Nógrád Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-02 / 284. szám

2. oldal Világpolitika 1994. december 2., péntek A krajinai szerbek igent mondtak... A krajinai szerbek kormánya szerda este egyhangú szavazás­sal jóváhagyta a Horvátország­gal kötendő gazdasági szerző­dés tervezetét. Borislav Mikelic kormányfő a kabinet ülése után hangoz­tatta: „Kijelentjük, hogy a Kra­jinai Szerb Köztársaság haj­landó a békefolyamat továbbvi­telére, de csak akkor, ha a hor- vát kormány betartja ez eddig aláírt egyezményeket, így tisz­teletben tartja a fegyverszünet­ről ez év áprilisában aláírt er- dődi szerződést”. A megállapodás értelmében megnyílna a Belgrád-Zágráb autópálya és az Adria-kőolaj- vezeték, s rendeznék hat-hat horvát, illetve szerb település vízellátását. A horvát kormány tagjai az utóbbi hetekben több­ször megerősítették: amennyi­ben december 20-ig nem kez­dődik meg a szerződés végre­hajtása, Zágráb nem hosszab­bítja meg a szerb ellenőrzés alatt lévő területeken állomá­sozó ENSZ-erők mandátumát. Festett üvegablak. Az idén 800 esztendős a chartres-i katedrális. Tízezrek vándorol­nak oda, hogy megcsodálják pompás üvegablakait. Jean Francois Poitevin professzor - 430 diák segítségével - 1300 négyzetméternyi területen a földre festette meg a csodála­tos ablakokat. E festményt hat hónapon keresztül tekinthetik meg az érdeklődők... Amerikai tanács Horvátországnak Az amerikai külügyminisz­térium azt tanácsolta Zág­rábnak, hogy ne avatkozzék be a boszniai harcokba, még akkor sem, ha a szerbek le­rohannák Bihacot. Christine Shelly helyettes szóvivő szerint a háború kiszélesí­tése további áldozatokkal és beláthatatlan következmé­nyekkel járna. A washingtoni látogatá­son tartózkodó Gojko Susak horvát védelmi miniszter mind sajtónyilatkozataiban, mind hivatalos tárgyalásain jelezte, hogy Zágráb kész támadást indítani a szerbek ellen, amennyiben az utób­biak megszállják a bihari övezetet. A helyettes szóvivő kö­zölte azt is, hogy az Egye­sült Államokat nyugtalan­sággal tölti el újabb SAM-rakétaállások megje­lenése a boszniai szerb erők ellenőrizte körzetekben. Je­lezte, hogy kormánya ki fogja vizsgálni az ügyet, megállapítandó, vajon újonnan beszerzett föld-le­vegő típusú rakétákról van-e szó, vagy a régiek aktivizá­lásáról. Nincs viszály az USA és Anglia között Nincs viszály az USA-államok és Anglia között - ezt a közel­múlt transzatlanti szópárbajai­nak ismeretében békegesztus­nak is beillő nyilatkozatot Ro­bert Dole, az új amerikai szená­tus republikánus többségi frak­ciójának vezetője tette Lon­donban. Dole, aki megbeszélé­seket folytatott a brit kabinet vezetőivel, Major kormányfő­nél tett látogatása után kijelen­tette: mi sem áll tőle távolabb, mint a nyugati szövetségi rend­szer aláásásának szándéka, mindössze annyit igyekezett a jókora port felkavart, Boszniá­val kapcsolatos korábbi nyilat­kozataival elérni, hogy „pró­bálkozzunk most már valami mással is”. De nézeteitől lon­doni tárgyalásai után sem tágí­tott: közölte, hogy továbbra is kiáll a Bosznia elleni fegyver­szállítási tilalom feloldása és a légicsapások felújítása mellett. A vezető amerikai politikus a szuezi válság óta nem tapasztalt feszültséget támasztott az at­lanti szövetségen belül is hang­súlyozottan különleges vi­szonyt ápoló két főváros között, amikor a minap indulatos kifa- kadásban vádolta Londont a NATO boszniai szándékainak tudatos keresztezésével. A szi­getország nem maradt adós a válasszal: Rifkind védelmi mi­niszter botrányosnak minősí­tette Dole szenátor szavait, most szerdán pedig - valame­lyest diplomatikusabb hangon - Hurd külügyminiszter is meg­szólalt, mondván, hogy a NATO nemzetközi hitelét nem Boszniában kell keresni. Dole elsőként - nyilván nem véletlenül - Thatchert, a hivata­los brit Bosznia-politikát fo­lyamatosan ostorozó volt kor­mányfőt kereste fel. Az egykori miniszterelnök-asszony a meg­beszélés után kijelentette: „minden nemzetnek” joga van az önvédelemre, s ha erre ön­erejéből nem képes, fegyverek­kel kell segíteni. AIDS-ellenes tanácskozás Párizsban Párizsban, az UNESCO szék­házában Gáli ENSZ-főtitkár je­lenlétében tegnap megkezdő­dött az AIDS-ellenes harccal foglalkozó nemzetközi tanács­kozás. A rendezvényen 42 ál­lam képviselői vesznek részt, de az összejövetel - az eredeti francia szándékok ellenére - csak nevében lett „csúcsérte­kezlet”, hiszen mindössze 13 ország küldte el miniszterelnö­két, a többieket egészségügyi miniszterek és nagykövetek képviselik. A tanácskozást megnyitó beszédében Balladur francia miniszterelnök figyel­meztetett: az AIDS elleni harc még hosszúnak, nehéznek ígér­kezik, s illuzórikus lenne azt gondolni, hogy egyes országok - határaik lezárásával - meg­védhetik magukat ettől a beteg­ségtől. Ezért szükség van az összefogásra, a kérdés politikai dimenzióinak elismerésére, s az AIDS által leginkább sújtott fejlődő országok támogatására - amelyek a mostani tanácsko­zás legfőbb tétjét jelentik. Balladur szerint a harc sike­réhez az szükséges, hogy a résztvevők elfogadják a tanács­kozás - már kidolgozott - zá­róközleményét, az államok fo­kozzák a kétoldalú együttmű­ködést, s az ENSZ égisze alatt hozzanak létre egy közös, csak ezzel foglalkozó programot. Kína devizakészlete és külföldi adóssága Kína devizakészlete 39,83 milliárd dollár, külföldi adóssága pedig 83,5 milliárd dollár — közölte a kínai sajtó Lin Cö-tire, az Állami Deviza-ellenőrzési Igazgatóság igazgatóhelyettesére hivatkozva. Lin egy országos devizagazdálkodási értekezleten közölte az adatokat, hangsúlyozva: az adósságállomány még kezelhető, az ország képes adósságszolgálatának teljesítésére. Orosz tudósok titkos atomterveken dolgoznak Orosz tudósok titkos atomterveken dolgoznak kínai kollégáik­kal Dél-Kínában, Hongkong közelében - jelentette a hongkongi Eastern Express. A lap szerint értesüléseit a Haikuban és Sen- csenben folyó munkálatokról mindkét fél megerősítette. A megállapodás Viktor Mihajlov orosz atomenergia-ügyi minisz­ter múlt hét végi kínai magánlátogatásakor született, és állítólag Mihajlov helyettese, Vitalij Konovalov kötötte titokban. Ennek keretében 10 millió dolláros befektetéssel vegyes vállalatot, a Kínai-Orosz Atomtársaságot alakították meg, amely a két or­szág állami atomenergetikai monopolvállalatainak tulajdona, és csupán méterekre van a kínai-hongkongi határtól. Kong Fandai, a vegyes vállalat elnöke azt mondta a lapnak, hogy három orosz atomtudós máris megkezdte a munkát a cégnél. A burgenlandi gazdasági kamara javaslatai A burgenlandi gazdasági kamara a tartományi európai kérdé­sekben illetékes irodájához intézett levelében konkrét intézke­déseket javasol a határátkelés gyorsítása érdekében. Hosszabb ideig kellene az immár nemzetközivé minősített Pamhagen-Fer- tőd határállomást nyitva tartani - véli a kamara. Ezen túlme­nően legalább a nyári hónapokban új határátkelőt kellene nyitni Kismarton térségében az ingázóknak. Nemcsak az osztrák olda­lon dolgozó magyarok, hanem a magyarországi kapcsolatokkal rendelkező burgenlandi üzletemberek, cégvezetők és azok munkatársai számára válna ezzel könnyebbé ügyeik intézése. Éppen ez az a kör, amelyet a leginkább érint az osztrák EU-csatlakozás után az alaposabb vizsgálat miatt megnövekvő várakozási idő. Csecsenföldön a helyzet egyelőre nyugodtnak látszik Viszonylagos nyugalom volt tegnap reggel Csecsenföldön azt követően, hogy lejárt a Bo­risz Jelcin elnök által a csecse- nekhez intézett ultimátum határideje... Ebben az orosz elnök rend­kívüli állapot bevezetését he­lyezte kilátásba arra az esetre, ha az egymással szemben álló felek nem szüntetik be a harci cselekményeket, illetve nem te­szik le a fegyvert tegnap regge­lig­Az Interfax helyszíni, jól ér­tesült forrásra hivatkozó jelen­tése szerint előzőleg, tegnapra virradó éjszaka újabb légitáma­dás érte a grozniji repülőteret, illetve a Kalninovszkja telepü­lés melletti légibázist. Áldoza­tokról vagy károkról ugyanak­kor nem érkeztek jelentések. A szerdai bombázás következté­ben viszont megsemmisült a csecsen légierő húsz repülő­gépe, emellett teljességgel használhatatlanná vált a groz­niji repülőtér kifutópályája. Dzsohar Dudajev elnök az orosz légierőt tette felelőssé a támadásokért. A térségbe utazott reggel az orosz parlament alsóházának küldöttsége, amely közvetíteni kíván Moszkva és Groznij kö­zött. Szergej Jusenkov, a duma védelmi bizottságának elnöke az indulás előtt közölte, hogy útjukkal be akarják bizonyítani, hogy békés eszközökkel többet lehet elérni, mint az erő alkal­mazásával. Jusenkov a Dudajevvel foly­tatott megbeszélései alapján nem zárta ki annak a lehetősé­gét, hogy kiszabadulhat a hét végi harcok során fogságba esett orosz zsoldosok egy ré­sze... A duma küldöttségének egyik célja ugyanis a hadifog­lyok kiszabadítása. (MTI) Szántó László: Egy éjszaka a piros lámpás házban Első fejezet - Margó története 6. A többi - el­sősorban a szlovák, de minden bi­zonnyal a magyar is, hiszen a be­mutató ne­künk szólt - nos, az ösz- szes többi csak söpre­dék, legfeljebb a cselédséghez tartozhat. Mindezt a hatalmas pofonnal emelte törvényerőre. A jelenet a végsőkig fokozta bennem az elhatározást a me­nekülésre. Eddig csak mérlegel­tem, vártam a kedvező alkal­mat. Most döntöttem. Bármi legyen is, az éjszaka megszö­künk. Házigazdánk körbené­zett, csak a meghajlás hiány­zott, tekintetével nyugtázta a rendet, majd kiment. Pár perc múlva hallatszott, ahogy elhajt a kçcsival. Úgy látszik, ide törzsvendé­gek járnak, ismerik a rendet. Amint az óra elütötte az ötöt, kezdtek beszállingózni a ven­dégek. Leültek, rendeltek, be­szélgettek, ékelődtek a két szlovákkal, akik az asztalok között járkálva kellették magu­kat. Nagy ritkán egy-egy nő is belibbent. A középkorosztály szórakozóhelye ez a lebuj. Tíz óra után emelkedettebbé vált a hangulat. Egyre közönségeseb­ben viselkedtek a vendégek. Úgy látszik, a mi asztalunk a tiltott zónához tartozott, mert senki nem jött oda. Kedvezhe­tett nekünk a félhomály is, ami a sarkot takarta. Az idő múlá­sával és a fogyasztással párhu­zamosan a szlovák lányok is mintha csinosabbá váltak volna. Előbb az egyik, aztán a másik tűnt el az emeleti lépcső- fordulóban egy vendéggel. Amikor végeztek, a „munka­bért” átadták a mi derék asszo­nyunknak. Figyeltem, hogy mi zajlik körülöttem, de az eszem egé­szen máshol járt. Képzeletben átléptem a falakon és ismerős tájakon repültem az otthon me­lege felé. Miért kellett nekem kimozdulnom, miért hagytam el az én meghitt, barátságos otthonomat, miért kellett ne­kem Németország, Frankfurt? Sanyi... Mennyi megválaszolat­lan kérdőjel? Ha egyszer sike­rül hazakerülnöm, soha töb­bet... Ez talán már századszor fogalmazódott meg bennem. Éjjel két óra volt, mire a vendégek szép lassan elszállin­góztak. A maradék négy-öt „lábfájós” úr, akik nem bírtak az asztaltól felállni, a két szlo­vák lány és a nagyasszony szakavatott kezei által kerültek az ajtón kívülre. A többit a friss levegő elintézi rajtuk. Véget ért egy műszak. A lányok csapzot- tan, fáradtan indultak a szobá­jukba. A német kérdően nézett ránk, mi pedig barátságosan mosolyogtunk és sűrű fejbólin- tással feleltünk. Mintha csak azt mondanánk: igen, ez tet­szik, minden vágyunk, hogy bekapcsolódjunk az éjszakai forgalomba, hogy kiszolgáljuk ezt a derék bártulajdonos párt, ezzel is elősegítve Magyaror­szág Európához való közeledé­sét. Szemét népség! A pupák megnyugodott, mi meg vissza­vonultunk a lakosztályunkba. Lenn elég fojtott volt a le­vegő. Jó lett volna ablakot nyitni, de hát az sajnos, hiány­zott a szobáról. Leültünk az ágy szélére és egymásra néztünk. Úgy festettünk, mint két kopott gyöngy, fáradtan, karikás sze­mekkel, idegileg kikészítve. Nem adom meg magam, nem és nem - erősítettem az elhatá­rozásomat. Éreztem, hogy ne­kem kell kezdeményezni és Gigi benne lesz mindenben, ami a megmenekülés bármilyen halvány kis reményét is jelenti.- Gigi, ma megszökünk.- Istenem, segíts, hogy sike­rüljön - suttogta Gigi olyan hangsúllyal, mintha már félig kinn lennénk ebből az internáló táborból.- Figyelj! Megvárjuk, amíg a szlovákok elcsendesednek. Szedjük össze az apróságainkat és gondoljuk át, mi lesz a leg­jobb megoldás. Könnyű dolgunk volt, az uta­zótáskáinkat elvitte ez a kiélt dög, csak a kézitáska volt ná­lunk. Levettem a cipőmet. Ez mindenre jó, csak futni nem. El­határoztam, ha véletlenül össze­futunk a nagyasszonnyal, akkor a tűsarok lesz a fegyverem. A helyzet elszánttá tett. Á szomszéd szobából már jó ideje nem hallatszott zaj. A szlovákok elcsendesedtek, ami érthető is ilyen mozgalmas és változatos éjszaka után. Lassan lenyomtam a kilin­cset. Az ajtó kinyílt - nem vol­tunk bezárva. Szerettem volna felkiáltani az örömtől. Milyen jó, hogy játszottuk a szófoga­dót, sikerült megtéveszteni ezt a nagy okost. Kiléptünk a fo­lyosóra. Az ajtót nesztelenül becsuktam és óvatosan megin­dultunk a földszint, a kijárat, a szabadság felé. Nem volt sötét. Kintről beszűrődött annyi fény, hogy jól lehetett tájékozódni. Ott álltunk a bejárati ajtó előtt. Benne a kulcs. Próbáltam ki­nyitni, a kulcs nem fordult. Az agyam zakatolt. Félúton va­gyunk és nincs tovább. Ez nem lehet. Lenyomtam a kilincset - nem volt bezárva. Úristen! Még egy kis segítség, még egy ke­véske, aztán majd csak elbol­dogulunk egyedül is! Kinn vol­tunk az udvaron - a kapu tárva-nyitva. Ennél jobb idő­pontot nem találhattunk volna, ha megtervezzük, akkor sem. Sietnünk kellett. A nagy nyi­tottság minden bizonnyal a há­ziaknak szólt. Bármelyik pilla­natban visszajöhetnek. Csak tovább, tovább, lassan, neszte­lenül! A kutya meg volt kötve. Nehogy felébresszük! Szeren­cse, hogy hajnalban a kutyák is elszenderülnek. Ezt falusiként tudom. Szegény tatám mondo­gatta, ha korán indult valahová: „Olyan korán megyek, hogy már a kutyák se ugatnak.” Ez most olyan korán volt. Mind­egy, hogy merre, csak el, minél messzebb. Futásnak eredtünk. Céltalan rohantunk, egymást előzgetve, mint az üldözött vad. Szerencsénkre a vadász még nem vett észre bennünket. Amikor másodszor is befutot­tunk ugyanabba a zsákutcába, megálltunk. Ilyen fejetlenül nem lehet menekülni, mert egy-két órai rohangálás után - még elképzelni is riasztó A visszajutunk a kiindulópontra. A közelben fás, erdős rész tűnt fel. Arra vettük az irányt és megegyeztünk, hogy én me­gyek elől. Szegény Gigi min­den harmadik lépésnél a sar­kamra taposott. Úgy szalad­tunk, mint az összenőtt ikrek. Végre az erdő biztos menedé­ket nyújtott, de minél beljebb jutunk, annál jobb. Hogy áttör-, hetünk-e ezen a fás, bozótos ré­szen, vagy napokig bolyonga- nunk kell benne, fel sem vető­dött. Megszabadultunk azoktól a férgektől és ehhez képest minden más veszély oly jelen­téktelennek tűnt. Csak előre! Is­tenem, végre szabadon! De jó lenne közben imádkozni! Mi atyánk, Isten, ki vagy... Nem tudom, nem jut eszembe! Én Is­tenem, jó Istenem... Nem megy, miért nem hallgattam az én aranyos, szolid, drága jó ma­mámra, aki olyan türelemmel tanítgatott, amilyet csak ki­mondhatatlanul nagy szeretet sugallhat. Mindig csak téged hallgatnálak. Látod, most jut eszembe, egy Frankfurt kör­nyéki erdő mélyén a jóságos szegény, kedves mamám. Mit vétettem, hogy a sors végigker­get engem ezen a pokoli úton? Nem lehettem annyira rossz, hogy ilyet érdemeljek. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents