Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-23 / 302. szám

1994. december 23., péntek Zenevilág 11. oldal „Békesség, földön az embernek” Együtt ünnepelt a salgótarjáni Petó'fi iskola apraja-nagyja Fotó: Gyurián „Fedőneve”: karigazgató A Madách gimnáziumban mindenki csak Zsuzsa néninek hívja azt a csupa szív és csupa humor tanárnőt, aki több mint tíz éve gondozza az iskola leánykarát. S mint ahogyan senki, úgy Radnai Zsuzsa sem karigazgatónak született, de amikor ének-magyar szakos tanárként tanári diplomát szer­zett - sőt, diákként is komoly zenei versenyeken hívta fel magára a figyelmet -, már lehetett sejteni egyet s mást. A salgótarjáni Madáchba 1979-ben került, addig a helyi Gagarin Általános Iskolában tanított.-Elődjétől egy vegyeskart örökölt, 82-től viszont már csak lányokat énekeltet. Mivel magyarázza?- így jött össze. Jelenleg harmincán vagyunk, de lehet­nénk többen is. Persze a 8. és 9. órában már nem mindig van kedv az éneklésre.- Hogyan válogat?- Minden első osztályosból kipréselek egy népdalt. Ezt meghallgatva aztán vagy meghívom a kórusba, vagy nem. Sajnos, nem mindenki jön el. Szívfájdalmam, hogy megszűnt az ének-fakultáció. Jövőre talán újra indítjuk. A „Kodály”-os gyerekek szá­mára kedvező folytatást adna a zenetanuláshoz.- Szűkültek avagy csak megváltoztak a szereplési le­hetőségek?- Mozgalmi nótás korsza­kom sosem volt. Sajátos zenei feladatokat kapunk és válla­lunk. Elsősorban az iskolában - a Madách-napokhoz kötő­dően -, de egyre inkább a vá­rosban is.- Apropó - város. Nem tartja konkurenciának a Bo­lyai kórusát?- Semmiképpen. Én is oda jártam, ráadásul Rozgonyi ta­nár úr még tanított is.- A mostani karácsonyi hangversenyen a szimfoniku­sokkal bemutatott 6 tételes Haydn mise bizony nem kis kihívás volt az énekkar szá­mára. Vannak ennek hagyo­mányai?-Tavaly a Doráti Kamara­Radnai Zsuzsa: Minden első' osztályosból kiprése­lek egy népdalt zenekarral Pervalesi Stabat Materjét énekeltük, nem kis sikerrel. A lányok megkedvel­ték ezt a műfajt.- A mostani koncert is megérte a fáradozást. Hogyan tovább?- Apró lépésekkel, meg­alapozott műhelymunkával. Alighanem visszatérünk Ko­dályhoz, madrigálozunk, hogy nehogy elfelejtsünk tisz­tán énekelni. A gyerekek per­sze a könnyű műfajhoz, a spi­rituálékhoz is vonzódnak, hát majd keresünk olyat is.- S hogyan viszonyul mind­ehhez az iskola?- Sok támogatást kapunk, sőt még egy szakkörmentes délutánt is a próbákra.-Es a család?-Ők is zenével „fertőzöt­tek”. Férjem harsona szakos tanár, Dani fiam a klarinéttal, Zsófi lányom pedig a hegedű­vel ismerkedik. (hm) Az idei karácsonyi koncert is megérte a fáradozást Áténekelték a városhatárt Immáron másodszor gyűl­tek össze a megye legjobb énekesei, hogy a Rajeczky Benjamin megyei népdal­éneklési versenyen össze­mérjék tehetségüket. No­vember végén 31 település 52 általános és zeneiskolá­jából összesen 121 növen­dék mutatkozott be Pásztón. A hangszeres élőzenével is színesített egész napos rendezvény hallgatói között képviselte magát a város elöljárósága is. A verseny szervezője és lebonyolítója a Rajeczky Benjamin Zene­iskola volt. Annak ellenére, hogy tes­tületét alig több, mint egy tucat pedagógus alkotja, nem az első eset, hogy a vá­ros határain túlnövő, rangos kulturális esemény kiindu­lópontja az intézmény. Ezért talán tanulságos a fenti hír részleteiből többet is meg­tudni, hátha mégsem olyan reménytelen ebben a pana­szokkal teli, közönyösséggel sújtott, pénztelen világban a szellemi táplálék sorsa.- Hosszú nap volt - em­lékszik vissza Bartus László, a zeneiskola igazga­tója. - Már kora reggeltől fogadtuk a résztvevőket, akik a megye legtávolabbi zugaiból is érkeztek. Két év múlva, a következő verse­nyen már területi selejtező­ket is kell tartanunk, illetve Pásztón a döntőt rendezzük meg. Örvendetes ez az ér­deklődés, ráadásul a nagy létszám magas színvonallal párosult. Szerencsére több kis- és nagyvállalkozó, sőt szervezetek és művészek támogatását is elnyertük, így nem csupán értékes dí­jakkal tudtuk a vetélkedő rangját emelni, de a szerep­lőknek és a kísérő tanáraik­nak a nap folyamán három­szori étkezést is biztosíthat­tunk. Persze ez néhány hetes előzetes szervezést igényelt, de megérte a fáradságot. A gyerekek szépen, őszinte örömmel énekeltek. Bebizonyosodott, hogy van igényük a népzenére, a hagyományokra, és a hie­delmekkel ellentétben nem csupán a divat szélsőségeire fogékonyak. Az értékeket meg lehet velük szerettetni. Ha pedig meg lehet, ak­kor meg is kell... Scheili László Zenei rejtvény Az év vége közeledtével mi is lehetne feladványunk témája, mint a szilveszter. I. Melyik az a mü, amelyet szilveszter estén mutattak be? a) A denevér, b) Déli rózsák, c) Á megdicsőült éj. II. Ki szerezte A denevért? a) Mendelssohn, b) Ifjabb Jo­hann Strauss, c) Hidas Frigyes. III. Hol mutatták be A dene­vért 1874-ben? a) Párizsban, b) Bécsben, c) Londonban. IV. Mi ifjabb Johann Strauss keringösorozatának címe? a) Seherezádé, b) Déli rózsák, c) Spanyol rapszódia. V. Ki szerezte a Kék Duna ke- ringőt? a) Liszt Ferenc, b) Csajkov­szkij, c) Ifj. Johann Strauss. November 25-i rejtvényünk helyes megfejtője dr. Váraljai Béla, 3143 Mátranovák, Dózsa György út 25. Az oldalt szerkesztette Gálné Horváth Mária V árakozás. Nem új, talán nem is hatásvadász a gon­dolat: a karácsonyra készülő­désnél szebb és nemesebb do­log kevés van az ember életé­ben. Mert akár valljuk, akár nem az egyházi ének szövegét - „Dicsőség, égben az Isten­nek” -, a folytatást nem csupán ismerjük, de állítjuk is: „Békes­ség, földön az embernek”. S bár szinte minden ünne­pünkhöz kötődik valamiféle zene, magasztaló, kedvderítő, vagy éppen rossz emlékű dal­„Csendes éj, ünnepi éj/ gyönge szív, mit se félj” - ki ne is­merné a minden bizonnyal leg­ismertebb, osztrák eredetű ka­rácsonyi dalt? A „Stille Nacht, heilige Nacht” - Salzburgból indult világmeghódító útjára. Keletkezése önmagában is legenda: 1818-ban, közvetlenül szenteste előtt az oberndorfi fa­lusi kápolna egyetlen és elag­gott orgonája végleg elromlott. A Szent Miklós kápolna fiatal orgonistája, a 26 éves Joseph Mohr először kétségbeesett, majd felkereste a fiatal falusi tanítót, Franz Xaver Gruben. Elkeseregte az öreg orgona kálváriáját, s azt, miként tették tönkre a templom egerei az or­gona fújtatószerkezetét. Gruber segítségére sietett a bajbajutott kántornak s néhány óra lefor­gása alatt megkomponálta a Stille Nacht” kezdetű, szívet melengető karácsonyi dalocs­kát. Ezt - orgona híján - a kis falu kápolnájában két szóló­énekes adta elő Mohr szövegé­vel, kórus kíséretében. Az or­gonaszót gitár pótolta. Az esetnek valószínűleg nem lett volna folytatása, ha nem éppen az illertali orgonaépítő mestert, Kari Maurachert kérik meg, hogy hozza rendbe a régi hangszert. Mauracher munkája végeztével magával vitte a kotta egyik példányát Tirolba, ahonnan rövid idő alatt elter­jedt. lam, a karácsonyi dal és mu­zsika harmóniájában önként és boldogan fürdünk meg évről évre. Nem véletlen, hogy egymást érik ilyenkor a különféle zenei rendezvények, hangversenyek, melyek színhelyéül egyre töb­ben választják a templomokat, így a Petőfi iskola is, amely immár harmadszor tartotta év­búcsúztatóját az acélgyári templomban. A hívők az Isten Házában hallgatják az orgona magasztos Bajorországban, Türingiában és Szászországban vándorló céhlegények dúdolták. Először Lipcsében nyomtatták ki 1840-ben, de ekkor már senki sem tudta, ki is Gruber és Mohr? IV. Frigyes Vilmos po­rosz királyt is foglalkoztatta az ismeretlenségből fölbukkant, hat versszakos karácsonyi dal­lam. Az uralkodónak annyira megtetszett a kompozíció, hogy „előléptette” kedvenc karácso­nyi zeneszámává, s megbízta koncertmesterét, tudjon meg mindent a szerzőpárosról. Ezt a szövegíró, Joseph Mohr már nem érhette meg: 1848-ban a legnagyobb szegénységben Wagrainban elhunyt. Gruber még hallhatott róla, hogy lefor­dítják a szöveget angolra és franciára. Talán a New York-i bemutató híre is eljutott a fü­lébe. Azóta már nem csak Euró­pában és az Újvilágban ismerik az egyszerű falusi orgonista és tanító szerzeményét. 1931-ben Japánba, majd Indiába és az eszkimókhoz is eljutott a híre. 1945-ben Bing Crosby filmjé­ből azok is megismerték, akik addig még nem hallották. Halleinben és Amstdorfban is működik egy-egy Gruber Múzeum, míg Mohmak külön emlékház állít mementót. Az amstdorf-i múzeumban meg is tanítják az érdeklődőknek a vi­lághíres dalt. T. Zs. zsongását, mások a hangver­senytermekben, kultúrházak- ban fogadják a főként barokk mesterek alázatos üzenetét, a gyerekek pedig az óvodákban és iskolákban a szeretet „Csen­des éj”-éről és a betlehemi pásztorokról énekelnek. S mily csengő, mily bongó va­lamennyi hang. Szinte kikö­veteli az utópista óhajtást: „Édes hangú csengettyű, bár­csak mindig szólna, éltünk napja gyönyörű, mindig boldog volna”. Gálné Humor-tok Új trombita- Miért keltesz fel a legszebb álmomból, te haszontalan? - kérdi a nagypapa unokájától.- Azért, mert a mama megtil­totta, hogy zenéljek, amikor te alszol. Szakmai ártalom- Csak karmesterrel ne kezdj, Jolán!- Miért?- Hosszú ideig dirigál, aztán meghajol és elmegy. Bálon A fiatalember tánc köz­ben megkérdezi:- Szívesen táncol?- A szenvedélyem.- Akkor miért nem ta­nulja meg. Sznobéknál- Elmegyünk a Figaro házasságára?- Inkább küldjünk dísz­táviratot.- Húsz forintért pityókát! - fu- rakodott a zöldséges pult felé a pöttöm fiúcska, miközben szutykos ujjacskái között meg­lobogtatta a fakókék gyűrött papírpénzt. Húsz forintért krumplit? - néztek össze a sorban állók. Már persze aki tudta, hogy mi­ről van szó, mert némelyek tán még alkoholt is sejtettek a né­pies kifejezés mögött. Az eladónő megsajnálhatta a gyereket, mert amikor sorra ke­rült, nem a már érvénytelen pa- pírhuszast, hanem a kisfiú nagy, bánatos, fekete szemeit nézte, és teletöltötte krumplival a szakadozott posztószatyrot.-Isten áldja meg naccsága!- hálálkodott a legényke, vala­hogy úgy, mintha egy Móra-re- gényből kelt volna életre.-Erdélyi az istenadta - je­gyezte meg a jószívű kereskedő.- Már csaknem egy éve laknak itt az utcában. Öten vannak testvérek. Ő a legidősebb. És milyen szépen hegedül!.-Az öregapámtó' tanultam, Berci hegedűje mert az apám csak csurákos. A hegedűje is az enyim lesz, ha meghó! Sokunkat meghatott ez az ap­rócska bolti jelenet. S miközben az erdélyi fiúcskát a nagy sza­tyor kivonszolta az üzletből, emlékeim országútján már egy másik gyerek nagy csodálkozó fekete szemeit láttam felra­gyogni... A „csórós" Berciét, akivel hajdanán együtt jártam a Pécskő utcai zeneiskolába. Szomorú, még inkább szívfa­csaró története van az ö csóró- ságának. Az egyik szolfézs óráról - amelyen az ünnepekre készülve karácsonyi dalokat tanultunk - Berci hirtelen eltűnt. No, ebben nem az eltűnés volt a meglepő - hanem az, hogy Tóth Kati gyö­nyörű új hegedűjét is magával vitte. Nagy riadalom,'sírás-rí- vás támadt. Persze a Pécskő utca legvégére - ahol lakott ­senki nem mert utána menni, hiszen az meglehetősen veszé­lyes területnek számított akko­riban. S mivel valamennyien tudtuk, hogy azt az úttörőház­ból kölcsönzött hegedűt, amin Berci addig tanult, az öccsei szétkalapácsolták, hát még csak biztatni sem volt kedvünk Katit. Az óra végén egyszer csak megjelent Berci édesanyja, hóna alatt Kati hegedűjével.- Meghoztam. Csak az öreg­nek cifrázott rajta egyet, mert­hogy a halálán van. Ezután hosszú hetekig nem láttuk Bercit. Már azt hittük ki­maradt a zeneiskolából, amikor egyszer csak a bátyja kíséreté­ben beállított a szolfézs órára. Egy nagykabátfélét szorított a melléhez. Előbb leült a helyére,- s csak aztán kezdte kibontani a furcsa, féltve őrzött csorba got, öregapja hegedűjét.- Rám hagyta - ragyogott fel a szeme. - Pedig úgy volt, hogy eltemetteti magával. Mégiscsak jól cifrázhattam ott, az ágya mellett. (Ghm) Betlehemezök Soós Károly rajza A Csendes éj karrierje

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents