Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-20 / 299. szám

1994. december 20., kedd Mozaik 7. oldal Láthatatlan koldusok Á llunk az állomáson, vár­juk a vonatot. A két nagy gyermekem bejelenti, hogy nem kérnek karácsonyfát, szaloncukrot Karácsonyra. Csak ennivaló legyen! Rájuk mosolygok, könnyebbedéit szívvel, s kiszámoljuk, hogy ezer forintot takarítunk így meg. Fölszállás előtt odasú­gom nekik: a tejberizsen ne veszekedjenek, és bocsássák meg, hogy a felét megettem. A vonaton szerencsére jó meleg van, s miután elhelyez­kedtem, rövidesen egy jóképű vasutas fiatalember köszönt rám kézit csókolommal.- Ugye, nem tetszik megis­merni: Sajnos nem! Tudja, 5 ezer felett van a volt tanítványaim száma, és a gyermekarcoktól a felnőtté válásig nagy a változás - mondom röstellkedve. Beszélgetünk. Az egyik állomáson hossza­san időzik a vonat. Bajt sejtünk. Érdeklődik. A szemben jövő vonat elgázolt egy embert. Amikor a helyszínhez ér a vonatunk, tapintatosan lehúzza a függönyt, hogy ne lássak semmit, és elmondja:-Nem szabad öngyilkosnak lenni! Nem szabad az életet föladni ! Témát váltunk. Szerintünk nem kell privatizálni a vasutat. Beszél a francia vasútról: a de­ficitjéről, a nagy sebességű tgv;ről. Állami tulajdonban van. Én pedig megjegyzem, anyai szívemből szólva: mégiscsak borzasztó, hogy a magyar állam egyetlen vízfejű, béna gyerme­két sem akarja megtartani, fel­vállalni. Leszállók a vonatról. Villa­mossal, majd gyalog a lakáshoz igyekszem. Útközben a járdán, járdaszigeteken férfiköpetek halmaza, s szemét mindenfelé. A nagy plakát fennen hirdeti: „A világ legszebb fővárosa Bu­dapest!” Groteszk mosoly ül az ar­comra. Aki ezt a plakátot készí­tette, suhanó autójából sohasem szállt még ki errefelé. Nem va­lami gyönyörködtető a látvány. árban, remélem nekem is lesz. Reggel megöntözöm a virá­gokat, elkészülök, és indulok munkába. Buszról buszra, futok az átszállásnál. Semmit sem érzek az ünnep előtti hangulatából. Belépek a tanterembe. Mosolytól ragyogó gyermekarcok tekintenek rám, körbevesznek, és elújságolja ki-ki a számára legfontosabbat. Hatévesek. Tündérek. A lélek tisztaságát sugárzó tóm, de egy kislány felsóhajt:- De kár, hogy ma nincs ze­nehallgatás!-De van. Már indítom is a magnót. Muszorgszkij: Egy ki­állítás képei. Nem hallottuk a kicsengetést sem... Azután kiléptem a folyosóra, és ettől kezdve beszürkült min­den. Itt ugyanis kiderült, hogy kiderítették, átvizsgálták, nyo­mozták, felgöngyölítették, hogy túlfizettek, és 6 helyett 5, és vissza kell fizetnem. Apelláltam az emberi megér- 4 tésre; kritizáltam: egy így ökör- ség, és hogy a gondolatmenet metafizikus. Visszakaptam: szerződés, aláírás, és hogy a döntés egy­behangzóan, és hogy nem va­gyok színpadon. Ezek után egy monológot kellett volna még meghallgalt- nom, amelyre sajnos, már az erőmből nem futotta. Gyors öltözködés közben át­villant az agyamon: „Színház az egész világ...” Lehet, hogy a közlő kolléganő ép ezt nem ol­vasta Shakespeare-től? Félig őrülten, patakzó köny- nyel az arcomon loholtam az utcán, az élet színpadán. A buszon igyekeztem kifelé nézni az ablakon, hogy ne hi­valkodjak a könnyeimmel. A fejemben csapongó gondola­tok. Az OTP-befizetések. Bíró­ság. Jaj, még nem foglalhatnak. A gyerekeknek sapka kellene a fejükre. Megígértem nekik. Milyen hideg van. Nem bete­gedhetnek meg. Az egyiknek van egy idétlen csíkos, a má­siknak kérek kölcsön valakitől. Csak ennivaló legyen. A gáz­számlát majd januárban. Nem ad kölcsön már senki... Nem mindenki várja a csodát (Képünk iiiusztárció) „Többen voltunk ott mi hasonlók..., láthatatlan koldusok" (illusztrációs fotó) A vonatunk hirtelen fékez, s zökkenve megáll. Elsiet meg­nézni mi történhetett. Segít föl­hozni egy idős bácsit. Utána röviden odasúgja ne­kem, hogy a lépcső alól szedték ki, s ha a fejét megemeli, már nem él. A keze vérzik. Nem ré­szeg. A fiatalember elnézést kér udvariasan, hogy feltartott a be­szédével, és távozik. Szegény kis öreg. Ennek ma sem sikerült. A végállomáson mentő várja. Megérkezem a lakáshoz. Omladozó falak. A konyha jég­veremhez hasonlít. A szobában bekapcsolom a villanymelegí­tőt, lefekvéshez készülődöm, s közben arra gondolok, milyen jó meleg volt a vonaton. Három óra múlva fölmeleg­szik a szoba, és így már el tu­dok aludni. Éjjel 2 óra van. Elalvás előtt beprogramo­zom a fejembe az ébredés idő­pontját, mert csak egy csörgőó­ránk van, lenn a fiamnál. Janu­csengő hangon éneklik eljátsz- szuk az Ég a gyertya ég, és elju­tunk a Kis karácsony, nagy ka­rácsony című dalhoz. Elmondjuk külön a harmadik versszak szövegét: „Kezem, lábom jaj, de fázik Jég tükrében hó szikrázik, Ha szikrázik hadd szikrázzon, Mert ma van a szép karácson." A szeretet és a csodavárás betölti a terem levegőjét. Saj­nálnám megtömi ezt Mu­szorgszkij zenéjével. Latolga­E1 kellene menni valahová dolgozni. Ez a 3 ezer forint semmi. A metrón ülve szembe kerültem a szemben ülőkkel. Némán sírtam. Magamba mé­lyükén. Majd lassan föltekintet­tem. Körbejártattam a szemközt ülők fején, arcán a tekintetem, és éreztem, hogy itt, és most, nem vagyok egyedül. Többen voltunk ott mi hason­lók, (cipelve a magyar-bána­tot), láthatatlan koldusok. T. Cs. Adós, fizess! K i gondolhatta volna, hogy Miklós ilyen kemény ember. Amilyen terebélyes, olyan puhánynak tűnik. Sze­líd a hangja, bocsánatkérő a tekintete. A kiváló zenesza­kértőtől, a zene világában élő művésztől, mi mást várhat el az ember? Pláne, ha nem ku- tárkodnak a szemüvege mögé tekinteni, hogy olvassanak a szeméből. Pontosan itt vétette el a lé­pését Ibolya is. A cset- lő-botló, zavarba eső művészt látta benne, és nem olvasott a szeméből. Mert Ibolya nagyvo­nalú fővárosi hangszerbolt-tu- lajdonos, aki fenséges jelenség, a férfiak vérét forraló nő. Mik­lós pedig hangszerszakértő. így találkozott az útjuk. Ibolya megsejtette Miklósban a jó partnert. Nem a nyoszolyába valót, hanem az üzlettársat, a pénz­hez juttatót. Miklósnak volt tőkéje valóban, de ennél töb­bet ért a szaktudása. Ibolya - kifinomult női érzékével - rá­tapintott Miklós előnyeire, és elővette legfőbb fegyverét, a bájait. Miklós ettől kezdve, akár egy megbabonázott áldozat, csak szédelgett Ibolya vonzá­sában. A világból mást sem látott, mint az asszony égő, fekete szemét, a vállait ta­karó, leomló sötét haját, a csábítóan domborodó kebleit, ringó csípőit, meg a szok­nyába szorított combjait. És Ibolya kellette magát. Aztán lobbant a tekintete, dorombolt a hagja.- Miklós, segíts ki! Csak ötszázezer kellene, kamattal, két hónapra. Miklós a pénz hallatán ma­gához tért. Már nem a forró­ság, hanem a hideg számítás vezényelte gondolatait. Számolt. Ötszázezer forint két hónapra, harminc százalék kamat, meg ez az isteni jó kedvben teremtődött asszony. Gondolkodott, és kimondta:- Rendben... Szépen csendben múltak a napok. Ibolya hirtelenében mindig rettentően elfoglalt lett, amikor Miklós kereste. Letelt a hiteltérítési határidő is, de Ibolya nem fizetett, ka­matot sem törlesztett. Miklós rádöbbent: Ibolya palira vette. Ekkor keménye­den be ez a csetlő-botló em­ber. Telefon Pestre: mi van az adósság törlesztésével? A vá­lasz visszatérően: feladtam. Komolyan. De semmi pénz nem érkezik. Levél, felszólító: az adós­ságodat azonnal törleszd! Felkereslek. Az alkalmazot­tak tekintetében szánalom Miklós iránt. És Miklós dönt. Adós, fi­zess! Otthon három erős le­gényt fogad maga mellé. Kis teherkocsit gondosan felsze­relnek és előkészítik az útra. Indulás előtt telefon Ibo­lyának, hogy Miklós érkezik. Éz volt a csel, hogy az asz- szony ne várja meg. Miklós a boltba ismerősként ment be. Az autó a bolt előtt a három emberrel. Az alkalmazottak szívesen fogadják és sajnálkoznak, hogy a főnökasszonynak el­foglaltsága lett. Miklós meg­értőén bólogat, miközben ki­nézett félmillió forint értékű árut. Az eladók igazolják, hogy jól számolt. Ekkor füttyentett egyet. A legények berohantak, a kije­lölt árut felkapták, kocsira rakták, és elszáguldottak a helyszínről. Az alkalmazottak meg sem mozdultak, mint akik tudják, mi miért történik. Elmúlt egy hét, amikor Miklós telefonon felhívta Ibo­lyát. Itt az áru, vidd el, de előbb fizess! Ibolya fizetett, és Miklóstól azzal köszönt el:- Nem hittem volna, hogy ilyen kemény ember vagy! Te, zenész... D orombolta az utolsó mondatot, a szeme izzott, de Miklós ettől már nem for­rósodott úgy át, mint régen. Bobál Gyula Inkább hallgatnak, mint hazudnak a hölgyek A közhiedelemmel ellentétben, a nők sokkal ritkábban hazud­nak, mint a férfiak. Felmérés szerint a kínos helyzetből mene­külni próbáló nőknek csupán 27 százaléka próbálkozik hazug­sággal. (A férfiaknál ez az arány 48 százalék.) A nők azonban sokkal gyak­rabban hallgatják el az igazsá­got, mint a férfiak. A pszicho­lógus véleménye szerint azért, mert kislánykoruktól kezdve arra nevelik őket, hogy alkal­mazkodjanak, fogadják el a kö­rülményeket. így hát hallgat­nak, ha nem akarják megbán­tani partnerüket, ha szégyen­keznek valami miatt. Ám ké­nyelmesség és a következmé­nyektől való félelem is gyakori oka a hallgatásnak. A problé­mák ilyen jellegű megkerülése azonban nem mindig szeren­csés: a nyílt összeütközés, vita többet segíthet a nehézségek megoldásában, mint a látszóla­gos béke vagy egyetértés. Barátság klub: Karácsony Hajdúszoboszlón Gerencséri Jenő, a Népszava Barátság klub elnökének elhunyta miatt 1995. január 14-én 14 órakor tisztújító közgyűlést tartunk az Ajtóssy Dürer sor 19-21. sz. alatt. (Fő épület 35. sz. tante­rem.) Kérjük a tisztelt klubtagokat -, akik érvényes tagsági iga­zolvánnyal rendelkeznek - minél nagyobb számban jelenjenek meg a klub jövőjét érintő megbeszélésen. Akik még úgy gondolják, hogy a karácsonyt velünk sze­retnék tölteni, még jelentkez­hetnek a hajdúszoboszlói, de­cember 24-25-26-i progra­mokra. A Délibáb Szállóban töltjük az ünnepeket, a szentes­tén karácsonyfát állítunk, gyer­tyát gyújtunk, s minden részt­vevőnek hoz valamit a Jézuska. Részvételi díj kétágyas, zu­hanyzós, tévé nélküli szobák­ban, teljes ellátással, 3800 fo­rint. A következő ünnepet, az óév búcsúztatását és az új év kö­szöntését egy „batyusbál” kere­tében tartjuk meg az Ajtóssy Dürer sor 19-21. szám alatti ELTE-étteremben. A műsorban fellépnek: Fa­ragó Vera, Nyertes Zsuzsa és Kosa András, a Vidám Színpad művészei. Éjfélkor pezsgővel koccintunk. Részvételi díj 1100 forint. Decemberi programjaink kö­zül felhívjuk a figyelmet a Ma­gyar Nemzeti Galéria 17-i meg­látogatására. 10 órakor találko­zunk a Budavári Palota C épü­lete (fő épület) előtt. Utána sé­tát teszünk a várban. Január 7-én, 1500 forintos áron ajánlani tudjuk mátrai, 15-én, 1600 forintért a szilvás­váradé illetve egri kirándulá­sunkat. Január 21-én pedig a Mecsekbe, 22-én Hollókőre, 27- én a szomszédos Szlováki­ába, Nyitóra utazunk. Ezek az útjaink szintén 1600 forintba kerülnek (a nyitói kirándulá­sunkon ebédet nem biztosí­tunk). Pótszilveszterünket január 28- án tartjuk az ELTE-étte­remben, ajegyek 1200 forintba kerülnek. Jövő évi programnaptárfüze- tünk a tagsági díj (300 forint) egyidejű befizetésével átvehe­tők klubunkban. Vidéken lakó tagjainknak - kérésükre - pos­tán küldjük el. Szerdai napokon 15-17 óra között ingyenes orvosi tanács­adást tartunk irodánkban. Címünk: 1055 Budapest, Nyertes Zsuzsa is fellép a batyusbálon. Képünkön Gál- Fáik Miksa út 7. Tel.: völgyi Jánossal egy francia vígjátékban Fotó: p. Tóth 13-27-332. Pavarotti-koncert Schönbrunnban Szabadtéri gálahangver­senyt ad 1995. június 18-án Luciano Pavarotti a schön- brunni kastély parkjában. A világhírű tenor és partner­nője - akinek kiléte egye­lőre nem ismeretes - áriákat énekel Puccini Pillangókis­asszony, Turandot, Gianni Schicchi és Bohémélet, to­vábbá Mascagni Parasztbe­csület és Fritz barát, vala­mint Bizet Carmen című operájából. Felcsendülnek majd Lehár Víg özvegyének és Gershwin Porgy és Bess című négeroperájának leg­szebb áriái is. A hangversenyt, amelyen közreműködik a Budapesti Filharmonikusok zenekara, Tibor Rudas, a „három nagy tenor” impresszáriója ren­dezi.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents