési követelményeket és a minimális teljesítményt a tankötelezettség időtartamára (1-10. évfolyam), az iskolázás alapfokának és alsó középfokának megfelelően (1-6, illetve 7-10. évfolyam) határozza meg. A NAT az alapfok követelményeinek teljesítését a tanulók 11-12 éves korára, az alsó középfok teljesítését a tanulók 16 éves korára írja elő, de az iskolaváltási lehetőségekkel összhangban meghatározza a negyedik és a nyolcadik évfolyam elvégzésekor elvárható követelményeket is.- A NAT iskolafajták (-típusok) között nem tesz különbséget. Nem foglalkozik a tankötelezettség utáni felső középfokú oktatás szabályozásával sem. Ennek az iskolaszakasznak a tartalmi szabályozását a közoktatási törvény az új típusú érettségi vizsga követelményeire bízza.-A NAT tíz fő műveltségi terület és ezen belül részterületek rendszerében fogalmazza meg a követelményeket. A követelmények olyanok, hogy azok teljesítéséhez az átlagos körülmények között dolgozó iskoláknak az oktatási törvény által meghatározott tanítási idő mintegy felét kelljen felhasználniuk. Az órakeretek, a tantárgyak pontos meghatározását, a teljes tanítási idő felhasználását az iskolákra bízza.- Az egyes műveltségterületek követelményrendszerét egységes szerkezetben adja meg, kivéve azokat, ahol a feladat sajátosságai ezt nem tették lehetővé (például élő idegen nyelv.) Az egységes szerkezet tartalmazza a műveltségterület általános céljait, a minden iskolában tanítandó tananyagot, az adott tananyagból kibontható fejlesztési követelményeket, valamint a tanulók továbbhaladásához szükséges minimális teljesítményeket. — Az alaptanterv tartalmában és szerkezetében sem tekinthető a szó hagyományos értelmében tantervnek, lényegében a különböző helyi tantervek alapjait határozza meg. À bizottság meggyőződése, hogy a Nemzeti Alaptanterv, a NAT csak akkor lesz életképes, ha azzal a pedagógusok többsége azonosul, a szakma azt elfogadja. A nevelőtestületek, az iskolai szakmai műhelyek, munkaközösségek javaslatait, észrevételeit március 15-éig kell a megyei pedagógiai intézetbe eljuttatni. Új (gyógy)szer- nincs mámor Amerikai kutatók sikerrel alkalmaztak alkoholisták kezelésénél egy, a heroinfüggőség megszüntetésére használt szert. A naltrexone „bevetését” az alkoholizmus elleni harcban az amerikai kormányzat már jóvá is hagyta, ezzel negyven év óta először jelenik meg új gyógyszer az alkoholfüggőség leküzdésére- írja az AP. A Los Angeles Times és a The Wall Street Journal híre szerint a naltrexone ilyen alkalmazása „új korszak kezdetét jelenti”, mert gyökeresen más módon hat, mint az alkohollal szemben hányingert és undort kiváltó eddigi gyógyszerek: a naltrexone az ivás iránti kényszerű vágyat és a „feldobott- ság” mámorító érzésének kialakulását gátolja. A DuPont Merck Pharmaceutical Corp. által kifejlesztett szer - megfelelő ellenőrzés mellett - a visszaesők arányát a felére csökkentette a placebót szedő kontrollcsoporthoz képest. A cég Revia márkanév alatt kívánja forgalmazni termékét. Ez azonban nem lesz olcsó „mulatság”: egy ötven napra elegendő adag csaknem 228 dollárba (vagyis mintegy 25 ezer forintba) kerül. Tehát a mámorhiány naponta, átszámítva, ötszáz forintnak megfelelő kiadást jelent. A nyugati társadalmak legújabb betegségei a drog nélküli függőségek. A legveszélyesebb a tévétől való függés, ami elsősorban a gyerekek közt alakulhat ki. A férfiak körében a leggyakoribb a munkaaddikció (csak a siker, az előmenetel érdekes), de súlyos függőség alakulhat ki a szexszel kapcsolatban is. Gyakori Spanyolországban a játékaddikció - pszichológiai szakszóval ludopátia - is, míg a nők főleg a fogyasztói addikci- óban és a ellenőrizetlen evésben tűnnek ki. A Spanyol Királyi Orvosakadémián felszólaló egyik pszichológus, Francisco Alonso Fernández beszédében kijelentette, hogy az ilyen fügA kínai ifjak az Egyesült Államokat és Japánt szeretik a legkevésbé, ideáljuk pedig Szingapúr. Valószínűleg azért mert Kína jövőbeli képét látják benne. gőségben szenvedőket betegeknek kell tekinteni és kezelni kell őket. Elmondta, hogy ezek az új patológiai formák a nyugati társadalmakban az utóbbi évtizedekben végbement hatalmas változások eredményeképpen jöttek létre. A kontrollá- latlan és kontrollálhatatlan evési, munka- vagy tévénézési kényszer ugyanolyan függést jelentenek, mint a kémiai drogok, bár együtt is járhatnak azokkal. (A munkafüggő férfiak például gyakran fogyasztanak kokaint.) A tévéaddikció a lehető legveszélyesebb az újfajta betegségek közül. Növeli az agresz- szivitást, súlyos lelki- és elmeállapotbeli elváltozásokat okozhat. (Spanyolországban A kínai ifjúsági kutatóközpont közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek negyven százaléka az Egyesült Államok és Japán után Vietnamot és Oroszországot nevezte elkelne egy felvilágosító kampány a televízió helyes használatáról, hiszen a családok legnagyobb részében az a szokás, hogy a délutáni hazaéréstől kezdve lefekvésig üvölt a tévé.) A szexaddikt képtelen akár rövid ideig is a szex nélküli életre, s ehhez általában újabb és újabb partnereket keres. A szexuális aktus csak önmagáért fontos, a másik ember csak eszköz, és még az orgazmus sem igazán érdekes. A fogyasztói addikció a szükségtelen, felesleges dolgok megvásárlását jelenti. A nők a ruhát és a fehérneműt szeretik, a férfiak a komputer- és autókiegészítő felszereléseket. A játékszenvedély ugyanakkor már több családi tragédia okozója volt. meg a „nem szeretett” országok között. Az Egyesült Államok egyébként úgy nyerte el a negatív első helyet, hogy a megkérdezettek csaknem 75 százaléka rá szavazott. Kínai fiatalok első számú kedvence: Szingapúr Akár százhúsz évig is élhetnénk Rövidesen matuzsálemek népesítik be a Földet. A következő évszázadban az emberek megérhetik akár a 120 évet is, írja Gabriel Simonoff francia fizikus „Új öröklét” című könyvében. A szerző a következő megfigyelésekből indul ki: a bőrsejtek rendszeresen regenerálódnak. Macskáknál nyolc ciklus van, lovaknál húsz. Az emberi bőrsejtek kétévente összesen hatvan cikluson át képesek a megújulásra. Eszerint az ember 120 éves kort is megélhetne. Hasonló a helyzet a hajsejtekkel. Az emberi haj úgy van „programozva”, hogy 25-ször regenerálódhat. Egy hajszál öt évig él. - Az emberi haj tehát 125 éves élettartamot irányoz elő - hangsúlyozza Simonoff. Hogy mégsem élünk az emberi kor lehetséges határáig? Ennek oka a helytelen táplálkozás, mert a szükséges tápanyagok hiányában sejtjeink hiányt szenvednek és elpusztulnak. A következő évszázad egyik legfontosabb tudományos feladata lesz a helyes étkezés meghatározása, véli a tudós. Patkányokkal végzett amerikai kísérletek bizonyították, hogy az állatok élettartama 1000 napról 1800 napra hosszabbodott meg a kiegyensúlyozott táplálásnak köszönhetően. Az embernek naponta 2000- 2400 kalóriára van szüksége. A táplálék 25-30 százalékának zsiradékból (hús, vaj és sajt), 60 százalékának szénhidrátokból (rizs, tészta és kenyér) és 15 százalékának proteinből (hús, tej, hal és sajt) kellene állnia. Az emberek többsége viszont túl sok zsiradékot és cukrot (fagylaltot, édes üdítőt, süteményt, csokoládét) fogyaszt. A szervezetnek kalciumra és magnéziumra is szüksége van. A napi kalciumszükséglet 88, a magnéziumszükséglet pedig 350 milligramm. A magnéziumhiány árt a csontoknak és az agynak. Simonoff mégsem javasolja, hogy tabletták révén pótoljuk ezeket az anyagokat, táplálékban elfogyasztva ugyanis hatásosabbak. Sok magnézium van a dióban, a szárított gyümölcsökben és a csokoládéban. Nagy jelentőségük van az öregedés elleni harcban a nyomelemeknek is, mint például a vasnak vagy a szelénnek. Egyetlen jégszauna a világon - Egy kis svéd faluban 1200 négyzetméteren jégből és hóból épült egy szálloda, amelynek bárja, temploma, mozija sőt már szaunája is van. Ez úgy működik, mint a török szauna, a vendég feje kint van belőle. A test körül a hőmérséklet 100 fok, míg a levegő mínusz jó néhány fok. feb-fotó Francia űrhajósnő - Claudie Andre-Deshays, az első gall kozmonautanő. Társával az oroszországi Csillagvárosban vesz majd részt 18 hónapos kiképzésben. A világűrben többek között szalamandrákkal fog kísérletezni.