Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-27 / 304. szám
4. oldal Balassagyarmat Es Környéke 1994. december 27., kedd Nagyarányú fatelepítés Tisztelt Soós Úr! A Nógrád Megyei Hírlap 1994. december 12-én megjelent, Gyalázatosán elvégzett közhasznú munka című írásával kapcsolatban az alábbiakról szeretném tájékoztatni Ont és a közvéleményt. Bizonyára tapasztalhatták, hogy ez év őszén városunk területén jelentős fatelepítésekre került sor, köztük a belvárosban is. Tudomásom szerint Balassagyarmaton ilyen nagymértékű fatelepítésre hosszú idő óta nem volt példa. Meglepetéssel és értetlenül álltam írása előtt. Bár nem stílusom újságok hasábjain kommunikálni, ez esetben úgy éreztem mindenképpen reflektálni kötelességem. Az 1994 őszén elvégzett fásítás facsemetéinek költségét szerény személyem közreműködésével az Amerikai Békeszolgálat, egy USA-alapítvány segítségével biztosította városunknak. Az Ón szavaival élve - „ valakinek eszébe jutott” - persze nem az, hogy közmunkásokkal lehet fásítani a várost, hanem az, hogy egy anyagi gondokkal küzdő városnak facsemetére is szüksége lehet. Nem tisztem az Ón munkájának megítélése, de őszintén örültem volna annak, ha Soós urat, képviselői munkája alatt az is izgatta volna, miért nem jut annyi városi pénz Balassagyarmat zöldövezeteire, fatelepítésekre, amennyit az itt élők elvárhatnának. Egyébiránt arról is tájékoztatom, hogy az említett munkálatoknak semmi közük sem volt a közhasznú foglalkoztatáshoz. A Békeszolgálat által megvásárolt Deák Ferenc úti fákat, a Városi Kertészet telepítette. Azért is kötelességemnek éreztem megírni véleményemet, mert a kertészet munkájának elbírálása jelenleg még az én feladatom. Miután a szűkre méretezett aszfaltkihagyásokban — erősen korlátozott lehetőségekkel - géppel voltak kénytelenek kifúrni a fák helyét, nem tartottam indokoltnak a felelősségrevonást. Az a véleményem, hogy a körültekintés és pontos információ- szerzés nélkülözésével írt sajtóanyagok sokat árthatnak minden városi ügynek. A magam részéről a sajtó hasábjait arra szeretném felhasználni, hogy ezúton mondjak köszönetét a városunkat segítő Békeszolgálat helyi képviselőinek azért, hogy közbenjártak vezetőségüknél és a hazájukban működő alapítványnál az értékes támogatás ügyében. Egyébiránt, tisztelettel, úgy gondolom, hogy mindig és minden környezeti kérdésben rendelkezésre álltam és állok a képviselő uraknak. Nem tartom tehát célszerűnek és indokoltnak sem, hogy a sajtó hasábjain vitassuk meg az ehhez hasonló ügyeket. Mindig és mindenkitől elfogadom az építő kritikát, így Soós úrtól is, további szíves személyes megbeszélésre számítva. Gyenes Szilárd környezetvédelmi felügyelő Sláger a csillagászati könyv Tízezer kötet közül válogathatnak az olvasók MEGYEI FELADATOT LÁTNAK EL, MÉGSEM KAPNAK PÉNZT Pillanatkép a gyarmati kórház elmeosztályáról Magyarnándor. Atala Lász- lóné könyvtáros mindig arról volt híres, hogy rajong a könyvekért, de igazán akkor boldog, ha mások is lapozzák az irodalom gyöngyszemeit. Bár ezt egyre kevesebben teszik. Mint mindenhol, itt is a könnyedebb köteteket kölcsönzik szívesebben az olvasók. Az viszont kész csodának számít, hogy a televízió és a video csábítása sem volt elég ahhoz, hogy mindenkit leszoktasson az olvasásról. Jelenleg háromszáz tagja van a könyvtárnak. A gyermekek a mesék, a vidámabb kötetek mellett viszik az ismeretterjesztő könyveket is. Különösen a csillagászat vonzza az ifjabb nemzedéket. Ráfért már egy alapos felújítás a balassagyarmati kórház pszichiátriai részlegére is. Az ember akkor döbben rá erre leginkább, ha saját szemével látja, milyen körülmények között kénytelenek tengődni a betegek. Végre elkészült az egyik szárny. A kórház vezetése örül ennek, de jól tudják, messze még a felújítás vége. Az érintettek a Nógrád ElmeellátáDr. Németh Géza sáért Alapítvány kapcsán fejtették ki véleményüket. Nagy Árpád gazdasági igazgató:- A kórház összes betegének negyedét a pszichiátriai osztályon kezelik. Azért ilyen sok az ápolt, mert a megye egész területéről ide hozzák a betegeket. Ezért állunk megdöbbenve, hogy a megyei önkormányzat nem támogatta egyetlen fillérrel sem az elmeellátás fejlesztésére létrehozott alapítványunkat. Amúgy sem kap a kórház a megyétől támogatást. Az intézmény, a pavilonszerű rendszer ideálisnak mondható. De évtizedekig alig fordítottak pénzt a kórházra.- A sok pavilon növeli a költségeket. Ez az intézmény Eddig a városnak 37 millió forintja állt rendelkezésére erre a célra. Ehhez jön még 50 millió, amelyet jövőre kell megkapni. Erre a régi kormány garanciát vállalt. Bírósági körökben nem titkolják, hogy a Balassagyarmati Városi Bíróságot vissza kellene költöztetni az Igazságügyi Palotába. így felszabadulna a volt pártszékház. Erre csak akkor kerülhetne sor, ha az ipari szakmunkásképző nem foglalná el ott a helyet. A városnak a 87 millió forintból mintegy 65 milliót át kellene adnia az ISZI-nek, eredetileg is kórháznak épült. Ennek ellenére az idő túlhaladta az épületeket. Százéves az intézmény, nem csoda, ha lerongyolódtak az épületek. Elavult az energiarendszer, sok a meghibásodás. Szóval, tényleg ideje volt felújítani a kórházat. Nagyon sok viszontagság után 1989-ben kezdődtek meg a munkálatok, és eltartanak még pár évig. Akkor 832 millió forintot kapott a kórház a munkálatokra, mely összeg az infláció miatt összezsugorodott. Dr. Németh Géza orvosigazgató a pszichiátriai osztály hányatott sorsáról beszél.- Többször találkoztam az országos intézet vezetőivel, akik mindig elmondták, tarthatatlanok ezek a körülmények. Az is tudatosult bennem az évek alatt, ha ezen nem tudunk változtatni, nagyon nehéz helyzetbe kerül Nógrád megye elmeellátása. Annyira rossz körülmények voltak, hogy az elmeosztályra szükséges minimális öt-hat orvos helyett kettő, vagy három orvos dolgozott. Az országos átlag tíz fő. Kialakult egy háromszáz ággyal működő, korszerűtlen szerkezet. A kórház néhány év alatt módszeres gondolkodással, fejlesztéssel profiltisztítást hajtott végre. Igaz, még korántsem vagyunk az átalakítás végén. Erre akkor nyílik mód teljesen, ha befejeződik a másik szárny felújítása is. Lényeges, hogy a felújítás után kevesebb ágyszámmal üzemel majd az osztály. A terv szerint 208 beteget kezelünk az osztályon. Dr. Csekey László osztályvezető főorvos mindenhol megpróbált pénzt szerezni, de kísérletei kudarcba fulladtak.-Új eszközök, bútorok vásárlására nem maradt pénz, minden fillért elvitt az építkeamelynek kiváló szakember- gárdája van arra, hogy az új épülete mellett vagy fölött bővítést hajtson végre, és így a két helyen zajló oktatás összeköltözhetne. Itt a kiszolgáló helyiségek meg vannak, erre nem kellene költeni. A városi bíróság az így megüresedett épületbe visszaköltözne, és ezzel régi jogos igényük teljesülne. A megüresedett volt párt- székházat át kellene alakítani a maradék 22 millió forintból, és ide költözne a Rákóczi iskola. A felső nagytermet lehetne használni tornateremnek, a hatalmas udvart birtokba vehetzés. Ezért is hoztuk létre a Nógrád Elmeellátásáért Alapítványt. Sajnos, eddig nem sok pénz érkezett a számlánkra. Nem kívánunk mi csodapalotát berendezni, de legalább elfogadható eszközök legyenek az osztályon. A pszichiátria egyik legfontosabb műszere éppen a video, amellyel rögzíteni tudjuk a beteg állapotát, a csoportterápiás beszélgetéseket. Egyrészt Dr. Csekey László tanulási céllal készítjük a felvételt, hiszen a kezdő orvosok, pszichológusok így tudják magukat ellenőrizni. Másrészt a betegek saját maguk is elemezhetik magatartásukat. Két műhelyszerű foglalkoztatót szeretnénk kialakítani. A betegek nap- közben a terápia részeként hasznos tevékenységet folytathatnak. Jelenleg az osztályainkon kezelt 93 beteg közül 46-an a kórház vonzáskörzetéből, tizenegyen Gyarmatról, míg harminchatan Salgótarjánból érkeztek. Másik pszichiátriai osztályunk látja el Pásztót és Bátonyterenyét. Úgyhogy végre már tudatosulni kellene a megyében, hogy közös érdek az osztály fejlesztése. (ádám) nék a szünetben a gyerekek. így a Rákóczi iskola egy viszonylag új épületet kapna, frekventált helyen. A mostani helyéről kiköltözve azt az épületet megkapná a kisegítő iskola, hiszen a jelenlegi helyét vissza kell adni az egyháznak. Az épületért kapott pénzből a Bercsényi utcai épületet egy kicsit korszerűsíteni lehetne. Az egész koncepciónak egy a lényege, az erre hivatott testületnek és szakembereknek nem azon kellene meditálni, hogy miért nem, hanem azon, hogy hogyan. Erre a célra még egy tízmilliós bankkölcsönt is el tudok képzelni. Most új testület áll a város élén, régi kihívásokkal szemben. Soós Géza Balassagyarmat és környéke RÖVIDEN BALASSAGYARMAT. A strand felújítási munkálatai harmincmillió forintba kerültek. Ám ez az összeg is csak a nagy medence megfiatalításához és a vízforgató berendezés szereléséhez volt elég. A parkosítás és a kisebb medence felújítása tavaszra marad. MAGYARNÁNDOR. A környező kilenc település összefogott és közösen valósítják meg a gázprogramot. Igen kedvezően fogadta a lakosság az elképzeléseket: 205 család fizette be az önkormányzat kasszájába az 50 ezer forintot. Kedvezőek a bekötés feltételei is, hiszen kamatmentes kölcsönhöz és öt év türelmi időhöz juthatnak azok, akik bevezetik a gázt. Jó háromnegyed év múlva már gázzal, vezetékes gázzal főzhetnek a lakosok. BALASSAGYARMAT. A Madách kollégiumban hatodik éve rendeznek az ünnep jegyében szavalóversenyt. Á versenyzők két verset szavaltak el. Megosztott első díjat kapott Páldi Judit és Jambrich Katalin. Második lett Bátyi Éva, a harmadik pedig Surin Gergely. Negyediknek rangsorolták Kiirtössy Krisztiánt. ANYAKÖNYVI HÍREK A balassagyarmati Dr. Ke- nessey Albert Kórházban született gyermekek: Romhány: Tóth Alex (szülők: Tóth Tamás, Szentesi Katalin); Balassagyarmat: Forgács Krisztina (szülők: Forgács Tibor, Bállá Jolán); Cserhátsurány: Potori Ferenc (szülők: Potori Ferenc, Cserényi Edit); Nóg- rádsáp: Tóth Mátyás (szülők: Tóth István, Tankó Ágnes). Az oldalt szerkesztette Ádám Tamás Balassagyarmaton nem lesz könnyű esztendő az 1995-ös, már ami az oktatást illeti. A Rákóczi iskola sorsa ideiglenesen megoldódott. A választások előtt az egyik polgármester jelöltnek rendkívül elgondolkoztató ötlete támadt ezzel kapcsolatban, és azért adom közre, mert kár lenne veszni hagyni. Elképzelés a Rákóczi iskola jövőjéről Állásajánlatok Balassagyarmat térségében Garancia Biztosító, Balassagyarmat körzetében, 7 üzletkötő, 15-45 ezer forint, Mátyás Gmk., Balassagyarmat, 30 varrónő, 13-15 ezer forint, Ge- vege varroda. Becske: 15 varrónő, 9-15 ezer forint, Munka- és Védőruházat, Bércéi: 14 varrónő 9-12 ezer forint, Elsa Elektronika Szécsény: 30 betanított munkás, 18-20 ezer forint. Faker Bt., Szügy: 6 faipari gépmunkás, 13-22 ezer forint, KOVIZIG dejtári őrház, 1 gátőr; Nyéki Ákos, Balassagyarmat: 1 autószerelő, 14-20 ezer forint; J+K Kft. Sztár Hotel, Balassagyarmat: 2 szakács, bérezés megegyezés szerint, Nofa Kft., Dejtár: 5 asztalos, teljesítménybér; N.N. Biztosító, Balassagyarmat: 8 pénzügyi tanácsadó (üzletkötő), 60 ezer forint+jutalék, Generáli Biztosító, Balassagyarmat: 6 fo üzletkötő, 15-50 ezer forint+jutalék; Szent János Kórház, Budapest: 9 ápolónő, segédnővér, adminisztrátor, bér megegyezés szerint, Szabó és Tsa Kft., Balassagyarmat: 6 fő ruhatervező, 18- 25 ezer forint. Kórház, Balassagyarmat: 1 cukrász, 18 ezer, 1 közp. fűtésszerelő, 18 ezer, 1 asztalos, 10 ezer, 1 vízvezetékszerelő, 18 ezer, Autentic Kft., töltőállomásépítésnél, 8 segédm. 20 ezer, 2 éjjeliőr 18 ezer, 1 építésztechnikus 35 ezer forint, Fémipari Kft., Bgy., nyugati ipartelep: 6 hegesztő, bér megegyezés szerint, Finomkötött Rt., Balassagyarmat: 12 varrónő, kötszövő, bér megegyezés szerint. St. Konfekció Rt., Balassagyarmat: 20 varrónő, 12-16 ezer forint; Ipoly Bútor Rt., Balassagyarmat, nyugati ipartelep: 1 kazánfűtő, bér megegyezés szerint, 1 marketingasszisztens, pályázattal, 1 pénzügyi, számviteli ügyintéző, pályázattal, 1 termékmenedzser, pályázattal, 31. Sz. Ált. Építő és Csúszózsalus Kft., Budapest: 10 ács, 26 ezer fo- rint+különélés + étkezési hozzájárulás (telefon: 118-4794), Huzián István vállalkozó, Budapest: 3 kőműves, 20-40 ezer, 2 festő, 20-40 ezer, 2 fő parkettázó, 20^10 ezer forint (telefon.: 06-60-338-289). Bohus és Társai Kft., Balassagyarmat: 6 szabó, 18-25 ezer forint; Faggyas és Társa Kft., Balassagyarmat: 8 gyermekruha szabó, 18-25 ezer forint, Tüzeléstechnika, Balassagyarmat: 3 kéményseprő díjbeszedő, 11-14 ezer forint, Drogunion, Mohora: 4 női gyógynövény-válogató, 13-15 ezer forint. * ÜNNEPELT A DÓZSA ISKOLA. Nagyszabású ünnepség keretében emlékeztek meg a balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola fennállásának 25 éves évfordulójáról.