Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-28 / 305. szám

1994. december 28., szerda Hazai Körkép 3. oldal Hétköznapi hírlap Varrónő lesz belőlük Bátonyterenye. A Fáy András Szakkö­zép- és Szakmunkás­képző Iskola nemrég kialakított var­roda-tanműhelyében mintegy százhatvan diák sajátítja el a sza­bászat, a varrás alap­ismereteit. Felvételünkön Ko­ráné Tátrai Éva okta­tásvezető segítségével Gyulavári Anita, Za­gyi Gabriella (állnak), valamint Botos Mó­nika és Telek Anna­mária (ülnek) máso­dik osztályos diáklá­nyok női ingeket ké­szítenek. Fotó: Gyurián Tibor Jelentősen csökkent Gyarmat hiteltartozása Imáit az ünnepek első fele, itt ez a néhány szürke hét­köznap, s én megint benn kuk­solok a szerkesztőségi szo­bámban. Nem valami jó a közérzetem. Szorít a nadrá­gom, reggel alig bírtam be­gombolni. Telezabáltam ma­gam. Az ember három álló napon keresztül, a nagy-nagy szeretet közepette összeeszik, összeiszik mindent, amit csak a keze ügyébe raknak. Egy szó mint száz: talán a Piroska- evő farkas érezhette így ma­gát, amikor a vadász kövekkel rakta tele a gyomrát. A fenébe is. De jó lenne az ünnepeket kipihenni! Hiszen lenne mit. Csakhogy be kellett jönni dolgozni. Nincs mese, újság kell az embereknek. Ilyenkor meg különösen. A fél ország otthon fekszik, lógatja a lábát, ráérne olvasni. Ezút­tal kivételesen nem öt perc van a hírlapokra. Most kel­lene kivételes szenzációkkal előállni. Csakhogy a két ün­nep között általában nem tör­ténik semmi. Azaz alig va­lami. A fü sem nő. A hó sem esik. Még a mindig „megbíz­ható" szenzációszállítók, a rendőrök is hallgatagok. Karácsonykor a megyében nem történt számottevő bűn- cselekmény. És semmi. Csak afféle magáncsodák, mint az, Salgótarján. A József Attila Művelődési Központ várja a játszani szerető városlakókat 1994. december 30-án, 15 órá­tól a város főterére. A játék szervezői szeretnék, ha ügyességükkel, leleményes­ségükkel, jó kedvvel búcsúz­hogy a kollégámnak kisfia született, s a másiknak elhunyt egy közeli rokona. Vagy az, hogy a régebbi barátnőd most a dizsiben egy részeg taknyos nyakán csimpaszko­dott, és ez zavarja a dzsentri firkász úri hiúságát. Előtte a buszon az utcánkbéli fiú - akivel még soha nem váltot­tam egy árva szót sem - elpa­naszolta, hogy amióta a neje és a kisgyermeke autóbaleset áldozatai lettek, neki többé nincs karácsonya, csak sír, csak sír, csak sír, de mégis, ha a fene fenét eszik is, ő talpon marad, nem hagyja el magát. Ezek azonban nem újságba való dolgok. Kotorászom a fiók mélyén, hátha akad egy-két kóbor kézirat még. Dehát ami eddig nem jelent meg, annak most sincs sok ér­telme. Nos, ebből aztán hol­nap nem lesz hírlap! Uraim, belátom, nem megy, lemon­dok, felmondok bemondok, kimondok, megmondok, el­mondok, összecsaptak a hul- lájnok fölöttem... / gy megy ez karácsony után, az első hétköznapon, délig. Aztán beindul a verkli: elra­bolják, felavatják, felesküszik, felrobbantják, lelövik, bom­bázzák... Az élet megy tovább. S ez a szerkesztő szeren­cséje. B. R. tatnák az 1994. évet. A játékok mellett a rendezők apró ajándékokkal kedvesked­nek a nyerteseknek. Mottó: Elvégre, évvégre - várjuk a Fő térre! A telefonrejtvényt holnapi számunkban közöljük. Mérleget vont az eltelt négy évről az önkormányzat. Számoszlopok sorakoznak egymás mellett, milliós tételek váltják egymást. Nehezen indult az 1991-es év, és a rákövetkező sem volt éppen könnyű. Gyarmat csak az úgynevezett önhibájukon kívül működésképtelen önkormány­zatok címén megítélt többlet ál­lami támogatásból tudta a vá­rost és intézményeit működ­tetni. Egyébként ekkor a támo­gatásra szoruló városok közt dobogós helyen állt Gyarmat. A város összes bevétele négy év alatt közel nyolcvan száza­lékkal nőtt. Magától értetődik, hogy a bevételek túlnyomó ré­sze állami támogatásokból jött össze. A cél- és címzett támo­gatások kivételével minden egyéb állami támogatást fel­használási költség nélkül kapott meg a város, annak felhaszná­lását a képviselő-testület az éves költségvetések elfogadá­sakor határozta meg. Helyi adóból és vagyonhasz­nosításból csekély összeg csö­pögött a kasszába. A nem la­káscélú helyiségek értékesíté­séből és használatbavételi dijá­ból négy év alatt 112 millió fo­rint gyarapította a bevételi ol­dalt. Az intézmények saját be­vételeivel maguk gazdálkodhat­tak. A fejlesztésre átvett pénzek többsége az önerős gázfejlesztésre ment el. Szóval, nőttek a bevételek, de ezzel arányban emelkedtek a kiadások is. A kiadások legje­lentősebb részét a város okta­tási, egészségügyi, szociális, sport közművelődési intézmé­nyeire fordították. Megduplá­zódott a szociális segélyekre adott összeg is. Sokat vitatott pont a testület négyéves munkájában a fejlesz­tés. Az biztos, hogy nem be­szélhetünk látványos építkezés­ről. Mégis e címen négy év alatt közel egymilliárd forintot fordí­tottak fejlesztésre. A legjelen­tősebb tételt a kórház felújítása vitte el, de a gázvezeték kiépí­tése, a művelődési központ épí­tése is ebbe a kategóriába so­rolható. Utóbbiaknál a hitelek és a kamatok törlesztése maradt az önkormányzatra. Az önkormányzat mérlega­dataiból megállapítható, hogy négy év alatt a befektetett esz­közök - alapvetően az ingatlan vagyon -, közel 900 millió fo­rinttal növekedett. Ez elsősor­ban a fejlesztésből adódik és így a város saját tőkéje a két­szeresére emelkedett, a tarta­léka is növekedett, a hitel- és kötvény, valamint egyéb köte­lezettsége pedig igen jelentősen csökkent. (ádám) A NAP HÍREI Kommunális adó Romhány. A képviselő-tes­tület január elsejétől beve­zeti a magánszemélyek kommunális adóját. A lako­soknak a jövőben építmé­nyenként havi 600 forintot kell fizetniük, de megszűnik a szemétszállítás díja. A be­folyó összeget a hulladék elszállítására fordítják. Fogad a képviselő Bátonyterenye. Juhász Gá­bor országgyűlési képviselő december 30-án, pénteken 14 órától tart fogadóórát a polgármesteri hivatal kiste- renyei kirendeltségén. Telefon a faluba Magyarnándor/Deber- csény/Cserháthaláp. A na­pokban befejeződött az op­tikai telefonkábel lefekte­tése, és a debercsényi, a cserháthalápi hálózat is kié­pült. Utóbbi községben már 30 új előfizető kapcsolódha­tott be a távhívásos háló­zatba. 1995 első negyed­évében a három településen valamennyi igénylő meg­kaphatja készülékét. Nem Baranyi, Toronyi Salgótarján. December 24- 25-ei számunk I. oldalán tévesen jelent meg az egyik önkormányzati képviselő neve. A név helyesen: To­ronyi Béla. Társkereső-telefon Társkereső rovatunk veze­tője ma este 20.30-tól 22.30-ig az idén utoljára várja a társkeresők jelentke­zését a 316-455-ös telefon- vonalon. Elvégre, évvégre - várjuk a Fö térre! Ajándék a szülészetnek Gáspár Győző nógrádmegyeri vállalkozó a közelmúltban ajándékcsomagot küldött a sal­gótarjáni Madzsar József Me­gyei Kórház szülészeti osztá­lyán dolgozó minden nővérnek, s várható, hogy jelentős ösz- szeggel támogatja majd az Anyaságért Alapítványt is. Az adakozó ugyanis úgy ta­lálta, hogy az osztályon semmi­féle megkülönböztetést nem tesznek a cigány és a nem ci­gány betegek között. Kár, hogy manapság épp ez a szokatlan és nem az ellenkezője... A kórház viszont annak örül, hogy cigány vállalkozótól kap­ták az ajándékot. A pénzből egyébként a számítógépes rendszerhez vásárolnak alkatré­szeket. Csökkenő gyermeklétszám Balassagyarmat. Az elmúlt négy évben majdnem minden oktatási intézményben csök­kent a városban a gyermekek száma. A leglátványosabb csökke­nés az általános iskolásoknál következett be: félezerrel keve­sebb gyerek koptatja az iskola­padokat, mint négy évvel ez­előtt. A szakközépiskolások száma viszont kétszázzal emelkedett 1991 óta. Szerény mértékben ugyan, de nőtt a kollégisták száma is. KÍVÁNCSISKODÓ Három órán belül megjavítják Mi van akkor, ha a segély­kérő telefon nem működik? - tette fel a kérdést egy etesi olvasónk. A községben ugyanis gyakran előfordult, hogy sem az amáliatelepi, sem pedig a község központ­jában lévő készülék nem volt üzemképes. Szerencsétlen esetben tragédia is bekövet­kezhetett volna, ami ezúttal elmaradt, de ki a felelős azért, hogy működjenek is a segélykérő telefonok? Schoblocher István, a Ma­táv Rt. megbízott üzemveze­tője megelőzött bennünket, és hívásunk előtt jelentkezett a válasszal:- Természetesen mi va­gyunk a felelősök az említett készülékek szabályos üzeme­léséért. Ennek érdekében a helyi posta munkatársai zárás előtt ellenőrzik a segélykérő telefon üzemképességét, és ha valami gond van, értesítenek bennünket. Sajnos, a vandálok itt is pusztítanak, mikrofont, kézi­beszélőt vittek el a közel­múltban. Ha valaki hibát ész­lel, és felhívja a 03-as telefon­számot, mi három órán belül elhárítjuk a hibát. A néhány napja feldíszí­tett karácsonyfáknak a szá­raz levegőjű lakásokban bi­zony már hullanak a levelei. Mit csináljanak olvasóink a teherré vált szobadíszekkel? Lesz-e idén is kará­csonyfa-eltakarítási akció? Tette fel a kérdést egymástól függetlenül több salgótar­jáni olvasónk is. Kinek van erre energiája? Kormányrendelet született arról, hogy kik azok a szemé­lyek, akik energia-ártámoga­tásra jogosultak. Nos. Azok a 60 éven felüli nyugdíjasok, akiknek a nyugel­látása nem haladja meg a 12 ezer forintot. Azok az I. és II. rokkantsági csoportba tartozó nyugdíjasok, valamint rokkantsági járadék­ban részesülő személyek, akik­nek az ellátása nem haladja meg a 12 ezer forintot. Három vagy több gyermekre családi pótlékban részesülő, va­lamint egyedülálló szülők. Munkanélküli járadékban ré­szesülő személyek, ha a járadék összege nem haladja meg a 10 ezer forintot. A munkanélküliek jövede­lempótló támogatásában részesülő személyek. A támogatás összege havi 600 forint, amelyet márciusban, áprilisban, májusban, június­ban, novemberben és decem­berben folyósítanak. A támogatást folyósító szer­vek a pénzt a nyugdíjjal, családi pótlékkal, munkanélküli ellá­tással egy időben küldik el az érintetteknek. Az ártámogatásra nem jogo­sult, de az energia-áremelés miatt nehéz helyzetbe kerülő családok részére a települési önkormányzatok lakásfenntar­tási támogatást állapíthatnak meg a helyi rendeletben foglalt feltételek alapján. A költségvetés 500 millió fo­rintot biztosít az önkormányza­toknak az e célra tervezett for­rások kiegészítésére. Hogyan telt a (Folytatás az I. oldalról) Hogyan telt a karácsony? — szól a körkérdésünk. Radácsi László, a szécsényi Ifjúsági és Művelődési Cent­rum igazgatója:- Az idei karácsony nagyon jól kezdődött, méghozzá az in­tézményben: családi koncertet rendeztünk, amelyen a város nagy- és a gyermekkórusa, va­lamint a zeneiskola zenekara és tanárai vettek részt. Ez megala­pozta a karácsonyi hangulatot, de otthon is emlékezetes volt az ünnep, mert most tartottuk meg a fiam eljegyzését. Bányai Tibor alezredes, a rétsági dandár parancsnoka:- Mozgalmas volt az ünnep - mondta. - A két húgom csalá­dostól és az édesanyám látoga­tott meg bennünket. Megmutat­tam nekik a környéket, elmen­tünk kirándulni a Börzsönybe valamint Hollókőre, és örültem, karácsony? hogy egy kicsit sikerült kikap­csolódnom. Ennek ellenére a dandárra is figyelni kellett, hi­szen ötszáz katona a laktanyá­ban töltötte a karácsonyi ünne­peket. Sándor István, Magyamán- dor polgármestere:- Nagyon kellemes volt a ka­rácsony, családi körben ünne­peltük meg. Nagyon készültünk rá, és sajnos, gyorsan vége lett. Szerencsére sikerült kipihen­nem magamat, és új energiával feltöltődve nézek a napi munka és a megoldandó feladatok elé! Újvári Attila balassagyarmati középiskolás:- Kellemes volt a karácsony, szép is, de nekem nem jelent többet a sok kajánál és italnál - merthogy ilyenkor az van bő­ven. Sajnos, ajándékra már nem nagyon telik, a családban csak jelképes apróságokat veszünk egymásnak .. . (hp - fz) Az igényes nők hetilapja Az igényes nők hetilapja GYÖNGY az if0 a7er A»** YvítWa Mindenről, ami érdekli a nőket: Az év édesanyja Víz alatti divatparádé Bolondos szilveszter A lelki egyensúly titka Szilveszteri smink Az angol szuperanya \ konyhafőnök: Gálvölgyi János Macskaegészség Tud nemet mondani? - teszt

Next

/
Thumbnails
Contents