Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-24-25 / 303. szám

1994. december 24-25., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Hit- és Társasági Elet 7. oldal FERENCES SZERZETESEK KARÁCSONYA - SZENTKÚT ’94 Távol a testvérektől, mégis közöttük... Szenkút cso­datévő legen­dája az 1600-as évek­től követhető nyomon. A szóra fakadt néma pász­torgyermek hírére már a török hódolt­ság idején megindultak a zarándokla­tok a festői szépségű ve- rebélyi völgybe. A 17. század máso­dik felétől fe­rences rendi szerzetesek vezették ide a híveket s püs­pöki engedél­lyel remete­ként ők látták el Szentkút gondozását is. Sok-sok viszontagság után 1989 óta újból ferencesek szol­gálnak az ősi falak között. Ha ma már nem is remeték az itt élő szerzetesek, meglehetősen távol vannak a világ zajától. Ahogyan Ny ikon Márton atya - akit elöljárói ez év júniusában Budapestről helyeztek ide ház­főnöknek - mondta, olyan mintha egy szigeten laknának.- Mit jelent ma szerzetesnek lenni? - kérdeztem a 65. esz­tendejét taposó házfőnököt.- A lényege szerint ugyan­azt, mint évszázadokkal ezelőtt. A szerzetes egy életformát vá­laszt, amelyre fogadalmat tesz. Vállalja a szegénységet, a tisz­taságot és az engedelmességet, amelyre Krisztus buzdította hí­veit. Társaiban testvérekre ta­lál, akikkel azonos hivatása van.- Mi a sajátossága a feren­cesek rendjének?- A mi rendünk Assisi Szent Ferenc tanítá­sai alapján kolduló rend­ként jött létre a 13. században. Elődeink ala­mizsnából él­tek, innen származik az elnevezés. Manapság el­sősorban a kö­zösségi gon­dolkodás, életmód jel­lemző ránk életünk utolsó percéig. Min­dent együtt, egymásért csi­nálunk, amel­lett hogy ter­mészetesen el­látjuk a hívek­kel kapcsola­tos teendőin­kává avatásának huszonötödik évfordulójáról és a Szent László évről. Je­lenleg mindösz- sze ketten élünk itt Orbán Márk atyával, harma­dik idős társun­kat éppen a na­pokban vitettem be kórházba.- Hogyan ké­szülnek a kará­csonyra Szent­kút on.- Az elmúlt hetekben felújí­tottuk a temp­lomot, újrafes­tettük a Mária kegyszobrot. Napirendünk annyiban válto­zik, hogy dél­utánonként eljá­runk más fal­vakba gyóntatni, beszédeket mondani.- Milyen lesz a szenteste?-Én magam is kíváncsian várom, hiszen először fogom itt tölteni. December 24-én dél­előtt feldíszítjük a templomot, az estét a szomszédos szociális otthon öregjeivel együtt töltjük. Tizenegy óra körül nyitjuk ki a templom kapuit és várjuk az éj­féli mise résztvevőit. Egészen biztos ezúttal is sokan lesznek.- Milyen prédikációra ké­szül?- Én azt a gondolatot fogom kiemelni, hogy az ajándékozás csak külső megjelenési formája ennek az ünnepnek. A hangsúly a szereteten van, amely azon­ban nem lehet csupán szépen hangzó szólam. Ennek az ér­zésnek kell összetartania a szű- kebb és tágabb családokat.- Ezek szerint távol tölti a családjától az ünnepeket?- Szüleim nem élnek, négy testvéremtől- akik szétszó­ródtak az or­szágban — vi­szont valóban távol leszek. Ókét majd más­kor tudom meg­látogatni. De természe­tesen így is test­vérek között le­szek ...- Elégedett, boldog ember­nek tartja ma­gát?- Maradékta­lanul. Annak el­lenére, hogy nem volt prob­lémamentes az én életem sem. Olyankor kellett a lelkierő. Csongrády Béla Gyönyörűen felújítva várja a kegytemplom az ünnepeket és a híveket Fotó: Rigó Tibor két - a tanítást, az igehirdetést, a lelki­pásztorkodást, a be­tegápolást stb. - is.-Miért éppen en­nek a rendnek lett a tagja?- Korán elveszítet­tem édesapámat s a ferencesek segítettek legtöbbet rajtam. Az ő támogatásukkal ta­nulhattam ...- Mi a dolga a ház­főnöknek?- Röviden szólva: mindenért ő felel, mindenről ő gondos­kodik. Kezdve az apró hétköznapi dol­goktól, a szentmisék, a búcsúk, az ünnepek rendjéig. Már most azon gondolkodom, hogy jövőre miként emlékezzünk meg Márton atya: A szeretet ne csak templomunk bazili- szépen hangzó szólam legyen Az 1932-ben létesített lourdesi-barlangban is újrafestették a szobrokat Isten és ember egymásra talál Salgótarjánban él egy hölgy, aki életét az emberek szolgá­latára szenteli. Otthonában kerestem fel Gergely Ist- vánné evangélikus lelkész­nőt, aki Borsod megyéből költözött a városba.- Mióta kötődik Istenhez?- Már kisgyermekkorom óta vonzódtam a templomhoz, a szüleimnek nem kellett kül­deniük, mentem magamtól. Mivel szüleim katolikus hí­vők voltak, eleinte a katolikus templomba jártam. A nagy változás a ’40-es évek végén történt, amikor hazánkban az evangélikus és a református egyház evangelizációkat és konferenciákat szervezett. Ezeket az összejöveteleket szinte mindig meglátogattam, jártam Szilvásváradon, Mis­kolcon, Foton. 15 éves ko­romban Jézus Krisztus meg­szólított egy bibliai igén ke­resztül melyben ezt mondta: „Nem az igazakat hívtam megtérésre, ha­nem a bűnösö­ket.” A Szentlé­lek megmutatta a bűneimet, a tékozló fiú tör­ténetén keresz­tül. Én nem a rám bízott örök­séget tékozol- tam el, hanem az időmet, amelyet nem Isten dicső­ítésére használ­tam fel.-Mikor dön­tött amellett, hogy a lelkészi hivatást vá­lasztja?- A közgaz­dasági szakkö­zépiskola elvég­zése után, 18 éves koromban elkezdtem hit­tant oktatni, erre a munkára a lel­készem készített fel. Emellett még gyakran orgonáltam és énekeltem a gyülekezetben, szóval kántori munkát végez­tem. Majd férjhez mentem, ami nagy döntés volt az éle­temben, mert így figyelmemet meg kellett osztanom az Úr­nak való szolgálat és a csalá­dom között. Mindig ált a szí­vemben a vágy, hogy prédi­kációval szolgáljam az embe­reket. Ezért 1989-ben beirat­koztam az Evangélikus Aka­démia levelező szakára. Végre azt tanulhattam, amit nagyon szerettem. 1992-ben végeztem el az Akadémiát.-Milyen szolgálatot lát el a salgótarjáni gyülekezetben?- Mivel nem mertem önálló lelkészi állást vállalni, diakónusként munkálkodom Deme Károly lelkész úr mel­lett. Sokszor helyettesítek Pálfalván, s hittant tanítok ugyanitt és Salgótarjánban is. Úgy érzem, hogy befogadott a gyülekezet. A jövőről csak j annyit mondanék, hogy sze- j retnék majd teljes időben szolgálni.-A szeretet ünnepe előtt milyen gondolatokat osztana j meg az olvasókkal?- Akik az élet célját, érlel- j mét keresik, azok ezt csak Jé­zus Krisztusnál találhatják meg. Aki a mélységekben érzi j magát, az is nála találhat me­nedéket, oltalmat. Az Isten fia azért jött a Földre, hogy a bű­nösöket megváltsa, s új életet adjon nekik. Egyedül az Ő vére az, amely bűnbocsánatot ; ad az embernek, és örök élet­tel ruházza fel azt, aki hisz őbenne. Az ilyen ember sza- j badon élhet a bűnöktől, a Sá­tánnak sincsen rajta hatalma. Mindig arra kérem az Urat, hogy ezt a kegyelmet adja meg minél több fiatalnak. Ka­rácsony előtt különböző aján­dékokat veszünk a szerette­inknek, de minden ember számára legfontosabb a Jézus Krisztus általi bűnbocsánat. Ő testben született meg, hogy emberi módon szólja Isten beszédét. János apostol írja a Bibliában: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ö egy­szülött Fiát adta, hogy valaki higgyen Őbenne, el ne vesz- szen, hanem örök élete le­gyen!" Szilágyi Tamás Gergely Istvánné: „Egyedül Isten fi­ának vére adhat bú'nbocsánatot az em­bernek.” „Több fiú kellett volna a társkereső klubesten” Ezt suttogja falu, város... Nagy izgalommal készültem a társkeresők első személyes ta­lálkozójára. Ezzel nem csak én voltam így, hanem - amint ezt többen is megvallották -, minden egyes társkereső, aki elfogadta a meghívást, és el­jött a batyubálba. Mintegy harmincöt társkereső jött el, és ennél is többen érkeztek az Egyedülállóak klubjából. A kezdés előtt fél órával már folyamatosan érkeztek a höl­gyek és az urak. Az Egyedülál­lóak klubjának tagjai otthono­san mozogtak a Balassi Bálint Könyvtárban is. Látszott rajtuk, hogy összeszokott csapatot al­kotnak, évek óta ismerik egy­mást. A magukkal hozott „ba­tyu” tartalmát svédasztalsze- rűen rendezték el, s minden ér­kező hozzátette, amit magával hozott. A társkereső hölgyek bátran mozogtak, az urak azonban visszafogottabbnak tűntek. Akadt olyan is, aki leült, várt, nézelődött, azután szó nélkül és észrevétlenül eltávozott. A rendezők kiosztották az erre az alkalomra készített kitű­zőket, hogy ezzel is oldják a megszólítás nehézségeit. A társkeresők a jeligéjüket visel­ték a kitűzőjükön. Hamar túles­tünk a mindannyiunkat érintő formaságokon, megszólalt a zene, és hölgyválasszal kezdő­dött a tánc. Ekkor látszott, hogy bizony kevés az úr a klubesten. Akik eljöttek és maradtak, ked­vükre válogathattak táncpart- nemőkben, a húszévestől a hat­vanévesig. A zeneszünetekben tréfás já­tékokra vállalkozhattak a részt­vevők. Volt nagy nevetés, ami­kor valamelyik pár kiesett a já­tékból, s a győztesek a nagy taps mellett Avon-kozmetiku- mokat kaptak jutalmul. Természetesen a batyuk tar­talma is szépen fogyott. Volt ott minden, mi szem-szájnak in­gere. A.hölgyek igazán kitettek magukért, az urak pedig az asz­talokon felsorakoztatták a ma­gukkal hozott italokat. A klubest során néhány hölgy egymással is táncolt jó­kedvében, de szívesebben tette volna férfiakkal. Egy nagyon csinos, disztingvált özvegyasz- szony csak ennyit mondott: „Sajnos, kevés a fiú. Nagy kár, hogy a magányos férfiak nem merik venni maguknak a bátor­ságot, hogy bekapcsolódjanak a társkeresők közé.” A résztvevők ezzel együtt si­keresnek minősítették a klubes­tet. Olyannyira, hogy januárban újra összejövünk. Addig is minden társkeresőnek boldog karácsonyt és egészségben tel­jes, sikerekben gazdag boldog új évet kívánok! Péter A zt tartják, hogy kará­csonykor nem illik pletykálni. Igazuk is van. Micsoda otrombaság a szeretet üünne­pén másokat bemocskolni. De ne tessenek komolyan venni a szavakat. Minden szabály - hát még az íratlan! - azért van, hogy el lehessen tőle térni. így vagyunk a pletykál­kodással is. Ünnep ide vagy oda, mi bizony nem fogjuk be pörös szánkat. Lássuk hát a legfrissebb mendemondákat. A megyei közgyűlés csütör­töki ülésével kapcsolatosan azt beszélik, hogy kapott egy nagy pofont az MSZP. Ámbár meglehet, hogy a történtekre nem ez a legjobb kifejezés. Az történt ugyanis, hogy az or­szágot a párttal szövetségben kormányzó SZDSZ a megyé­ben félrelépett, és a sötétség leple alatt, „hites ura” tudta nélkül összeszűrte a levet az ellenzékkel. Egyetlen célja volt e flörtnek: ne az legyen a köz­gyűlés elnöke, akit az MSZP szeretett volna. Mellesleg megjegyezve, sikeres volt a nász, s „gyermek" született belőle. Szép, pirospozsgás, pu­fók SZDSZ-csecsemő, aki a következő négy évben a megye első embereként irányítja az apparátust. Persze én ebből az egész félrelépésből egy kukkot sem hiszek el. Tudom, maguktól rendeződtek így a dolgok. Ér­vényesült az emberek termé­szetes vágya: újuljon meg a megyei közgyűlés és hivatali apparátus, köszöntsön ránk végre boldogabb időszak. Roppant kínos lehet viszont annak a volt polgármesternek, akiről azt terjesztik, hogy ka­rácsonyi és újévi üdvözlőlapot írt legyőzőjének. Nem ember­baráti szerétéiből, hanem merő véletlenből. A szemüvege ugyanis valahol elkeveredett, anélkül pedig képtelen a vi­lágban helyesen eligazodni, ersze nem irigylésre méltó annak a balassagyarmati fiatalembernek az esete sem, aki mikor becsengetett a laká­sukba, a százkilós anyósát ölelte meg nádszálvékony szí- vepárja helyett. A mama - humorérzék híján - zokon vette a tüzes közeledést, és jobb térdével azon nyomban ágyékon rúgta vejeurát. Nem számított neki semmiféle men­tőkörülmény, hogy az ifjú kissé kapatos volt, hogy éppen ab­ban a pillanatban aludt el a lépcsőházi villany. Ismerni kell a rendet, tudni a tisztessé­get. Apolka

Next

/
Thumbnails
Contents