Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-24-25 / 303. szám
1994. december 24-25., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Riport 11. oldal Göncz Árpád karácsonyi üzenete: Szeressük egymást, emberek! Ünnepi beszélgetés a Magyar Köztársaság államfőjével Mi a titka a népszerűségének? Míg mások szép csendesen eltűntek, letűntek a politika színpadáról, ő hosszú évek óta toronymagasan vezeti a populáris listát. Meglepő egy politikusról mondva, de szeretik az emberek. A nép, az istenadta nép - amelyet oly sokszor rászedtek, becsaptak - hisz egy politikusban. Ö mindenki Árpi bácsija. Egyébként pedig író, műfordító, valamint a Magyar Köztársaság elnöke, államfő.- Szervusztok, csak nyugodtan tegezzetek vissza! - köszönti mosolyogva a hozzá érkező újságírókat, majd minden protokollt félretéve, kényelmesen eldől a széken, s várja a kérdéseket. Bármit lehet kérdezni, csak arra kér, pontosan idézzük a válaszait. Szabadság és létbiztonság íme, az első. Sokan nehéz körülmények között, ínséggel küszködve élik meg azt, hogy immár független, szabad ország polgárai. Sanyarú helyzetük szorításában valóban szabadok?-Elvitathatatlan, hogy a szabadságnak sok eleme van. Szabadság az is, hogy mindenkinek joga van a híd alatt aludni... Annak azonban, hogy a szabadság valóban kiterjedt legyen, feltétele a szabad életforma-választás, önmagunk megvalósításának lehetősége is, mégpedig úgy, hogy ne menjen mások rovására - mondja.-Nem hiszem, hogy létezik teljes szabadság bármilyen társadalomban. Még azt is nehezen tudom elképzelni a gyakorlatban, hogy teljes esélyegyenlőség legyen. Hiszen a lehetőségeket, a legtisztességesebb vágyak beteljesülését is nagyon sok minden befolyásolja. A politikai szabadságnak, például a gyülekezési és szólásszabadságnak, a vezetők megválasztása szabadságának eddigi legteljesebb megtestesítője a parlamentáris demokrácia. Amit Churchill úgy jellemzett, hogy rossz - de jobbat még nem találtak ki.-Más kérdés, hogy a létbiztonságot a szabadság kategóriái közé sorolhatjuk-e, vagy sem. A politikai szabadság megítélését még az előző rendszer kiegyensúlyozott szakaszában is befolyásolta, hogy volt egy viszonylag alacsony szintű létbiztonság, amely azonban a lakosságnak csakugyan biztonságérzetet adott.-A feladat, amely még előttünk áll, éppen a létbiztonság biztosítása a politikai szabadság körülményei között. Nincs is más választásunk, hisz' visszaütünk nincs, sem keletre, sem a szocializmusba. Nézzünk csak körül: az ország egésze a nyugati életformától elválaszthatatlan nyugati életszínvonalat igényli, amely felé elindultunk. A kapitalizmus jelenlegi formáját nem kedvelik az emberek, de senki nem akar visszamenni az előző rendszerbe. Vagyis együtt él a szabadság és a létbiztonság kettős igénye. Pedig hát sokszor a szabadság annyit jelent, hogy az ember kikerül a szélbe, a viharba... Az elnök, válaszában, felidézte a legfiatalabb korosztályokhoz kötődő személyes élményét is. Bátonyterenyei diákemlékek Bátonyterenyén, az Erkel iskolában, az ottani diákköztársaság kis polgárai között nem csak az ország első közjogi méltósága, hanem az apa, a nagyapa is időzött. Megejtette a közösség melege, az önálló döntéshozatal iskoláját is járó palánták elfogódottság nélküli őszintesége. S persze belopta magát a szívébe „kolléganője”, Kriszta, a nógrádi diákállam nagy többséggel megválasztott köztársasági elnöke, aki a minap levél kíséretében küldte el a találkozás képes emlékeit. Kriszti államfő postafordultával kézhez vehette a választ is, benne a „hivatalos” ajánlattal: föl kellene vennie a két köztársaságnak a szoros diplomáciai kapcsolatokat... A beszélgetés ezután a legnehezebb sorsú kicsikre, a fogyatékos gyerekekre terelődik. Ahogy az elnök mondja, kiszámíthatatlan, hogy melyik családba érkezik testi vagy szellemi sérüléssel a nagyon várt jövevény. Aki ártatlan-akaratlan hozza magával a szülői lelkiismeretfurdalást, a bizonytalanságot, majd a későbbi életszakaszt beárnyékoló kínzó kérdést: ha kidől mellőlük az anya, az apa, lesz-e, akitől gondoskodást, törődést kap. Nem titok: a köztársasági elnök asszonya szinte minden idejében értük, sorsuk szervezett jpbbításáért fáradozik. Göncz Árpád leplezetlen férji büszkeséggel mondja:-Feleségem istenáldotta személyiség, hetvenévesen talált rá erre a napi 10-12 órát követelő Göncz Árpád: „Óvjuk a családot...” csodálatos feladatra. Gondoljuk csak meg, voltak a múltban, vannak most is állami intézetek - tisztelet-becsület munkájuknak. Fedelet adtak, adnak a fogyatékos gyerekeknek és sok minden mást is. De egy valamit nem tudnak nyújtani: családi melegséget.- A nyugati társadalmak már jó 20-25 éve felismerték, hogy vagy a családnak kell lehetőséget nyújtani a házi ápolásra vagy olyan gondozó hálózatot kell teremteni, amely segít elviselhetővé tenni a fogyatékosság terheit. Kis közösségeket, ahol szinte családi környezetben élnek, s ahonnan - ha úgy adódik -, tovább is tudnak indulni. Isten áldja az adakozókat Az elnökné asszony nevével fémjelzett alapítvány e kezdeményezések fölkarolását tekinti rendeltetésének.-Nagyon irigylem a feleségem - mondja tréfás-komolyán. Olyan környezetben dolgozik, önkéntes társadalmi munkásokkal, gyógypedagógusokkal, akik - merem állítani - az ország legáldozatosabb, legrokonszenvesebb rétegét alkotják. Nekem felüdülés tudni és látni, hogy ilyen emberek vannak. Mert azt bizonyítják, hogy Magyarországon van társadalmi kezdeményezés, van elég erő és ötlet a legnagyobb nehézségek legyűrésére is. Időnként, ha az értelmetlen civakodá- sok, politikai viták rontják a kedvem, ezekre az emberekre gondolok. És azt kívánom: Isten áldja meg őket. S azt, hogy Isten áldja meg a feleségemet... Újabb, a szeretet ünnepén szinte önként adódó beszélgetési téma: a család helye, szerepe mai világunkban. Göncz Árpád széles horizontban láttatja e kis közösségek szerepének alakulását.- Hosszú évszázadokon át voltaképp a társadalmi, főleg a paraszti munkamegosztás eszköze volt a család, ahol maga a gyerek is hozzájárult e munkamegosztáshoz. Ez persze a XX. század végére általában - ha nem is mindenütt - megváltozott. Egy valami azonban nem kérdőjelezhető meg: a családra szükség van. Ezért ha a családot védjük, a család is véd bennünket, védi az országot. Göncz Árpád úgy véli, hogy bármennyit emlegetik is, nincs külön családpolitika - amint nincs külön szociálpolitika, lakás-, oktatás- vagy foglalkoztatáspolitika sem. Társadalompolitika van, amelynek ezek egy-egy elemét alkotják. Vigyázat, kihalunk!-Tagadhatatlan, hogy világszerte átalakulóban van a családmodell, s megkockáztatom: a világban sok helyütt bizonyos mértékig válságban van a család - folytatja Göncz Árpád. - S bizony nálunk is roppant nehéz a helyzetük. Persze, nem mindegyiké... Vannak, amelyeknek naponta meg kell küzdeniük a fennmaradásért és azért, hogy reménytelenül le ne szakadjanak. És vannak, amelyek messze előreszaladtak. Ez is egyfajta jelzése annak a reális veszélynek, hogy a társadalom kettészakad. Másfajta vészjelekre is kitér a köztársasági elnök. A várható élettartam - a kontinens országaihoz viszonyítva - nálunk a legalacsonyabb. Igaz, a múlthoz képest jobbak az életkilátások, hiszen sikerült visszaszorítani a gyermekágyi halálozást, a csecsemőhalandóságot. Karácsonyok a börtönben A lehangoló halálozási statisztika nem azt jelenti, hogy egyöntetűen alacsony az élettartam. Társadalmunknak az a része, amely jól, sőt nagyon jól él, magas kort ér meg, másik részének pedig, amely a létminimum határán él, rövid az életútja. A cigánylakosság átlagos életkora például 42 év. Vagyis a szociális egyenlőtlenség tükröződik a rossz arányban.-Az utóbbi két évben már- már katasztrofálisan visszaesett a szülési kedv - sorolja tovább az aggasztó folyamatokat Göncz Árpád. Hozzáteszi: amíg munka- nélküliség fenyeget, amíg nem kielégítő a lakáspolitika, aligha lehet azzal számolni, hogy a fiatalok gyereket vállaljanak. Egész politikánknak azt a célt kell szolgálnia, hogy ez megváltozzék.- Nekem meggyőződésem, hogy a kormány - minden nehézség ellenére - alapjában véve szociális gondolkodású, társadalomcentrikus, ennél fogva családcentrikus. De jómagam szívesen látnék markánsabb rendszabályokat a negatív tendenciák visszaszorítására. Mert előbb-utóbb a demográfiai mutatók olyan mélypontra esnek visz- sza, hogy a társadalmi lét alapfeltételei kerülnek veszélybe. Az árnyak mellett a fényekről is szó esik. Az elnök a napokban - a Család Éve alkalmából - két édesanyát tüntetett ki. Egyikük 9, másikuk 16 gyermeknek adott életet.- A köszöntés személyükön keresztül az anyák mindegyikének szólt. Voltaképp úgy illett volna hát, hogy az államfőknek kijáró legmagasabb elismerést kapják meg. Ámbár a nagycsaládban, a gyerekek iskoláztatásában, fölnevelésében az apáknak is van valami részük. Megkockáztattam: mondjuk úgy 25 százalékban... Az egyik kitüntetett azonban rám licitált, mondván, hogy ő megszavazzá az 50 százalékot... A kérdések közül természetesen nem maradhatott ki a szeretet ünnepe: melyik volt az államfő legemlékezetesebb vagy épp leg- szomorúbb karácsonya? Göncz Árpád ezúttal némi tűnődés után válaszol. Börtönben töltött szentesték emlékét eleveníti föl. Az 56-os karácsonyét, amikor rabtársaival együtt még nem érezték elveszettnek a forradalom ügyét, s még nem tudták, személy szerint mi vár rájuk. Fénytelenebb, gyötrelmesebb volt ’57 karácsonya. Mert az ünnep előtti héten, a kihallgatáson a fogva tartók megcsillantották a reményt: ha személyesen nem is, fényképről láthatják a családot. Éjfélkor azután hatalmas rúgás a zárkaajtón, s az ordítozó fegy- őmél ott a várva várt fotó. De ki nem adja a kezéből, csak kajánul kérdezi: Ismeri?... Igen? Akkor minek ez a fotó magának? S ha felakasztják? Akkor is minek... Ha mégsem akasztják föl, majd úgyis meglátja őket... A szeretet, az együvé tartozás képes üzenete tehát a börtönbe megérkezett, de a címzetthez nem jutott el. Mi lesz az államfő ajándéka? Szívesebben beszél arról, hogy mint az idén is egybegyűlik a Göncz-família, a gyerekek, az unokák. A feleség-nagymama a szervező, mert az öregekkel együtt 5 család programját kell összeigazítani. Karácsonykor, 25-én délelőtt lesz a családi találkozás. Istennek hála, erre nagyon alkalmas a rezidencia, van hol fölállítani a karácsonyfát, van elég hely, még ha a gyerekek belakják is az egész házat...-Hogy ki milyen ajándékot kap? Azt nem mondom el, mert még előre megírják az újságban - nevéti el magát. Annyit elárul, hogy feleségével együtt idejében begyűjtik a kívánságokat, s alapos mérlegelés után „diszkrecionális joguknál fogva” döntenek, hogy mi teljesíthető, mi nem. A karácsonyi kívánságlistákon jórészt elektronikus játékok, CD-lemezjátszók és hasonlók sorakoznak... A percek gyorsan elszaladnak, az államfőt már várják hivatali dolgai. Idő már csak a szívélyes búcsúra marad:- Azt üzenem olvasóiknak, hogy szép és fontos tartozéka a karácsonynak az ajándékozás, az ajándék. De talán még fontosabb és tartósabb az együvé tartozás érzése és a szeretet... Emlékképek a köztársasági elnök Nógrád megyei látogatásáról Gyerekek körében remekül érzi magát az államfő. A bátonyterenyei Erkel iskola diákköztársaságába is ellátogatott Ügyesek vagytok, kedveseim. Ilyen szorgos gyerekekkel felveszem a diplomáciai kapcsolatot Az ’56-os forradalom résztvevője Salgótarjánban felavatta A népakarat fája című műalkotást Fotó: Rigó Tibor
