Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-07 / 288. szám

2. oldal Világpolitika - Mozaik 1994. december 7., szerda 0k MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT ÖSSZEFOGÁSSAL NTÓGRÁD MEGYÉÉRT! Demus Iván Fodor Tibor Berkes-Vida István Bihary Lajos Deák Kálmán szociológus mérnök agrármérnök tanár tanár Dr. Rozgonyi József Szilágyi Albert Szandai László Havas Ferenc Korill Ferenc közgazdász tanár igazgatás-szervező mérnök-közgazdász tanár SZAVAZZON AZ MSZP KÖZGYŰLÉSI LISTÁJÁRA! m MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT NOVÁK ÉVA BERNADETT: DROGCSEMPÉSZ VOLTAM (12.) Életem labirintusa Christopher újabb közel-keleti útja Warren Christopher amerikai külügyminiszter kedden Da­maszkuszba repült, hogy meg­próbáljon további haladást el­érni a közel-keleti békefolya­matban. Az amerikai diplomá­cia irányítója a budapesti EBEÉ-csúcs és a miami pán­amerikai csúcstalálkozó közé bepréselt háromnapos közel-ke­leti útján - amelynek során két­szer Szíriába, egy alkalommal Izraelbe látogat - a Go- lán-fennsík körüli nézeteltéré­seket igyekszik elsimítani - je­lentette Budapestről keltezett keddi tudósításában a Reuter. Simon Peresz izraeli kül­ügyminiszter, aki az EBEÉ-csúcstalálkozó alkalmá­ból szintén a magyar főváros­ban tartózkodik, előbb kételke­dett abban, hogy Christopher jelentős előrelépést érne el, majd később kijelentette, hogy nem foglal állást. Peresz kö­zölte még: Bili Clinton ameri­kai elnök tájékoztatta őt arról, hogy telefonon beszélt Háfez Asszad szíriai elnökkel. Asszad vasárnap reményét fejezte ki, hogy sikerül meg­egyezésre jutni Izraellel a Go- lán-fennsíkkal kapcsolatos vi­tában, nevezetesen az 1967 óta megszállva tartott stratégiai fontosságú területről történő iz­raeli kivonulást illetően. Christopher azóta közvetít Szíria és Izrael között, amióta Damaszkusz, a februári hebroni mészárlást követően, felfüg­gesztette a közvetlen tárgyalá­sokat a zsidó állammal. Míg Christopher, aki tizedik alka­lommal látogat a térségbe, fo­kozatos haladásról beszél, a pa­lesztin hatóságok és a Hamász nevű szélsőséges iszlám cso­port közötti minapi összecsapás következtében rosszabbodott a légkör - emlékeztetett a Reuter. A palesztinok és Izrael kép­viselői kedden folytatják a tár­gyalásokat Kairóban az izrae­liek kivonulásáról és a palesztin választásokról. Értékelték a fél évtizedes együttműködést Kolozsváron találkozott hétfőn az MDF Für Lajos elnök ve­zette küldöttsége és az RMDSZ Markó Béla szövetségi elnök vezette munkacsoportja. Az MDF küldöttségében részt vett Kelemen András és Herényi Károly, az RMDSZ részéről je­len volt Takács Csaba ügyve­zető elnök, valamint Bodó Barna, Somai József és Kötő József ügyvezető alelnök. Az RMDSZ közleménye szerint, amelyet kedden juttat­tak el az MTI irodájába, ki­emelték, hogy mindkét fél nagy fontosságot tulajdonított az el­múlt öt év együttműködésének, és azt a jövőben is folytatni kí­vánják. (MTI) Huszonöt éves a Kriterion kiadó Az egyik februári napon olyan érzésem támadt, hogy figyel a rendőrség. Amióta hazajöttem Pakisztánból, féltem a nyilvá­nosságtól, észrevettem, hogy sokan felismertek, az újsá­gokban megjelent fényképeim, a tévériport után. Több, ked­vezőnek ígérkező albérletet is azért szalasztottam el, mert ismerősnek találtak, s tartot­tam tőle, hogy előbb-utóbb megtudják, ki vagyok. Van, aki szereti, óhajtja a népsze­rűséget, az enyémhez hasonló ismertségre, gondolom senki nem vágyik. Az a fiatalember azonban, aki ott állt mellettem a metró ál­lomás közelében, „valahogy másképpen” nézett. Mintha nem akarna észrevenni, mégis minden mozdulatomat figye­lemmel kísérte. Ebben az idő­ben egyáltalán nem néztem jól ki, a ruhám is inkább topis volt, mint elegáns, feltűnő jelenség­nek sem tartottam magam. Te­hát mint nő nem adtam okot egy jóképű fiatalember figyel­mére. Akkor viszont... Hamar elfelejtettem ezt a ka­landot, mert máskor nem vet­tem észre gyanús mozgást ma­gam körül. El voltam foglalva a bajaimmal, nem fogtam fel Bo- nitó ajánlatának veszélyességét, a cselekedetem súlyát, s csak arra gondoltam, ha elviszem azt a kis csomagot Bécsbe, amely­ben nagyon kevés, tulajdon­képpen mintának szánt drog volt sejtésem szerint, akkor a megbízóm. Bonitó, kifizeti az albérletemet, s néhány hónapig fedél lesz a fejem felett, lega­lább addig, amíg munkát talá­lok magamnak. Nem így tör­tént. Hegyeshalomnál megtalál­ták nálam a 22 gramm kokaint. Novák Éva Bernadett legeslegu­tolsónak szánt csempészkísér­lete is kudarccal végződött. Amíg Pakisztánban voltam, azt hittem a karacsi börtönnél rosszabb hely nem létezik a vi­lágon. A vizsgálati fogság ideje alatt döbbentem rá, hogy a fizi­kai nehézségeket akkor a leg­nehezebb elviselni, ha lelki, pszichikai megpróbáltatásokkal párosulnak. Talán ezért éreztem és érzem még a pakisztáninál is rosszabbnak, elviselhetetle­nebbnek a hazai börtönöket. Kint abban bíztam, hogy ha túlélem a hőséget, a börtön túl­zsúfoltságát, a szúnyogokat, s ha egyszer haza kerülök, nyitva áll előttem újra az élet kapuja. Nem így történt. Újra megtet­tem azt, amit nem akartam, drogot csempésztem és ismét rajtavesztettem. Megint bör­tönben vagyok, most már csak magamat hibáztathatom. A pakisztáni kalandra az is­meretlen, távoli világ, a más­fajta emberek, az egzotikum, valamiféle különös titkok fel­derítésének vágya vezérelt. Azt persze egyáltalán nem bántam, hogy eközben némi pénzre is szert tehetek, de nem ez volt a fő célom. Odakint egy új világot talál­tam, érdekes embereket, a gaz­dagság és a nyomor különös kavalkádját. Laktam, étkeztem, szórakoztam fényes hotelekben is, aztán jó párszor hajtottam álomra a fejem a börtön beton „ágydeszkáján” is. Amikor ha­zajöttem, új életet akartam kez­deni, de kilátástalannak tűnt a dolog. A nagybetűs ÉLET va­lahogy nem várt tárt karokkal. Igaz, az emberek kíváncsiak voltak rám, de bár ne lettek volna. Érdeklődésükkel nem sokra mentem. Munkám, pén­zem, lakásom nem volt, tudo­másul kellett vennem, hogy a puszta fennmaradásom érdeké­ben is másokra szorulok. Első botlásomnál a kaland­vágy motivált, a másodiknál az, hogy nem volt kapaszkodóm. Tudom, hogy újra kellett volna kezdenem az életemet. Tudom, hogy másodszor is rossz úton indultam el, de egyszerűen nem találtam meg az életem labirin­tusából kivezető utat. Nincsenek káros szenvedé­lyeim, néhány cigarettát elszí­vok ugyan naponta, de nem szeretem, nem kívánom, és nem is bírom az alkoholt, soha az életemben nem vettem a számba kábítószert, mégis ha­talmába kerített a drog. Nem úgy, hogy fetrengek a földön az elvonási tünetektől, hogy hab­zik a szám a méreg utáni vágy miatt. Én a kábítószer-maffia hálójába kerültem, és bár az első botlás után meg akartam tőlük szabadulni, képtelen vol­tam rá. Most itt töprengek magányo­san a győri börtön tellájában, kínoznak az előttem álló hóna­pok vagy évek baljós kilátásai. Talán ezek elől menekültem az emlékeim közé. Amikor e sorokat írom, még nem tudom milyen hosszú bün­tetés vár rám, s reményem csak az lehet, hogy a börtönrácsok rései között néha beszűrődik majd egy kis fény. Lejegyezte: Halász Kálmán Copyright: Atlantic Press A bukaresti Goethe-intézetben hétfő este kiállítás nyílt a nem­zetiségi irodalmat bemutató romániai Kriterion könyvkiadó alapításának 25. évfordulója alkalmából. A kiadó igazga­tója, mint ismeretes, húsz éven át Domokos Géza volt. A hétfői rendezvényen a ro­mániai magyar és német, vala­mint más kisebbségekhez tar­tozó. írók, kulturális személyi­ségek hallgatták meg H. Szabó Gyula, a kiadó mai igazgatója, Demény Lajos történész és Horst Schuller Anger profesz- szor méltatását a Kriterion által végzett munkáról. A negyedszázad alatt, nem egyszer a lehetőségek végső ha­táráig elmenve, a súlyosbodó politikai körülmények köze­pette, majd az elmúlt öt évben az új keletű anyagi nehézsé­gekkel birkózva, a Kriterion 2130 munkát jelentetett meg magyarul összesen 27 millió 743 ezer példányban, 659 mun­kát németül 24 millió 745 ezer példányban, 169 nemzetiségi nyelvű szerző munkáját publi­kálta románul 1 millió 118 ezer példányban, és számos ukrán, jiddis, szlovák, török és tatár nyelvű munkát adott ki, sőt orosz, albán, örmény nyelvű könyvet is megjelentetett. H. Szabó Gyula az MTI tu­dósítójának kérdésére el­mondta, hogy jelenleg a Krite­rion igen lecsökkent létszám­mal, mindössze öt irodalmi szerkesztővel működik, köz- szolgálati intézményként. A ki­adott művek száma 1990-ben és 1991-ben még évi hetven körül járt, azonban az utóbbi egy-két évben 35-re csökkent, s ennek több mint fele magyar nyelvű. Szó van a kiadó szerve­zeti átalakulásáról, privatizálá­sáról. Már jelenleg is él a Krite­rion az állami és magánjellegű szponzori támogatás különböző új formáival, számos magyar nyelvű munkát magyarországi kiadókkal együttműködve je­lentetett meg. Jelenleg évente mintegy 20 magyar nyelvű könyvet ad ki. Szántó László: Egy éjszaka a piros lámpás házban Második fejezet - Az apa története 2. Bosszantott a dolog. Ki­mennek ven­dégeskedni és a végén ahe­lyett, hogy megfogadnák Sanyi taná­csát, elkó­szálnak. Nincs velük így is elég baj, még tesznek rá egy lapáttal... Felhívtam a nejemet. Meg­nyugtattam. Kértem, hogy vár­jon türelemmel, biztosan elér­tették egymást. Sanyi jóindula­táról nem nagyon sikerült meg­győznöm. Hogy őszinte legyek, ezt a jóindulatot kezdtem én is olyannak látni, mint a mai szo­ciális hálót - tele szakadások­kal. Nyugtattam magam és vár­tam a fejleményeket. Nem hi­ányzott ez a zűrzavar. Bizonytalan, kellemetlen időszakot élünk, jó lenne, ha szűkebb körben ezt a bizonyta­lanságot eloldaná a család belső harmóniája, feledtetve a ka­paszkodó nélküli holnapot. Ehelyett pont az ellenkezője történik. A fiammal a csirkéket vártam. Ez most a főfoglalko­zásunk. Szép karriert sikerült befutnom harminc év alatt. Sze­relő, oktató, művezető, mű­helyvezető, főosztályvezető, magánfuvarozó és most „csir­kefogó”. Nem voltam még szendvicsember és utcaseprő. Bizakodó vagyok, ami késik, nem múlik. Nehéz napok vált­ják egymást. Olyan érzése van az embernek, mintha a mai elit nem gyűlölte, hanem irigyelte volna a régit. Nem megszün­tetni akarta az elitet, hanem a helyébe lépni. Nem a változá­sért harcolt, hanem a volt elit helyeiért. És mennyi hős, egyik napról a másikra. Családmen­tők, értékmentők, országmen­tők. Csak most derül ki, mennyi üldözött volt ebben az ország­ban, akik mind a szabadságért harcoltak. Csendes harc lehe­tett. Hát igen, ez is kezd hason­lítani a partizánok sorsára. Új­békásnak is ki kellett állítania két partizánt, akiket a megyei összejövetelen a település a magáénak mondhatott. Parti­zánt itt, az Alföldön? Kész agy­rém. De hiába, a második vi­lágháborúnak velejárója volt, és ebből ki kellett vennünk ne­künk is a részünket. Végül sike­rült két idős MSZMP-tagot meggyőzni, hogy vállalják a szerepet. Később annyira bele­jöttek, hogy már saját partizán­élményük is volt. Igazi ellen­állókká váltak az ünneplések, beszélgetések, iszogatások kö­zepette. Összes ellenálló múlt­juk annyi volt, nem akartak be­lépni a téeszbe. Sem azelőtt, sem azóta nem álltak ellent semminek és senkinek. Félő, hogy a mai hősök is egy kicsit ilyenek. Nem szerencsés ennyire be­lebonyolódni tudom, de hát az embert a kilátástalanság inger­lékennyé és indulatossá teszi. Értelmetlen dühöngés valóság­alappal, megoldás nélkül. Nyugtalanítanak ezek a tele­fonálgatások. Nem tudom ösz- szerakni a képet. Ahhoz, hogy tisztán lássak, kevés a mozaik. Próbálom magam lekötni, de minden kifordul a kezemből. Kedv nélkül semmi sem megy. Egész nap nem szólunk egy­máshoz a fiammal, de biztosan egyre gondolunk, mi lehet oda- kinn valójában? Késő délután ismét megszólal a telefon.-Én vagyok Apu, Sanyitól beszélek.- Miért ilyen későn hívtál, tudod, hogy nyugtalan vagyok.- Nem jött össze hamarabb. Képzeld, Margóék még mindig nincsenek.- Sanyi mit mond?-Holnap elmegyünk együtt Margóékhoz.- Miért vagy ilyen kimért, valami baj van?-Nem tudom, félek... meg­szakadt.- Halló, halló.-Szervusz, itt Sanyi. Nincs semmi gond. Holnap egy órára beszéltem meg Margóékkal, hogy találkozunk. Viszem Idát is, nem kell megijedni, jó he­lyen vannak.- Remélem is!-Tudod, itt nem lehet a munkahelyen csak úgy jönni-menni. Holnap megmuta­tom Idának, hol dolgoznak Margóék.-Idának hogy rendeződött a szállása?- Elhoztam a szállodából, fél­reértés volt. Most itt lesz nálam, amíg haza nem utazik. Már meg­vettem a vonatjegyet, holnap in­dul.-Rendben van. Add vissza Idát, légy szives. Szervusz.- Figyelj rám. Amíg Margóék- ról nem tudsz biztosat, ne gyere. Ha baj van, telefonálj!- Jól van. szervusz. Biztos voltam benne, hogy va­lami baj van. Ez a beszélgetés ahelyett, hogy megnyugtatott volna, méginkább gondolkodóba ejtett. Ez a félbeszakadt mondat, Sanyi erőszakos magyarázko­dása, Ida gyors visszautazása. De mi lehet a háttérben? Ez a szolid visszafogottság nem jellemző Idára. Valamit el­hallgat. Újra és újra felidéztem a beszélgetést, hátra rábukkanok valamire a szavak mögött. Nem jutottam előbbre. Fárasztóbb volt ez a nap min­den korábbinál. Nem tudtam fi­gyelni, nem kötött le a tévé, ne­hezen viseltem kisunokám, Babi kérdezősködését. Minél kurtább válaszokat adtam, annál inkább ostromolt, kérdezett és megálla­pított. Máskor biztosan nagyon jól elszórakoztatott volna, de most nagyon vártam az estét. Reméltem, hogy a másnap meg­oldást hoz. Nincs rosszabbkk a bizonytalanságnál. Mindegy, jó vagy rossz, csak látnám tisztán az eseményeket. Teljesen kiké­szülök. Bár nem akarom, mégis mindig rosszra gondolok. Fekszem az ágyban, hulla fá­radtan, mégsem tudok elaludni. Jó lenne pedig pihenni, jobban letisztulnának a gondolataim, s talán közelebb jutnék a megol­dáshoz. Korán ébredtem, de szo­kásommal ellentétben nem kel­tem fel. Hátha sikerül még egy kicsit aludnom. Forgolódtam egy darabig, végül feladatain. Nem megy, lassan módszeresen osz­tottam be a reggeli munkámat. Legyen kitöltve minden percem. Az idő így jobban telik, és egy kicsit elvonja a figyelmemet az örökös kérdésektől. Tíz óra, ti­zenegy, tizenkettő, semmi. Már délután két óra és még mindig néma a telefon. Ha mindig ilyen lasan telne az idő, simán élnék vagy száz évet. Három óra. Végre megcsörren a készülék.-Halló Újbékás? Szántó urat keresem - szól hozzám egy ide­gen férfihang a telefonból. Csak nem a rendőrség vagy a kórház? Biztosan baleset történt.- Igen, az vagyok - mondtam kiszáradt torokkal. A hangom oly idegenül hangzott, mintha kívülről érkezett volna hozzám. Nem kérdezősködöm - hatá­roztam el -, nem és nem. Mondja el az az idegen, hogy mit akar. Miért sürgessem megtudni a rosszat, a tragédiát? Ráér később is. Ha lehetne, elterelném a be­szélgetést másra, közönséges mindennapi eseményekre. Hogy ne mondhassa ki a tragikus hírt. Amiről nem tudunk, az szá­munkra nincs, amiről nem beszé­lünk, az nem történt meg. Babi ott állt mellettem. Tágra nyílt szemekkel figyelt. Talán látta rajtam a feszültséget, talán meg­érezte ezeknek a perceknek a tragédiáját. Nem szólt, csak oda­lapult hozzám, mint egy kisma­dár. Ártatlan kis madárkám, le­het, hogy már nem él, aki megta­níthatna téged repülni, aki úgy vezetne a veszélyek között, mint senki más, aki vigyázna rád, hogy ne sérülj meg, ne essen bán- tódásod. Mi mindannyian a ke­zedet fogjuk, de ez a gondosko­dás anyai szeretet nélkül üres marad.- Bonnból beszélek, a nagy­követ vagyok. Kedves Szántó úr, a lánya és a barátnője itt vannak nálunk, és... Nem engedtem, hogy befe­jezze.- Beszélni szeretnék a lá­nyommal - kiáltottam.- Várjon, nyugodjon meg, mindjárt adom, de előbb elmon­dom, hogy tudja őket hazavinni. Megkapták az ideiglenes útleve­let. Önnek Budapesten be kell fi­zetnie az útiköltségeket forint­ban. Amennyiben ez megtörté­nik, értesítenek, és elintézem az utazásukat. A másik megoldás: kijönnek értük. Kérem, beszéljék meg, adom a lányát. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents