Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-17-18 / 297. szám
1994. december 17-18., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Társasági Elet 7. oldal Próbálnak a szimfonikusok - „Zene nélkül nem élek én!” Vadászkürtök zengésétől hangos a tarjáni zeneiskola próbaterme Ahogy a közönség sohasem látja - így fest belülről a vonósok nagy családja Erősen összpontosít.az egyik nagybőgős I gazi csapat a tarjáni szimfonikusok sok-sok éve együtt munkálkodó közössége. Nem csupán a hangszerük a jó barátjuk, egymást is jól ismerik és kedvelik. A nagy sikerű koncertek előzményei azok az éjszakába nyúló kemény próbák, ahol lassan letisztul minden . . . Tökéletesedik a hangzás, kifejezésre jut a mű igazi szépsége. Csak így lehet és így is kell igazi zenét nyújtani a közönségnek - vallják a tarjáni muzsikusok. Képeink egy próbájukon készültek a salgótarjáni zeneiskolában, ahol hetenként többször is összejönnek, szép közösséget alkotván, hogy fellépéseik maradandó élményt nyújtsanak az őket és a komolyzenét szerető salgótarjáni közönségnek. Félhomályos teremben bizony elkel a napszemüveg Fuvolás magányossága, kettesben a hangszerrel Mint a villám, a brácsás keze .. . Kis létszámú szólam a fagottosoké Gyurián T. képriportja Ma zártkörű klubest a társkeresőknek Amikor először ültem szerdán este 20 óra után a társkereső telefon mellé, magam sem gondoltam arra, hogy a társkereső szolgálat iránt ilyen nagy lesz az érdeklődés. Eredetileg a telefont és a levelezést szántam arra, hogy a magányosan, egyedül élő és társra vágyó emberek érdeklődését felvállaljuk, egítve őket az egymásra találásban. A jó ügy szolgálatában azonban nélkülözhetetlen segítséget jelent maga az újság, a Nógrád Megyei Hírlap, amely meggyorsította az információáramlást, helyet adva az üzeneteknek. Ritka volt az olyan nap, hogy valaki ne írt volna levelet a társkeresőnek a postafiók 96-ra, vagy szerda este ne jelentkezett volna már ismerősként, vagy éppen új érdeklődőként a 316-455-ös telefonon. S most eljött az a nap, amikor a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtárban személyesen is találkozhatnak a társkeresők. Azok az emberek találták ki a személyes találkozót, akik - özvegyen, elváltán - egyedül morzsolgatják napjaikat lakásuk falai között. Óhajuk kiáltásként hangzik, hiszen nem elsősorban a helyzetük miatt vannak egyedül, hanem azért, mert valamilyen tragédia juttatta őket arra a kegyetlen parkoló pályára, ahonnan talán nincs erejük, vagy bátorságuk bíztatás hiányában kitömi. A Nógrád Megyei Hírlap segítségével a bíztatást vállalom fel, hogy minél több társkeresőben felébresszem a vállalkozás mélyen szunnyadó szellemét: igenis érdemes még keresni. Sőt, nemcsak érdemes, hanem kell! Az ember társas lény, aki egymagában kevésre képes, egy jó társsal viszont csodákat tud véghez vinni. Persze csodákat mi sem tudunk tenni, tehát azt sem ígérhetjük, hogy a társtalan emberek mintegy varázsütésre tüstént társra lelnek. Kínáljuk azonban társkereső szolgálatunkat, amelynek révén lehetőség nyílhat minden társkeresőnek párt találni. Ebben a kínálatban játszhat fontos szerepet a mai klubtalálkozó, a batyubál, amelyet a salgótarjáni egyedülállóak klubtagságával együtt rendezünk. A rendezvényről nem kívánok ebben az írásban részletesen szólni. Köszönöm mindazoknak a társkeresőknek, akik visszaigazolták érkezésüket, de természetesen mindenkit szeretettel várunk, aki meghívóval rendelkezik. Ne feledjék! A batyubál kezdési időpontja délután 17 óra\ Péter Ezt suttogja falu, város. TT'ljött végre a EL pletykaéhes emberek ideje! Áldásos, termékeny idő! Letudtuk az önkormányzati választásokat, s újra kedvünkre szapulhatunk bárkit. A régi tisztségviselőket azért, amit tettek, az újakat azért, amit majd tenni fognak. Hiába no, csak olyan az ember is, mint a ló: megbotlik. Azt hallottam, hogy az egyik hagyományairól nevezetes faluban megpiszkálják a választásokat. Nem az győzött ugyanis, aki teljes szívéből szeretett volna. Nyilván azért nem - okoskodott az úr -, mert rosszul számoltak a választási bizottságban, meg kell hát ismételni a szavazást. Akkor pedig várhatóan szüret, az ö ke- nyerespajtási cselekvő emberek, oda csapnak, ahova kell, biztosan elmennek szavazni, az ellenlábaséi meg csak ülnek majd a babérjaikon, a részegítő siker máig tartó mámorában. Persze nem könnyű a helyzete annak a polgármesternek sem, akiről már most azt híre sztelik, hogy■ péld(ás)átlan tisztogatást hajt majd végre a hivatali apparátusban. Mert ha tényleg elkezdi, nem biztos, hogy megfelelő színvonalon és mennyiségben tudja pótolni a lefejezett szakembereket, ha meg nem csinálja, akkor gyáva kutyának tartják, és meg is érdemli, hogy az ö nyakát tekerjék ki. No, és ki irigyli azt a választáson elvérzett polgármestert, akiről azt beszélték, hogy jó sok millióért szolgálati lakásként megvetette hivatalával a saját házát, kikötve, hogy élete végéig benne lakik, majd nemsokára az egyharmadáért visszavásárolta. Fifikás módszer. Suttogják, hogy mások gazdagodnak így. De ki tudja azt? Itt már minden úgy összekeveredik, annyira ellégiese- dik, hogy a hétköznapi ember nem nagyon tudja, mi az igaz és mi nem, még szerencse, ha különbséget tud tenni a jó meg a rossz között. Csak azt nem érti továbbra sem, miért jó az, ha verítékes munkájából nem gyarapszik, és miért rossz az, ha fekete munkával teremti meg magának és családjának az emberhez méltóbb életet. De ne idegeskedjenek, kedves olvasóim, majd a pártok megmagyarázzák! a végére hagytam a legköl- tőibb kérdést: ki irigyli a szállítóinak több millió forinttal tartozó városi vendéglőst? Értesítsenek, ha segítenek visszafizetni. Apolka
